Corvina, 1883 (6. évfolyam, 1-35. szám)

1883-01-10 / 1. szám

A humorisztikus részt még kitöltötték Aigner Sándor, Nagy Lajos és Stolp urak előadásai. Különö­sen kitüntették magukat Nagy, Stolp és Blüthgen urak­ kitűnően előadott dalaival. Két órára járt az idő, mi­dőn a társaság feloszlott. Nem hagyhatom megemlítés nélkül Komócsy Jó­zsef költői eljárását egyletünkkel szemben. Ugyanő megigérte egyletünk alelnökének, hogy estélyünkre egy prologot fog irni. Három hétig halasztotta annak el­készítését s utolsó percben azzal áll elő, hogy „nem ér rá", dacára hogy szavát adta. Könyvészeti hír. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a Kert­beny által megkezdett, de közbejött halála folytán befejezetlenül maradt „Magyarországi s a Magyaror­szágra vonatkozó német könyvészet" befejezésével Petri­k Gézát bizta meg, ki a munkához már hozzá s fogott. — Kertbeny a munkát egész a XIX. szá­zad harmadik évtizedéig végezte el, a hátralevő 50 év összeállítása Petrikre maradt.

Next