Czeglédi Hiradó, 1920 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1920-08-08 / 64. szám

Czegléd, 1320. II. évfolyam, 64-ik szám VolSáflISZSt augusztus 8 CZEGLÉDI HÍRADÓ POLITIKAI LAP |-------1 MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER, SZERDÁN ÉS SZOMBATON DÉLUTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1. ker., Eötvös-tér, régi járásbíróság­ épület Felelős szerkesztő: KOLOFONT JÓZSEF Előfizetési dij: egész évre 80 Kt félévre 40 K, negyedévre 20 K­ t ρ ρ‡ Egyes szám ára 1 K t ■ i Nyilttér garmond sora S K '— Magyar farmer. Egy országos mozgalom indult meg, amelynek az a célja, hogy azokat, akiket a háborús viszonyok megélhe­tésükben annyira lehetetlenné tettek, hogy a maguk erejéből nem képesek a saját és családjuk eltartását bizto­sítani, a mezőgazdasági munkával mint önálló munkások, de egy közös szervezetben találják meg létfenntar­tásuk eszközeit. Egy nagyszabású országos szerve­zetről van szó, amely behálózná az egész országot s olyanféle gazdasági életet teremtene, mint Amerikában a farmokon folyik. Bérelne földeket, építene azokon lakásokat s 5—10 holdjával átadná egyeseknek, akik a földeket megmű­velnék, állattenyésztést vagy mezőgaz­dasági ipart űznének, aszerint, hogy kinek mihez van inkább képessége és hajlama. Az ilyen farmokban központi veze­tés lesz a tervezés szerint, de­ az az egyes farmerek önállóságát nem fogja érinteni s amennyiben mozgási szabad­ságát korlátozza,­­ az csak javára szolgál. A mozgalomra a fő indokot a há­ború szerencsétleneiről való gondos­kodás szolgáltatja, de amellett igen lényeges szempont a belterjesebb gaz­dálkodás, a kiadósabb termelés iránti törekvés. A többtermelés régi idő óta izgatja az ország közvéleményét s annak minden eszközzel való előmozdítása ma már annyival is inkább országos közérdek, mert a — bár ideiglenesen —­ megcsonkult ország nem él meg a termés fokozása nélkül. A termelés fokozása a farm­rend­szerrel részben biztosítottnak látszik s ha ez a gazdálkodási mód még a háború s az azt követő viszonyok elesettjeinek fenntartására is szolgál­hat, — kétszeresen nagy okunk van a mozgalom támogatására. Valamit tényleg csinálni kell, valami újat, valamit, ami nem a régi kitapo­sott ösvényeken mozog, hogy gazda­sági életünket felfrissítsük s eredmé­nyeit fokozzuk. A farm­rendszer behozatala min­denesetre olyan újítás lesz, amitől sikert várhatunk s a többtermelés részbeni megoldásával az ország ja­vára fog szolgálni. Javára szolgál az egyeseknek is. Hát csak természetes, hogy minden magyar embernek fel kell karolni s ha a magyar farmerek boldogulását látni fogjuk, ugyanakkor látnunk kell majd azt is, hogy az or­szág gazdasági élete felpezsdül, erőre kap. Ez a kilátás tüzelje a farm­ mozga­lom vezetőit és barátait kitartásra, akkor az eredmény nem marad el s az egyesek hálája mellett az ország elismerése is osztályrészül jut nekik. Ki kezdje? Után útfélen egyebet sem hall az ember, minthogy az emberek a drágaságot tárgyal­ják a legkülönbözőbb formában, de mindig egyforma panasszal. A gabonaárak ismerete óta pedig a panasz valóságos elkeseredéssé lett. Most már igazán betelt a mérték. Eddig csak volt egy kevéske remény, hogy talán a gabona ára tűrhető lesz s az mégis hoz va­lami enyhítést az általános drágaságba. Nem úgy történt, hanem ellenkezőleg : a gabonaárak szertelensége végkép súlyossá tette a helyzetet. Most már kialakult az a vélemény, hogy ez így nem maradhat. Itt segíteni kell. Le kell menni az árakkal minden vonalon, mert most már mindenféle terményár s mindenféle munkabér oly magas, hogy azokat együtte­sen elviselni senki sem bírhatja. Igen ám, de ki kezdje a lefelé licitálást, ki hozza meg az első áldozatot ? Mikor a kérdés idáig jutott, akkor oda tért vissza, ahhonnan az összes bajok kutforrása van. A lehetetlen magas árak is onnan ered­nek, hogy az emberek egymásra licitáltak zabolátlan vad kapzsisággal, egymásra lici­táltak, sőt magukra is licitáltak a lelketlen kufárok s még a termelők is. Az áraknak ez az árverésszerű felhajtása a mai napig tartott, s amikor már az összes tényezők beismerik, hogy vissza kell menni az áraknak, most újra kezdődik a licitálás, az egymásra utalás: Te kezd, te hozd az első áldozatot! Ebben persze mindenki ismét csak a maga hasznát nézi s azért utal rá másokra, hogy ő még egy kicsit tovább akarja élvezni a magas árak előnyeit. A termelőktől, a javak szolgáltatóitól és birtokosaitól tehát hiába várjuk a segítséget, mert azokra nem sürgős a dolog. Elvégre úgy okoskodnak, hogy ők megnyerik a ré­ven azt, amit elvesztenek a vámon, mert ha drágán vásárolnak, de ugyanakkor ők is drágán adják el, ami nekik eladni valójuk van. Nem ül ily páholyban s nem talál vigasz­taló rekompenzációt az, aki mindent vásárol. Ezeknek sürgős a dolog, sürgős az összes árak azonnali csökkentése, de viszont ezek­nek nem fontos, hogy ki kezdi az árleszál­lítást, ki hozza az első áldozatot. Ezek — éspedig ez hasonlíthatlanul nagy tábor — már nem is várhatnak. Ezek azt várják, hogy a kormány megta­lálja azt az egyszerű, radikális megoldást, hogy egy szép napon a kormány kimondja s szigorúan a 25 botok alkalmazásával be­tartja, hogy minden portéka, munkabér, a piacon, a boltban, a műhelyben, a gyárban, a mezőn s mindenütt, ahol csak portéka van, nem lehet drágább, mint a tízszerese annak, ami volt 1915-ben. Kivételt csak a külföld­ről behozott dolgok képezhetnek. A háború előtti árakat ismerjük, könnyű lesz az ellenőrzés, s ha ilyen eljárás mellett a külföldről hozott áruk drágák lesznek is, azt már mindenki kibírja, mert a legfőbb ellátási cikkek itthon megtalálhatók s ha áruk minden vonatkozásban egyforma arány szerint lesz szabályozva, mindenki megta­lálja a maga számadását. Ezt várják a termelők, de még inkább a fogyasztók s a fogyasztók már nem is győ­zik türelemmel. Mikor tehát arról van szó, hogy ki kezdje, ki hozza az első áldozatot, a fogyasztók válasza az, hogy a kormány kezdje s ne hozzon senki áldozatot, hanem egyszerre és azonnal szálljon le minden néven nevezendő dolognak az ára oda, arra a mértékre, hogy mindenki megfizethesse. Huszonnyolc. A nemzetgyűlés mai ülését nem lehetett a rendes időben meg­kezdeni, mert a megnyitáskor kiderült, hogy csak 28 képviselő van jelen. Ez a kis létszám azt jelenti, hogy a 200 képviselő közül csak ennyien érdeklődnek az ország sorsa iránt. Hogy a többiek hol voltak , ki tudná megmondani. Bizonyos azonban, hogy hasz­nosabb foglalkozást is űznek s mindenesetre a maguk apró kis üzleteik után jártak, azért nem törődtek az ország ügyeivel. Szegény választók is ugyan bizhattak a hangos ígére­tekben. íme a sok nagyigéző, még csak felé se néz a nemzetgyűlésnek. Jó lesz ezt meg­jegyezni s a jövő választáson hasznosítani. — S. H. S. betűk a Jugoszláv állam rö­vidített jele. E rövidítést a délvidékiek — legyen az magyar, szerb, sváb — így olvas­sák : „Siess Horthy, siess!“ Ebből is látható, hogy felszabadítót várnak a boldogító szerb uralom alól.

Next