Ceglédi Hirlap, 1940 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1940-01-07 / 1. szám

Cegléd, 1940. január 7. Ára 10 billér*. Vill. évfolyam, 1. szám. POLITIKAI LAP : MEGJELENIK HETENKÉNT EGYSZER, SZOMBATON DÉLUTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. kerület Árpád-tér 5. szám, ev. bazárépület. Szerkesztésért felelős: GARAB JÓZSEF Előfizetési díj: negyedévre 1 , 20 fillér jogi személyeknek 3 pengő, i ami Húsz egymásután következő, nagyon szomorú ma­gyar esztendő után az 1938. és 39. évek örömnapokat is hoztak számunkra. A felvidéki rész és Kárpátalja felszabadulásának ujjongó, lélekemelő történelmi jele­netei még élénken gyúlnak ki emlékezetünkben. Hogyan­­ is lehetne elfelejteni a parányi magyar boldogságát, aki­­ átjött a felszabadult Duna-hídon Esztergom városába, leborult és megcsókolta a sokat szenvedett édesanyát , a magyar­­földet. Hogyan is lehetne elfelejteni a Kor­mányzó Úr öfőméltóságát fogadó Komárom öröm­mámorát, a könnyes Tedeumot a kassai dómban, a honvédeket elárasztó virágesőt, a rádión keresztül hallott elcsukló és zokogó éneket: „Isten áldd meg a magyart. . Örömkönnyekben úszott akkor Magyar­­ország, húsz év keserű könnyei után először. Bizakodva vártuk a következő évet, 19,9-et, várjon mit hoz számunkra? Alig tavaszodon még az idő, a honvédek már ki­tűzték a magyar zászlót a Kárpátok csúcsára. Kárpát­alja történelmi földje, Rákóczi hűséges népe visszatért oda, ahonnan az erőszak elrabolta, a Magyar Szent Koronához. Az ünnepi zászlókat kitűztük a házak ormára , ismét boldogok voltunk. Most új év következik. A trianoni sebek még nagyon sajognak. A magyar­ság fájdalmát még a felvidéki részek és Kárpátalja fel­szabadulásának öröme sem tudta elfelejtetni vagy el­homályosítani. Vannak még szabadulásra váró rab magyar milliók ! Vannak még magyar életet váró bércek és rónák ! Vannak még Hungáriának hosszú, húsz év után is vérző, nem gyógyuló sebei! Vannak még a magyar szívnek nagyon keserű, sajgó fájdalmai! Új év, 1940, mit hozol te számunkra? Hozol-e újabb boldogságot ? Hozod-e a rabságban szenvedők felszabadulását? Hozod-e az anyaországtól elszakított terület újraegyesülését ? Most Kelet felé nézünk, bsc­hieu Curoi, Dotálii István, Fráter György és Mikes Kelemen hazája felé. Erdély vár minket, már húsz év óta nagyon vár ! Arad, Kolozsvár, Várad, Szathmár, Brassó és Erdély minden városa, falva, a Székelyföld minden hajléka egy szent vággyal teljes. A húszéves erdélyi Advent kell hogy már Karácsonyra virradjon! Kell, hogy amire olyan imádságos hittel, olyan buzgó reménnyel, olyan erős kitartással várnak, a magyar szabadság elérkezzen hozzájuk is ! 1940, mit hozol számunkra? Mit hozol nekünk a Csonka-ország lakóinak és mit hozol nekik, a rabságban szenvedőknek ? Mi egyet akarunk, ugyanazt akarjuk, amit ők is! Egyesülni akarunk ! Felénk száll a hivó szózat Erdély bérceiből, a vad­­virágos mezőkről, a székely faluk kis harangjának csengéséből, az elnyomottak ajkairól. Nem hallgathatjuk már tovább tétlenül a hivó szózatot, mert megszakad a mi Szívünk is ! Megyünk testvérek ! Megyünk nemsokára !­­Visszük a magyar lobogót, visszük a magyar nótát,­­visszük a magyar szabadságot! / 1940, mit hozol számunkra? Szilveszter éjszakáján, midőn a Himnuszt énekeltük, ezek a gondolatok jártak az eszemben, egy pillanatra sem lankadva adta, ajándékozta azt, amit gazdag élete során tanult, tapasztalt, könyvekből, tudósoktól összegyűjtött. Évek során két kedves szaktárgyán kívül tanított rajzot, fizikát, egészségtant, mennyiségtant, de mindig ugyanazzal a lelkiismeretességgel és azzal a felelősség­érzettel áthatott nemes buzgalommal. A Surényi Hadiárva Otthonban árvák és félárvák gondját vette kezébe és vállára. Diákjait az iskola pad­jain túl is segítette atyai tanáccsal, szívós jóakarattal, meszire elérő tekintéllyel. Nehéz években hallatlan erő­feszítésekkel próbálta egyengetni az életbe kikerült ha­­diárvák sorsát , s szívós munkájának minden egyes esetben volt eredménye is és haszna is. Ideális, esz­mékért lelkesülő tanár volt, a tanári kar egyik magános óriása. Külsőleg talán hűvös és klasszikus nyugalmú, de belül a szeretet lángjai bevitették, három és fél évti­zeden keresztül, s magvetése nem volt hiábavaló. Most, amikor elbúcsúzik az iskolától, ahol annyit dolgozott, tanított, munkálkodott, ahol olyan nagyon szerették, bizonyára érzi azt, hogy pályája nem volt hiábavaló. A rábízott feladatot betöltötte, eljutott mint tanár úgyszólván a legfelsőbb kitüntetésig, mint ember, mint férfi a szeretet és közbecsülés melegségét érezheti az egész városban. Tanítványai — ha fáj a távozása, az iskola kapuján eltávozó alakja után nézve emlegessétek fel az együtt töltött órák emlékeit s tudjátok meg, hogy egy nagy tanár, egy lelkes magyar nevelő távozik közületek, aki­nek helyét nehezen lehet majd pótolni. Nyugalomba vonult Haerter Ádám gimn. c. igazgató Harmincöt esztendő óta tanított s ebből a nagy idő­ből huszonnyolc esztendőt a ceglédi gimnázium tan­termeinek katedráin töltött. A gyermekek százai ültek előtte az évek elillanó sorozatában, s mindegyik tanít­vány úgy emlékszik vissza erre a komoly, világító homlokú, bársonyosan mély hangú tanárra, mint nagyon kiváló pedagógusra, meleg szivü férfire, csen­des tudósra. . . A földrajz és ■^'természetrajz volt a kedves tan­tárgya Tuitvnjs beszólni mind a két tantárgy köréből l&g&tólUtó-varázzsal izgalmas dolgokat A térkép ill 'z • . t valóságos ertelmet egy eletre lehet, igaz J . magyarázni a másodikos diáknak szólóan meg ^“utóffltemény, nem nevek, szé­­ls. Nala nem tömkere jelentette a földrajzot, mok, fogalma j- ■ . amnaziumunkban az első bátran mondhatjuk­­, hogy( Hoefler Ádám ,az. S moodern szempon­t nemcsak országhatárokat Trta. Az ő óraján a "*TM0ló, kultúrák, fajok, jelentett, hanem egy J10^ • myok, kincsek, föld­gazdasági tájak, eghaj a v ^összefüggéséről. alatti és földfeletti értékek szervesm­b­en külön_ A természetrajzot hasonlóképpen, 8^ ? m­ónk az, leges és egyéni módszer szer ,­etőtől-ta­pi&sokkal hogy játszva tanította. Tanár v OSZtályiB^ Ivíin­nagyobb tanító, mint számon sesen.j^edvvel. dig csak adott, tékozolta önmaga . Gondjaink és feladataink Nemzeti és nemzetközi problémákat félretéve az uj esztendő első vasárnapján fordítsuk tekintetünket ön­magunkra, szűkebb pátriánkra s néhány sorban fog­­laltA­s pirok­ kikel Az uj esztendő sem különbözik helyi viszonylatban a régiektől — ezt már lapunk uj évfolyamának első számában leszögezhetjük. A csendes és lassú járású városok közé tartozunk. Alapgondolatunk az, hogy min­denre van elég időnk, valósággal időmilliomosok va­gyunk. A kor szele, a nagy idő viharának villamos légköre megérint, megborzongat néha bennünket, de mi nem zavartatjuk magunkat. Tudomásul vesszük a kívülről jövő tényeket, de nem izgulunk miattuk. Ha hazánk Európa békesség-szigete, akkor Cegléd ennek a békesség-szigetnek a kellős közepe. Az új esztendő e város egyes polgárai és összessége számára egyaránt nagy lehetőségeket, adottságokat je­lent. Problémáink, függőben, bizonytalanságban levő ügyeinket rendeznünk kell és el kell juttatnunk a reali­zálás állapotába. A közös célok megvalósításának nagy ügyéért kell dolgoznunk és áldozatokat hoznunk. Klik­kekre, érdekközösségekre széttöredezett , közös szel­lemi és lelki jegyeket nem viselő társadalmunk értse meg végre, hogy ma minden energiát építő tervek meg­valósításának szolgálatába kell állítani és nem szabad apró harcokban, jelentéktelen vitákban, torzsalkodások­ban, személyi huzavonákban elprédálni. E városban vezetőnek és vezetetteknek, magisztrátus­belieknek és képviseleteknek egyaránt a közös gondo­latok nagyszerűségétől áthevülve kell együtt dolgozniok. Városunk minden fiának gondolatában szíve rezdülé­sében ott vannak az életbevágóan fontos megvalósí­tásra váró feladatok, amelyeket tovább most már nem lehet sem elhalogatni, sem elodázni. Itt van mindjárt elsőnek a gyümölcspiac rendezésé­nek égetően fontos ügye. A gyümölcsszezon óta hogy alszik ez a kérdés, mennyire nincs napirenden. Mennyire nem fontos­­ most. Milyen megelégedetten megfeled­keztünk róla, pedig ennek az ügynek az érdekében minden tartalék erőnket mozgósítani kellene. A földet, a házakat kellene helyükből kimozdítani, mert a piac­térre szükség van. S a szükség a földön a legnagyobb dolog. A város csatornázásának ügye is ólomlábakon jár. Mikor megerednek az ég csatornái, mikor házak és házsorok düledeznek össze, sírunk, lótunk-futunk, disz­­putálunk, interpellálunk és mikor a közvetlen veszély hosszabb-rövidebb időre elmúlik, csendben vagyunk, hagyjuk pihenni a dolgokat. Tervezgetünk arról, hogy jó volna ez is, az is. De várjon, ha a szigorú számonkérés óráján megkérdez­nénk önmagunkat, a­mit felelnénk arra, hogy megtet­­tünk-e minden emberileg megtehetőt a MABI bérház fölépítése érdekében, jártunk-e, tárgyaltunk-e eleget a városunkban könnyen berendezhető tésztagyár létesítése ügyében, a gyümölcsaszaló kérdése okoz-e néha elöl­járóságunknak álmatlan éjszakát. A hűtőház bővítése, fejlesztése, berendezésének gyarapítása elsőrendű fel­adatunk-e. A városfejlesztési programmunk főbb irány­vonalait kidolgoztuk-e már, s ha igen, mit csinálunk rengeteg zsúptetős, szalmafedeles házunkkal. A légol­talmi berendezésekkel hogyan állunk. A legszüksége­sebb dolgokat beszereztük-e és leltárba vettük-e ? Az etkövezések, járdázások, fásítás, városcsinosítási fel­adatok hogyan állnak, haladunk-e az idén előbbre ? Jelent-e majd ez az év növekedést, erősödést, fejlődést ? Szociális kérdéseink, egészségügyi dolgaink, népjóléti feladataink elé milyen gondolatokkal indulunk? Teszünk-e valamit ebben az évben gazdasági kap­csolataink kiépítése érdekében ? Valami tervszerűséget, egyöntetűséget, irányítást látunk-e majd gazdasági té­ren ? Mi lesz a hegyközséggel ? Mi lesz azokkal, akik elmennek ebből a városból száz és száz kilométerekre birtokot vásárolni. Mi lesz azokkal a földekkel, ame­lyeket idegen községek hódítói szereznek meg. Gon­doltunk-e ki valami hathatós gyógyszert egyre jobban pusztuló egykéző népünk megmentésére. A ceglédi szellem konzerválására és egyben modernné tételére, a politikai nevelésre, múltúnk feltárására, hagyomá­nyaink, nemes és tiszta tradícióink, kultuszaink fel­frissítésére és ápolására, jövőnk mesgyekaróinak kitű­zésére ? Iskoláinkban megfogyatkoznak a tanulók, kevesebb lesz az utcákban a gyermek, a nevelés és a fiatal élet. Polgári iskolánk, ez a nagyon fontos népnevelő, kul­túra­terjesztő intézményünk meddig lesz meg a jelen­legi kultúrbotrány számba menő épületben elhelyezve? Hatalmas környéknek vagyunk központja. Falvak és óriási tanyavilág centrumában különleges feladatok há­rulnak ránk. Gazdasági, kulturális, közigazgatási, egész­ségügyi középpontja vagyunk Pest­ vármegyének Tud­juk-e ezt, eszerint halad-e városunk ? Szem előtt tart­juk-e állandóan ezt a roppant feladatot? Új esztendő virradt ránk, komoly elszánással, lelki magasabbrendűséggel, becsületese­n erőnkhöz és tehet­ségünkhöz mérten a legnagyobb fokú munkakészséggel kell dolgoznunk az eljövendő esztendőben. Dolgozzunk, fáradozzunk, verejtékezzünk, harcoljunk szűkebb hazánk, dajkáló anyánk, kedves, százszor szi­dalmazott és ezerszer könnyel öntözött városunk érde­kében. Úgy hanloljuk, hogy a Mansz üzlethelyiségében még kaphatók az Uzsok testvérközségből származó ízléses kézimunkák. A kirakatban elhelyezett darabok is meleg érdeklődést keltettek a közönség körében, a­hogy Szilveszter éjszakáján, az új esztendő első órájában a Kossuth­ téren botrányos pofozkodás zajlott le. Az egyik újdonsült férj osztogatta felesége orcájára az erkölcsi oktatás hathatós adagjait, mert állítólag a fiatal asszony az egyik bálozó társaságban a könnyű­vérű fiatalsággal feltűnő módon kacérkodott,­­ hogy a bálozó ifjúság számítása szerint az idei farsang 43 napos lesz, s mint külön érdekességet je­gyezzük meg azt, hogy az új naptár szerint szeptem­berben és decemberben a 13-ik a pénteki napra esik, — hogy a hazai vendéglőiparosok körében mindig erőteljesebb kezd lenni az a kívánság, amelyet most memorandumba foglalva az illetékes fórumok elé is fölterjesztettek, hogy t. i. a kocsmáros ipart is kössék a lehető legsürgősebben képesítéshez,­­ hogy az egyik nagyotmondásairól híres Nimródunk az ünnepek előtt alaposan beszeszelve járta a határt. A csemei nedűvel a sázását akarta csillapítani. Hiába járt azonban barátunk a nyulak utján, puskavégre egyetlen nyulat sem tudott kapni. Barátai most azzal húzzák, hogy a nyulaknak nagyon jó szimatuk van és észrevették messziről borgőzös leheletéről, a­hogy a körösi férfiak körében mozgalom indult, mégpedig azzal a szent elhatározással, hogy a kalap­­lengetés és emelgetés nélküli köszönést hozzák divatba. Rovatvezetőnk értesülése szerint a téli időben a ceg­lédi férfiak is szívesen csatlakoznának ehhez a moz­galomhoz, mert úgy gondolják, ezáltal kevesbedne a hüléses megbetegedések száma. — hogy szilveszterkor a Vasutas Otthonban általános közkedveltségnek örvendett a ceglédi pezsgőgyár tea­­készitménye, — hogy az egyik boldog vőlegényt megkérdezte a menyasszonya : Nagyon szeretsz ? — Borzasztóan — felelte. — És ha nem kapod meg a hozományt, akkor is annyira szeretsz? — Annyira már nem, drágám — volt a felelet, — hogy az egyik autójavító üzemben, így holtszezon­ban, üstfoltozást is vállalnak. — Szirusz mester rossz időt jósol. Sziriusz mes­ter, a közismert időjós, az idei télre ugyancsak zord időt jósol. Nyolc napon keresztül 30 fokos hideg várható. Januárban, de különösen február­ban nagy hóviharok lesznek. Egyáltalán nem va­gyunk rosszakarói, de mégis kívánjuk, hogy most az időre való jóslásai ne teljesedjenek be. Száraz t­űzi­fa és szén kaptató: Peszeki Ferenc kereskedés, SZGC alfifi­ft ICF 4

Next