Corvina, 1899 (22. évfolyam, 1-36. szám)

1899-08-10 / 22. szám

1899 COR­VINA NIB is annak, hogy valaki halála megállapíttassék. Ott van a holttányilvánítás. Petőfi Sándor halálát törvé­nyes úton okvetlenül konstatálni kellett, mert hisz a felesége még 1850-ben férjhez ment; ezt pedig csak úgy tehette, ha első férjének a halála hivatalosan meg volt állapítva. No de itt jön most csak az igazi konfúzió. Petőfi halálának bekövetkezéséről ugyanis Szendrey Júliát tényleg hivatalosan biztosították, amennyi­ben az akkori katonai hatóság bizonyítványt állí­tott ki a számára, melyben igazolja, hogy Petőfi Sándor minden valószínűség szerint a segesvári csatában 1849. július 31-én elesett, tehát halála megállapítható. Már most nagy kérdés az, várjon egy ilyen egyszerű bizonyítványt, amelyet egy okvetlenül illetéktelen hatóság és mindenesetre a szabályszerű eljárás lefolytatása nélkül állított ki, pótolhatja e a törvényes holttányilvánítást és megállapíthatja-e azt a fikciót, melyet egy ember halálának be­következéséről — szigorú jogi formák betartásának feltétele mellett — a törvény megállapít ? Akiknek az kell, hogy Petőfi ötven év előtt ne halt legyen meg, azt vitatják, hogy ez az ön­kényes katonai bizonyítvány jó lehetett azokban a felfordult időkben arra, hogy egy házasság megkö­tésére alapul szolgáljon, de nem lehet alkalmas arra, hogy egy szigorúan jogi kérdés eldöntéséhez alapul szolgáljon. Ennek az álláspontnak a helyességét látszik támogatni az a tény is, hogy Magyarországon nem volt olyan idő, mikor kivételes katonai szabályok­nak magánjogi érvénye lett volna, mert a negyven­nyolcas események után is a magyar jog addig ér­vényben maradt, amíg helyét az osztrák polgári törvénykönyv foglalta el. Már­pedig úgy a magyar jog, m­int az osztrák polgári törvénykönyv szerint valakinek holttányilvá­nítása csak az illetékes törvényszék szabályszerű eljárása során történhetik és csak bizonyos körülmé­nyek fen­forgása esetén, így az osztrák polgári törvénykönyv 24. §-a következőképpen rendelkezik: 24. §. Ha kétség támad az iránt, váljon valamely távollevő vagy hiányolt személy él-e még vagy sem? Csak következő körülmények közt vélel­meztetik az megholtnak: . . . ... 3. ha háborúban nehéz sebet kapott vagy ha valamely hajón volt, midőn az hajótörést szenvedett, vagy ha más közel halálveszélyben for­gott s azóta három esztendő lefolyta alatt hiányol­tatik. Ugyanis intézkedik a magyar jog is és mind a­két jogrendszer ezenfelül azt rendeli, hogy a bíró­ság egy esztendeig tartó hirdetményi eljárással idézze az illetőt, mielőtt holttá nyilvánítaná. Világos, hogy mindez annak a bizonyos kato­nai bizonyítványnak a kiállítása alkalmával (mely­nek pedig okvetlenül vagy a magyar vagy az oszt­rák jog szerint kellett keletkeznie) meg nem tör­tént ; nem is történhetett már csak azért sem, mert a halált igazoló katonai bizonyítvány kelte idejében nem hogy három, illetve négy, de még egy esztendő sem telt el Petőfi eltűnésétől fogva. No de mellőzzük egyelőre mindezeket a hiá­nyosságokat és tegyük fel, hogy a katonai hatóság­­ illetéktelen és szabálytalan bizonyítványa — tekin­tettel a rendkívüli viszonyokra, — érvényesen és törvényesen megállapítja Petőfi halálát. Akkor me­gint egy érdekes kérdés áll elő : vajon ezt az osztrák katonai bizonyítványt a magyar vagy az osztrák jog szempontjából kell-e elbírálni? Mert ez is lényeges különbséget jelent. Az osztrák törvénykönyv 278. §-a­ ugyanis így rendelkezik: 278. §. Azon nap, melyen a holttányilvánítás jog-erejűvé vált, a távollevő jogszerű halála napjául tekintetik. Ellenben a magyar jog, vagyis az 1868. évi LIV. törvénycikk 528. §-át módosító 1881. évi LIV. törvénycikk. 90. §-a ezt mondja: 90. §. Az 1868. évi LIV. t.-c. 523. §-ának . . . c) pontja esetében a halálveszélyt követő nap tekin­tendő az eltűnt egyén elhunyta napjául. E két ellentétes intézkedésnek éppen a szó­banforgó esetben nagy jelentősége van. Ha ugyanis a magyar törvény szerint biráljuk el a Petőfi holt­tá nyilvánítását tartalmazó katonai bizonyítványt, akkor az visszamenőleg 1849. augusztus 1-ét álla­pítja meg Petőfi halála napjául s akkor 1899. de­cember 31-én csakugyan bekövetkezik a védelmi ötven esztendő vége. Ha ellenben az osztrák törvényt veszszük a katonai hatóság holttányivánító határozatának el­bírálásánál alapul, — és emellett szól az, hogy az osztrák uralom idejében osztrák hatóság hozta a határozatot — akkor Petőfi halálát a törvény fikciója alapján a határozat keltét követő napon, tehát mindenesetre 1850-ben kell bekövetkezettnek tekinteni. És ebben az esetben — figyelembe véve az 1884. évi XVI. törvénycikk idézett 18. §-át — a védelmi ötven év csak 1900. december 31-én, tehát másfél év múlva jár le. Hátra van még egy kombináció és ez a leg­furább: ha tudniillik a katonai hatóság jog- és tör­vényellenes bizonyítványát érvénytelennek tekint­jük, ami mellett az előadottak szerint elég érv hozható fel. Ebben az esetben Petőfi halála még ma sincs részérvényesen kimondva, tehát a haláltól, számított ötven év sem a jövő évben, sem később nem jár le. Sőt a jogi abszurdum még tovább vi­hető. Minthogy ugyanis az 1868. évi LIX. törvény­cikk 522. §-a értelmében csak a hitvestárs vagy az örökösök kézbesítik a holttányilvánítást, ma pedig már Petőfi Sándornak sem hitvestársa, sem más hozzátartozója nem él, ennélfogva Petőfi Sán­dor többé nem is nyilvánítható holttá és jogi érte­lemben ma is élőnek tekinthető. Ily messzire azonban bizonyára már azok sem akarnak menni, akik Petőfi halálát és az attól számított ötven évet minél messzebbre szeretnék kitolni. A legújabb Petőfi-kiadás minden esetre hatal­mas jogi vitákra és valószínűleg pörökre is fog alkalmat adni.

Next