Czeglédi Hiradó, 1920 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1920-05-23 / 42. szám

2. oldal azért hozott volna marasztaló ítéletet, mert én kívántam. Ez a kitétel feltétlenül sértés a bírósággal szemben, amely tudvalevőleg a törvények, törvényes rendeletek és a beigazolt tény­állás alapján ítél, nem pedig egyesek vagy az ügyész kívánságára, mert hála Istennek, odáig még nem vagyunk. Az ügyész egyébként is csak indítványt tesz, amiként a védő is és a bíróság az eset körülményei, a szolgáltatott bizonyítékok és saját becsületes meggyőződése alapján ítél. Meggondolatlan elszólásnál egyébnek tehát nem minősíthe­­em a cikk idevonatkozó részét. Hasonlóképen meggondolatlan elszólásnak veszem az árvizsgáló bizottság elleni kifaka­­dást is, mivel annak komoly, tárgyi alapja nincsen a jelen esetben. Egyébként az ár­vizsgáló bizottságot teljesen fedi az a körül­mény, hogy pl. maga Koszorú Lajosné eladó sem tartotta többre az árat 75 K-nál özv. Türei Mihálynénak és Jónás Jánosnak és hogy a meghallgatott hentesek vallomása szerint a kérdéses időben a forgalmi ár a czeglédi piacon 65—70—75 K volt a sertések minősége szerint. A cikkíró tájékoztatása végett megjegyzem azt is, hogy az árvizsgáló bizottságnak nem­csak az a hatásköre, hogy az irányárakat minden cikkben előre megállapítsa, ami egyéb­ként is a forgalmi árak folytonos hullámzása mellett teljesen lehetetlen, hanem az is, hogy egyes felmerült esetek alkalmával vizsgálat tárgyává tegye azt,­ hogy az illető ár meg­felelő-e vagy sem. Ugyanezt tette most is az árvizsgáló bizottság, tehát a rendelet szerint jogos hatáskörben járt el. Végezetül még csak arra térek ki, hogy a cikk hivatkozik a Czeglédi Gazdasági Egye­sület állásfoglalására is az esettel kapcsolat­ban és ezzel is azt akarja dokumentálni, hogy a jelen esetben az árvizsgáló bizottság helytelenül járt el. • Erre a hivatkozásra csak az a megjegyzé­sem, hogy a Czeglédi Gazdasági Egyesület az eset előzményeit tekintve, nem szerencsé­sen választotta meg az időt és alkalmat az árvizsgáló bizottság elleni fellépésre és hogy ennek nyilvánvalóan csak az lehetett az oka, hogy téves információ alapján és az ügy nem teljes ismerete mellett hozta meg hivatkozott határozatát, mivel a Gazdasági Egyesületnek sem lehet célja és szándéka, hogy idegenből jogtalan üzleti nyerészkedésre idevetődött ár­drágítókat védelmezzen. Dr. Traub József városi ügyész. — A MOVE közleménye. A MOVE helyi osztálya f. hó 24-én, pünkösd hétfőjén d. e. 11 órakor a városháza közgyűlési ter­mében közgyűlést tart. Tekintettel a tárgyalás alá kerülő anyag fontos voltára, kívánatos, hogy a gyűlésen az összes tagok megjelen­jenek. Tagsági igazolványát mindenki okvet­len hozza magával. Az egyesület irodahe­lyisége és elárusítóhelyiségei folyó hó 15-től kezdődőleg Árpád-tér 2. szám alá (a nagy­tőzsde fölé) helyeztettek át. A f. hó 7-­én meg­tartott hazafias estére a következő felülfizeté­­sek érkeztek be : Alexy Lajos 55 K, N. N. 15 K, Mester Elek 15 K, N. N. 25 korona, Ungváry Lászlóné 100 korona, Emődi Jó­zsef 15 korona, Bán Károly 15 K, Szat­­máry és Tsa 10 K, dr. Traub József 100 K, Királyi Lajos 30 K, Szerencsy Árpád 25 K, özv. Bálint Ferencné 50 K, Bálint Pipi 20 K, N. N. 10 K. Összesen 485 K. Tekintettel a MOVE hazafias céljaira, az adakozóknak az elnökség megbízásából az osztály nevében köszönetet mondok. Titkár: CZEGLÉDI HÍRADÓ 42-ik szám HÍREK — Városi közgyűlés. A városi képvi­selőtestület a héten csütörtökön közgyűlést tart. E közgyűlés több fontos ügyet fog tár­gyalni. Legfontosabb lesz a városi ingatlanok értékesítése feletti határozat.­­ A kecskeméti ügyvédi kamara f. évi május hó 24-én, pünkösd hétfőjén d. e. 11 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melyen tiltakozik az erőszakos békefeltételek ellen. Ezen rendkívüli közgyűlésre a helybeli ügy­védek meghivatnak. — A Falu Szövetség. A Falu Szövetség Horthy Miklós kormányzónk Ő Főméltósá­gának díszelnökségével alakul meg. Váro­sunk e tekint­etben még mit sem tett, azon­ban mindenesetre csatlakozni kell a szövet­séghez. A szövetség céljai közül nálunk első­sorban a kislakások ügyét kell felka­rolnunk. Városunkban igen sok az egészség­telen kis lakás, az emberek ezrei laknak kis, penészes, nedves odúkban. Itt nőnek fel gyermekeink. Hogy ez eddig így volt, elég nagy hiba, de nem szabad tovább tétlenül néznünk. Elsősorban is elő kell készíteni néhány száz munkásház felépítését, hogy abba néhány száz család belehelyezkedhes­sen, azután a meglevő kislakások egészsé­­gesbbé tételét kell előmozdítani. Erre lesz jó a Falu Szövetsége. — A ref. elemi iskola tantestülete s növendékei által rendezett előadásról szóló tudósításunk térszűke miatt jövő számunkra maradt. — Erdei hangverseny. A Czeglédi Ipar­­testületi Dalkar f. hó 24-én (pünköst másod­napján) az István-ligetben erdei ünnepélyt rendez. Nagy érdeklődés előzi meg derék dalosaink érdekesnek ígérkező különféle lát­ványossággal fűszerezett nyári mulatságát. — Gimnáziumi magántanulók figyel­mébe. Akik a folyó tanév végén a Kossuth­­főgimnáziumban bármely osztályról magán­­vizsgálatot óhajtanak tenni, akár be vannak már iratkozva, akár még nincsenek, azok jelentkezzenek f. hó 25-én, vagy 26-án az igazgatóságnál, lehetőleg délelőtt 11 órakor. Az abonyi és albertiirsai tanfolyamokra be­iratkozottak nem kötelesek jelentkezni. Ries Ferenc főigazgató: — A czeglédi állami főgimnázium ifjúsága f. évi június hó 2-án (szerdán) este a főgimnáziumi Mensa javára az Uránia Színház helyiségében színi előadást rendez. Előadásra kerül Farkas Imre 4 felvonásos diáktörténete, az „1 g­r­ó­i diákok". Helyárak: I. hely 30 K, II. hely 20 K, III. hely 10 K. Emeleti páholy 30 K. Erkélyülés 10 K. Felülfizetéseket a jótékony célra hálás köszönettel fogad a rendezőség. Jegyek előre válthatók Vida Emilnél az Uránia mozgóban és a rendezőség tagjainál. Kezdete pont 8 órakor. Előadás alatt a későn jövőket nem bocsátják be, hogy a szükséges csöndet ne zavarják. — Eljegyzés: Oldal Lajos eljegyezte La­dányi Mancikát. — Az iparos ifjúság 17-én megtartott előadásán felülfizettek : Dr. Hitter Miklós és Lugosi Ferencné 100—100 K, Kalocsai Fe­renc 50 K, Báthory Gábor, N. N. K., Kovács Lajos 40—40 K, Szabó Ferencné és Mányoki János 20—20 K., Füle György, Emődi József 10—10 K. és Veres Sándor 8 koronát. Fo­gadják a rendezőség hálás köszönetét. — Baross­ Szövetség. Múlt számunkban tévesen közöltük az alakuló közgyűlésről irt értesítésünkben a Szövetség tisztikarának­ név­­sorát. Elnöknek Gombos Károly kereskedőt, alelnökökké Kovács Lajos és Fábián Imre iparosokat választották meg. — Hadifoglyaink. Megnyugtatva és öröm­mel olvassuk a híradásokat, hogy június közepére megérkezik az első hadifogoly szállítmány Szibériából. A foglyok hazaszál­lítása sürgősen történik most már, úgy, hogy augusztus közepére összes hadifoglyaink ha­zaérkeznek.­­ A kaszinó könyvtára jövő héttől kezdve ismét használható, könyvtárórák minden csütörtökön délután ,5—6 óráig. A könyvtárt használni kívánó tagok 20 koronát fizetnek illeték fejében és két hétnél tovább tartó használat után minden kivett munka után hetenként egy korona külön díjat. Ries Ferenc igazgató. — A ref. elemi iskola tanítótestületé­nek a növendékei által a Terület Védő Liga javára rendezett előadásán felülfizettek : Dr. Dobos Sándor 100 K, Czeglédi Takarékpénztár 100 K, Egyesült Czeglédi Ipar Kereskedelmi és Népbank r. t., Haerter Ádám 60—60 K, Czeglédi Hitelbank r. t., id. Hartyány Imre, Végh Sándor, Kripócki Mihály és N. N. 50—50 K, Czeglédi Közgazdasági Takarék­­pénztár r. t. 25 K, B. Molnár Elemér, N. N. Magó Ferenc, Benke Andorné, N. N., Vá­­rócy Imréné, Füle Sándorné, Váróci Mihály, N. N., 20—20 K, Füle István, ifj. Biró Lajos, Asztalos József, N. N., Schmidt István, Pais Dezső 10—10 K, Bugyi István, Milus Fe­rencné, Baán Károly, N. N. 5—5 K. Úgy ezekért, valamint az előadott színdarabban szerepelt gyermekek szüleinek áldozatkész­ségéért, továbbá azoknak szivességéért, kik bármi módon hozzájárultak a darabhoz szükséges dolgok összegyűjtéséhez ezúton mond köszönetet a rendezőség. — Erdősítés és fásítás. E kérdéssel az állandó bizottság foglalkozott s minthogy a megvalósítás szükségszerű, egy szakértő bizottságra bízta a részletes előkészítést. Kimarad a hús A mészárosok ismét elszámították magukat. A pünköstre levágott állatok húsát szombat délig sem tudták el­adni s kérték, hogy leszállított áruk mellett az első ünnepen fél kilencig árusíthassanak. Tiszta dolog, hogy a hús nem a fogyasztók hiánya, hanem árának lehetetlen magassága miatt marad ki. — Rézgálic. A kormánynak éppen nem valami nagyfokú előrelátására vall ama tény, hogy a rézgálic ára utólag s nem előre álla­píttatott meg, ill. a már megállapított ár fel­emeltetett, minek következtében minden kg. rézgálicra 9 - 70 fillért kell ráfizetni. Persze itt a közönség ismét a városi elöljáróságot szidja, szokás szerint ezt állítva okául min­den helytelen, nem tőle jövő, eredő intézke­désnek. — A kommunista bűnperek tárgya­lása. A törvényszék a jövő héten szünetet tart. A tárgyalásokat június 1-én kezdi meg, amikorra Ozsváth Ferenc és 4 társa 27 rend­beli lopási ügyét tűzte ki. Ezután jönnek a kommunisták. Még­pedig 2., 3., 4-én Urbán Pál, Horváth Ferenc és Szálkai István, 5., 6., 7-én Zsadon Miklós, Litovszki András és Szaniszló László, 8., 9., 10-én a törteli direk­tórium 300 rendbeli bűncselekménye 1­­-én Csipkó István pincér ügye. A forradalmi tör­vényszék ügye későbbi alkalomra maradt.

Next