Criticai Lapok, 1998 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1998-01-01 / 1. szám
Mutató Édes Annák (Földes Anna)............................................. 2 Irma, te édes (Budai Katalin)........................................... 4 Tamási Áron - 1997. (Darvay Nagy Adrienne)............................... 5 Darvasi László: Bolond Helga - Debreceni Csokonai Színház (Csepeli György).......................................... 6 Kicsi avagy mi van, ha a tiszavirágnak rossz napja van?! - Krétakör Színház (Bácskai Júlia) ........................................... 7 Böszörményi Gyula-Mészöly Gábor: Kucó - Komédium (Magyar Judit Katalin).................................. 8 Wesker: Annie Wobbler - Komédium (Dömötör Adrienne)..................................... 8 Fényképek, hangok, árnyak - játék egy színésznőre (Honti Katalin)........................................... 9 Emberarcú boszorkány - memoár-montázs Ilse Kochról (Földes Anna)............................................. 11 Stein-Bock-Harnick: Hegedűs a háztetőn - Miskolci Nemzeti Színház (Mikita Gábor) ........................................... 11 Szigligeti Ede: Liliomfi - József Attila Színház (Gabnai Katalin).......................................... 12 Hervé: Nebáncsvirág - Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház (Kállai Katalin)........................................... 13 Bécsi színházi levél (Földes Anna)............................................. 14 Bozsik Yvette: Hommage á Mary Wigman - Egy faun délutánja - Katona József Színház (Lőrinc Katalin) .......................................... 15 Wagner: A bolygó hollandi - Operaház (Farkas Virág)............................................. 16 Jelek és posztok (Józsa Ágnes)............................................... 18 A divatfilozófia mint konferenciaműfaj (Kállai R. Gábor)........................................ 19 Kedves Olvasónk, Szerzőnk, Barátunk! A Criticai Lapok a személyi jövedelemadó 1% -ának felajánlásával bárki által támogatható az szja-bevalláshoz lezárt borítékban melléklendő nyilatkozattal. A Criticai Lapok Alapítvány adószáma: 18154379-1-42 Édes Annák Bullától Bartalig A színpad felett - így olvastuk - még ott lebegett „a nagy halott, a nagy halhatatlan" szelleme. Egy esztendővel Kosztolányi halála után - éppen hatvan éve - csábították el Édes Annát regénybeli budai otthonából a Belvárosi Színház színpadára. A kerítő a könnyű tollú író-újságíró és darabgyáros, Lakatos László volt, akit a korabeli kritika szerint az eszményi Anna, Bulla Elma inspirált a sikert ígérő adaptálásra. Csakhogy Hatvany Lilinek a Színházi Életben megjelent dicshimnuszával némileg ellentétben, Hámos György a nagy várakozást követő csalódásról ad számot. Vallja, hogy a „félelmetesen szép szellemidézés" során Édes Anna „nem lép ki a könyvből". Mintha a színpadi változat alkotóinak bravúros bűvészmutatványuk közben sikerült volna Kosztolányi Dezsőt is eltüntetni: a darabnak csak annyi köze van Kosztolányi Édes Annijához, mint egy vers tartalmának magához a vershez. (Új Idők, 1937. II. 21.) Talán mert a hősnő testetlen lebegése ellentétbe került a színpad mechanizmusával, vagy mert a kis cseléd rejtélyes cselekedetét a darab túlságosan egyértelműen menti és magyarázza. Kosztolányi elleni merénylet lehetett a happy end megkísérlése - amire végképp nincs sem logikai, sem lélektani indíték -, hogy Patikárius János, a cinikus csábító, közvetlenül a véres tett után egyszeresük beleszeret nagynénje gyilkosába. Ugyanakkor két magányra ítéltetett, szeretet nélkül fulladozó asszony, Anna és Vizyné lélekrajzát, Bulla Elma és Peéry Piri játékát a legszigorúbb kritika is elismeréssel, sőt elragadtatással fogadta. Egyed Zoltán lelkesedésből és iróniából szőtt, kétszólamú bírálatában odáig megy, hogy megkockáztatja: talán jobb lett volna Kosztolányi adaptált regényét a két asszony koncertszámaként, a melléktermékként felkínált, vizenyős szerelmi történet bágyadt csobogása és a cselekmény egyéb „tessék-lássék" és „muszáj" részletei nélkül élvezni. (Reggel, 1937. II. 15.) A vállalkozás tehát csak részben igazolódott. Három évtizedbe telt, amíg más korban, más indítékkal újra megpróbálták az akkor már filmen újjászületett regényhősnőt újra színpadra invitálni. Az író, aki a kihívást elfogadta, Pelkai Ferenc, a Néró című antifasiszta drámájával korábban rangot szerzett színpadi szerző volt. Felkai azzal, hogy nem szűkítette, hanem tágította a lencsét, a Tanácsköztársaság ötvenedik évfordulójára létrehozta a mű némileg aktualizált, „szélesvásznú” változatát. Színpadán a „forradalom bukásától megriadt szolgák és győzelmüktől megittasult urak" járták végzetes körtáncukat. Az eredeti történet cselekményét követő, de attól szellemében és szerkezetében némileg eltérő adaptáció alkotói (rendező: Szécsi Ferenc) a kortársak szerint a jelenből visszatekintve mondanak Kosztolányinál könyörtelenebb ítéletet Vizyék világa felett. A történelem megértetésének és ábrázolásának szándéka vezethette a vetített fotókkal, diaképekkel (valamint fellinis kísértettánccal) feldúsított 1982-es „ifjúsági változat" alkotóját, Korcsmáros Györgyöt is. A megelevenített kötelező olvasmány a Gyermekszínház középiskolás közönsége számára Anna múltba tűnt cselédsorsát, régvolt társadalmi helyzeteket és kapcsolatokat hozott átélhető közelségbe. A Kosztolányi reneszánsz idején már nem volt szükség évfordulóra, pedagógiai misszióra, a klasszikusok adaptálása főként a magyar drámai repertoár szélesítését szolgálta. Gyurkovics Tibornak a korábbiaknál merészebb és önállóbb adaptációja Veszprémben került színre, ahol is Horvai István gondosan és érzékenyen jelenítette meg Vizyék világát, elfogadva a komédiaíró ízlésére, szándékára jellemző szatirikus színeket és szálakat is. A veszprémi Édes Anna - Bartal Zsuzsa - egyre csak nyeli, gyűjti a sérelmeket, egészen a megrendítő végső robbanásig. (Bevallom, amikor Budapesten láttam az előadást, olyan fényes jövőt jósoltam a fiatalon is érett drámai színésznőnek, amilyennel színészsorsa azóta is adós maradt.) Gyurkovics adaptációjának írói meglepetése egy kívülről bevitt, titokzatos rezonőr figura volt: Sanyo, a madárfejű rikkancs, aki egyszerre közölte, hirdette és a maga groteszk látásával sajátos stílusban kommentálta is a történteket. Vízió és valóság Emlékeinkben a legintenzívebben két, viszonylag friss és mindenképpen jelentékeny Édes Anna előadás él: Harag György rendezte Újvidéken a merészebbet, Bezerédi Zoltán Kaposvárott a hűségesebbet. Harag szuverén olvasatában Kosztolányi lírai motivációt és drámai crescendót kínáló regénye szuggesztív és már-már agresszív, kavargó vízióvá lényegül. Gerold Lászlónak a Színházban közreadott elemzése szerint Kosztolányi regényében Harag az őt éppen leginkább foglalkoztató kérdésre, a kiszolgáltatottság komplexumára talált bizonyító anyagot. Nem egyszerűen színre alkalmazta a regényt, hanem az eredeti alapján, a mű részleteinek, epizódjainak és alakjainak felhasználásával szuverén drámát szerkesztett. Jelenetekre tördelt, forgatókönyvszerű szövegváltozatában hangsúlyt kap két új, a cselédszerzőnél játszódó kép, amely a valóságos történet epizódjaként, majd Anna későbbi víziójában is a választás motívumára épít és a tárggyá, áruvá alázott .