Czegléd, 1887 (5. évfolyam, 1-50. szám)

1887-10-09 / 41. szám

Ötödik évfolyam. s--------~ ® Előfizetési­ díj: Helyben házhoz hordva, vagy­­ vidékié postán küldve­. Egész évre ... 4 frt. Fél évre ..... 2 „ Negyedévre ... 1 „ Egyes szám ára 10 kr. Szerkesztőség : I­I. ker. vasút-utcza 64. szám alatt. Ide a szerkesztőhöz küldendők a kéziratok és mindennemű hirdet­mények, Kéziratot­ vissza nem adatnak! ______________________ 41. szám. Czegléd, 1887. október 9. sa fgji Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m­. városi és bírósági 3 forint egyházi, egyleti, társulati stb. hirdet­mények minden egyes beigta­­tása 2 forint. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kv. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ HETILAP. Megjelenik hetenként egyszer vasárnap reggel. Előfizetési és hirdetési dijak fizetendők a szerkesztőségnél. sa. --------------------------,______& Mi hát az igaz! Mint az elkényeztetett gyermek az első fenyítésre, oly tehetetlen módon tombolt és szitkozódott fékvesztett dühében Verh­ovay pártja, midőn a választás napján vereségét látta. ,,Még nem szavaztak le valamennyien“, — csupán ez volt még ekkor egyetlen pana­szuk a vezetőknek. De ez a panasz is csak igen gyengén hangzott, előttük állván még a példa, midőn a nagy korteskedéssel megejtett papválasztásnál is szavazatjogával alig negyed­része élt a választóknak. Csak másnap harsant meg az irányadó jelszó Verh­ovay lapjának első hasábjain, a­mely tudtára adta lehangolt híveinek, hogy voltaképen nekik hallatlan erőszakról kell panaszkodniok, s hogy öt kerület kilenczszáz választója záratott el fegyveres erővel a sza­v­a­zást­ól. És Czegléd város derék, becsületes, de Vern­ovay által félrevezetett népe nem gondol­kozott a száraz tények felett, nem fontolta meg, hogy mennyi hitelt érdemel az a hírlap, mely ugyanazon számban azt is hiresztelte, hogy párt­czélokra 500 és 1000 forintot adott egy-egy jól ismert polgártársunk, a­kinek összes vagyona is alig ér fel ez ajándékkal, nem gondolkodott semmi felett, hanem a köny­­nyebb végét fogva a dolognak, egyszerűen igaznak fogadta el azt, a­miről tudta hogy nem az. Csakhamar megjelentek köztük a ,,Füg­getlenség“ zsákmányra éhes hiénái is, s két­ségbeesett üvöltést vittek véghez az elvesztett koncz és a­­ jogsérelmek felett. Ki ne életné váljon képzelt szenvedését, mikor azt látja, hogy más jajgat felette? És a félrevezett derék czeglédi nép addig hallgatta ezt a keserves panaszt, mig azt vég­tére maga is emlegetni kezdte, s mert végze­tes tévutjából nem állt előtte más menekvés, megragadta ezt a gyönge mentőszálat s addig­­addig húzogatta azt, migyen hasonlóul a konok fü­llentőkhez, kiknek természete nem szokta megtűrni az igazságot, hosszas emlegetés után azt vette végül észre, hogy már önnön­­maga is kezdi elhinni azt, a­mit másokkal hasztalanul akar elhitetni. És ebbe a magára erőszakolt téves hitbe annyira beleélte magát Czegléd polgársága, hogy Verhovaynak egyik ezégéres, lelketlen czinkostársa után meggondolatlanul útnak indul nagyszámú csapatban, hogy erőszakkal döntse meg sorsát egy bevégzett, de rá nézve ked­vezőtlen kimenetelű választásnak. Elpanaszolják ott fenn az ország fogé­kony szívében, hogy szörnyű jogsérelem esett meg rajtuk. Kijelentik, hogy ők nyolczszázan jöttek igazságot kérni, mint a­kiket fegyveres erő zárt el a szavazástól, s elvárják, sőt kö­vetelik megválasztott képviselőjüktől, hogy ne fogadja el a mandátumot. Nem akarunk foglalkozni azzal, hogy mennyiben van joga erőszakról panaszkodni annak, a­ki panaszát is erőszakos követelő módon adja elő, azt sem kutatjuk, hogy az ország hány választókerületéből jöhetne fel kétszer annyi küldöttség is tüntetésként a megválasztott képviselő ellen, s nem bizony­ít­­gatjuk azt a nyilvánvaló tényt sem, hogy ez a szégyenletes lépés csupán Verh­ovay szemé­lyes érdekeinek védelmére terveztetett és fo­ganatosíttatott c­inkostársa, Persay Ferencz által, hanem egyedül annak kimutatására szo­rítkozunk, hogy voltaképen mi is igaz hát ebből az országszerte kürtött sérelemből? Semmi egyéb mint az, hogy fegyveres erő őrködött a választók felett. A fegyveres erő alkalmazása nélkül, meglehet, talán Ver­h­ovay Gyula győzött volna, de korántsem azért, mintha a választók többségének bizal­mát bírta volna, hanem azért, mert az ellen­párt nem érvényesíthette volna szavazatát. Ez a fegyveres erő tehát szükséges ellensúlyo­zása volt annak a terrorizmusnak, a­mely Verh­ovayt tíz éven át őrizte meg a képviselői székben, s a­mely ádáz dühében nem tartóz­kodott u­szkát dobni egy köztiszteletben álló békés polgártársunk vagyonába. A pimasz többi része, mind ezélzatos koholmány. A záróra kitűzése előtt az egyik kül­döttségnél már félóra óta nem volt szavazó, a másik küldöttség helyisége előtt pedig csak néhány álldogált s azok is jobbára olyanok, a­kik már leszavaztak. Hol van hát az a 955 választó, a­ki jo­gától erőszakosan megfosztatott. Talán az a 6O—70 főből álló csapat nőtt fel ennyire, a­mely szándékosan tartotta ma­gát távol a szavazástól, hogy egyenkint jelent­kezve, mint leplezetlenül kimondták, az éj beálltáig húzzák a szavazást el ? Hol volt az a 955 jogától elzárt választó akkor, a­midőn a záróra kihirdetése folytán a kordon feloszlott ? Mert azt mindenki látta, tudja, a­ki csak jelen volt, hogy az egyik küldöttség előtt egy lélek sem állt azután sem, a másik előtt pedig szavazók, leszavazottak, választók és nem-választókból vegyest egy 150 — 200 főre tehető tömeg csoportosult. Ez a 955 választó csak Verh­ovay és bujtogatt a gonosz czinkostársa fejében állott sorakozva, különben pedig bölcs tartózkodás­sal otthona ült békés tűzhelyénél, vagy az Kendertipris. Vérpirosan szállt le a nap Tinádon,­­Tüzet rakott tub­án a déghi dombon. Sötét leplét az éj varrja, A világot betakarja. — Nagy szelünk lesz majd meglássák Milyen vörös az ég alja. Nóta veri végig az utcza sorsát, Juhászoknál az új kendert tiporják. Szép leányok, szép legények Oda gyűlnek, zeng az ének. — Nagy udvara van a holdnak — Úgy mulatnak éfjeik, vének. Csak egy búsul keni terére borulva : Szegfű Kati, — mintha a könnye hullna. Adta fejét bánat­árnak, Szeretője megy huszárnak. •— Soha ennyi éji pillér! —­­Rá szomorú napok várnak. Szép legény a Vágó Józsi de elmén, Szegfű Kati azért sir a szerelmén. Szilaj Károly irigyeli. Dühét, mérgét alig nyeli. — Ni, mit ugat künn a Tigris ? — Haraggal van szive leli. Szól gúnyosan a búcsúzó huszárnak­­ ,Esztendőre­­párja lesz a madárnak. „Hogy hűtlen vei­ én nem félek, h­álad erről nem beszélek.“ — Felleg ment a holdvilágra — ,, Czoki neked hitvány lélek !“ „Kuczkában a te helyed, ha mondom, Nem mégysz te még legényszámba Tinádon Sápad amaz eleinte, Majd arcza gyűl, lángol szinte — Ni, ni Lókban égés látszik — , Vagyok olyan legény mint te !‘ Múl az idő, kender puhul, tréfa jár Fenn az égen halványul a holdsugár. Kinn az árnyak meglebbennek, A legények szerte mennek. — Ni, hogy szál a kuvik madár! — Szilaj Károly Örül ennek. Hegyes kését, éles kését kirántja. Vágó Józsi kebelébe bemártja. Deli legény földre rogyva, Vad gyönyörrel üzik sorba — Ni, csillag hull a Sárréten —, Ifjú vére foly a porba. * r * * Jaj de búsan harangoznak Bogár­don, Vágó Józsi fekszik halotti ágyon. Szegfű Kati siratgatja, Koporsóját megjajgatja, Szép szerelme elborultán Hs eget is hasogatja. Lenn az ifjú, rajta a sírnak éje. Őszi harmat hull csendesen föléje. Megsiratják mezők, rétek, Mély tömlöczben ül a rétek, — Embert ölni, — boldog Isten! Jaj legények ne tegyétek! V-­es.

Next