Corvina, 1944 (67. évfolyam, 1-90. szám)
1944-01-01 / 1. szám
KÖNYVEK ÉS GYŰJTŐIK Szörnyű tág fogalom a könyv. A Biblia is könyv és a Handbuch der inneren Medizin több vaskos kötete szintén könyv. Platón, Diderot, Voltaire összes művei épp úgy könyvek, mint ahogy könyveknek nevezi naiv olvasója Ohnet, Crocker, Marlitt összes fércélményeit. Oldalakon keresztül lehetne folytatni az összehasonlításokat, aminek azonban vajmi kevés pozitív értelme volna. Sokféle az emberi gondolkodás, tehát sokféle könyvek is láttak az idők folyamán napvilágot. Fogadjuk el Cervantes megjegyzését: „nincsen olyan rossz könyv, hogy valami jót ne lehetne benne találni" — és bátran hozzátehetjük, ha mást nem, legalább azt és annyit, hogy mit és hogyan nem szabad valamit írni. Hosszú és változatos utat tett meg a könyv, míg eljutott napjaink ezres-tízezres-milliós példányszámáig. Valamikor a könyv csak nagyon kevesek kiválasztott privilégiuma volt. A könyvet tulajdonkép a könyvnyomtatás elterjedése és továbbfejlesztése tette közkincssé. Ma már ott tartunk, a gyorssajtó, a rotációs és a szedőgépek feltalálása folytán, hogy a könyv tömegcikk lehetett és viszonylag olcsó árért, egyre nagyobb tömegek szerezhetik meg maguknak az érdekelt könyveket, s alig van már kultúrember, akinek ne lenne néhány száz kötetből álló kis könyvtára. Vannak ugyan igen komoly gondolkodók, akik egyáltalán nem helyeznek súlyt arra, hogy a könyv, melyet olvasni, a könyv, melyből tanulni akarnak, saját tulajdonuk is legyen. De most nem ezekről, hanem a gyűjtőkről van szó. Alig van ember, aki ne gyűjtene valamit. Régi pénzek, tengeri csigák gyűjtésétől a számolócédulák gyűjtéséig, sok csodabogarat kitermelt már a gyűjtőszenvedély. Könyvgyűjtő tulajdonkép kétféle van: az egyik, aki csak azért gyűjt, hogy legyen neki: értékes régi könyvek, ritkaságok, elkobzott könyvek, stb., anélkül, hogy a tartalma különöskép érdekelné; a másik fajta: könyveket gyűjt egy bizonyos tudományágon belül és igyekszik azt mennél teljesebbé tenni. Aki csak azért tart érdemesnek valamely könyvet megszerezni, mert az nehezen megszerezhető, aki csak azért halmoz ilyen ritkaságokat, alig méltó a bibliofil elnevezésre. Voltakép nem a könyvet szereti, még kevésbbé a tartalmát, hanem gyakran a hiúság vezérli, hogy drága pénzen szerzett unicumaival dicsekedhessék. Ritkaságait úgy őrzi, mint más halandók a márkás porcellán csecsebecséiket a vitrin alatt. A könyvgyűjtés szenvedélye sok-sok felemlítésre érdemes esetet hozott felszínre. Ismertem egy tekintélyes állású öreg urat, aki hosszú életén keresztül kb. 2000 kötetnyi könyvet gyűjtött össze. Kizárólag magyar szerzők műveit gyűjtötte, de csak első kiadásúakat, 1867-ig. Egyszer megjegyeztem neki, hogy különöskép szép dolog egy ilyen könyvtár. Az öreg úr fejcsóválva, rezignáltan felelt: „Olyan ez, fiatal barátom, mint a szűz leány szerelme, meddő szerelem". Valóban meddő szerelem. Ismertem könyvgyűjtőket, akik üres óráikat nem könyvtárukban töltötték, hogy a meglévő könyveiket forgassák, hanem valami csodálatos megszállottságtól hajtva, mindig újabb és újabb kincsek után kutattak. Félnapokat töltöttek antikvárusoknál, aukciókon és egyéb helyeken, ahol könyveket, nekik megfelelő, ritka kincseket reméltek találni. „Nem ismerek könnyebb, vonzóbb, kellemesebb olvasmányt, mint egy katalógust." (Anatole France: Bonnard Sylvestre.) Aki ismeri a könyvgyűjtőket, France idézett sorait nagyon találónak fogja mondani. A gyűjtők mohóbban kapnak egy-egy antikvár katalógusa után, mint az Ínyenc a vendéglőben az étlap után. És mint a rossz modorú falánkok, szinte ők rs csámcsognak, valahányszor egy gourmand falatot találnak az étlapon, illetve a katalógusban. Addig nincs is baj, amíg az illető gyűjtő anyagilag független és költségekbe verheti magát. De más függőségek is vannak. Ismertem egy jól szituált, társadalmilag is előkelő urat, aki megengedhette volna magának a könyvgyűjtés költséges paszszióit. Volt azonban egy bőbeszédű és jól megtermett felesége, aki egyáltalán nem respektálta a férje bibliofil hajlamait. Az illető úr a legkörmönfontabb módon lopta-csempészte haza könyveit, de még így is az éber feleség őrködése folytán igen gyakran a legkomikusabb jelenetek és helyzetek adódtak, könyvek miatt. Trócsányi hasonló esetet mond el egy könyvgyűjtőről, akit délutáni sétából való hazatérése alkalmával a felesége mindig megmotozott, átkutatta zsebeit, hogy nem hozott-e megint könyvet haza, nem pocsékolta-e el megint a pénzt valami fölösleges haszontalanságra. Az illető azonban nem tudott lemondani gyűjtői szenvedélyéről, vett magának egy könyvállványt és azt hivatali helyiségében helyezte el és azóta ott rejti el a titokban vett könyveket. (Trócsányi: Kirándulás a magyar múltba.) De igen gyakran felsőbb hatalmak, a politika is megzavarja a könyvgyűjtők örömeit. Erről majd máskor. (Folytatjuk.) Mojzer Andor: Kitten teztelt DCartár Ivainknak és minden kedves Olvasóiknak !oldog ú jét et ki van a (do mitia sje.erkesztos.ége és kiadóhivatala .