Corvina, 1884 (7. évfolyam, 1-36. szám)

1884-01-10 / 1. szám

Újévi elmélkedés. Ismét eltűnt egy év a mulandóság tengerébe s ezzel haladunk tovább a titokzatos jövőbe. A kinek jó bevételei voltak, az édesen emlékszik reá vissza, s szívesen kezd a fárasztó leszámolási mun­kához és a közeledő húsvéti vásárkor pontosan fizeti a járandóságot az eladott könyvekért. De a mai vi­szonyok között — amidőn nemcsak a kiadók iparkod­nak előnyös ajánlatokkal közvetlen összeköttetésbe lépni a nagy közönséggel, nyújtván neki oly előnyö­ket, amineket egy sokiban dolgozó könyvkereskedés nem tehet, de számosan a szerzők maguk is reá tuk­málják műveiket — nem sokan lesznek oly szerencsés helyzetben. Volt idő, még nem is oly nagyon régen: Vas Gereben egyik művében olvasható a többi közt, hogy két magyar ember Bécs városának utcáin sétálgatva, a már akkor is nagy raktárral bíró könyves­boltok díszes kirakatait szemlélve sóhajtva kérdezték egy­mástól: „vajon mikor lesz nálunk ilyen nagy csarnok tele magyar könyvekkel?" Immár megéltük azt az időt, hogy vannak oly nagyszabású könyvkiadó vállalataink, melyeknek nagy terjedelmű raktáraiban több százezer forint értékű könyv porladozik. Van az egész országban mintegy 160 rendes könyvkereskedés, mely készséggel közvetíti a magyar szellem terményeinek terjesztését. S valóban örven­dünk, hogy annyi szép mű került a könyvpiacra a múlt évben is. Azonban nyújtsunk módot a könyvkereskedelem­nek, hogy sikerrel működhessék. A kiadó urak legfőbb gondja, hogy kiadványai­kat első­sorban az újságoknak megküldjék, kik azután azonnal hirdetik a mű megjelenését a közönségnek. Míg a könyvárus — nem lévén ideje a hazai lapokat sorra böngészni — legtöbb esetben csak akkor veheti tudomásul a mű megjelenését, ha 4—6 hét múlván megkapja 5—10 példányban, amidőn az iránta érdeklődők meg is szerezték azt közvetlen a kiadótól. Ezen okvetlen segíteni kellene, oly módon, hogy az újdonságok (néha ódonságok) rendelés nélküli szét­küldése egészen beszüntetendő lenne. S e helyett értesítenék a kiadók a könyváruso­kat idejekorán a mű megjelenése előtt, hogy aztán megrendelhetnék saját akaratuk és belátásuk szerint, ha szükséges postán is. Ily módon kevesebb költség­gel több eredményt érnénk el. Nem hagyhatom említés nélkül, hogy a vidéki könyvárusok rendeléseinek, a kiadók általi gyors és pontos eszközlése sok kívánni valót hagy hátra. A közönség ma már azzal is alig elégszik meg, ha harmadnapra ígérjü­k a kívánt könyvet. Pedig ritka esetben jön meg a fővárosból egy postafordultával rendelt könyv harmadnapra. Már­pedig a könyvkiadók egyik legfőbb elárusí­tója a könyvárus lévén, ezzel nem szabadna ilyen mostohán bánni. Azonban bízzunk a jövőben: „majd jőni fog egy jobb kor", ezt óhajtja is Dongó. Anthologia-harc.­ ­ A karácsonyi könyvpiac.*) A karácsony ma már nemcsak ü­nnep, hanem ivad. A vásárok ivadja. S az, hogy miért az április Szent György hava, miért a szeptember Szent Mihály hava, az egyik sem olyan világos, mint az, hogy miért a december a karácsony hava. Mert amint a decem­ber beköszönt, már a Mikulás nem egyéb, mint egy kis karácsonyi előjáték. Aztán pedig az egész hónap­ban az ember nem mehet v­égig olyan boltkirakat előtt, mely a karácsonyra már előre ne figyelmeztetné. Diszmó, ékszer, illatszer, játékszer, fűszer, szappan, bádogos, cukrász és még a­hány bolt, mind a kará­csonyból akar meggazdagodni. Minden boltkirakat előtt ott átcsorog állandóan egy csomó ember, s ha máskép nem, hát a szemével vásárolja üvegen keresztül azt,­­ amire pénze nincs. És istenem ! ilyenkor még a k­öny­v­kirakatok előtt is emberek álldogálnak! A könyv­kirakatok előtt, melyekben nem gyémánt gyű­rük, arany karperecek, bronc gyertyatartók, porcellán vázák, bá­bok, ólom katonák stb. vannak kitéve, hanem köny­v­ek. Könyvek, melyeket Magyarországon az emberek­­ legjobb esetben csak kölcsön vesznek, de meg nem vesznek. Szegény magyar irodalom! Hát igaz volna, hogy még neked is használhat a karácsony? Igaz volna, hogy az emberek karácsonykor még könyveket is vesznek? — Úgy van! Bármily hihetetlen, de mégis­­ igaz. — Karácsony körül jobban fogynak a könyvek, mint egyébkor egész esztendőben. De érthető is. — Hisz ilyenkor az emberek nem maguknak veszik a könyvet, hanem másnak. — S nem mint könyvet ve­szik, hanem mint karácsonyi ajándékot. Veszik a bo­rítékot a szalon-asztal számára — borítéknak. Elegáns­­ és olcsó. Innen van, hogy karácsony felé mindig meg­élénkül a könyvpiac. Új könyvek jelennek meg, s ezek közt sok olyan, melyeknél legfőbb a pompás diszkötés. S természetesen a költői munkák, azok játszanak ilyenkor legnagyobb szerepet. A költői mun­kák, melyek egyébkor legjobban el vannak hagyatva. De hát karácsonyi ajándékul csak nem adhat valaki szakácskönyvet! Nem is. — Legjobban illik a szép kötéshez a vers. És minden túlzás nélkül mondva, sok ezerre megy számuk ama versköteteknek, melyek ka­rácsonykor vételre kerülnek. Sok ezerre? — De hát hogyan lehet akkor, hogy mégis oly kevés még a , jeles költők műveiből is a több kiadás? Hogy van az, hogy Tompa, Eötvös, Lévay költeményeiből har­madik kiadás még ma sincs? Ez olyan kérdés, mely­nél érdemes és talán alkalomszerű is egy kissé időzni. Mert az mégis csak különös, hogy karácsonykor a költői munkák minden évben ezer számra kelnek, s maguk a költők mégis szegények maradnak. S nem­csak a költők maradnak szegények, hanem még a­­ költészet irodalma sem gazdagodik. Pedig ilyen fokú pártolása a költői munkáknak, mint amilyen a kará­csonyi időkben szokásos, méltán adhatna buzdítást a költőknek, s bizalmat a kiadóknak. És ha minden or­­­szágban e három tényezőtől függ a költészet irodal­mának virágzása, csak minálunk ne függene tőle? * * * *) A P­esti Napló"-ból viszszük át e cikket, és a reá adott választ. szerk.

Next