Criticai Lapok, 1996 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
Mutató Tankred Dont: Merlin avagy a puszta ország - Új Színház (Tasnádi István)............................................. 2 Trevor Griffiths: Komédiások - Komédium, Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház (Kállai Katalin)............................................. 3 Shakespeare: A velencei kalmár - Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (Mikita Gábor) ............................................. 4 Katona József: Bánk bán - Kassai Thália Színház (Lakos Ildikó, Nánay István).............................. 5 Kertész Ákos: Egész évben karácsony - Budapesti Kamaraszínház (Kovács Dezső)............................................. 6 Schwajda György: Miatyánk - Szolnoki Szigligeti Színház (Sándor István)........................................... 7 Parti Nagy Lajos: Mauzóleum - Kamra (Magyar Judit Katalin).................................... 8 Tasnádi István: Bábelna - Szkéné Színház (Gabnai Katalin) ........................................... 9 Shakespeare: Szentivánéji álom - Düsseldorfer Schauspielhaus Európai Színházak Uniójának 4. fesztiválja - Bukarest (Darvas Nagy Adrienne) .................................. 10 Csehov: Sirály - Teatrul Mic, Bukarest (Kottai Gábor)............................................... 11 Csehov: Ivanov - Pesti Színház (Tarján Tamás)............................................. 12 Szerb Antal: Utas és holdvilág - Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (Sándor István)........................................... 13 Harold Pinter: A gondnok - Merlin Színház - Szatmárnémeti Harag György Társulat (Urbán Balázs) ............................................. 13 Brecht Amerikában - Széljegyzetek James K. Lyon könyvéhez (Horni Katalin) ............................................. 14 Ödön von Horváth: Figaro válik - Thália Színház (Csizner Ildikó)............................................. 16 Barta Lajos: Szerelem - Radnóti Színház - Soproni Petőfi Színház (Gabnai Katalin) ........................................... 17 Nagy András: Alma - Thália Stúdió (Barabás Judit)............................................. 18 Richard Harris: Csupa balláb - József Attila Színház (Szántó Judit)............................................... 18 Nyílt fórum Londonban (Cziráki Judit)............................................... 19 Branching out ’96 ......................................... 20 Éves mutató 1995 ...........................................I-IV Értesítő Ezúton értesítünk mindenkit, akit illet, hogy lapunk telefonszáma és címe megváltozott. Új telefonszámunk: 215-68-28 Faxszámunk: 138-25-25 Postacímünk: 1088 Budapest, Múzeum u. 7. BOHÓC A VÉRBEN Tankred Dorst: Merlin avagy a puszta ország Új Színház / /I 2 1981-es düsseldorfi ősbemutató /-M délután 2-től éjjel 11-ig tartott; az E-Új Színházban jóval később kezdődik az előadás (7-kor), és hamarabb van vége (1/2 11-kor). Kétszer másfél órában persze képtelenség előadni a többszáz oldalas szöveget, így hát Duró Győző dramaturgnak rengeteget kellett húznia, hogy egy szabványos színházi este keretében be lehessen mutatni a drámamonstrumot. Kérdés, hogy egy ilyen mértékű beavatkozás meddig számíthat sűrítésnek, és mikortól zanzásítás. Ha az eredeti művet optimálisan kifejtett, szerkesztett egésznek tekintjük, a harmadára húzott változat, új arányaival, hangsúlyaival, az eredeti drámából készült önálló adaptációnak tekinthető. Mindenesetre egy ilyen arányú sűrítésnél nehéz elkerülni, hogy a szövegváltozat zanzának tűnjék, vagy válogatott szemelvények gyűjteményének, főleg, ha a feldolgozás a teljesség igényével készül. Tankred Dorst darabjában a keresztény képzetekkel átitatott kelta mítoszvilág összes fontosabb motívuma megtalálható, s mivel az Új Színház szövegváltozata ezek közül egyikről sem kíván lemondani, a színpadon egy burjánzóan dús, több szálon futó, követhetetlenül tempós eseménysor zajlik, melynek szinte minden epizódja egy-egy önálló dráma esélyét hordozza. Az Artus-Ginevra-Lancelot szerelmi háromszög, az Artus-Mordred konfliktus, a Parzival-történet, Merlin és az Ördög harca mind-mind értékes drámai alapanyag, egy „szabványos színházi este" játékidejébe zsúfolva azonban mindez töredékes marad, és csupán utalásokban szerveződhet egységes történetté. A néző egy idő után „leválik" a játékról, s függetlenül attól, hogy esetleges olvasmányélményeit mozgósítva képes-e beazonosítani a jeleneteket, érzelmileg képtelen követni az előadást. (Megkapó jelenet lehetne például Mordred fohásza a láthatatlanul közeledő angyalhoz -jó a vizuális megoldás, Mihályfi Balázs szuggesztív erővel adja elő a monológot, csakhogy az előadás ezen pontján még fogalmunk sem lehet arról, hogy ki ez a fiatal férfi, akinek lázas tépelődését perceken át hallgatjuk.) A színész átél, a néző csöndben szemlélődik. Egy ideig van is mit nézegetni, mivel Antal Csaba egy új nézőteret tervezett a színpadra, látványként pedig az üres nézőteret kínálta fel. A publikum a vasfüggöny felemelkedése után a színpadra épített emelvényről nézheti a kivilágított páholyokat, a huzattal letakart székeket. A kukucskálószínpadról kikukucskálunk oda, ahonnan kukucskálni szoktunk. Ez a térszervezés nem önkényes tervezői ötlet eredménye, a lovagtörténet bemutatásán túl ugyanis valóság és illúzió, egyéniség és szerep, sors és attrakció kettősségével foglalkozik az előadás. A nézőtérről többször is bekeveredik a színpadra egy-egy „átnéző", hogy megakassza vagy éppen továbblendítse az előadást. Jellemző az is, hogy a kosztümös történet ellenpontjául néhány bohóctréfa szolgál. A Kerekasztal egy cirkuszi porond, a hősök között bohócok bukdácsolnak, ígéretes az előadás indítása, mikor Dengyel Iván (Bohóc) és Prókai Annamária (Óriásnő) egy műűanyagkukával szerencsétlenkedve bohócszámként adja elő Merlin születését. Később aztán a két teátrális stílus (a cirkuszi és a színházi) fokozatosan egymásba olvad, vagy inkább hangsúlyait vesztve összemaszatolódik. A rendező, Hargitai Iván a feszített ritmusú jelenetezés mellett vizuális meglepetésekkel igyekezett hatásossá tenni az előadást. Az Ördögöt játszó Horváth Virgil „járása" a zsinórpadlásról vezet a színpadra (lecsúszik egy sodronyon), máskor a cirkuszporond váratlanul megmozdul és körbefordul, az egyik kekeckedő nézőt villám sújtja agyon és elnyeli a föld, a páholyokban alulról megvilágított, mozdulatlan, kosztümös alakok suttogják szavaikat a mikroportba... Mikor gyilkosságra kerül sor (tehát elég gyakran), egy vörös folyadékkal teli zacskó ereszkedik le a magasból, azt kaszabolják szét a színészek, hogy méterekre fröcsköljön a „vér". Ez a gesztus emlékezetünkbe idézheti Hargitai Kamrabeli vizsgarendezésének záróképét, Dantonék kivégzését. Úgy tűnik, ez az előadás is a kíméletlen történelmi szükségszerűségekről, az emberi kapcsolatok sztereotip brutalitásáról beszél. Sajnos azonban ennek teátrális megfogalmazása is sztereotip fordulatokban, közhelyszerű tételekben történik, mintha már előbb meg lett volna a tanulság, amihez adalékokat kellett keresni. Amit látunk, az egy előadás vázlata, szinopsziszszerű tömörséggel, igazi mélységek nélkül. A színészek (Holl István, László Zsolt, Sztarenki Pál és a többiek) keményen, nagy odaadással dolgoznak, mintha különös jelentősége lenne ennek a zavaros történetnek. Kár, hogy nem lehet hinni nekik. TASNÁDI ISTVÁN 2