Chicago és Környéke, 1980 (1-51. szám)
1980-10-04 / 40. szám
A kanadai parlamentnek október 15-ikén kellett volna új ülésszakát megkezdenie. (Senkinek sincs olyan hosszú nyári szabadsága, mint a federális törvényhozóknak.) Trudeau azonban szeptember 29-ikére öszszehívta a képviselőket „különleges” ülésszakra. Tévedés volna azt hinni, hogy a „különleges” ülésszak célja a közalkalmazottak egyre gyakrabban történő, a nemzetgazdaságot megbénító sztrájkja, az inflációs áremelkedés, vagy a munkanélküliség emelkedése. A „különleges” parlamenti ülésszakot az teszi szükségessé — Mr. Trudeau szerint, — hogy a miniszterelnök „haza akarja hozni” az Alkotmányt, vagyis a British North America Act-ot. Ámbár az átlagos kanadai polgár nem sokat törődik ezzel a mondvacsinált problémával, Mr. Trudeau rájuk erőszakolja és a sajtóra erőszakolja ezt a kérdést. A miniszterelnök először heteken keresztül tárgyalt a provinciális miniszterelnökökkel és minden igyekezete meddőnek bizonyult. A tárgyalások majdnem groteszk eredménnyel végződtek: a liberális Trudeaut egyetlen provinciális miniszterelnök, Bill Davis, Ontario miniszterelnöke, támogatta, aki konzervatív, leghatározottabb ellenfele Rene Levesque, québeci miniszterelnök, volt. Az ok, amiért Davis támogatta az Alkotmány kérdésben Trudeaut, megfejthetetlen. Az egyik ok az lehet, hogy Davis nem különösebben okos politikus és lehetséges, hogy nem látja, ennek a lépésnek a következményeit. Davis politikai képességeire talán a legjellemzőbb az, hogy az ő kormánya volt az, amely évekkel ezelőtt bevezette Ontarioban azt a középiskolai oktatási reformot, amely az észak-amerikai kontinensen egyedülálló és katasztrofális és amelynek értelmében a tanulók maguk határozzák el, hogy milyen tantárgyakat akarnak tanulni. A másik lehetséges ok: kétségtelen, hogy Ontarioban rövidesen új provinciális választásra kerül a sor és Davis valószínűleg azt hiszi (a jelek arra mutatnak, hogy ebben téved), hogy az Alkotmány problémában elfoglalt álláspontja népszerű az ontarioi polgárok szemében és az új provinciális választások, alkalmával lehetőséget fog neki adni arra, hogy jelenlegi kisebbségi kormányát többségi kormánnyá változtassa. Különösen fontos ez számára most, amikor az ontarioi Liberális Párt vezetője, Stuart Smith, egyre népszerűbb lesz. Smith egyébként sokkal reálisabb az Alkotmány kérdésében, mint Davis, aki nála nagyobb politikai gyakorlattal rendelkezik . Smith teljesen leválasztotta magát saját pártja, a federális Liberális Párt álláspontjától és távoltartja magát ettől a kérdéstől, egyszerűen nem nyilatkozik. Az kétségtelen viszont, hogy a most összehívott parlament Ottawában meg fogja szavazni Trudeau alkotmányjavaslatait. Elsősorban a Liberális Párt Kanadában 12 esztendő óta nem létezik, a Liberális Párt 12 év óta — Pierre Trudeau. Másodsorban: Trudeaunak, a kanadai polgárok jóvoltából, abszolút parlamenti többsége van és bármit megszavaztathat a liberális többségű parlamenttel, amit akar. S ami most történik Kanadában, az példája annak, hogy a klasszikus angol mintájú demokrácia katasztrofális lehet. Amennyiben egy pártvezető és pártja egy választáson abszolút többséget kap, az elkövetkező öt évben az ország diktátora lehet. Lehetetlenség megbuktatni és lehetetlenség bizalmatlanságot szavazni neki. Az amerikai republikanizmusban sem a kongresszusi képviselők, sem az US szenátorok nem elkötelezettek az Elnök számára — minden egyes javaslatát leszavazhatják, anélkül, hogy ezzel saját törvényhozói pozíciójukat veszélyeztetnék. (A legutóbbi példa: Jimmy Carter észszerűtlen energiaügyi javaslatait a demokrata többségű képviselőház és a demokrata többségű szenátus leszavazta.) A kérdés az, hogy mit tehet Levesque és mit tehetnek a többi provinciális miniszterelnökök, akik a Trudeau féle alkotmányjogi javaslattal nem értenek egyet — elsősorban azért, mert úgy érzik, hogy Trudeau javaslatai a provinciák önkormányzatát fogják megnyirbálni. Az aggodalom egyáltalában nem indokolatlan: PET alkotmányjogi reformja lehetővé tenné, hogy a föderális kormány semmiféle adómegosztásban nem részesíti a provinciákat, számos előjogukat (köznevelés, közoktatás, kórházi biztosítás, stb.) federális privilégiummá tenné. Az egyetlen, amit a provinciális miniszterek, Rene Levesque ,,enfant terrible” vezetésével tehetnek, hogy a kanadai Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak, amelyet arra kérnének, hogy a parlament által kétségtelenül megszavazott alkotmányjogi törvényt nyilvánítsa alkotmányellenesnek. Nem lehet előre látni, hogy a főbírák véleménye mi lenne ilyen esetben, annál is inkább, mert a British North America Act, amely sokkal kevésbbé határozottan megfogalmazott, mint az amerikai Alkotmány, nem intézkedik afelől, hogy megváltoztatása milyen körülmények között lehetséges, ha egyáltalában lehetséges. Kanada leválasztása az angol uralkodóháztól értelmetlen és nevetséges kísérlet. Az angol uralkodó politikai befolyása Angliában is a semmivel egyenlő, nem is beszélve a Commonwealth országairól. A királynő számára az új kormány beszédírói megírják a trónbeszédet és a kanadai főkormányzó számára az új kormány megírja a trónbeszédet. Az angol uralkodóháznak nincs politikai szerepe, fenntartásáért az angol polgárok fizetnek. Kanada ebben a kérdésben is távol áll az uralkodóház problémájától, ha egyáltalában ilyen probléma van. Pierre Trudeau az Alkotmány kérdésével akarja elterelni a figyelmet a következő problémákról: Az elmúlt évben Kanadában a húsárak majdnem 17 százalékkal emelkedtek, az általános inflációs áremelkedés majdnem tíz százalékos volt, a munkanélküliségi százalék emelkedés majdnem elérte az amerikai méreteket. Az angol uralkodóházzal senki sem törődik Kanadában , Trudeaun kívül, aki ezt a mesterséges problémát igyekszik valóságos problémává tenni. Különlegesen groteszk dolog az, hogy miközben a nemzetgazdaságot megbénító közalkalmazotti sztrájkok vannak, miközben a kanadai dollár értéke egyre csökken, miközben egyre nagyobb a munkanélküliek száma — az általunk megválasztott törvényhozók különleges ülésszakon tárgyalnak az Alkotmányról. S ki merné ezért hibáztatni Pierre Trudeaut, a klasszikus angol demokrácia diktátorát, akit a kanadai polgárok többsége újra választott? • Jimmy Carternek három politikai tehertétele van. Az egyik a mama, a nagyszájú „Miz” Lillian, a másik a „First Brother,” Billy, a harmadik a nemzetgazdasági tanácsadó, a Nemzetbiztonsági Tanács igazgatója, Zbigniew Brzezinski, akit Washington, D.C.-ben, mivel nevét nem tudják kimondani, egyszerűen Zbignek neveznek. A nagyszájú mama gyakran mond politikai véleményt (habár senki sem kérdezi) és ilyenkor mindig kiderül, hogy az anyai szeretet nem szükségképpen jár együtt politikai éleslátással. Billy ma már, különböző cselekedetei következtében világhírű, nevét szerte a világon legalább annyian ismerik, mint az Elnök nevét, botrányainak száma egyenesen tiszteletre méltó. Zbig körül régóta kavarog a vihar. Zbig nem tudott összeférni Cyrus Vance, egykori külügyminiszterrel és végülis, Vance lemondott. Később mindketten tehetségtelenséggel és politikai impotenciával vádolták egymást és David Brinkley, az NBC televíziós hálózat politikai hírmagyarázója megjegyezte kommentárjában: Alighanem mindkettőjüknek igazuk volt. William H. Sullivan, aki valamikor Amerika teheráni nagykövete volt, azzal vádolja Zbiget, hogy nem látta, hogy a Sah napjai meg vannak számlálva és nem irányította az amerikai külpolitikát ennek megfelelően. A State Department számos magasrangú diplomatája Zbiget teszi felelőssé azért, hogy Amerika és az iráni diktátor, Khomeini, között, sohasem történt közeledés az amerikai túszok foglyul ejtése után. — Edmund Muskie, a jelenlegi külügyminiszter, azt állítja, hogy Zbig és a Nemzetbiztonsági Tanács óriási befolyása az amerikai külpolitikában ma már túlzott és káros. — A szenátus egyik albizottsága pedig nemrégiben kezdte meg annak a vizsgálatát, hogy Zbig mennyit tudott és hogyan tudott Billy Carter többszáz ezer dolláros líbiai kalandjáról. Sullivan, volt iráni amerikai nagykövet, a következőket állítja a „Foreign Policy” politikai folyóiratban legutóbb megjelent cikkében. : * — Számos jelentést küldött Zbignek Teheránból és ezekben a jelentésekben hangsúlyozta, hogy a Sah napjai meg vannak számlálva és Amerikának mindent meg kell tennie az iráni hadsereg erősítése érdekében, hogy a Sah szükségszerű bukása után a káoszt elkerüljék. Később azt javasolta, hogy Amerika kezdjen megbeszéléseket Khomeinivel. Washingtonba intézett üzeneteire egyszer sem kapott választ. (Sullivant az elmúlt évben rövid időre, a teheráni korrmány letartóztatta.) A mindenható Zbignek Sullivannál sokkal jelentősebb ellenfele Edmund Muskie, külügyminiszter. Mr. Muskie nemrégiben interjút adott a New York Times egyik küpolitikai kolumnistájának és röviden összefoglalva a következőket mondta: — A Nemzetbiztonsági Tanács és Zbig külpolitikai befolyásának erősödése káros és akadályozza az amerikai diplomácia munkáját. A szenátus egyik külpolitikai bizottsága most folytatja a vizsgálatot arra vonatkozóan: Zbig több ízben tárgyalt az Elnök öccsével a líbiai összeköttetésről, tudott arról és amit tudott, azt nem hozta nyilvánosságra, holott Billy Carter ekkor már kétségtelenül olyan fizetett külföldi ügynök volt, akinek azonnal regisztráltatnia kellett volna magát. Felix Garcia Rodriguez, az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez delegált kubai diplomáciai bizottság egyik alacsony beosztásban működő tagja, hazafelé indult Pontiac station vagonjában. Nem sokkal indulása után egy mellette elszáguldó autóból két lövést adtak le rá. A boncolás megállapította, hogy a második lövés felesleges volt, mert Garcia már az első lövés után is halott volt. A lövések után alig tíz perccel egy erős spanyol akcentussal, tört angolsággal beszélő férfi hívta fel telefonon az újságírókat és a hírügynökségeket és közölte: A gyilkosság politikai jellegű volt az „Omega 7” nevű Castro-ellenes szervezet követte el. Ez volt az „Omega 7” második politikai gyilkossága és a szervezet egyébként azzal dicsekszik, hogy különböző középületekben az elmúlt öt esztendőben tagjai összesen 27 időzített bombát robbantottak. Az a körülmény, hogy az „Omega 7” Castroellenes, semmiképpen sem teheti azt a csoportot kívánatossá, mivel a Federal Bureau of Investigation a jelenleg Amerikában működő különböző csoportok legveszélyesebb terrorista szervezetének nevezi ezt a kubai csoportot. Az esztelen és értelmetlen politikai gyilkosságnak (Garcia a kubai UN-küldöttség jelentéktelen tagja volt) nyomban megtörténtek előrelátható nemzetközi visszhangjai: a kubai kormány hivatalos napilapja, a „Granma” és a Tass iroda, a hivatalos szovjet hírügynökség, azt állította tudósításában, hogy a gyilkosság a Central Intelligence Agency teljes jóváhagyásával történt. Ez a vád, természetesen, alaptalan, nem azért, mert adott esetben a CIA nem lenne ilyesmire képes, hanem azért, mert ha a CIAvalamilyen kideríthetetlen okból, ilyen politikai gyilkosság támogatására hajlandó lett volna, semmi esetre sem a jelentéktelen Garcia meggyilkolásához járult volna hozzá.) Az FBI hivatalos közleményének egyik részlete így hangzik: „ A Garcia gyilkosai elmenekültek és az Amerikában élő és menedékjogot élvező kubaiaktól semmiféle támogatást nem kapunk személyazonosságukra vonatkozóan, holott nyilvánvaló, hogy sok kubai sokkal többet tud, mint amennyit nekünk hajlandók elmondani. A kubaiak támogatása és együttműködése nélkül nem fogjuk tudni felszámolni az „Omega 7” terrorszervezetet. • Kevesen tudják, vagy kevesen emlékeznek rá, hogy az OPEC országok olajkartellje húsz esztendővel ezelőtt Bagdadban (Irak fővárosa) alakult. Az OPEC országok az elkövetkező novemberben Bagdadban szándékoztak megünnepelni az olajkartell húszéves születésnapját. Irán már hónapok óta igyekezett a születésnapi ünnepségek színhelyének megváltoztatására rábírni az OPEC országokat, azzal az érveléssel, hogy a két ország közötti ellenséges hangulat következtében az iráni megbízottak élete Bagdadban nem lenne biztonságban. Mindez azonban már a múlté, tekintettel a két ország közötti elkeseredett háborúra, amely határviszállyal kezdődött. Minden jel arra mutat, hogy egyetlen OPEC ország olajügyi minisztere sem fogja novemberben pezsgőspohárral kezében Bagdadban elénekelni: — Happy Birthday To You... Stanislaw Kania, a lengyel Kommunista Párt és Lengyelország vezetője, közvetlenül új pozíciójának elfoglalása után, politikai körutat tett Lengyelországban. A politikai körút szinte kísértetiesen hasonlított az amerikai politikusok körútjaihoz, azzal a különbséggel, hogy Kanta (szemben az amerikai politikusokkal) nem csókolta meg a hallgatóság tagjainak gyerekeit és kutyáit. Ezenkívül azonban mindent megtett saját és az „új rendszer” népszerűsítése érdekében, amit egy politikus megtehet. Katowicében kijelentette: — Tudom, hogy mi a munka, elvtársak, mert valamikor magam is bányász és acélipari munkás voltam. — A tisztességes munkabér önmagában nem elegendő. Ennek ellenére, szórványosan új sztrájkok törtek ki Lengyelország különböző ipari területein. Ezek a sztrájkok sokkal jelentéktelenebbek, mint amilyenek a Gdanskból elindult sztrájkok voltak, kétségtelenül jelzik azonban, hogy a lengyel dolgozók nem bíznak az „új rendszer” ígéreteiben és igyekeznek a sztrájkfenyegetést továbbra is fenntartani, hangsúlyozva, hogy az előzetes megegyezés ellenére sem szűnt meg az alapvető ellentét a dolgozók és a kormány és Párt között. Ugyanakkor Mieczyslaw Jagielseki, helyettes miniszterelnök, Moszkvába utazott, azért, hogy személyesen tárgyaljon Brezsnyevvel, a Szovjetunió elnökével és a szovjet Kommunista Párt főtitkárával. A látogatás nyilvánvaló célja az volt, hogy a lengyel miniszterelnökhelyettes megnyugtassa Brezsnyevet: minden rendben van Lengyelországban és az élet visszatért normális medrébe. A látogatás annál is érdekesebb, mivel a Tass iroda, a szovjet hivatalos hírügynökség, a lengyel sztrájkválság csúcspontján, kijelentette: " A Szovjetunió teljesen semlegesen figyeli a lengyel eseményeket, annak tudatában, hogy a sztrájkok mögött ellenforradalmi szabotőrök állnak. Jagielski valóban találkozott Brezsnyevvel, akit megnyugtatott: Lengyelországban minden rendben van. Jagielski hivatkozott Jimmy Carternek arra a szerencsétlen ígéretére, hogy Amerika hajlandó az új lengyel kormánynak 670 millió dolláros hitelkeretet nyújtani, mezőgazdasági termékek bevásárlására. (A külföldi segítség-program keretében, amelyet előzőleg az amerikai federális törvényhozók megszavaztak, az Elnöknek ehhez a lépéshez nincs szüksége a federális törvényhozók hozzájárulására, mert határozata a külföldi segélyprogram keretében történt.) Kania végső megjegyzése: — Egy bizonyos ponton a dialógusoknak a dolgozók és a kormány és Párt között meg kell szűnnie és a legközelebbi, egyszerű feladat: dolgozzunk. A kijelentés önmagában kétségessé teszi, hogy a lengyel dolgozók Gierek helyett nem új Giereket kaptak-e küzdelmük eredményeképpen? A kommunista rendszer továbbra is megingathatatlan, mint ahogyan a kommunisták még egyetlen olyan országban sem, ahol hatalomra jutottak, nem adták fel a hatalmat. Hírek és képek a nagyvilágból... •. . Us 5 Híj I Garcia a Jelentéktelen kubai UN-diplomata, meggyilkolása után, autójában Baloldalt: Brzezinski, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács igazgatója, jobboldalt: Sullivan, Amerika volt iráni nagykövete, elmúlt évi letartóztatása alkalmával , K 11111 BMI Kra m■ Jagielski, lengyel miniszterelnökhelyettes, moszkvai látogatása alkalmával biztosította Brezsnyevet, hogy „Lengyelországban minden rendben van.” ítéletidő írta: ifj. Fekete István A két kötetes, — de egy kötetben megjelentetett, — nagy terjedelmű, 340 oldalas, sok szép illusztrációval díszített regényt Dr. Nádas Gyula clevelandi Árpád kiadóvállalata jelentette meg. Az izgalmas eseményekben gazdag, történelmi témájú regényt a „tizenéves" korosztály éppen úgy élvezheti, mint az idősebb generációk. Az író — aki köztudomásúlag minden idők egyik legolvasottabb és legnépszerűbb magyar írójának Fekete Istvánnak a fia, — jó tizenöt éve szerepel emigrációs irodalmunkban. Novelláival nem csak amerikai és kanadai, hanem európai, ausztráliai és dél-amerikai lapok hasábjain is találkozhattunk. Ifj. Fekete István írói adottságára talán az a legnagyobb dicséret, ha azt mondjuk, hogy stílusa, szókincse és érzés gazdagsága édesapjára emlékeztet. A két Fekete István abban is hasonlít egymásra, hogy nem csak történeteik érdekességével, hanem egyéni természet-ábrázolásukkal és tiszta, szép magyar nyelvezetükkel is szórakoztatják — és tanítják — olvasóikat. B. N Árpád kiadóvállalat RENDELŐ-SZELVÉNY Megrendelem ifj Fekete István: ÍTÉLETIDŐ című művét. Puhakötésben 19.00 plusz 1.00 postaköltség drb______ Vászonkötésben $14.00 plusz 1.00 postaköltség drb____— Pontos név: ......................Cím: .Zip code:. A csekket, vagy pénzes utalványt kérjük: Julius Nadas névre, és ítéletidő- megjelöléssel, vagy a CHICAGO és KÖRNYÉKE címére, 2923 „C” W. Argyle Chicago, 111. 60625, vagy pedig Mr. Julius Nadal: (1425 Grace Ave, Lakewood, Ohio 44107) Árpád könyvkiadó címére küldeni.