Állami Mátyás király polgári fiúiskola, Cinkota, 1941

I. Az 1941—42. iskolai év története. Bár a gazdasági és megélhetési viszonyok nehezebbek lettek, mégis mind több és több szülő törekszik az anyagi eszközök előterem­tésével lehetővé tenni, hogy fia legalább a polgári iskola négy osz­tályát elvégezhesse. Az évről-évre nagyobb számban felvételre jelent­kező tanulók oktatásának és elhelyezésének biztosítása tette szüksé­gessé, hogy az iskolafenntartó község a most elmúlt tanévben már a 11. osztályt is párhuzamosan nyissa meg. A jelenleg rendelkezésre álló 4 tanteremben 11 osztállyal így a folyó tanévben is csak válta­kozó rendszer mellett biztosíthattuk az iskolai munka zavartalan menetét. 1. Javító-, pótló-, felvételi- és különbözeti vizsgálatok. A javító­vizsgálatokat szeptember 3-án és 4-én tartottuk. Az elmúlt tanévben 37 tanuló utasíthatott javítóvizsgálatra, de csak 33 jelent meg. Ezek közül 26 sikerrel vizsgázott, 7 tanulót a tanári testület osztályismét­lésre utasított. Igazgatói engedéllyel szeptember 27-én utólagosan még 1 tanuló tett sikeres javítóvizsgálatot. Pótlóvizsgálat e tanévben nem volt. Felvételi vizsgálatra 1 tanuló jelentkezett. Sikertelen vizsgálat után az I. oszt.-ba vétetett fel. Különbözeti magánvizsgálatot a tanév folyamán 3 tanuló tett. Ezek közül kettő a II. osztályba, egy tanuló pedig a IV. osztályba nyert felvételt. 2. Behratások: Június 26-án és 27-én 161 tanulót, szeptember 5-én és 6-án pedig 74 tanulót írtunk be. A tanév folyamán még további 120 tanuló kérte Felvételét. A felvett 255 tanuló az egyes osztályok kö­zött a következőképen oszlott meg: I. a.: 40, I. b.: 38, II. a.: 39, II. b.: 40, III.: 55, IV.: 40 tanuló. A létszám az előző tanévhez viszonyítva 44 tanulóval emelkedett. Az iskolai év folyamán kimaradt 15 tanuló. 3. A tanév megnyitása. A tanári testület szept. 2-án tartotta alakuló értekezletét, majd a fent említett vizsgálatok és beíratások befejezése után az iskolai évet szeptember 9-én ünnepélyes keretek között meg­nyitották. A tanulók tanári vezetéssel évnyitó istentiszteleteken vettek részt, utána az iskolai országzászló előtti tisztelgő felvonulással emlé­keztek a messze idegenben harcoló hős honvédeinkre s fogadalmat tettek, hogy a maguk lelkiismeretes munkájával is igyekeznek a szebb magyar jövőt, a teljes nemzeti feltámadást szolgálni. Az iskola udvarán összegyűlt tanulóifjúsághoz az igazgató inté­zett beszédet, majd tantermeikbe vonultak, ahol az osztályfőnökök a rendtartási és fegyelmi szabályokat ismertették, tájékoztatást adtak az iskolai munkáról s kihirdették az órarendet, amely szerint szep­tember 10-én a rendes tanítás megkezdődött.

Next