Corvina, 1944 (67. évfolyam, 1-90. szám)

1944-01-01 / 1. szám

főtéma, persze nem tudományos alapon, hanem lehe­tőleg erotikus köntösben. Szerelmi háromszögek, az unalomig jól ismert személyek és helyzetek, újabb-újabb variációkban feleresztve. Összefoglalásul álljanak itt Brandes sorai: „Az esz­mék nem származnak a költőktől. A gondolkodó és ku­tató munkájánál bukkannak fel ezek: természettudo­mányi kísérletek, történelmi, filozófiai kutatások­­közben fejlődnek és alakulnak, harc közben erősödnek, amíg minden élők felett elhatalmasodnak. Eszméket termelni a költőknek sem dolga, sem hivatása. Az igazi költőket azonban a növekvésben, harcban levő eszmék megra­gadják és harcolva állnak melléjük. A rossz poétáknak, azoknak, akikben nincs más költői, mint az öröklött vagy a megszerzett rutin, nincs fülük a föld alatt ak­náikat ásó eszmék tompa zúgása számára. A költő azonban eszmék nélkül nem termelhet semmit. Azért a rossz poétáknak is vannak eszméik: a múltak eszméi, amelyeknek a régi periódus mesterei már kitűnő kifejezést adtak. A jelen eszméi számukra rendszerint költőietlenek, lehetetlennek tartják, hogy a gondolatokból poézist nyerjenek." 2. (Költő és a közönség.)" Költői év van minden em­ber szívében, csupa költőiségből nem áll egy ember sem. Mindnyájan költők vagyunk, amikor egy költőt jól ol­vasunk." — mondja Carlyle. Ha jól tudom Taine em­líti valahol, hogy minden értelmes ember meg tudna egy-két regényt írni, a saját tapasztalatai alapján. Kü­lön tanulmányt lehetne írni arról, hogy kik lesznek al­kotók, kik lesznek azok, akik milliók érzés és gondolat­világát művészi remekbe foglalják. Nem mindenki tudja u. i. úgy kifejteni érzés és szemléleti világát, hogy ab­ban mások is művészi élvezetet találjanak. A minden­napi élet s a kenyérért való robot ,nem túlságosan ked­vező az elmélkedésre. A napi élet a dolgokról és törté­nésekről csak annyit enged meg tudni, amennyit a lét­fenntartásra éppen elegendő. Csak ezek a hasznos be­nyomások maradandók, minden egyéb pusztulásra van ítélve, legfeljebb a tudat alatt kavarog zavarosan a leg­több embernél. Ha mindenki tisztában lehetne lelki éle­tével és az őt környező világgal és ha volna hozzá ideje és alkalma azt művészi formában ki is fejezni, akkor minden egyes ember alkotó művész lehetne. A termé­szeti és társadalmi viszonyok mostohasága miatt azon­ban csak nagyon kevésnek adatott meg, hogy láng­eszével össze tudja foglalni és ki is tudja fejezni, ami mindnyájunkban csak homályosan és tétlenül van meg. Arany János alant idézett sorai kívánkoznak ide, aki egyébként époszt készül írni a falu bolondjáról, melyben azt akarta kidomborítani, hogy mivé lesz a nép közt oly költői természet, mely a mostoha körülményekből soha ki nem fejlődhetve, nyomtalanul pusztul el. „Nagy önhittség volna bármely nemzet és kor jeles költőiben azt hinni, hogy azon nemzedékből, amelyhez tartoznak, csupán ők hivatják a költészet isteni szö­retnékét lobogtatni kortársaik előtt. Igen, a körülmé­nyek őket emelték a díszes helyzetbe, de százan meg százan lehetnek az eke szarvánál, a műhelyben és egye­bütt, akik, ha a sors kedvez, épp úgy, vagy jobban be­töltendők azon helyet, mint az ünnepelt koszorúsok." (Arany János.) Ha nem így volna, akkor a nagy költők csak egymáshoz szólnának és ismeretlen volna a nagy művek gyakran milliós példányszámban való megjele­nése a könyvpiacon. Arany János, a költő után, hallgassuk meg Ostwald­ot a tudóst: „A nagy emberek nem ütnek el feltűnően a többi emberektől, sőt az ő legtipikusabb kifejezőik. Feltételezhetjük tehát, hogy általános emberi tulaj­don­donságokat fogunk találni, csak bizonyos felfokozottság­ban. Képtelenség azt kijelenteni, hogy nem kár azért, aki nem tudja a nehéz viszonyokon keresztül törni ma­gát. Mint minden rendkívüli jelenségnél a fizikai szer­vezet könnyen összeroppan. Nincs módunkban a letört tehetségeket megszámlálni, de borzalmas látvány volna: hogyan vétkezik az emberiség önmaga ellen." (Ostwald.) A történelemből tudjuk, hogy voltak korszakok, amikor uralkodók, fejedelmek, sőt maguk az írók is gyakran papoknak, írástudó egyéneknek mondták tollba azt, amit ma már minden alfabéta papírra tud vetni. Valamikor a­­nagy tömeg analfabéta volt, ma alfabétává nevelődik, miáltal természetesen emelkedik azoknak száma is, akik azelőtt az írástudás privilégiumát élvez­ték, s mint ilyenek magasan lebegtek a „misere plebs" felett. Ma írástudóvá lesznek igen sokan olyan értelem­ben is amilyen értelemben ezt eddig csak egyes kiválasz­tottakra értették a hivatásos, a „született írókra." Ez természetesen nem jelenti azt hogy magában az írni­olvasni tudás azonos volna az általános műveltséggel. De megindítója, lendítő kereke lehet ennek. __ Budapest, 1943. XII. 25. Mojzer Andor: Figyelmeztetés Svájci frank-ügyben Kérjük it­t. Kortársainkat, hogy postafordultával közöljék, amennyiben még nem jelentették volna be, az egyesületi irodával a következő adatokat: a könyvke­reskedésükben 1942-ben folyóiratokért, könyvekért és zeneművekért kifizetett svájci frank teljes összegét, s ebből az összegből külön megjelölni azt a nettó össze­get, melyet csak szakkönyvekre utalt át. Saját érdekük­ben rendkívül fontos és sürgős a fenti adatok bejelen­tése.

Next