Chicago és Környéke, 1981 (1-52. szám)
1981-01-03 / 1. szám
Gábor Áron: Európai jelzések A német sajtó vegyes érzelmekkel búcsúztatta Cartert és fogadta Reagant. Carterről megállapították, hogy olyan jelenség volt, aki bibliával akart segíteni azokon a lelki és társadalmi válságokon, amelyeket a bibliától ugyancsak távoleső felfogások és érdekek szabadítottak az Egyesült Államok történelmére. Azokat a jelzéseket ellenben, hogy politikailag meggondolatlan és befolyásolható volt, olyan rideg tények ellensúlyozzák, amelyek Reagannak is sok fejfájást okozhatnak. Még egyáltalán nem ismert, hogy Carter kiegyensúlyozatlanságához, politikai és gazdasági kapkodásához mennyit adott a farmeri ravaszkodás, a new yorki pénzvilág számítása és mennyit jelentett a katonai tervezés sokszínűsége. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a volt elnök olyan nemzetközi helyzetet hagyott hátra, amely csak kisebb részében hat ki a Szovjetunióra, fontosabb síkjain viszont a közel-keleti olajállamokat és Európát, legközelebbről Nyugat- Németországot érinti. Carter választási propangadája még akkor is a kelet-nyugati megbékélésre, a béke és a háború alternatívájára épült, amikor az európai kormányok és tőzsdék már tudták, hogy a Szovjetunió lengyelországi, közelkeleti politikai és katonai helyzete másirányú útkeresést is megenged. Carter propagandája abban az időben kiáltotta ki háborús gyújtogatóként Reagant, amikor a Moszkvából irányított kísérleti léggömb a szovjet tárgyaló készségét bizonygatták. Hogy ezek a békegalambok először a német választások egén jelentek meg és Schmidt kancellár győzelmét hozták, még korántsem adtak biztosítékot arra, hogy az amerikaiak ugyanúgy értékelik azokat, mint a német nép. Carter választási propagandájából az esett ki, hogy a németeket nem az óceán, hanem alig 6 órányi repülő, vagy néhány perces rakéta-út választja el a szovjet bázisoktól. Az sem volt lényegtelen, hogy a német gazdasági élet annak az olajnak a függ-' vénye, amelyet a szovjet katonai, vagy politikai tevékenysége a legkönynyebben tud elzárni. Ha részeire bontjuk a Carter-hagyatékot, különös és veszélyes kép alakul ki. Az még helyi jelentőségű és érthető, hogy a dollár-árfolyam emelkedését a választási propaganda annélkül nagyította ki az amerikai erő szimbólumává, hogy azt az Amerika gazdasági összetevői alátámasztották volna. A dollár-manipuláció hatása azzal emelkedett nemzetközi szintre és hozott alig megoldható bonyodalmakat, hogy a carteri elgondolás a meggondolatlanság készpénznek vette a szovjet békegalambokat és a moszkvai hadvezetőség kényszerű, esetleg taktikai pihenő- jét. A baj ott kezdődött, hogy a teheráni váltságdíj kiegyenlítését, az Iránnak még leszállítandó fegyverek vételárát, az új búzaeladást a Szovjetuniónak olyan erős dollárban képzelte el, amely ugyanakkor az európai gazdasági élet megrendüléséhez és a „nyugati front” szellemi és fizikai felbomlásához is vezethet. Ha az éremnek ehhez az oldalához még azt is hozzátesszük, hogy a Carter kormányzat egyik, legutolsó időkből keltezett „ultimátuma” szerint a Németországban állomásozó amerikai csapatok „bérletdíját” a jelenlegi erős dollárral kell egyensúlyba hozni és az új fegyverek Németországba irányuló exportja is erős dollárban számolandó el, akkor érthető, hogy a választási győztes, a szociáldemokrata—liberális koalíció olyan nehéz helyzetbe került, amely nemcsak igen komoly gazdasági válságot, hanem ugyanolyan politikai és lelki káoszt is eredményezhet, amely 1933-ban a hitlerizmusnak nyitott ajtót és a második világháborúba vezetett. Hogy az események közé milyen színű ideológiai előjelet iktat a jövő, azt ebben a pillanatban senki sem tudja. Csak az biztos, hogy helytelen volt olyan elemeket dobni az amerikai választási propagandába, amely Európát és az egész világot kiszolgáltatja a kommunizmusnak. Még az Egyesült Államokat is... dollár-szimbólumával együtt. Csonka Emil: Amerikai mérleg és szovjet gondok — Két cikk a szuperhatalmakról — A Washington Post című amerikai lap hosszú interjút közöl Carter elnök biztonsági tanácsadójával, Brzezinski professzorral. A lap a következőképpen foglalja össze a Brzezinski által mondottakat: „A szabadság eszméje korunk kötelező és vezető eszméje. 200 évvel ezelőtt a szabadságeszme a világnak még csak néhány szegletére terjedt ki; ma uralkodó eszme. A zsarnokságok ma már mindenütt visszavonulóban vannak. De még nem dőlt el, hogy a fejlődés pozitív irányba halad-e, vagy általános káosz következik. Erre a kérdésre korunk még várja a választ, — mondotta Brzezinski. Ilyen körülmények között Amerika, illetve a rövidesen hivatalba lépő új amerikai kormány, a Reagan kormány egyensúlyra kell hogy törekedjék: hiba volna, ha Amerika pusztán csak a hatalmát hangoztatná és mutogatná és elfeledkeznék az eszmék fontosságáról, de hiba volna az is, ha kizárólag az erkölcsi elvekre és az érzelmekre támaszkodnánk, — véli Brzezinski. A továbbiakban az elnöki tanácsadó, számos hiba elismerése mellett, pozitívan ítélte meg a Carter-kormány 4 esztendejének a külpolitikáját. Ez alatt a 4 év alatt a Közelkeleten sikerült létrehozni az Izrael és Egyiptom közötti békét, ez olyan teljesítmény, amire a Közelkelet történetében még nem volt példa. Carter alatt Amerika véglegesen normalizálta a viszonyt Kínával; a Panama-csatorna ügyében megkötött szerződéssel nagymértékben rendeződött az Egyesült Államok és egész Latinamerika viszonya; a nyugati védelmi szövetség, a NATO pedig a Carter-éra alatt kezdte meg nagyszabású modernizálási programját. Ezen kívül Amerikát ma minden eddiginél jobb kapcsolat fűzi az afrikai országokhoz. Pozitív fejlődésnek értékelhető az is, hogy Amerika az elmúlt 4 évben különbséget tett a Szovjetunió és egyes kelet-európai kommunista államok között; igaz ugyan, hogy a SALT-2 egyezményt nem ratifikálták, de maga a tárgyalás is figyelemre méltó volt. Végül Carter elnöksége idején intézményesítették a nagyipari nemzetek gazdasági csúcskonferenciáját.” így foglalja össze a Washington Post Brzezinski professzor nyilatkozatát. Megírja a lap, hogy a jövőt illetően Brzezinski Középamerikában és Középeurópában vár olyan fejleményeket, amelyek Amerikától éberséget és cselekvőképességet igényelnek. Lengyelországgal kapcsolatban Brzezinski a gazdasági katasztrófát tartja a legdöntőbb jelenségnek. Nem tartja kizártnak a szovjet beavatkozást, de — mondja — ha Moszkva beavatkozna, ez súlyosan megrázná az egész világ stabilitását. Brzezinski szerint nem lesz problémamentes Amerika és nyugat európai szövetségeseinek a viszonya, főleg azért, mert több európai állam esetleg másként ítélimeg a Szovjetunióhoz való viszonyt, vagy például az afganisztáni szovjet agresszió miatti magatartás mikéntjét. Kifejtette Brzezinski, hogy bár a Carter-kormányt bírálták az amerikai védelem elhanyagolása, vagy a Szovjetunióval szembeni ingatag politika miatt, az igazság az, hogy Brown honvédelmi miniszter komoly teljesítményekre tekinthet vissza, Afganisztán óta pedig a Carter-kormány tántoríthatatlan volt a Szovjetunióval szemben. Ami a jövőt illeti, Brzezinski tanácsa így foglalható össze: „Készséget kell mutatnunk a Moszkvával való tárgyalásokra, de arra is, hogy felvegyük a versenyt a Szovjetunióval. Amerikának nem szabad abba a lelkiállapotba kerülnie, amibe a múltban már került, nevezetesen nem szabad megengedni, hogy ha valaki kemény választ akar adni a Szovjetuniónak, arra egyszerre rásüssék a ,hidegháborús uszító’ bélyegét. Az együttműködésre való hajlam nem válhatik az oroszok előtti meghátrálássá, lefekvéssé.” Így ismerteti a Washington Post című amerikai lap Carter elnök biztonsági tanácsadója, Brzezinski nyilatkozatát. A Washington Star moszkvai tudósítója hosszabb cikket közöl a Szovjetunió külpolitikai és belpolitikai problémáiról. „A szovjet vezetők, az öreg moszkvai politikusok számára a horizont meglehetősen sötét,” — kezdi cikkét a Washington Star. Ezután felsorolja a bajokat: „A gabonatermés rendkívül rossz, immár második esztendeje, s ez azt jelenti, hogy az orosz üzletekben még kevesebb lesz a hús. A gazdasági élet növekedése 4 százalékos ugyan, de ez jócskán elmarad a kitűzött tervcélok mögött. Úgy tűnik, hogy sem az olajiparban, sem a szénbányászatban, sem az acéltermelésben nem érték el azt, amit szerettek volna. Külpolitikai téren pedig a Szovjetunió úgynevezett , kétfrontos küzdelemnek néz elébe, egyaránt meg kell birkóznia az Amerikai Egyesült Államokkal és Kínával. A moszkvai uralom megingott, nemcsak Lengyelországban; a stabilitás hiányával kell szembe néznie egész Keleteurópában is, továbbá a Közelkeleten.” A Washington Star cikke elmondja, hogy e kedvezőtlen viszonyok közepette a szovjet sajtó ismét másokban látja a hibát és egyre többet ír arról, hogy a Szovjetuniót a „bekerítés” veszélye fenyegeti. A szovjet kormány Amerika-szakértői nem nagyon hisznek abban, hogy az Afganisztán óta elhidegült amerikai— szovjet viszony megváltoznék. Azzal, hogy Reagan lesz az elnök és a republikánus párt a törvényhozásban is többségre tett szert, aligha van esély arra, hogy a Carter által letárgyalt SALT-2 egyezményt Amerika ratifikálja. Ezután a következőket olvassuk: „Az afganisztáni szovjet agresszió súlyos csapást mért a Kelet-Nyugat közötti enyhülésre, s ehhez járult, a Szovjetunió nagy rémületére, Amerika és Kína kibékülése, illetve szinte szövetségre hasonlító kapcsolata.. Ennek óriási stratégiai jelentősége van. Magában Afganisztánban a Szovjetunió helyzete sokkal nehezebb, mint valaha is gondolta volna. A szovjet veszteségek, emberben és anyagban, hónapról-hónapra növekednek. Moszkva 85.000 embert küldött Afganisztánba, az invázió kerek 11 hónapja tart, s Moszkvában ma már, magánbeszélgetésekben arról is példálóznak, hogy további 5 évre van szükség a „rendcsináláshoz.” Az orosz polgárok ma már egyre többet emlegetik az afganisztáni kudarcot, orosz életek elvesztését, hasonlóképpen azt is, hogy az Afganisztánban elpocsékolt erőforrásokat inkább arra kellene használni, hogy odahaza tegyék kellemesebbé az emberek életét.” A Washington Star cikke ezután áttér a lengyel helyzet vizsgálatára, elsősorban abból a szempontból, hogy mit jelent ez, milyen gondot, a Szovjetuniónak: „A lengyelországi nyugtalanság megrázta a Kremlt. A szovjet Politbüro nem tud belenyugodni abba, amit a lengyel megmozdulás eredményezett, hogy tudniillik a kommunista párt mindenhatósága végetért, hogy létrejött egy független szakszervezet, amelynek joga van sztrájkokat szervezni, és amely végső fokon a politikai ellenzék gyűjtő- medencéje. Diplomáciai megfigyelők és elemzők úgy látják, hogy a szovjet vezetőség, ha nem lát más kiutat, fegyveres erő alkalmazásától sem riad vissza. Pedig van mitől visszariadnia, számos ok van arra, hogy a szovjet vezetők óvatosak legyenek és tartózkodjanak az inváziótól. Mert a lengyelek valószínűleg fegyveres ellenállással válaszolnának, és ha ilyen konfliktusra kerül sor, akkor az úgynevezett enyhülésnek vége, a lengyel gazdasági élet pedig teljesen összeomlik. Egyébként sok megfigyelő úgy véli: Lengyelországban a Szovjetunió] máris beavatkozott volna, ha nem lenne nagyon elfoglalva Afganisztánban.” A Washington Star cikkírója úgy véli: a szovjet vezetők eddig támogatták Kania lengyel pártfőtitkárt , abban az erőfeszítésében, hogy a független szakszervezetet ellenőrzése alatt tartsa. A szovjet vezetők emlékezhetnek a marxista dogmára, amely kimondja, hogy a munkásosztály hatalmas erejű fegyver. A lengyel fejlemények folytán a szovjet kormány máris igyekszik többet tenni a szovjet dolgozók érdekében, így I . például legutóbbi gazdasági jelentésében Brezsnyev máris hangsúlyozta, hogy az új ötéves tervben nagyobb gondot kell fordítani élelmiszer és közszükségleti cikkek termelésére, illetve gyártására, — írja a Washington Star. A lap ezután Moszkva egyéb külpolitikai gondjait sorolja fel: aggodalomra ad okot a közelkeleti helyzet, ahol a különböző háborúsko-dások miatt csökken a szovjet befolyás, de esetleg erősödik az amerikaiak szerepe. Súlyosan megromlott a Szovjetunió viszonya Japánnál is, Moszkva azzal vádolja Tokiót, hogy „csatlakozott az amerikai—kínai katonai paktumhoz.” A szovjet idegességről tanúskodik, hogy a „Pravda” támadja Amerikát nyugateurópai katonapolitikája miatt, továbbá Nyugatnémetországot,amiért kibővíti tengeri erejét. Befejezésül megállapítja az amerikai lap: ,, A következő szovjet ötéves gazdasági terv rendkívül feszített, egyáltalán feszült a helyzet és a szovjet vezetőknek szükségük van arra, hogy valahol valamiféle enyhülés köszöntsön be.” 3. oldal ■ ■ ___________r ____ __r_________ ____ ■■ _______________________ r ... Mi TÖRTÉNT A HÉTEN... Ml TÖRTÉNT A HÉTEN... Ml • Az iráni kormány 24 milliárd dollárt követel a washingtoni kormánytól az 52. amerikai túsz szabadonbocsátása fejében. Kijelentette, hogy amennyiben ezt az összeget befizetik egy algíri bankba, úgy a túszokat 24 óra alatt szabadon bocsátják. Maskie külügyminiszter váltságdíjnak bélyegezte az iráni követelést és kijelentette, hogy az amerikai kormány még ha akarná sem teljesíthetné azt. Washingtoni körökben feladták a reményt, hogy a túszok hamarosan hazatérjenek. Úgy látszik, hogy az új Reagan adminisztrációra fog hárulni a feladat, hogy ebben a kérdésben további tárgyalásokat folytasson az iráni kormánnyal. • A Kreml vezetősége átszervezte a szovjet kormányt. Három 70 éven felüli minisztert nyugalomba küldött egy negyediket pedig más tárca élére helyezett át. Az újonnan kinevezett miniszterek közül eddig csak Sergej Burenkov egészségügyi miniszter nevét hozták eddig nyilvánosságra. • II. János Pál pápa 1981-ben a Fülöp Szigetekre, Indonéziába és Japánba látogat. Első ízben történik meg, hogy a római katolikus egyház feje a túlnyomóan buddhista Japán területére lép. Ottani programmja folyamán meglátogatja Hirohitó császárt és elmegy Hirosima és Nagasaki városokba, ahol az első atombombákat ledobták. • Indiában anagyarányú elégedetlenség több tömegtüntetésben nyilvánult meg New Delhiben, Bombayban és más városokban. Országszerte sokszázezer farmer özönlötte el a városokat, magasabb árakat követelve termékeikért. Indira Ghandi kormánya az általa szokásos brutalitással lépett fel ellenük: a letartóztatottak száma 600-ra, más jelentések szerint több, mint ezerre rúg. Az ellenzék több tagja tiltakozott a parlamentben a rendőrségi terror ellen. • Végetért az északírországi terroristák éhségsztrájkja a belfasti Maze börtönben. Sean McKenna, aki rendőrgyilkosságért és más terrorcselekményekért lett elítélve, 52 napja nem vett magához ételt és válságos állapotban van. Kórházba szállították és az orvosok mesterséges táplálással igyekeznek életben tartani. Az éhségsztrájk azután ért véget, hogy a londoni kormány bizonyos változásokat engedélyezett a börtön szigorú rendjében. Viszont Mrs. Thatcher miniszterelnök betartotta ígéretét, hogy nem engedi meg a terroristáknak politikai foglyokká való átminősítését, ami az éhségsztrájkot elindította. • Koszigin volt szovjet miniszterelnök halálát a TASS hírügynökség csak két nappal annak bekövetkezése után hozta nyilvánosságra. Moszkvai diplomáciai körökben nem találnak magyarázatot erre a késedelemre. A halálhírrel kapcsolatban a legtöbb kanadai televíziós állomás és újság megemlékezett arról, hogy amidőn Koszigin első hivatalos látogatáson volt Ottawában, 1971-ben, Mátrai Géza szabadságharcos tettlegesen tüntetett ellene. Bátor tettéért 3 hónapra ítélték Mátrait, aki most is aktív tagja a Magyar Szabadságharcos Szövetségnek. • A közelkeleti háború és az OPEC államok áremelései következtében az északamerikai benzin ára 1981 szeptember elsejére el fogja érni gallononként a 1,5 dollárt, mondják a közgazdászok. Ez az emelés az infláció újabb nagyarányú emelkedését fogja előidézni. • Emberevéssel vádolják a Középafrikai Köztársaság volt elnökét Jean-Bedel Bokassa „császárt.” A szörnyű vád alapja az, hogy miután egy a francia kormány által rendezett katonai puccs letette és menekülésre kényszerítette,a „császári konyhában” emberhús maradványait fedezték fel. Bokassa jelenleg számkivetésben él az Elefántcsontpart egy kis városában. Az ellene emelt vádak között szerepel az is, hogy saját kezűleg vert agyon legalább ötven gyermeket. • Több hónapig tartó embervadászat után a francia rendőrség Párizsban letartóztatta Marco Donat-Cattint, az egyik ismert olasz terrorszervezet tagját, akit gyilkossággal, emberrablással és más bűncselekményekkel vádolnak. A letartóztatás kellemetlenül érinti a jelenlegi olasz kormányt, mert Marco Donat-Cattin az egyik közismert kereszténydemokrata politikus fia. • Washingtonban a bíróság kettőtől hat évig terjedő börtönbüntetésre ítélte a Church of Scientology két vezető tagját. Az a vád ellenük, hogy Angliából az amerikai bíróság tekintélyének aláaknázásán és a washingtoni kormány megdöntésén dolgoztak. A vallásosság leple alatt működő, de a valóságban politikai aknamunkát kifejtő szekta ellen hónapok óta folyt a vizsgálat. • Tovább folyik a „négyek bandája" ellen indított per Pekingben. A vádlottak Mao Ce-tung özvegyének kivételével elismerték bűnösségüket. Csupán azt a vádat tagadják, hogy Mao megölésére szövetkeztek. A volt elnök özvegye viszont legtöbbször hallgatásba menekül vádlóival szemben. • A japán iparügyi minisztérium jelentése szerint a japán személyautó termelés túlhaladta az Egyesült Államokét. 1980-ban Japánban 11 millió személyautót gyártottak, míg Amerikában csupán 8,5 milliót. Először történik meg az autóipar történelmében, hogy egy ország túlszárnyalta az Egyesült Államokat ezen a téren. • Kína nyíltan megmondta Vietnámnak, hogy a két ország közötti „béketárgyalások” folytatásának nincsen értelme, mert Vietnám nem vonja vissza csapatait Kambodzsából és állandó feszültséget okoz a kínai határon. Amíg ez az állapot fennáll, addig nincs lehetőség a két állam közötti viszony normalizálására, állapította meg a pekingi külügyminisztérium. • Harmincnégy halálos áldozata van a nigériai zendülésnek. A véres összecsapások oka a keresztény és mohamedán vallás követői közötti torzsalkodás. Nigéria déli része túlnyomóan keresztény, míg az északi, arab része az izlám követője. A két vidék határán állandó a feszültség a két frakció között. A legutóbbi zendülés akkor tört ki, amidőn néhány fanatikus mohamedán több keresztényt megtámadott és egyet megölt. Feszültség Nyugat-és Keletnémetország között Schmidt nyugatnémet kancellár „Enstspannung” politikáját Keletnémetország Honecker keletnémet pártvezért felé jól megtorpedózta amidőn október 5-én megduplázta a nyugati turisták által naponta elköltendő nyugati valuta összegét. Míg a múltban felnőtt nyugatnémet látogatóknak napi 650 nyugatnémet márkát kellett naponta beváltaniuk, hivatalos árfolyamon, amely a fekete árfolyam ötszöröse, addig most 25 márka a napi fejadag. Ez már prohibitív jellegű korlátozás. Schmidt kancellárt ez az intézkedés igen kellemetlenül érinti, mert eddig az volt egyik fő érve a hetente folytatására, hogy a 8 milliónyi nyugatnémet, aki évente keletre látogat erősíti az össznémetség egységi érzését és egyengeti a jövőbeni egyesülés kilátásait. Viszont a keletnémet kommunista pártnak úgy látszik éppen a sok nyugati látogató befolyása nincsen ínyére, ezért léptette most életbe az „Abgrenzung” (elhatárolás) politikáját a két Németország között. Ugyanakkor a keletnémet pártvezér félhivatalosan tudtára adta Schmidt kancellárnak, hogy hajlandó lenne az új utazási korlátozást megszüntetni, ha Nyugatnémetország hivatalosan elismerné Keletnémetországot, mint szuverén államot. Ez a zsarolási taktika arra mutat, hogy a keletnémet pártvezetőség Schmidt kancellár érvelésével ellentétben nem a két Németország egyesítésén, hanem a jelenlegi megosztás véglegesítésén dolgozik, vagyis szeretnémetország továbbra is kiérdemli a leghűségesebb szovjet csatlós nemhízelgő jelzőket. Az amerikai fegyverekkel ellátott nyugatnémet hadsereg hadgyakorlatokat tart