Corvina, 1883 (6. évfolyam, 1-35. szám)
1883-06-30 / 17. szám
MEGJELENIK minden hó 10, 20 és 30-án. Az egylet tagjai ingyen kapják. Hirdetések ára : 3-hasábú petitsoronkint tagoknak 3 kr., nem tagoknak 5 kr. , OR VINA. A „CORVINA"-nak szánt kéziratok (cikkek és hirdetések) Aigner Lajoshoz, Budapesten, (váci utca 1. sz.) küldendők. a magyar hönyykereskedők egyletenek közlönye. VI. évfolyam. BUDAPEST, 1883. junius 30. 17. szám. Az országos kiállítás és a sajtó. E cím alatt Singer Zsigmond ur, a „Neue Freie Presse" budapesti szerkesztője a „Nemzet" 108. számában figyelemreméltó cikket közölt, mely ugyan a hirlapirók érdeklődését felkeltötte, de szélesebb körben eszmecsere tárgyává nem tétetett. E lapok kiváló súlyt fektetvén a kiállítási érdekekre is, t. szerkesztő urak felhívására bátor leszek a Singer ur által megpendített eszméket sorra venni. Singer ur mindenekelőtt az országos kiállításban képviselve szerette volna látni a magyar hírlapirodalmat. Igen helyesen. A külföldön alig volt még nevezetesebb országos kiállítás, melynek szervező és rendező bizottságában az illető ország legkiválóbb lapjai, szerkesztőik vagy szakmunkatársaik által, képviselve ne lettek volna. Nálunk a 60 tagú orsz. bizottságban csak Hegedűs Sándor írótársunk képviseli a napi sajtót és ő is képviselői minőségben neveztetett ki. De ha már az elnézés megtörtént és a sajtót az orsz. bizottságban mellőzték, mert bizonyára számítottak rá, hogy a hazafias magyar sajtó e képviselet nélkül is versenyezni fog e nemzeti vállalat támogatásában, nem lehet utólagos képviseltetésünket szorgalmaznunk , de nem is szükséges. A kiállítási szervezet keretében ugyanis tudomásunk szerint „irodalmi bizottság" is van tervezve. E bizottságba kell kinevezni minden nagyobb laptól 1 —1 kiállítási ügyekkel foglalkozó hírlapból és a sajtó e bizottságban érvényesítheti minden javaslatát és kívánságát. E bizottság megállapíthatja a propaganda tervezetét, mely kiállításunk érdekében a fővárosi, vidéki és külföldi lapokban rendszeresítendő, megállapíthatja a magyarországi sajtó collectív kiállításának részletes tervezetét, gondoskodhatik a kiállítás területén létesítendő hírlapíró-szoba berendezéséről és hatáskörébe vonhatja mindazt, ami a kiállításnak a nyilvánosság által leendő előmozdítása érdekében szükségesnek mutatkozik. Ami specialiter a sajtó collectiv kiállítását illeti, attól én nem várok nagy eredményt, kivált oly alakban, mint Singer úr tervezi. Az összes hazai lapok 11 példányát kiállítani könnyű és helyes is, de a lapok elterjedésének graphicus táblázatát és térképeit ki állítsa össze? A posta, vagy az illető lapok kiadói? A posta aligha vehet erre időt és fáradságot, a kiadók pedig talán nem tartanák érdemesnek a valóhoz valami nagy szigorral és lelkiismeretességgel ragaszkodni. Végre pedig a fővárosi nagy lapok elterjedtségét úgy hozzávetőleg mindenki ismeri. És talán nagyon keveseket érdekelhet az, hogy „Buczaháti Tárogató" elterjedtsége mily adatokban culminál. Ily collectiv tárlat érdekes volna a fővárosi hírlapírókra és a közönség kis részére nézve, de tágabb körökbenérdeket kelteni alig tudna, úgy az ily kiállítás „ethnographiai" érdekét magunk sem látjuk be, habár „typographiai" érdekességét szívesen elismerjük. De a typographia érdeke is nem ebben az osztályban, hanem a sokszorosító ipar csoportjában fog összpontosulni — és jó lélekkel mondhatjuk — mai fejlettségében az egész ország elismerésére szert tenni. E helyett sokkal célszerűbb volna a sajtó kiállítására nézve az újabban divó practicus rendszert követni, mely abból áll, hogy minden hazai lap a kiállítás megnyitásától kezdve ennek bezártáig megjelenő minden számát beküldi a kiállítás olvasó termei számára. Ennek megvolna az az előnye, hogy a kiállítás látogató közönsége minden hazai lappal megismerkedhetik (mert nem hiszem, hogy volna egy lap, mely készséggel ne küldene ez időre tiszteletpéldányt), olvashat mindennap lapot, sőt a vidéki látogatók is megtalálják kedvenc vagy megszokott lapjaikat. Egy „kiállítási lap" szerkesztését és kiadását is ajánlja Singer úr a hírlapírói egyesület figyelmébe. Igaz, hogy ezt maga is „kényes és nehéz" kérdésnek találja. Mi hozzáteszszük, hogy ily alakban lehetetlen is. Kiállítási lapot szerkeszthet és kiadhat akármely tisztességes journaliszta vagy szakember, aki ért hozzá. Ez ezért a felelősség kizárólag a kiadót és szerkesztőt illeti. De mi lenne egy ily lapból, ha azt a nyugdíjintézet adná ki? Tegyük föl, hogy ez vagy az a tudósítás és ismertetés rosz, hézagos volna, X jobban lenne megdicsérve, mint Y, sat. ? A felelősség, az ódium nemcsak a szerkesztőre, hanem a nyugdíjintézetre is hárulna s a kellemetlenségek beláthatatlan sorával állíthatnók szembe e jó hírnevére méltán büszke intézetünket. Hagyjuk tehát a „kiállítási közlöny " eszméjét a magánvállalkozásnak, vagy a kiállítási bizottságnak, mely ily félhivatalos lapot föntarthat, de mentsük meg annak eshetőségeitől a nyugdíjintézetet. Ama feladatok, melyeket Singer úr a hírlapírók által kiküldendő sajtó bizottságnak vindikál, mint már említettük, sokkal helyesebben volnának megoldhatók a kiállítási szervezetben létesítendő irodalmi vagy sajtó bizottságban- Mert például, hogy mily közlemények által történjék a bel- és külföldi lapokban a propaganda, azt sokkal kevésbé van hivatva a hírlapírói egyesület valamely albizottsága meghatározni, mint a kiállítás szervezetében hivatalosan működő és a kiállítás intézőinek ellenőrzése alatt álló sajtóbizottság, mely utóbbi a hivatalos kiállítási értesítő és egyéb kiállítási publicatiókra nézve is befolyást gyakorolni van hivatva. De marad azért tenni valója a hirlapírói egyesületnek. E teendők két irányban csoportosulnak. Először a kiállítás alkalmát meg kell ragadni a fővárosi sajtónak, hogy a külföldi és vidéki hírlapirodalomnak