Corvina, 1883 (6. évfolyam, 1-35. szám)

1883-06-30 / 17. szám

MEGJELENIK minden hó 10, 20 és 30-án. Az egylet tagjai ingyen kapják. Hirdetések ára : 3-hasábú petitsoron­kint tagoknak 3 kr., nem tagok­nak 5 kr. , O­R VIN­A. A „CORVINA"-nak szánt kéziratok (cikkek és hir­­detések) Aigner Lajos­hoz, Budapesten, (váci­ utca 1. sz.) küldendők. a magyar hönyykereskedők e­gyletenek közlönye. VI. évfolyam. BUDAPEST, 1883. junius 30. 17. szám. Az országos kiállítás és a sajtó. E cím alatt Singer Zsigmond ur, a „Neue Freie Presse" budapesti szerkesztője a „Nemzet" 108. számában figyelemreméltó cikket közölt, mely ugyan a hirlapirók érdeklődését felkeltötte, de szélesebb kör­ben eszmecsere tárgyává nem tétetett. E lapok kiváló súlyt fektetvén a kiállítási érdekekre is, t. szerkesztő urak felhívására bátor leszek a Singer ur által meg­pendített eszméket sorra venni. Singer ur mindenekelőtt az országos kiállításban képviselve szerette volna látni a magyar hírlapirodal­mat. Igen helyesen. A külföldön alig volt még neve­zetesebb országos kiállítás, melynek szervező és ren­dező bizottságában az illető ország legkiválóbb lapjai, szerkesztőik vagy szakmunkatársaik által, képviselve ne lettek volna. Nálunk a 60 tagú orsz. bizottságban csak Hegedűs Sándor írótársunk képviseli a napi sajtót és ő is képviselői minőségben neveztetett ki. De ha már az elnézés megtörtént és a sajtót az orsz. bizottság­ban mellőzték, mert bizonyára számítottak rá, hogy a hazafias magyar sajtó e képviselet nélkül is verse­nyezni fog e nemzeti vállalat támogatásában, nem le­het utólagos képviseltetésünket szorgalmaznunk , de nem is szükséges. A kiállítási szervezet keretében ugyanis tudomá­sunk szerint „irodalmi b­i­z­o­t­tság" is van tervezve. E bizottságba kell kinevezni minden nagyobb laptól 1 —­1 kiállítási ügyekkel foglalkozó hírlapb­ól és a sajtó e bizottságban érvényesítheti minden javaslatát és kívánságát. E bizottság megállapíthatja a propaganda tervezetét, mely kiállításunk érdekében a fővárosi, vidéki és külföldi lapokban rendszeresítendő, megál­lapíthatja a magyarországi sajtó collectív kiállításának részletes tervezetét, gondoskodhatik a kiállítás terüle­tén létesítendő hírlapíró-szoba berendezéséről és hatás­körébe vonhatja mindazt, a­mi a kiállításnak a nyil­vánosság által leendő előmozdítása érdekében szüksé­gesnek mutatkozik. A­mi specialiter a sajtó collectiv kiállítását illeti, attól én nem várok nagy eredményt, kivált oly alak­ban, mint Singer úr tervezi. Az összes hazai lapok 1­1 példányát kiállítani könnyű és helyes is, de a lapok elterjedésének graphicus táblázatát és térképeit ki állítsa össze? A posta, vagy az illető lapok kiadói? A posta aligha vehet erre időt és fáradságot, a ki­adók pedig talán nem tartanák érdemesnek a valóhoz valami nagy szigorral és lelkiismeretességgel ragasz­kodni. Végre pedig a fővárosi nagy lapok elterjedt­ségét úgy hozzávetőleg mindenki ismeri. És talán na­gyon keveseket érdekelhet az, hogy „Buczaháti Tá­rogató" elterjedtsége mily adatokban culminál. Ily collectiv tárlat érdekes volna a fővárosi hírlapírókra és a közönség kis részére nézve, de tágabb körökben­­érdeket kelteni alig tudna, úgy az ily kiállítás „eth­nographiai" érdekét magunk sem látjuk be, habár „typographiai" érdekességét szívesen elismerjük. De a typographia érdeke is nem ebben az osztályban, hanem a sokszorosító ipar csoportjában fog összpon­tosulni — és jó lélekkel mondhatjuk — mai fejlett­­­ségében az egész ország elismerésére szert tenni. E helyett sokkal célszerűbb volna a sajtó kiállí­tására nézve az újabban divó practicus rendszert kö­vetni, mely abból áll, hogy minden hazai lap a kiállítás megnyitásától kezdve ennek bezártáig meg­jelenő minden számát beküldi a kiállítás olvasó termei számára. Ennek megvolna az az előnye, hogy a kiállítás látogató közönsége minden hazai lappal megismerkedhetik (mert nem hiszem, hogy volna egy lap, mely készséggel ne küldene ez időre tiszteletpél­dányt), olvashat mindennap lapot, sőt a vidéki láto­gatók is megtalálják kedvenc vagy megszokott lap­jaikat. Egy „kiállítási lap" szerkesztését és kiadását is ajánlja Singer úr a hírlapírói egyesület figyelmébe. Igaz, hogy ezt maga is „kényes és nehéz" kérdésnek találja. Mi hozzáteszszük, hogy ily alakban lehetetlen is. Kiállítási lapot szerkeszthet és kiadhat akármely tisztességes journaliszta vagy szakember, a­ki ért hozzá. Ez ezért a felelősség kizárólag a kiadót és szerkesz­tőt illeti. De mi lenne egy ily lapból, ha azt a nyug­díjintézet adná ki? Tegyük föl, hogy ez vagy az a tudósítás és ismertetés rosz, hézagos volna, X jobban lenne megdicsérve, mint Y, sat. ? A felelősség, az ódium nemcsak a szerkesztőre, hanem a nyugdíjinté­zetre is hárulna s a kellemetlenségek beláthatatlan sorával állíthatnók szembe e jó hírnevére méltán büszke intézetünket. Hagyjuk tehát a „kiállítási közlöny " esz­méjét a magán­vállalkozásnak, vagy a kiállítási bizott­ságnak, mely ily félhivatalos lapot föntarthat, de mentsük meg annak eshetőségeitől a nyugdíjintézetet. Ama feladatok, melyeket Singer úr a hírlapírók által kikü­ldendő sajtó bizottságnak vindikál, mint már említettük, sokkal helyesebben volnának megold­hatók a kiállítási szervezetben létesítendő irodalmi vagy sajtó bizottságban- Mert például, hogy mily közlemények által történjék a bel- és külföldi lapok­ban a propaganda, azt sokkal kevésbé van hivatva a hírlapírói egyesület valamely albizottsága meghatá­rozni, mint a kiállítás szervezetében hivatalosan mű­ködő és a kiállítás intézőinek ellenőrzése alatt álló sajtó­bizottság, mely utóbbi a hivatalos kiállítási ér­tesítő és egyéb kiállítási publicatiókra nézve is befo­lyást gyakorolni van hivatva. De marad azért tenni valója a hirlapírói egye­sületnek. E teendők két irányban csoportosulnak. Elő­ször a kiállítás alkalmát meg kell ragadni a fővárosi sajtónak, hogy a külföldi és vidéki hírlapirodalomnak

Next