Corvina, 1899 (22. évfolyam, 1-36. szám)
1899-08-10 / 22. szám
1899 CORVINA NIB is annak, hogy valaki halála megállapíttassék. Ott van a holttányilvánítás. Petőfi Sándor halálát törvényes úton okvetlenül konstatálni kellett, mert hisz a felesége még 1850-ben férjhez ment; ezt pedig csak úgy tehette, ha első férjének a halála hivatalosan meg volt állapítva. No de itt jön most csak az igazi konfúzió. Petőfi halálának bekövetkezéséről ugyanis Szendrey Júliát tényleg hivatalosan biztosították, amennyiben az akkori katonai hatóság bizonyítványt állított ki a számára, melyben igazolja, hogy Petőfi Sándor minden valószínűség szerint a segesvári csatában 1849. július 31-én elesett, tehát halála megállapítható. Már most nagy kérdés az, várjon egy ilyen egyszerű bizonyítványt, amelyet egy okvetlenül illetéktelen hatóság és mindenesetre a szabályszerű eljárás lefolytatása nélkül állított ki, pótolhatja e a törvényes holttányilvánítást és megállapíthatja-e azt a fikciót, melyet egy ember halálának bekövetkezéséről — szigorú jogi formák betartásának feltétele mellett — a törvény megállapít ? Akiknek az kell, hogy Petőfi ötven év előtt ne halt legyen meg, azt vitatják, hogy ez az önkényes katonai bizonyítvány jó lehetett azokban a felfordult időkben arra, hogy egy házasság megkötésére alapul szolgáljon, de nem lehet alkalmas arra, hogy egy szigorúan jogi kérdés eldöntéséhez alapul szolgáljon. Ennek az álláspontnak a helyességét látszik támogatni az a tény is, hogy Magyarországon nem volt olyan idő, mikor kivételes katonai szabályoknak magánjogi érvénye lett volna, mert a negyvennyolcas események után is a magyar jog addig érvényben maradt, amíg helyét az osztrák polgári törvénykönyv foglalta el. Márpedig úgy a magyar jog, mint az osztrák polgári törvénykönyv szerint valakinek holttányilvánítása csak az illetékes törvényszék szabályszerű eljárása során történhetik és csak bizonyos körülmények fenforgása esetén, így az osztrák polgári törvénykönyv 24. §-a következőképpen rendelkezik: 24. §. Ha kétség támad az iránt, váljon valamely távollevő vagy hiányolt személy él-e még vagy sem? Csak következő körülmények közt vélelmeztetik az megholtnak: . . . ... 3. ha háborúban nehéz sebet kapott vagy ha valamely hajón volt, midőn az hajótörést szenvedett, vagy ha más közel halálveszélyben forgott s azóta három esztendő lefolyta alatt hiányoltatik. Ugyanis intézkedik a magyar jog is és mind akét jogrendszer ezenfelül azt rendeli, hogy a bíróság egy esztendeig tartó hirdetményi eljárással idézze az illetőt, mielőtt holttá nyilvánítaná. Világos, hogy mindez annak a bizonyos katonai bizonyítványnak a kiállítása alkalmával (melynek pedig okvetlenül vagy a magyar vagy az osztrák jog szerint kellett keletkeznie) meg nem történt ; nem is történhetett már csak azért sem, mert a halált igazoló katonai bizonyítvány kelte idejében nem hogy három, illetve négy, de még egy esztendő sem telt el Petőfi eltűnésétől fogva. No de mellőzzük egyelőre mindezeket a hiányosságokat és tegyük fel, hogy a katonai hatóság illetéktelen és szabálytalan bizonyítványa — tekintettel a rendkívüli viszonyokra, — érvényesen és törvényesen megállapítja Petőfi halálát. Akkor megint egy érdekes kérdés áll elő : vajon ezt az osztrák katonai bizonyítványt a magyar vagy az osztrák jog szempontjából kell-e elbírálni? Mert ez is lényeges különbséget jelent. Az osztrák törvénykönyv 278. §-a ugyanis így rendelkezik: 278. §. Azon nap, melyen a holttányilvánítás jog-erejűvé vált, a távollevő jogszerű halála napjául tekintetik. Ellenben a magyar jog, vagyis az 1868. évi LIV. törvénycikk 528. §-át módosító 1881. évi LIV. törvénycikk. 90. §-a ezt mondja: 90. §. Az 1868. évi LIV. t.-c. 523. §-ának . . . c) pontja esetében a halálveszélyt követő nap tekintendő az eltűnt egyén elhunyta napjául. E két ellentétes intézkedésnek éppen a szóbanforgó esetben nagy jelentősége van. Ha ugyanis a magyar törvény szerint biráljuk el a Petőfi holttá nyilvánítását tartalmazó katonai bizonyítványt, akkor az visszamenőleg 1849. augusztus 1-ét állapítja meg Petőfi halála napjául s akkor 1899. december 31-én csakugyan bekövetkezik a védelmi ötven esztendő vége. Ha ellenben az osztrák törvényt veszszük a katonai hatóság holttányivánító határozatának elbírálásánál alapul, — és emellett szól az, hogy az osztrák uralom idejében osztrák hatóság hozta a határozatot — akkor Petőfi halálát a törvény fikciója alapján a határozat keltét követő napon, tehát mindenesetre 1850-ben kell bekövetkezettnek tekinteni. És ebben az esetben — figyelembe véve az 1884. évi XVI. törvénycikk idézett 18. §-át — a védelmi ötven év csak 1900. december 31-én, tehát másfél év múlva jár le. Hátra van még egy kombináció és ez a legfurább: ha tudniillik a katonai hatóság jog- és törvényellenes bizonyítványát érvénytelennek tekintjük, ami mellett az előadottak szerint elég érv hozható fel. Ebben az esetben Petőfi halála még ma sincs részérvényesen kimondva, tehát a haláltól, számított ötven év sem a jövő évben, sem később nem jár le. Sőt a jogi abszurdum még tovább vihető. Minthogy ugyanis az 1868. évi LIX. törvénycikk 522. §-a értelmében csak a hitvestárs vagy az örökösök kézbesítik a holttányilvánítást, ma pedig már Petőfi Sándornak sem hitvestársa, sem más hozzátartozója nem él, ennélfogva Petőfi Sándor többé nem is nyilvánítható holttá és jogi értelemben ma is élőnek tekinthető. Ily messzire azonban bizonyára már azok sem akarnak menni, akik Petőfi halálát és az attól számított ötven évet minél messzebbre szeretnék kitolni. A legújabb Petőfi-kiadás minden esetre hatalmas jogi vitákra és valószínűleg pörökre is fog alkalmat adni.