Czeglédi Hirlap, 1910. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1910-01-01 / 1. szám
Cegléd, 1910. Vl-ik évfolyam első szám. szombat, január 1. GAZDASÁGI, IPARI, KERESKEDELMI ÉS VEGYESTARTALMÚ HETILAP Előfizetési árak: Egész évre — — 8 — korona. Félévre — — 4 — korona. Negyedévre — — 2’— korona. Egyes szám ára — 10 fillér. Nyilttér sora 1 korona. Főszerkesztő: Dr. PIROS GYULA. Főmunkatárs: FARKAS ISTVÁN. Szerkesztőség: dr. Piros Gyula ügyvédi irodája, ahova minden a lap szellemi részét érdeklő küldemény címzendő. Laptulajdonos: Sárik Gyula Újévkor. A számadások napja ismét elérkezett. Az emlékeztető sáfárkodásunkra. Az a nap, amelyen lezárjuk egy-egy év eredményét, hogy újra kezdhessük azt, amit voltaképpen el se végeztünk. Mérleget csinálunk, hogy helyzetünket fölismerhessük. Ezt a mérleget nemcsak a gazdának, gyárosnak, vállalkozónak, részvénytársaságnak stb. kell megcsinálni, de meg kell csinálni mindenkinek s igy meg kell csinálni a közérdek munkásainak is. Nem ugyan oly módon, hogy az elvégzett munkát összegezze, hanem oly szempontból, hogy a közérdek állása mennyiben javult vagy romlott a letűnt év alatt. Nem mernék azt mondani, hogy a közérdek ügye romlott volna, de azt bizvost elmondhatjuk, hogy nem is javult" A tiszta közérdeknek alig van néhány katonája s azok munkáját is megnehezíti, sőt lehetetleniti, céljainak elérését meghiúsítja a közérdek álarcába öltözött önérdek. Szomorú dolog, hogy nálunk semmi se megy, amit a tiszta közérdek önmagáért kíván, de mindjárt megy, ha valakinek különös érdeke fűződik hozzá. Ez egészségtelen állapot, mert a közkivánalom lebecsülésével egyenlő jelentőségű. A közkívánatomnak mindenek felett kellene állani, annak nem volna szabad protekcióra szorulni s mégis minden lépten-nyomon azt tapasztaljuk, hogy a közérdekű dolog csak a magánérdek segítségével tud érvényesülni. Anélkül nincs, aki törődnék vele s a kapcsolatos érdek szolgál a köz támasztékául. Holott megfordítva kellene lenni, már a dolog természetéből folyólag is éppen a közszükséglet kielégülése útján kell nyerni, valamint a magánérdeknek, amannak a révén kell előnyhöz jutnia, általa vagy vele együtt, de alárendeltségi viszonyban érvényesülnie. S hogy ez nem így van, ez ősrégi bajunk, régesrégi betegség, amelyet a komaságos régi közigazgatási vezetés hagyott ránk emlékül s amelytől még ma se tudtunk megszabadulni. Az igaz, hogy nehéz is lerázni a nyakunkról azt, amit évtizedek varrtak oda. De mégis le lehet és le is kell rázni s ha a fejlődésnek barátai vagyunk, nekünk kell megjavítani azt, amit a régiek elrontottak. Míg pedig ez a betegség el nem múlik, addig újévi mérlegünk mindig ily sivár és szomorú lesz. Az esztendő árvái. Szegény dijnokokról is hadd essék már szó. Nem azért mintha olyan nagy csapat volna, hogy az ő dolguk befolyással lenne a város, háztartásra, hanem azért, mert ők is tagjai a közigazgatás szekerét vonszoló testületnek. De még azért is, mert hiszen tudjuk, hogy nem egy van közöttük, aki a bijnoki fizetés (helyesebben alamizsna) mellett rendes hivatali ügykört tölt be és pedig sokkal különben, mint nem egy megválasztott, nyugdíjigénnyel biró kezelő hivatalnok. Igaz, hogy ezek abban a reményben dijnokoskodnak, hogy idővel, még pedig mielőbb rendes megválasztott hivatalra tesznek szert, ámde látnivaló, hogy ez a „mielőbb“ nem egynél nagyon későn következik be s igen hosszú időn át kell enniök a diurnisták sótalan kenyerét. Az állam végre nagy könyörgések után beleszólt a tisztviselők fizetésének ügyébe. Törvény fogja kötelezni a városokat, hogy tisztviselőinek tűrhető fizetést adjon s ehez anyagi segítséget is adott, amely már nálunk is várja a szétosztást. De a szegény dijnokokkal senki sem törődik. Ezek csak sanyarognak, várnak, reménykednek és dolgoznak. Pedig az arányosság azt kívánja, hogy amikor a tisztviselők fizetése a megfelelő módon rendeztetik, ugyanakkor a dijnoki fizetések is rendeződjenek. Különösen indokolt ez a kívánság azért, mert a városi hivatalokban a dijnokság külön mint olyan rendezve nincsen s az a dijnok 80 krajcár mellett azt az ügykört tölti be nem egyszer évekig, amelyet a kezelő hivatalnok háromszor annyi fizetés mellett. Nem méltányos tehát ugyanazt az értéket egyharmad viszontszolgáltatásért elfogadni csak azért, mert valaki türelemmel vár egy esetleges üresedést. Itt először is olyan módon lehet segíteni a bijnokok helyzetén, hogy napidíjukat oly mérvben kell emelni, hogy az megfeleljen annak a fizetésnek, amit ugyanazért a munkáért a választott hivatalnok kapna. Mert az se végzi el jobban, sokszor még úgy se s mivel a napidijasok hosszú időn át végzik azt a munkát a véglegesítés által kecsegtetve, — nem szabad engedni, hogy koplaljanak — egy jobb jövő reményében's nem szabad a kedveket se elvenni, mert a soká várakozó napidíjasból rendszerint rest hivatalnok lesz s visszaveszi, visszaszerzi azt az erőt, amelyet a diurnistáskodás sovány napjaiban elveszített, később az elmozdíthatatlanság nyugalmas idejében. Helyet is kell csinálni nekik. Van egynéhány mozgó kezelő hivatalnok, ezeket meneszteni kellene már, hadd mormogjanak a meg nem érdemlett nyugdíj csendes védelme alatt, de adjanak helyet azoknak, akik dolgozni akarnak és tudnak. Azonban itt már válogatni kell, amikor a napidíjasok fizetéséről van szó, mert itt általánosítani nem szabad, nem is lehet. Csak az igényelhet jobb javadalmazást, aki teljes mértékben használható s akiről feltehető, hogy idővel hasznos tagja lehet közigazgatásunknak. Ezeket ki kell választani s itt megtartani bármily minőségben addig, mig a sor rájuk kerül s bejuthatnak a jól dotált státusba. Ilyenek ma is vannak és ezután is mindig akadnak s ezekkel biztosíthatjuk a kezelő hivatalok jóságát, amihez ez idő szerint még némi szó férhetne. Gondoljunk hát a szegény, árva dijnokokra is, amikor a 16,000 koronácska felosztásáról lesz szó. Tanácsos, Ceglédváros betűrendes név- és címtára. Hézagpótló és igen értékes munkát teljesített lapunk, amikor összeállította a város teljes cím- és névtárát, melynek közlését a mellékleten legközelebb megkezdjük. A közlést hetenként 2-4 oldalon történik, még pedig könyvalakban, hogy az onnan levágható és beköttethető lesz. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy