Ceglédi Kisgazda, 1927 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1927-01-01 / 1. szám

2. oldal CEGLÉDI KISGAZDA sülét jegyrendszert alkalmazni. Még így is zúgolódnak, ha valaki véletlenül kétszer is­­ kap jegyet. A Gazdasági Egyesület könyvtára mindig üres. Pedig rengeteg könyve van az egyesületnek. De az olvasó tagok száma még több ! A középfokú gazdasági iskola felállítása­­ miatt szinte havonta deputációzik a gazdák küldöttsége a valamelyik miniszternél. Szabó Károly alig győzi fékezni őket, hogy keve­sebben és ritkábban menjenek. Tangazdaságnak a gyereketlen gazdák már több birtokot felajánlottak, de a kormány nem engedi elfogadni, mert ő akarja erre a célra a belső­ majort adni és berendezni. Csak még megvárja az utolsó deputációt, azután mindjárt építkeznek. A téli gazdasági iskola részészére is kényte­len lesz vagy a város vagy a kamara építkezni, ha így halad a dolog. Tavaly — az első év­ben — 32 tanuló volt. Az idén 270 legény jelentkezett az első évfolyamra, de helyszűke miatt csak 180-at vehetett fel Várady igazgató úr. Az ifjúság is tanulni, haladni akar. Nem a pohár és a kártya járja, mint valamikor, hanem a könyv, a sport és a munka. Ambíció, akarat, lelkesedés fűti az embe­reket. Mindenki többet akar tudni és termelni a másiknál. Mindenki alapjában, mélyen akarja érteni a dolgát. Nem akar senki utánzó lenni, hanem elméletileg is tudni akarja, amit gyakorlatban végez. Nem tudálékoskodik ma is már senki, hogy „június utolján, egy szom­­batra viradóra nagy eső volt, utána nagy meleg és azért szorult meg a búza“.Tudja már, hogy „semmiért semmit, valamiért valamit !“ — ha van teljes arányban elég táplálóanyag a földben, megneveli az a szemet úgy, hogy nem igen lesz panasz. Megértjük már jól a koreszmé­ket. Mindenféle szövetkezetek működnek és vannak alakulófélben a „szövetkezeti eszme, a keresztyéni gondolat jegyében Az erkölcsi felfogás is tisztultabb, mint valamikor. Még csak ártatlan nagyképüskökö­­désből sem lódítanak ma már az emberek. A humanizmus, az emberszeretet, az em­beriesség is megértésre talált. Nem nézi le senki az embertársát, segíti a nyomorultat és mél­tányosan megfizeti a végzett munka díját. Jelszó lett általában, hogy „lejebb az igé­nyekkel és meg van a jólét“. A fehér nép is tudatosan beilleszkedett a haladó életbe. Haladt, de nem a nagyvárosi hölgyek sétáló, korzózó, flörtölő, flancoló, öl­tözködő utánzója lett, hanem hű maradt a nagymamák tradíciójához. Elemük a házi, a családi élet, annak a gondjai és örömei. Rend, tisztaság az egész háztáján kívül-belől, dacára a sok pajkos gyereknek. „Nem ijed­nek meg a lányok a kisborjától, ha az elszaba­dul“. Nem mondják, hogy „tömje meg a libát, aki meg akarja enni“. Hanem öntudatosan, erős akarattal és mégis szerényen végzik a mindennapi munkájukat és nevelik az apró embereket, amire az Isten teremtette őket. Azért művelődni is van idejük. Könyvek­kel és szépirodalmi lapokkal telve az asz­taluk. Nőegyleti és kulturelőadásokra szor­galmasan járnak. Nem divat, hanem valósá­gos verseny fejlődött ki az egyszerű, ízléses és olcsó öltözködésben. Így aztán teljes az összhang a külső mez és a belső tartalom között. Nem kell nálunk félni, hogy egy-egy ret­tenetesen cifrán felöltöztetett hölgy olyan os­tobaságot mond, hogy az ember hanyatt esik tőle. És mindez — a léleknek, a szívnek, az észnek a művelése — alig számottevő pénzbe kerül. Ezelőtt vagy negyven esztendővel a Scheiber úr kirakatában egy nagyon divato­san, pestiesen öltöztetett hölgy volt közszem­lére kitéve. Nem volt olyan lány a városban, akit arra ne vitt volna a lába, ha hazulról szabadulhatott. Egyszer azonban a legesleg­újabb divathoz akarták igazítani a ruháját, de a segéd úr olyan ügyetlen volt, hogy ki­buktatta az utcára. A feje darabokra tört és — csodák csodája — fűrészporral volt az megtöltve. No, azóta aztán beszélhet Ceg­léden divatról, aki akar! Itt ugyan az ördög sem hederít rá . . . Azért nincs a gazdának aztán most sem pénze, hogy a fenti dolgok még nem min­denben és nem egészen úgy vannak. Csak kívánságok, csak óhajok, csetlő-botló gon­dolatok. —~------- ------------------------—---------------­ Kell-e Ceglédre gazdasági középiskola és ha kell, kik fognak abba járni ? ... kérdezte a napokban váro­sunk polgármestere egy gazdaértekezlet al­kalmából egybegyűlt gazdáktól. S szavait így folytatta : mit gondolunk, fog-e a kormány itt óriási anyagi áldozatokkal egy gazdasági középiskolát létesíteni akkor, amikor a Mező­­gazdasági Kamara által fenntartott és céljai­nak teljesen megfelelő, lelkes tanerőkkel dol­gozó téli gazdasági iskolát sem látogatják a gazdafiúk a kívánt mértékben ? Bizony, szomorú jelenség tapasztalható gazdaosztályunknál: nem akar a korral ha­ladni, nem akar tanulni, nem kívánja tapasz­talatait a mások által tapasztalt és könyvbe foglalt gyakorlati ismeretekkel bővíteni, nem érzi szükségét a mai nehéz idők kívánta több gazdasági tudásnak, mely nélkül pedig aligha fog tudni boldogulni. Minden társadalmi osztály művelődik, minden foglalkozásbeli ember igyekszik szak­mabeli tudását bővítni a rendelkezésére álló eszközökkel, minden ifjú fegyverkezik az élet nagy harcára, csak a legszebb hivatást űzők , a földet művelők maradnának el ? Nekünk, kiknek a sors rendeléséből hivatásunk az ifjú nemzedéket oktatni, s kik ezen hivatásuknak buzgósággal és szeretettel igyekszünk meg is felelni, nem lehet szó nélkül elhaladni a ma élő gazdanemzedék közönye mellett. Oda kell kiáltanunk a nemtörődömségben nyugod­tan pihenőknek : hagyjátok abba az apáitok­tól örökölt lelki tunyaságot, mert a nemzet és családotok jövője tetteket parancsol. Nagy­­magyarországot visszaszerezni a fokozott testi munka mellett szellemi többtermeléssel lehet, ezt pedig hasznos könyvek olvasása, szak­előadások és iskolák látogatása által lehet elérni. Hogy mennyire fontos nemzeti szempont­ból is a gazdatársadalom szellemi színvo­nalának emelése és ezáltal egy öntudatos, műveit, alkotni képes gazdaosztály megte­remtése, a kormány is belátta és evégből az összeülő országgyűlés elé törvényjavaslatot terjeszt, melynek értelmében mindenütt, ahol a lakosság nagy része földmívelő, megszer­vezik a külföldön is bevált téli gazdasági is­kolát a felnőtt gazdaifjúság részére s ahol nem jelentkezik elegendő számú önkéntes tanuló, ott elrendeli a törvény a kötelező is­­kolábajárást. Szeretnék remélni, hogy Cegléden a tör­vény végrehajtására nem lesz szükség, mert ha ma életben volna ez a törvény, akkor nem kellene félig üres iskolában tanulnunk. Várady József: A mételykór A mételykor okozója a közönséges vagy májmétely, mely juhok, szarvasmarhák és bivalyok májának epecsöveiben él. De elő­fordul ritkábban a sertés májában is, sőt a nyúl, őz és szarvas májában is megél. A máj­ban élő métely petéket rak s ez az epével a bélbe kerül, innen pedig az ürülékkel a sza­badba. Ezen petéből 2—4 hét alatt parányi lény képződik, mely a vízben vagy nedves helyen a petét elhagyja és kis mocsári csiga testébe furakodik. A csiga testében csírázás utján 75—150 lárvává szaporodik, melyek a csiga testének elhagyása után fűszálakhoz és egyéb növényekhez tapadnak, fehér ho­mokszemekhez hasonlóak, 2—3 mm. tokkal veszik magukat körül és így hónapokig is el­élnek. Ha ilyen lárva a jószág gyomrába jut, innen a bélbe kerül, ahol a burok felszívódik, a lárva a májba vándorol, ahol három hó­nap alatt egészen kifejlődik. A májmételyek fejlődéséhez tehát némi meleg, bő nedvesség és a kis mocsári csiga szükséges. A behatolt lárvákat a legelő állatok veszik fel, de néha friss füvel, sőt ivóvízzel is meg­történik a fertőzés. A legelő fertőzöttségét fenntartják a hideg ellen megvédett, áttelelt mételypeték, a csigák testében áttelelt métely­lárvák, leginkább azonban mételyt hordó álla­taink, melyek enyhén betegszenek meg vagy amelyek kilábaltak a betegségből s ezek a legveszélyesebbek, mert a bélsárral a legel­tetés egész ideje alatt állandóan szórják a petéket. Rendes években csak a lapályos területek, árokpartok, mocsaras legelők a veszedelme­sek ; nedves években azonban a vízáradás a mételypetéket és lárvákat, nemkülönben a csigákat messze elhordja és ott válik a mé­telykor járvánnyá, mert ott is fellép ilyenkor, ahol azelőtt nem fordult elő. A mételykor abban nyilvánult hogy az ál­latok romlanak, kedvetlenek, keveset esznek, koronkint hasmenés lép fel, a szemn­héjjak fehéresek, juhoknál az áll alatt vizenyős da­ganat képződik, az állatok gyakran három hónap alatt el is pusztulnak vagy ha sokáig elbetegeskednek, végre gyógyultnak látsza­nak s ha legközelebb a legelőre kihajtatnak, a mételypeték elszórása által azt teljesen befertőzik. Minden jelekből a gazda csak gyaníthatja a betegséget, biztosan csak akkor ismerhető fel, ha az állatorvos bélsávvizsgálatot eszkö­zöl vagy a leölt vagy az elhullott állatot fel­boncolja s a hulla májában megtalálja a mé­telyeket. A mételykóros állatokat a Diatol nevű orvossággal biztosan meg lehet gyó­gyítani, a gyógykezelés a tél kezdetén a leg­sikeresebb, midőn az állatok még nem rom­lottak le. Nem jó a kezelést halogatni, hanem addig kell közbelépni, míg az állatok jó erő­ben vannak, mert később a mételyek mér­geikkel és vérszívásukkal teljesen lerontják a jószágot, az állatok kimerülnek és elpusz­­t­­ulnak.­­ A város területén a homokos részeken levő mély fekvés legelők­ vannak megfertőzve, a­­ fekete talajon alig fordul elő. A gazda helyet i­sen cselekszik, ha marháinak egészségi ál­lapotát figyelemmel kiséri s a betegség gyak­r­­uját a hatósági állatorvosnak jelenti be. A földmivelésügyi kormány részéről széles­­ körű akció indult meg a veszélyeztetett terü­­­­letek gazdáinak jószága megmentése tárgyá­ban, nehogy a tavaszi idő beáltával a gyó­­­­gyítás mellőzésével országos csapássá legyen a szarvasmarhák és juhok tömeges elhullása.­­ A Diatel csak állatorvosi rendelésre adható 1. szám

Next