Czeglédi Hirlap, 1909. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1909-01-01 / 1. szám

V-ik évfolyam. CEGLÉDI HÍRLAP 1 —fő szám, az, ami volt eddig is: semmi, vagyis komolyan még csak nem is gondolnak arra, hogy színházat építsünk, mert ha csak parányit gondolnának is rá komoly elhatározással s a szükségesség érze­tével, valamelyik módozatot legalább komolyan megtárgyalták volna s ha az bármi tekintetből nem mutatkozott vol­na célravezetőnek, ajánlottak volna mást, könnyebben elérhetőt, megfele­lőbbet. De nam, még csak kísérlet se tör­tént arra, hogy átessünk a kezdet nehézségein, vagy konkrét adatok, az eredménytelenséget bizonyossá tevő ta­pasztalatok után állapítottuk volna meg, hogy nem lehet. Mert abba még csak belenyugodha­­tik az ember, hogy a jóakarat és ügy­buzgalom bizonyos kedvezőtlen körül­mények folytán, vagy a szükséges elemi feltételek hiánya következtében hajó­törést szenved s belefáradnak a siker­telen munkába, de kisujj mozdítás nélkül tespedtetni egy ilyen ügyet, — már az több mint felháborító s bizonyossá teszi, hogy Cegléd nem tud a kulturvárosok legalacsonyabb fokára emelkedni. Most úgy vagyok mint az a katona, akinek a mellett, hogy a tüdejét fúrta át a golyó, még az egyik lába is el volt lőve s amikor tüdősebének bekö­­tözése után a lábához akartak fogni, ép lábával eltolta az ápolót: Hagyja­­ csak barátom, ha a tüdőm meg nem gyógyul, a lábamat viheti az ördög ! Fel kellene még hoznom igen-igen sokat, de ehez foghatót, ehez fogható szégyenletes dolgot, egy város lakossá­gára rápirítóbb mulasztást felhozni úgy sem lehet. De azért apróbb panaszaim se jut­nak ám az ördög karmai közé, rendre A városi takarékpénztárról. Múltkori fölszólalásom óta két pártoló cik­ket is olvastam a városi takarékpénztár esz­méje mellett,­­ de ennek helyességéről egyik sem tudott meggyőzni. Azt mondja a tisztelt cikkíró úr, hogy hiába­való volt a fölszólalásom, mert a taka­rékpénztár fölállítását elvben már a múlt havi közgyűlés elfogadta. Ez az állítás nagy tévedés. Én is ott vol­tam a közgyűlésen, amikor azt a napirendről levették. Ehez nem volt mit hozzászólni. Ez a hallgatás nem jelenti azt, hogy a tervet elfogadjuk,­­ sőt meg vagyok győződve, hogy ha kisülve és megszegve hozzák be majd újra ezt a kenyeret, nagy többséggel fogjuk rá kimondani, hogy az nem ízlik nekünk. Olvastam azt is, hogy amit a város a 4 bank pótadóján elveszít, busásan megkapja abból, amit a városi takarékpénztáron nyer. Úgy ám, — de hátha nem nyer semmit, vagy még tán rá is fizet, — hát akkor mi­­miből kapja meg? Azt is írják, hogy szép ideális cél ez a szándék. Szépnek szép, csakhogy a pénzinté­zet nem ideális célból alakul, hanem nyereség céljából, azt pedig nem lehet bizonyítani, hogy nyereség is lesz belőle. Hogy a helybeli pénzintézetek a nemzeti­ségi vidékeken hódítsanak, ez a jó tanács nem válik be. Mivel hódítsanak, ha maga a város akarja tőlük elszedni az alkalmas fegy­vert , a pénzt meg a jövedelmet ? Ismétlem, hogy a lakosság nem lelkesedik a városi takarékpénztár eszméjéért, — nem­csak azon okok miatt, amiket a múltkor már elmondtam, — hanem azért se, mert a közönség úgy gondolkodik, hogy ezt a ter­vet azok mozgatják főképpen, akik az új hivatalokba vágynak bejutni. Azt pedig tud­juk, hogy a lakosság idegenkedik minden új hivatal szervezésétől. Azzal biztat e lap tisztelt cikkírója, hogy: „Így hízik a kecske és szaporodik a ká­poszta". Ezzel nem érthetek egyet, mert ha négy kecske helyett öt kecske eszi a lakosság káposztáját, akkor nem híznak, hanem sová­­nyodnak a kecskék, mert több vagyon aligha terem a káposztás kertben, mint amennyi most van összekuporgatva a­z intézet kasz­szájában mint megtakarított betét. A pénz nem szaporodik, mint a gomba, kivált ha eső nem jár a vetésünkre,­­ csak a köl­csönkérő markok szaporodnak évről évre, ami azt mutatja, hogy a lakosság nem gaz­dagodik, hanem szegényedik. De azt az állításomat se cáfolta meg senki, hogy az új takarékpénztár földúlná a közélet nehezen megszerzett békességét, aminek csak azok örülnének, akik nem barátai a békes­ségnek. Ilyen időben, amikor háborús hírekkel van teli minden újság, s amikor pénzszükségnek nézünk elébe,­­ még emlegetni sem lehet azt, hogy takarékpénztárt csináljon a város. Egy városi képviselő­ került ki Vladimir íróasztaláról, ahol az állam­kormányzati okmánycsomó tetején feküdt. Gépírással lekopogtatott irat volt és a cár halálos ítélete volt benne, arra az esetre, ha két hét alatt nem adja meg az orosz biro­dalomnak az igazi alkotmányt. A két hétből tíz nap már letelt és a minden oroszok ura ez idő szerint szünet és jóformán alvás vagy nyugalom nélkül ezen az egy dilemmán töprengett: — Alkotmány a népnek, — vagy halálos ítélet a cárnak. Teljes tíz napon át mérlegelte, fontolgatta, hánytorgatta jobbra-balra magában a kérdést mindaddig, amig végtére víziói nem támad­tak és hallucinálni nem kezdett: — Kipi-kop ... Kip-kop. Most kopogtatja a szobában a halálos ítéletet az írógép . . . Megrögzött, vérbeli kényur volt és inkább megőrült, semhogy rá tudta volna magát szánni, hogy alkotmányt adjon a népének. Ilyen az igazi cár. Pacsov is megborzadva látta, hogy őrülttel van dolga és sokért nem adta volna, ha akárhol másutt, csak ne a cár szobájában érezte volna magát. Hirtelen mentő eszméje támadt. Mielőtt előbbi szavaira a cár megta­lálta volna a választ, szaporán, mintha csak valamire felelne, folytatta a mondókáját: — Különben pedig Felséged pararancsára tüstént értesítem a testőrség parancsnokát, hogy tiltott írógép kopog a szobában. — Az én parancsomra ? — csodálkozott Vladimir, mert első percben nem emlékezett vissza a parancsra, amit nem is mondott. A következő pillanatban azonban, befolyásolható állapota révén már maga is azt hitte, hogy ezt a parancsot adta a tisztnek és visszahú­zódva íróasztala mögé a karosszékbe, kegye­sen intett: — Helyes, Pacsov, eredj! Csakhamar futótűzként terjedt el először az udvarnál, azután pedig egész Pétervárott, hogy Vladimir cár megőrült. Az udvarnál, ahol bizonyosak voltak a dologban, csak suttogtak felője, a városban, ahol minden hivatalos felvilágosítást megtagadtak és min­dent makacsul cáfoltak, hangosan tárgyalták a szenzációs politikai eseményt. (Folyt, köv.) előjönnnek azok s bőven tartanak, mig csak meg nem vénhedik a többi után a most még friss újesztendőnk. Közgyűlés. — 1908. december 30. — A villamos világitó-telep kezelése volt a főtárgya a szerdai rendkívüli közgyűlésnek. A város érdekeit gondosan mérlegelők már azzal a meggyőződéssel jelentek ott meg, hogy nem kell a költséges és kockázatos házi kezelés. Lapunk is e vélemény mellett küzdött. Úgy de a helyi sajtó egyik familiáris közlönye meg a házi kezelést pártolta. És mégis, csodálatos, az azt pártolók is a bérleti kezelés mellé állottak, arra szavaztak s így egyhangúlag fogadta el a közgyűlés a bérleti kezelést. Emellett most városunk 10 évig 15 ezer koronát fizet a vállalkozónak, azontúl pedig semmit. Tizenöt év elteltével pedig az egész berendezést díj nélkül átveheti. De ez idő alatt is a tiszta jövedelem fele a várost illeti. A Siemens­ Schuckert cég engedélye 50 évre szól. A szerződés és mellékleteinek felolvasásával telt el a közgyűlési idő nagyobb része. • Azután Takács József lelkész, majd dr. Traub József ügyész szólaltak fel, kik mind­ketten a bérleti kezelést ajánlják. Nem is ártott ellene senki. Az a tevékeny közszereplő, aki nemrég még az ellen volt, időközben hirtelen véleményt változtatott, meg sem jelent s igy nem is volt ellenmondás. Esztendő ilyenkorra tehát már villamosfény mellett írhatjuk a közgyűlési tudósítást. A tárgysorozat többi pontjai elég gyorsan és simán letárgyaltattak. A mikebudai­ út kijavításához való hozzá­járulás és az állati hullaégető-kemence fel­állítása tételénél volt vita és szavazás. Az utóbbinál dr. Bába Molnár Albert eddigi hűséges fegyvertársát, Baranyi Pétert csak „szerencsétlen“-nek címezte, elég vakmerő lévén Péter az őrszem­erétól eltérő véleményt nyilvánítani. * * * A Schaffer Adolf és nejével kötött adásvé­teli szerződés újabban összehívandó közgyűlés elé kerül. A csendőrség pótlovazó-osztályánál kötött laktanyabérleti szerződés úgy hosszabíttatott meg, hogy az összegyűlendő trágya a csend­őrségé marad. Az iskolai célra Carák Mihálytól vett ugyeri szőlőterületre vonatkozó szerződést elfogad­ták. 880 koronát kap az 1200­­-ös földért. Az 1909. évi közmunka költségelőirány­zatot úgy fogadták el, hogy a piactér, a Rákóci- és Jászberényi-út lejtméretezését megkezdik. A Mikebudai-út határunkba eső részének javítására 1000­­ segélyt adnak. Az állati hullaégető-kemence felállítása 1600 koronába kerül. Ezt az ellene elhangzott együgyű felszólalással szemben, Baranyi Pé­­terék 8 szavazata ellenében megszavazták. Banka András községi illetőségét megta­gadták, mig Juhász István, Lajos és János ügyében uj gyűlésen fognak határozni. A város szervezési szabályrendeletének né­mely részeit a vármegye megváltoztattatni kívánja. Ezt a tanácsnak kiadták s annak javaslata alapján fognak majd határozni. A vármegye a nagykátai utat nem vette fel a törvényhatósági utak közé s igy az továbbra is a mi nyakunkban marad.

Next