Ceglédi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1936-01-05 / 1. szám

1. szám, a fővárosban, ahol a férj és feleség is dol­gozik s ketten hét—nyolcszáz pengőt keresnek havonta. Miért nem lehet ezeket az állás­halmozásokat revízió alá venni ? Miért nem lehet belenyúlni ebbe a dzsungelbe s miért nem lehet ezzel az eszközzel is a kétségbe­esett, porig sulytott fiatalságot megsegíteni? Meddig tart ez a türelmi kísérlet ? Itt van az ideje a segítségnek, tovább várni nem lehe­t. Minden eszközzel oda kell hatni az egész magyar társadalomnak, hogy a magyar ifjúság kenyérhez jusson. Állást kapjon, ahol dolgozhat s ahol kenyeret kereshet. Közhellyé vált már a magyar ifjúság panasza, mindenki megszokta s fej­­csóválással és részvéttel elintézettnek veszi a kérdést. Ébredjünk valóra s vonjuk le a születési és szaporodási statisztikából a kegyetlen valóságot. S lássuk be, hogy ha a fiatalságon nem segítünk, nem adunk kezébe kenyeret, akkor rövid időn belül elmondhatjuk a költővel „Pusztulunk veszünk s mint oldott kéve, széthull nemzetünk“. MAGYAR JÖVŐ Ceglédi kiviteli üzem v. szövetkezet Amint a lapok közlik, a közgyűlés meg­szavazta a hűtőház építésére igénybeveendő kölcsön felvételét és a hűtőház építését a tavasszal megkezdik. Meg vagyunk róla győ­ződve, hogy a város vezetősége eleve számot vetett s az utóbbi évek tapasztalt lehetőségei alapján körülbelül sejti az épülendő hűtőház valószínű fogalmát és ennek alapján bízik annak jövedelmezőségében. Nagyban növelné ezt a jövedelmezőséget és a ceglédi gazdasági életnek egy régi, igen fájó sebét orvosolná, ha nem csak hűtőház, hanem legalább egy ceglédi kiviteli üzem vagy szövetkezet is létre­jönne. Ugyanis, mint mindenki tudja, most az a helyzet, hogy a kitűnő ceglédi gyümölcsöt és baromfit idegen kereskedők vásárolják össze s azt otthon csomagolva, mint nagykőrösi, kecskeméti terméket hozzák forgalomba, aminek azon szomorú tény mellett, hogy idegenek vágják zsebre a busás kereskedelmi hasznot, az a következménye, hogy míg a nagykőrösi alma, a kecskeméti barack világhírű, a ceglédi gyümölcsöt, amely pedig minőségileg és mennyiségileg is esélyes versenytársa lehetne ezeknek, még e csonka országban sem isme­rik eléggé. De ezeken kívül a hűtőház építésével kap­csolatban, gondolni kell arra is, hogy azt az itt vásárló kereskedők nem igen fogják igénybe venni, mert hisz otthon is találnak hűtőházat, (Negykőrös is épít, Kecskeméten meg már van) tehát nekünk ceglédieknek, ha jövendő hűtőházunk jövedelmezőségét biztosítani akarjuk, elsőrendű érdekünk, a megfelelő piaccal rendelkező kiviteli keres­kedelem megteremtése. Ehhez természetesen tőke, vállalkozó kedv és szakismeret szükséges. Jól tudjuk, egyik tényezőnek sem vagyunk valami nagyon bő­­viben Cegléden, főleg pedig nem mozog ben­nünk valami sok vállalkozó kedv. A ceglédi gazda, ha rendelkezik is tőkével, a kereske­delem irányában félénk és kissé gyámoltalan, pénzét legtöbb esetben csak földbe hajlandó fektetni vagy tezaurálja, ami által kivonja a forgalomból és így kárt okoz nemcsak magá­nak, hanem az egész gazdasági életünknek, az egész államnak. Pedig szerintünk a megoldás az lenne, ha valamelyik tőkeerős gazda, (talán akad még) illetve gazdacsoport venné kezébe a ceglédi kiviteli kereskedelmet s vállalkozásukat a hivatalos városnak, de még az államnak is minden lehető eszközzel támogatni kellene, mert ma már be kell látni mindenkinek, hogy keresztény kereskedelem és ami ebből folyik, keresztény gazdasági hatalom nélkül csak gyarmati szerepre van kárhoztatva a magyar­­ország ebben az országban! A mai magyar ifjúságnak már nem igen jut közpályákon hely, tehát helyet kell neki szorítani a sokkal jövedelmezőbb magán­gazdasági pályán. Mennyire időszerű és he­lyén­való lenne, ha e tekintetben megten­nénk minden lehetőt, amelynek az eredménye az első ceglédi export üzem lenne. Karakán: Heti levél Pusztító emlékek Nagy, kegyetlen megpróbáltatás volt szá­ll­unkra a húsz év előtti világégés; közvet­lenül azoknak, akik akkor már éltünk, közvetve azoknak, akik azóta sem tudják megtalálni a lélek nyugalmát. Örömet bizony keveset hozott, tartogat ma az élet; ma a megpróbáltatások korszakát éljük. Ott a vérzivataros mezőkön, hegyeken, tengereken ringatták a bölcsőjét, a nyakunkba szakadt nyomorúságnak. Kinek-kinek a maga porcióját. Óhajtozni, áhítozni sem kellett utána. Zudult, zúdul reánk kérés nélkül, vágy nél­kül — emlékeztetőül. Talán azok az emlékek, amiket azokban az időkben hazahoztak harcosaink, hőseink a hadszinterekről — valóban emlékeztetni akarnának arra, hogy a mostani mostohaságnál még rosszabb, még keservesebb is lehet a helyzetünk ? ! Ártatlan kinézésű srapnell, gránáthüvelyek, töltények, lövegdarabok hevernek még most is szerteszét. Lent volt a harcterek földjén is, de hazavonult katonák lakásában, íróasztalán, padlásán, kamrájában is. Sok ilyen emlék érkezett haza a megviselt hátizsákokban, ládákban. Hogy emlékeztessen arra a korszakra, azokra a percekre, amikor sohase lehetett tudni, sohase lehetett az ottlevő nyugodt affelől, hogy a következő percben él-e még ! Ilyen körülmények közül kellett is az emlékeztető ! Boldogan mutogatták, tisztogatták, csinosítgatták az itthoniak a veszélytelen, a döglött gyilkolószerszámokat. Azt tisztítva elhelyezték őket dísztárgyként a bútorokon. Többet is sokhelyütt Történelmet varázsoltak ezek a srapnell töredékek az asztalokra , az asztal körül ülők részére. Az emléket hazaszállító rápillantva ösztönszerűen elmereng az ott történteken; eszébe jut a rokitnói mocsár, a verduni, szerbiai, galíciai vérfürdő. Lehet, hogy vala­hányszor látja, titokban lecsordul egy egy könnycsepp a torkán, amit megmutatni mér röstell. Áldott, kedves emlékül tartogatják ezeket a tárgyakat, hiszen emlékeztetnek az életben­­maradásra. Lövészmaradványokat, pusztító eszközöket dédelgetnek. Olykor-olykor kézbe is veszik. Körülnézegetik — kíváncsian, mintha nagyon értenének hozzá. Büszkén mutogatják, hogy milyen szép és hogy milyen veszélytelen. Elfeledkeznek közben arról, hogy még a kapanyél is elsülhet Nem gondolnak arra, hogy maradhatott még abban a töredékben valami robbantó anyag. Nem is tételezik fel, hogy a háború szellem mindig visszatér. Előttünk van mindig, még akkor is, ha nem gondolunk rá. Különösen akkor leginkább. Azért, hogy időközönként emlékeztessen. Mert hirtelenében nehéz, körülményes dolog lenne statisztikába foglalni azokat az eseteket, amikor ezek a dísznek előléptetett, ártatlannak beharangozott, csillogóra kifényesített gránát, vagy srapnell maradványok békés, de hozzá nem értő kezekben szétrobbantak. Az idő tizen. Egész sereg sebesültje, nyo­morékja, halottja van itthon is már a harctéri dísztárgyaknak , ezeknek a pusztító emlé­keknek. Szeretni, tisztelni, megbecsülni lehet, szabad, sőt kell­ az emlékeinket, de válogassuk meg őket. Örüljünk nekik, de védekezzünk is ellenük. Vigyázzunk magunkra. Elvégre­­ nem feltétlenül kell pusztítani is az emlékek­nek. Gálád magatartás, hálátlanság lenne ez a részükről. Ezt senki se várja tőlük. Tehet azonban a srapnell, vagy az a gránát arról, hogy benne a háború szelleme él továbbra is ? Z Máthy — CEGLÉDI HÍRLAP Politikai kistükör Bethlen István gróf újévi beszédében heve­sen támadta a Nemzeti Egység szervezeteinek működését. Mire való egyáltalán a szervez­kedés ? ezt sehogyan se tudja megérteni Pedig milyen egyszerű : Pótolni k­z és egynéhány év súlyos és könnyelmű mulasztásait. A verőfényes és állandóan kölcsönökkel spékelt bethleni korban csak egy politikai joga volt az alsóbb társadalmi osztályok (Bethlen István így nevezett bennünket) tagjainak : Idő­­közönként összeverődni szavazóurnák elé és szavazni, irgalmatlanul szavazni. Kire, mire, az már nem tartozott rájuk István ország­­gazda kiosztotta a hatalmi hitbizományokat beláthatatlan időkre. Kétévenként ezután ban­ketteket is szerviroztatott, ahol mértani pon­tossággal dördültek el a politikai üdvlövések, hogy a kisgazda, iparos, szellemi és fizikai munkás meghízott önérzettel, a politikai fon­tosságnak belső melegével foghasson más­napi robotjához. Ha ezeket jól átgondoljuk, mégis meg kell 3. oldal, bocsájtanunk azt, hogy Bethlen István gróf nem tud rokonszenvezni azzal a politikai iránnyal, amely a nép széles rétegeinek ál­landó tájékoztatásával és politikai nevelésével igyekszik haladni a nemzeti boldogulás útjain. Nagykászoni. Válasz vitéz Martsekényi Imre országgyűlési képviselőnél! Irta : Csűrös Zoltán Nagyságos Képviselő Uram ! Kedves jó Magyar Testvérem ! Olvastam az Uj Magyar­ságban egy Bükk­alji tanítóhoz intézett kará­csonyi soraidat s miután ez a levél az egész tanítóság megbecsülését tükrözi vissza, engedd meg, hogy — mint a magyar tanítóság Téged már évek óta igen nagyrabecsülő tagja — kifejezést adjak a lelkem legmélyéről feltörő örömnek és hálának. És szentül hiszem, hogy ebben egysziv, egy lélek minden küzködő tanító-testvér s így szerény soraim egyetemes kifejezője azon érzéskomplexumnak, mit belő­lünk a reformparlament egyik legértékesebb tagja — karácsonyi üdvözletével — kiváltott. Nem kívánom idézgetni a tanítói munka­körre vonatkozó megállapításaidat, mert azok­nak puszta felsorolása is hivalkodásnak tet­szene, hanem csak megragadni görcsös hosz­­szasan tollforgató kezed, hogy érezd a tanítói lélek Feléd sugárzó melegségét mindég és különösen akkor, amikor erős hangodat a törvényhozás házában felemeled a magyar lélekugar szántóvetői érdekében. Megállapításaidból kitűnik, hogy a magyar tanítóság lelki adottságainak egyik legnagyobb ismerője vagy. Igazad van abban is, hogy a tanítóság nem a fizetésemelés délibábját űzi, kergeti fáradhatatlan konoksággal, mint ahogyan egyesek róluk képzelik, tehát nagy­részt nem anyagi gyökerek táplálják a tanító­­sors kivételes nehézségét, hanem a magyar társadalom részéről megnyilvánuló elismerés és megbecsülés tátongó szakadékét. A hűvö­sen előkelő aranyközéputas korszak pl. a tanítóról iskolán kívül csak akkor tudott, ha meg kellett őt fenyegetni rosszul leplezett jobboldali felfogásáért. Hál’ Istennek az idők változnak s Gömbös Gyula építő korszaká­nak már a küszöbén is azt érezzük, hogy az új politikai kor a tanítóság szerepének fokozottabb megbecsülésével kezdődik. Ter­mészetesen így mi is teljesebb erővel tudunk sorompóba állni a nagy nemzeti kérdések megoldásánál. Azt mindnyájan érezzük, hogy ma a tanító megbecsült frontharcosa nemzeti megújhodásunknak és részese az új parla­ment munkája nyomán fakadó magyar élet­nek. Hogy mást ne említsünk, a szakszerű willfly iskola (is rejtélyes Cavelli) Világhírű sztárok főszereplésénél. Bemutatásra kerül: január 8-án, R ,, q szerdán és 9-én, csütörtökön este 6 és 8 órakor a q HIN­TllP'llIDZIODflll

Next