Criticai Lapok, 2022 (31. évfolyam, 1-13. szám)
2022-08-01 / 8-9. szám
PROLÓGUS A XX. századi kortárs világszínház egyik legnagyobbja ment el ezen a nyáron. Megemlékezésében Fried Ilona nemcsak ama legendás Szentivánéji dóm-rendezését idézi meg Peter Brooknak, amelyről még az is tud, akinek nem volt szerencséje élőben látni sem Londonban, sem a budapesti vendégjátékon 1972-ben, s amely erősen hatott a magyar színházra is, de azokat a munkáit is, amelyeket nemzetközi társulatával hozott létre, bejárva a világot. „Beutazták a Közel-Keletet, Afrikát, Amerikát, előadtak Perszepolisz romjainál Iránban, a Szaharában, Nigériában, egy indián rezervátumban, Bronxban, Brooklynban, a párizsi Szent Anna Kórházban, a legkülönbözőbb helyeken, ahova nemcsak elvitték kultúrájukat - írja Fried Ilona -, hanem merítettek is az ottaniból, őslakosokkal is játszottak. A színház mindenki számára nyitott ősi gyökereit keresték.” Made in Gipsystan néven indult 2016-ban egy nemzetközi fesztivál, „amely többek között a »szem elé kerülést«, a bemutatkozási lehetőséget kínálta a programokban résztvevőknek” - idézi fel Mikita Gábor a 2020 óta TeatRom elnevezésű rendezvény eredetét, amelyet Simon Balázs rendező, az Utcaszínházi Alkotóközösség művészeti vezetője szervez munkatársaival, művésztársaival, immár másfél évtizede azon dolgozva, „hogy az észak-magyarországi régió egyik legszebb és legszegényebb területén, az észak-magyarországi Csereháton figyelmet szenteljenek és teremtsenek az ott élő roma gyerekeknek.” Valamiféle cigány mitológia kerekedett Kácsor Zsolt Cigány Mózes című regényében - írja ajánlójában Józsa Ágnes -, amelyet Bezerédi Zoltán vitt színre a Katona József Színház Sufnijában. Az ajánló másik tárgya a Budaörsi Latinovits Színház Vadászat című előadása, amelynek kapcsán Józsa Ágnes a színház mindenkori feladatáról is megemlékezik a jól ismert shakespeare-i tükör-metaforára utalva. A színház feladata kérdésként vetődik föl a MITEM-ről szóló összefoglalóban. Besenyei Éva a fesztivál mottójául szolgáló „testvériség” fogalmát a látottak, tapasztaltak alapján a „drámaiság” fogalmával egészíti ki summázatában. Az említett tükör-metafora el is hangzott a MITEM-en a Kolozsvári Állami Magyar Színház Flameí-előadásában Tompa Gábor 2021-es rendezését Darvay Nagy Adrienne az alkotó ugyancsak Kolozsvárott, 1987-ben színre vitt Hamletjével veti egybe esszéjében. Hamlet lázadó, s a maguk módján többnyire lázadók a 32. Thealter előadásainak szereplői is - derül ki Ódor Klára fesztiválbeszámolójából. Lázadók nyomában a címe Urbán Balázs kritikájának, mely a Kohlhaas Mihály történetét feldolgozó nyíregyházi közellenségről, Tasnádi István drámájának Horváth Illés rendezte előadásáról szól. László Miklós Illatszertár című darabjának miliője ezzel szemben „békebeli”, még ha „a harmincas években játszódó történetben azért nagyon is felsejlenek a világválság, a létbizonytalanság, az elmúlt és a közelgő háború árnyai” - mint írja Turbuly Lilla a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásáról. A szerző a dráma megírása után egy évvel, 1938-ban el is hagyta Magyarországot, s Amerikában telepedett le, ahol művét több feldolgozásban is bemutatták, megfilmesítették. A városi miliőben játszódó Illatszertár előtt egy esztendővel, 1936- ban született Tamási Áron Tündöklő Jeromos című falusi története. Az író 1926-ban visszatérve az Egyesült Államokból, ez idő tájt Kolozsváron élt és írt. A Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös bemutatójára Szekeres Szabolcs reflektált. Ebben az időszakban, a 30-as években járunk Balogh Géza Jávor Pál színpadi és filmes pályafutását bemutató sorozatában is, Almási Miklós pedig látszat és valóság problémáját veti fel a film két, egymástól nagyon távol eső területén, Antonioni művében és a „me too” utáni Hollywoodban. „Információs társadalomban élünk, amelyben megannyi hívószó („buzzword”) teszi lehetővé, hogy rövid úton jussunk el egy »lényeghez« - írja cikkében a Mozart-nap élményeit felidéző Fittler Katalin. E számunk egészének tán két ilyen fontos - szerzőnk megfogalmazásával élve: mágnesként működő - fogalma a lázadás és a másság elfogadása. SZŰCS KATALIN ÁGNES Az első egyetemi évem után nyáron Londonba utaztam, és délutánonként egy nyelviskolában dráma-kurzust látogattam. Magyarországról érkezve, ahol a gimnáziumban lányoknak tilos volt nadrágban járni, vagy bárkinek is farmerben, meglepve láttam, hogy fiatal tanárunk a szemináriumra tornacipőben, kissé szakadt öltözékben jelent meg - teniszezésből jött. A kurzusa nagyszerű volt, többek között az akkor még nálunk ismeretlen Harold Pinternek A születésnap című drámáját olvastuk, kommentáltuk. Ő javasolta, hogy menjünk el megnézni a Royal Shakespeare Company előadását, a Szentivánéji álmot Peter Brook rendezésében. A jegyek már hónapokkal előbb elkeltek ugyan, de ha kora reggel sorba állunk a Leicester Squaren a jegyiroda előtt, akkor legalábbis állóhelyet kapunk. Kedvcsinálóként elmondta, hogy nem szokványos előadást fogunk látni: a rendező a munkát a színészekkel akrobatikus gyakorlatokkal kezdte, sokáig például hintákon lengtek, csak jóval később kezdtek a szöveggel foglalkozni. Természetesen elmentem jegyet venni, és az előadás valóban revelatív élmény volt. A társulat nem sokkal később, 1972-ben Budapestre is eljutott, és a revelációban azt gondolom, egész generációm osztozott. Az Athén közeli erdő „üres” fehér doboz volt, Puck időnként gólyalábon jött elő, Oberon hintáról irányította az eseményeket, a tündérek trapézokon repültek, a mágikus virág egy rúdon pörgő tányér volt. Az előadás elvarázsolt. Az Európa Könyvkiadó Modern Könyvtár sorozatában még 1973-ban kiadták Brook granadai színházról tartott előadásainak kötetét, színházi elméletének összefoglalását Az üres tér címmel (1968), melyben megfogalmazta nagy hatású programját a színházról és a közönségről: „Vehetek akármilyen üres teret, és azt mondhatom rá: csupasz színpad. Valaki keresztülmegy ezen az üres téren, valaki más pedig figyeli; mindössze ennyi kell ahhoz, hogy színház keletkezzék.” A színházat négy kategóriába osztotta, ezek: a „Holt Színház”, a „Szent Színház”, a „Nyers Színház”, valamint a „Közvetlen Színház”. Elméletét kitűnő rende- „A SZÍNHÁZ - JÁTÉK” Peter Brook emlékére (1925-2022) CRITICAI LAPOK - EMLÉKEZÉS