Család és Iskola, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-01 / 1-2. szám

4­ 1 *1 mellett. Kincses lakott közelebb, s amikor a ház elé értek, Molnár a kezét nyújtotta. De Kincses nem fért be. Tovább ment Molnárral. Kedvet­lenül jegyezte meg: — Nincs már kedvem bemenni ebbe a házba. Hadd menjek veled. — Történt valami? _— fürkészte Kincses arcát Molnár. — Ma reggel az, a hitvány kölyök arcul­­ütötte a nagyanyját. — Hát te mit tettél? — Semmit. Odaértek Molnárékhoz. Molnárné örömmel fogadta őket, Kincsest is vacsorával kínálta. Nem kérdezősködött, érezte, hogy rendkívüli dolognak kell lenni, ha Kincses nem haza, hanem hozzájuk jött a munkából. De még Kincses arca igen beszédesen mutatta a belül dúló vihart. Kincses leült és körülnézett. A rendes, tiszta konyhában vígan ropogott a tűz. Molnárék hatéves kisfia, Palkó éppen most hozott be egy öt tűzrevalót, az az ő tisztje, mindennap öt és hat között kell elvégeznie. Erre senki sem figyelmezteti, ez az ő kötelessége, mert hát apunak se mondja senki minden reggel, hogy el ne felejtsen lemenni a bányába. Palkót sem kell figyelmeztetni. Kincses úgy tervezte, hogy elbeszélget Molnár nagyobbik fiával, Lacival. Ez a Laci pompás gyerek. Jó tanuló, de nem tudta magát felvere­kedni a jelesek közé, bár értelmes, eszes fickó, s kiváltképpen ügyes a technikában. Úgy ismeri például a bányát, mintha maga is odajárna reggelente. Lerajzolja az aknákat, vájatokat, ismeri a műszaki berendezéseket. De a kén vegy­­jele sehogyan sem akar megragadni a fejecs­kéjében. Hogy mégis jó osztályzata van kémiá­ból, mint általában mindenből, azt vasakaratá­nak, szívós szorgalmának köszönheti. Ott van mindenütt, ahol tanulni lehet. Eljár a szakkörbe, énekel az énekkarban, raj tanácselnök az úttörő­­csapatban. Kincses Pistával nincs valami jó barátságban. Nem szereti Pista különc termé­szetét, kényeskedését, pontatlanságát, szertelen­ségeit. Kicsit le is nézi Pistát, mert annak mindent a lábai elé kell rakni, mint egy kisasszonynak. Ez a rossz viszony fájt az öreg Kincsesnek, vissza­gondolt gyerekkorára, amikor sülve-félve együtt volt Molnár Bálinttal, jóban-rosszban. Kincses most Lacit kereste, de nem találta. Laci bent ült a szobában egy kis asztalnál és tanult. Azzal vacsora előtt okvetlen végezni kell. A kis asztalka mögött könyvespolc, a sarkam­ virágváza, legfelül növénygyűjtemény. — De elhúzódtál, hallod-e? — szólt be hozzá Kincses. Molnár tapintatosan visszaintette Kincsest. — Hagyd most, hadd tanuljon. Az az ő birodalma, a tanulósarok. Meg nem szeretném, ha akárcsak egyszer is vacsora utánra maradna a tanulás. — És ha, talán még bélyegez is előtte a gyerek? — tréfálkozott Kincses.­­— Azt éppen nem, de percnyi pontossággal lát a tanuláshoz, így tanul rendet és nem esik majd nehezére, ha az életben is meg kell állnia a helyét. Kincses mélyen elgondolkozott, szándékosan kereste a vitát Molnárral, hogy mennél tisztábban lásson. . — Nem jó ez a túlságos szigor, — mondotta végül — nincs annak a gyereknek megállása. — Miért ne volna? — ült le az asztalhoz Molnárné. — Reggel fél hétkor felkelés, utána a szokásos reggeli tennivalók, majd elmegy az iskolába. Délben megebédel, azután vizet­ hoz és felsepri a hátsó udvart. Akkor négy óráig játszhat, odamegy, ahová tetszik. Négy órakor be kell ülni a szobába tanulni, ha csak az iskolában nincs valami külön összejövetel. A férjem hat óra tájban jön haza, megmosakszik, fél hétkor vacso­rázunk, addig a gyerekek elkészülnek a tanu­lással. Vacsora után ismét szabadok, olvasgat­hatnak, játszhatnak, vagy beszélgetünk velük. — Akárcsak egy kaszárnyában — gunyo­­roskodik Kincses, pedig belül már tüzel benne a meggyőződés, hogy így van ez jól. De csak vitatkozik tovább : — Elég a gyereknek ez a szigorú életrend, ha felnő, s nincs más választása. A gyereknek apró örömök kellenek. Mit ér anélkül a gyerekkor? — Nem, hiányzik a mi gyerekeink életéből az sem, András. De az élet sem vaktában oszto­gatja az örömet, gondolj csak a leányára. Nagy öröm, amikor kitüntetnek, megjutalmaznak. De azért tenni is kell valamit, azért helyt is kell állni. Laci legalább egyszer egy héten elmegy a moziba, persze csak ha az iskola elengedi. A gyerek szeret fújni-faragni. Megbeszéltük a feleségemmel, hogy veszünk neki kis fűrészt meg egyéb szerszámot. Nagyon megörült neki. Más módon is szerzünk neki elég gyakran örömet. Ez is szükséges! Hadd érezze a gyerek, hogy a jól­­végzett munka érdemessé teszi őt a boldogságra. No, persze megfordítva is így igaz. Az én fiam se angyal! Nem is volna jó, ha sohasem pajkos­kodna. Emlékezz csak, mennyi csínyt követtünk el gyerekkorunkban! De ha elmulasztja vala­milyen kötelességét és komolyabb a dolog, akkor elmarad a mozi, az ajándék, egyszer-másszor még a vasárnapi kirándulásról is itthon felej­tettük. Szokja meg a gyerek, hogy fegyelmezetlen viselkedésének meg kel adni az árát. — És ha én most azt mondanám a fiadnak, hogy jöjjön velem disznótorba, eljönne-e? — Próbáld ki — mosolygott Molnár. — Laci, hallod? De nagyon elbújtál. Gyere fiam, öltözz, Barátéknál disznót vágtak, oda megyünk vacsorára. Pista is ott lesz. Laci tanácstalanul nézett az apjára. — Apád beleegyezett — tette hozzá Kincses.

Next