Ceglédi Hiradó, 1919 (1. évfolyam, 2-25. szám)

1919-10-09 / 4. szám

2. oldal is titokban és alattomosan áskálódtak a proletár-­­ diktatúra hatalma és egysége ellen, akik itt,­­ Cegléden miként gyáva kuvaszok messziről ugatjátok a városi munkásságot, a föld, a munka­asztal robotosait és szítani akarjátok az elége­detlenséget és egy olyan új forradalmat akartak előkészíteni, amely visszaállítaná a csendőr­szurony, korrupció, panama és szolgabirói ön­kény jó világát, visszaállítaná a nemzeti masz­lagoktól illatos elnyomatást, újraélesztené a munkás leigázásának szabad világát, a gazdag és szegény vérlázító társadalmi állapotát, nos, igen tisztelt bagáz­s, no, meg ti a kétkedők, akik struc módjára homokba fúrjátok a feje­teket és nem akartok látni és hallani, a­mit szóltok hozzá: terjed a proletárforradalom és feltartózhatatlanul halad a maga utján." Így, ezeket mondta Neményi elvtárs s közben mégis megtörtént, aminek meg kellett törénni: a proletár­ natarom, — mert lehetetlen teória volt, mert a munkásság maga sem akarta — össze­omlott! A „kültelki ellenforradalmárok“ és a „burzsoá csőcselék“ mégis jól számított, amikor szilárdan hitte, hogy hazugság a proletárforra­dalom, mert hiszen Európa munkássága józan, intelligens tömeg és nem ül föl ilyen teoretikus szédelgőknek! Mátyás elvtárs nagyon szerette ám a szín­házat is, kabarét s az efféle m­o­afozást. És ezért különös figyelemmel kultiválta a kultúrát. Ő úgy írta : „Kommunista kultúra.“ Azonban, hogy ez milyen, azt maga sem tudta. Az azon­­becsülendő benne, hogy a színpadon elhang­zott trágárságokat nem szerette. Ugyanis a közoktatásügyi népbiztosság leküldött Ceglédre egy ilyen kommunista színtársulatot és ezek nagyon szemléltetően akarták bemutatni a­ kom­­munista kultúrát — azonkívül a hallgatóság kedvét is keresték, — és így nagyon illetlen vicceket mondottak és drasztikus kuplékat éne­keltek. Neményi elvtárs azonban ezt nem hagyta szó nélkül, hanem ki­kelt ellenük a „Népakarat“ hasábjain. Mondván, ez nem a kommunista kultúra. Az nem ilyen! Küldjön, — követelte erélyesen, — a népbiztosság olyan színtársulatot, amely ilyen szellemben játszik. Csakugyan más­­társulatok jöttek, de Mátyás elvtárs ezekkel sem volt megelégedve, mert ezek sem tudtak a kommunista kultúra szellemében játszani vagy nem is tudták, hogy egyáltalán milyen is az. (Meg vagyunk győződve, hogy maga Ne­ményi sem tudta.) Jellemző még a kommunista erkölcsre nézve Neményiék fölfogása. Ebben Neményinek meglepetésszerű gyorsaság, rövid ismeretség konveniált különösen. Neményi elvtárs — a kom­­mün szerint — azt tartotta, hogy a férfi és a nő „az összetalálkozásuk pillanatában átérzik már a „Te az enyém, én a Tied“ meleg em­beri érzést és ezért teljesen fölösleges, hogy a szerető szívek hosszú keserves tortúrákon ke­resztül kínos, fájó vágyódások után jussanak el a boldogság kelyhéig.“ Ezt írta a „Népakaratában, amikor a ceg­lédi kommün egyik főexponense, Reiner Albert elvtárs hirtelen megnősült. Neményiék eme nagyszerű házassági, illetve erkölcsi nézetéhez tartozott az is, hogy a sze­relemhez, a szerelmes házassághoz ágy, paplan és több efféle is menten szükséges. És ha ilyen a két szerető szívnek nem lenne, akkor rekvi­­rálni kell! Onnét, ahol ilyen van ! Reiner elv­társ házasságánál is úgy csináltak. A hirtelen megszeretett menyaszonynak ilyen nem volt, — ezt az Isten bocsássa meg neki, — hát Reiner elvtárs egyszerűen elrekviráltatta egy polgári család leánya kelengyéjét­­... (Nem tudjuk, most a kommün bukása után visszakapta-e az illető család eme holmikat ?) Neményi Mátyás ,az ő kótyagos fejével ezt mind rendben levőnek találta és el merte hinni, sőt mással is el akarta erőnek erejével hitetni, hogy ez az igazi emberi, családi és társadalmi élet! A lelketlensége odáig fajult, hogy a sze­gény embert még a családi tűzhelyétől, boldog­ságától,­­ szóval az otthonától is meg akarta fosztani. Nem tudjuk, várjon e pillanatban mit szól az ügyek „rövid és meglepetésszerü gyorsasá­gához ? ‘ „Pali bácsi“ képe előtt. Rendőrhatóságunk Urbán Pál szovjeturalmi alispán kommunista ereklyéi között két képet fedezett fel s ez a két kép ott lóg most a Sárik-féle üzlet kirakatában. Akik látják körül­belül ilyenformán morfondíroznak: Hm! De nini! E’ meg az Orbán Pali és Az ám csakugyan ! Orbán Pali az alispán. Hejnye, az ebadta ! Úgy ül ott kend a fo­telba’ mint a virág a pohárba’! Vagy még tán annál is kényesebben ! De hát azt a fáin cipellőt mért nyújtogatja kend az orrunk elé ? Szépnek szép ! De hát csak nem kérkedik vele? Vagy csak azt akarja mondani, hogy az alispánok ilyet szagának ? ! De hát a kis pipát miért nem füstölted ? Egy alispánnak csak van vágott dohánya?! Hej­de passzolna most kendnek, ha a trónus­ban ülvén kiverné a kis pelpát, ami képen tette azt a híres nevezetes Simonyi óbester aki a magyar huszárok élén Parisba is bekalandozott és a büszke frank királyok trónusába ülvén kiverte a pernyét az aranyos pádimentumra! Mondja csak ke’ Pali bácsi : volt-e ennél a lefényképeztetésnél nevezeteseb­b alispáni tény­kedése? Megjegyzem sokkal jobban nézne ken’ ki olajba’! (Nem afféle „spirituszt“ értek, amely nyakolajnak is mondatik). No meg hát az a fotográfus is csak fél munkát végzett. Mert hát még­is csak úgy volna teljes az a képgyűjtemény, ha a kend kisded játékainak másik fele is lefestődött volna. Az tudniillik, mikor kendet kiebrudalták a megye­házáról és akkor kend direkciót vett és porosz­­kált hazafelé a ceglédi országúton. A kend álló képét nézve megállapítom, hogy sokkal szebb kend­­ülve.“ Azt hiszem, hogy a köznyugalom felett őrködő rendőrhatóságnak is ez a véleménye. Hogy Pali bácsi nem hiú, annak kézzelfog­ható bizonyítéka az is, hogy amikor magát az Orbán almanach részére megörökítendő a fotog­ráfus elé szerénykedett, még csak a bajuszát sem struccoltatta meg. Egyet azonban a hiú tetszelgés gondolata nélkül megtehetett volna Pali bátyám. Nevezetesen, kötött volna a nyakára egy olyan izét... olyan úgynevezett nyakravalót. É’ már csak mégis illenék egy alispánnak ! Nincs tán Pali bátyám előitélettel eme könnyed ruhadarab iránt? Vagy talán nem tutja megkötni ? Akadt volna tán elvtárs aki ezen ságít. Elvárjuk Pali bácsi­tól, hogy a toilettjét legközelebb igy kiegészíti és ismét lefényképezteti magát. A költséggel ne törődjék. Közköltségen megy az efféle. Aztán majd kivetjük adóba. Hiszen tudja ezt már egy alispán! H I RE K. — Oktonor (J. A 13 aradi vértanú halálának 70. évfordulója alkalmából kegyeletes, megható szép gyászünnepélyt rendezett városunk elöljá­rósága. Reggel a templomokban alkalmi imád­ság volt s azután 10 órakor ünnepély a város­háza közgyűlési termében. Itt dr. Dobos Sándor polgármester mondott igen hatásos, szép meg­nyitóbeszédet, rámutatva a lepergett 70 esztendő küzdelmeire, a nemzeti nekibuzdulásra és a szomorú visszaesésre, ama hitének adva kife­jezést, hogy a magyar faj életképessége még nem veszett el, most is újra kivirágzik a sírok virágaiból a magyar kultúra, a magyar nemzeti élet. Ezután Takács József ref. lelkész mon­dott fájdalmas reflexiókban gazdag beszédet, megemlékezvén históriánk két nagy momentu­máról, 1526-ról, a nagy temetésről és 1848-ról, a magyar szabadság vérbefojtott hzttiaihasadá­­sáról. Az ünnepély alatt a zeneiskola vegyes- és férfikara énekelt igen mélyérzésű két éneket, majd az ünnepély a Szózat éneklésével végetért. — A városi alkalmazottak segély iránti kérelmét, — melyről ehelyütt már megemlékez­tünk — az állandó bizottság tegnap tárgyalta és pártolólag terjeszti a holnapi közgyűlés elé. — A főgimnázium új tanárai. Tanári tes­tületünkben az idén rendkívül nagy változások vannak. A múlt tanévben itt működött tanárok­nak nagyobbik fele, tizenhatan, jelenleg külön­böző okokból nem­ tanítanak. Az így beállott hiány némi pótlására eddig a következő taná­rok érkeztek Ceglédre: dr Paulovics István Selmecbányáról, Cserghő Mihály Beregszászról, Tittel Lajos Lőcséről, Miklósy Ferenc Nyitráról és Ambrózy Pál Fogarasról. Mindannyian me­nekült tanárok. Sajnos, az uj tanároknak elhe­lyezkedése itt Cegléden oly sok nehézségbe ütközik, hogy közülök Miklósy Ferenc és Pau­­lovits István már itt is hagyták a várost. Kí­vánatos volna, hogy a város hatósága és kö­zönsége is különös figyelemmel támogassa az elhelyezkedés nehézségeinek leküzdésében azokat a tanárokat, kik csak azért vannak városunkban, mert rájuk itt szükség van. Ellenkező esetben itt megtörténhetik, hogy az iskola, még ha ele­gendő helyiség lesz is, mégsem tudja munká­ját egész terjedelmében újra megkezdeni, mert nem lesz elég tanár. — A Pestvármegyei Gazdasági Egyesü­let ismét megkezdette önzetlen és buzgó tevé­kenységét a vármegye gazdatársadalmának érde­kében. Az egyesület célja és feladata, hogy a gazdaközönség minden osztályának érdekeit képviselje. A közelmúlt sötét korszak világosan, kétségkívül bebizonyította azt, hogy a nemzet gerincét alkotó gazdatársadalom tömörülésére mily nagy szükség van. Láttuk azt, hogy külö­nösen a kisgazdaosztály volt az a társadalmi csoport, amely nem nem bírta bevenni a kom­mun- maszlagot, amelynek ellenálló ereje nagy­ban hozzájárult ahhoz, hogy a kommunizmus átkos rendszere meg ne szilárduljon. Azonban — sajnos, — de le kell szögeznünk azt a tényt is, hogy ha a gazdaosztály, különösen a kis­gazdaosztály talpra áll annak idején, mint egy ember, akkor nem kellett volna szegény hazánk­nak oly sok kínos megpróbáltatáson keresztül­menni. Itt az idő, hogy a keserves tapasztala­tokat felhasználjuk és levonjuk belőle a tanul­ságot. — Hazaérkeznek az olasz hadifoglyaink. Az ötesztendős véres háború fájdalmas végvo­­naglásaként érkeznek haza az Olaszországban sínylődött testvéreink. Körülbelül 100.000 ma­gyar katona volt mint hadifogoly Olaszországba eddig internálva. Ezek most végre hazakerülnek. Az első szállítmány már Grácon át meg is érkezett és egyelőre a csóti volt fogolytá­borba lettek elhelyezve és innét azután család­jukhoz haza irányítva. Ceglédre a következők érkeztek haza : Szalonnás János, Szekér István, Lestánszki Mihály, Teleki István, Kapu Ferenc, Tóth Sámuel (Szőlő­ utca), Tóth Sámuel (Lö­völde-szél), Tóth András, Jelinek Ferenc, Pá­linkás Károly és Emődi József. Akinek hozzá­tartozója még nem érkezett volna meg, érdek­lődjék ezen hazatértektől.­­ A szervezési szabályzat módosítását az állandó bizottsága tegnap tárgyalta, amelyen a tanács felfogásával szemben az a nézet ala­kult ki, hogy a polgármester tehermentesítésére nem az a körülmény szolgál, hogy a hatáskö­réből vesznek el, hanem inkább a munkakörét kisebbítsék meg és ebből adjan­ak a helyettes polgármesternek. A jegyzőkre vonatkozólag pe­dig azt a módosítást tartja a bizottság kívá­natosabbnak, hogy két 1. oszt aljegyző legyen, mert nem volna igazságos, hogy az a jegyző — ki volt közig, gyakornok is és I. o. fogal­mazó is, — csak olyan fizetést kapjon, mint az utóbbi, viszont kevesebbet, mint az I. o. jegyző, holott a II. o. jegyző is épen olyan munkát végez, mint az I. o. jegyzők. Azután a városgazdai állás szervezése ellen is hallat­szottak ellenvélemények, miszerint miért menjen a város visszafelé a közigazgatásban ? Ugyanis a gazdasági ügyek nagy fontossága szükségessé teszi, hogy megfelelő elméleti és gyakorlati tu­­­dással bíró ember intézze azokat, már­pedig ilyen nem igen akad a városgazdai állásra. Jó, ha a gazdatanácsnoki állásra találnak ilyet. CZEGLÉDI HÍRADÓ 4-ik szám

Next