Család és Iskola, 1957 (8. évfolyam, 1-7. szám)
1957-06-01 / 1. szám
Az asztalfőn ült az ügynök, egy negyvenen túli, jól táplált, leberetvált szakállú és bajuszú, hamuszínhajú úr, kicsattanó piros, kövér orcákkal, mint egy prépost, nagy, kampós orrán egy arany foglalatú pápaszem ült, melyet minduntalan levett, megtörülgette a kendőjével, majd a szemeit, majd az üveget, úgyhogy nem lehetett tudni, melyik piszkolódik el a másiktól. Mellette egy Stroff nevű, állítólag Ipolysági ügyvédi írnok, ki tolmács gyanánt is szolgált, írt egy halom papiros egyikére, míg az ügynökúr az asztal körül tolongó fiatalabb parasztokkal tárgyalt. Az öregek hátul állottak, inkább csak mint közönség. A két ablaknál (mint a atlogy nyitva voltak a nagy pipafüst és ködmenszag szabadoneresztése miatt) kandi menyecskék pipesskedtek. Némelyik be is dugta a mosolygós potrócskáját. Egy-egy anyóka aggodalmas arca is megvillant az üde fejek közt. Az ügynök úr felváltva hol egyesekkel tárgyalt, hol az egész hallgatóság számára vetett oda valami maszlagot. Igen ügyes volt ebben, s noha csak törte a magyar szót, mindig eltalálta a helyes mondanivalót, mellyel felvillanyozta a habozót, a józanodót vagy a kedvetlent. E végből egy kancsó bor és egy másik kancsó pálinka is állt az asztalon, mint melléksegítség, különféle apró szilkékkel és pirinyó bögrékkel. Egyiket-másikat megkínálta az italból, miközben gyakran ismételte, úgy látszik, az időközben érkezők kedvéért: — öt év hamar elszaladja... Tyutyutyu hess, és mindjárt vége van. És szép munka, nagyon szép. Aranyt ásni, nem sárt ásni. Minden hónap elsőn száz forint, utazás oda, mint egy herceg, mink fizetünk; öt év elmúlja, utazás vissza, mint egy király, aztal is mink fizetünk. Benne van kontraktusban. Tessik, tessik! Ezek voltak a föltételek. Mikor én odaértem, már akkor hatan írták alá a szerződést, csupa markos, erőtől duzzadó emberek, a legszebb korban — huszonhat évtől a negyvenig. Azon felül nem honorálta az emberi erőt. — Ember olcsó — kiáltott fel egyszer-másszor üzleti pátosszal —, arany drága! Néha kihúzta az óráit — mert kettő volt, minden mellényzsebében egy, vastag aranyláncokon. Megnézte az időt az egyiken, majd a másikon. Mindez roppantul imponált az egybegyűlteknek. Meglökték egymást. Ez aztán új. Két helyen nézi az időt. Ezt nem lehet megcsalni. Ilyet még az oroszi grófnál se látni. Egy arany szelencéje is volt, amely csodálatosan villogott, akár maga a napfény. Azt maga elé tette, néha kivett belőle egy csipetnyi burnótot, szippantott, aztán ismét a szelencéjével játszogatott, mire megjegyezte hamiskás szemhunyorítással: — Ez arany. Termett mienkben bányában, akibe maguk dolgozni fogják. Most már csak azon tanakodtak egymás közt a tudálékosabbak, hogy mindjárt így pikszisnek termett-e a bányában, vagy csak azután a lakatos formálta ilyenre? Az aláírottak közt volt egy Fileczi nevű erdőcsősz is, aki azt a kérdést intézte az ügynök úrhoz, nem vihetné-e magával a feleségét is? — Majd mit! — pattant fel a kövér úr. — Hova gondolja? Asszonyt Búrországba? Ostoba költség. Tengerbe sót venni, mézbe cukrot tenni, asszonyt Búrországba vinni. Hiszen már mondtam, hogy asszony van sok. Borzasztó sok. Nem győzi az ember. És milyen szépek! Jaj ajaj! (A nyelvével csettintett.) Kontraktust csinálják öt évre és úgy van. Stroff! Ez felszólítás volt a tolmácsnak, hogy most ő beszéljen. A kócos, vékony dongájú Stroff erre letette a pennáját, s megmagyarázta értelmesen (de úgy vettem észre, nem első ízben), hogy a búr harcokban elestek a férfiak, még a gyerkőcök is, a hajadonok, menyecske-özvegyek ellenben élnek s olyan szemrevalók, mint a kinyílott rózsák s olyan hajlékonyak és ártatlanok, mint a kerti liliomok. A férfi nagy ritkaság ott, olyan mint a gyémánt, a fehérnép égő epedéssel várja az új szállítmányokat. Ami pedig a dolog gyakorlati részét illeti, az ember kiválaszt egyet, szerződést köt vele bizonyos időre, s mikor a szerződés utolsó napja letelik, az asszony megy jobbra, a férfi megy balra és azt se mondják egymásnak, hogy: bikkmag. Ezt ennek a paradicsomi országnak a törvényei megengedik. — Becsületes törvények — bólintott a kisbíró, ki az edényekbe töltögetett és akinek öreg felesége van. Ez már most mind el lett volna jól végezve, de egy akadékoskodó hang hasította meg a fülledt, sűrű, szinte lilaszín levegőt. — Hát a gyerekekkel mi lesz? Az ám, a gyerekekkel! Ohó! Hiszen persze. Erre nem is gondoltak s most egyszerre moraj támadt a parasztok közt. Lám, lám, hm, itt a bökkenő. — Miféle gyerekekkel? — kérdi Stroff. — Akik a házasság alatt születnek — felelték egyszerre négyen is. — Valami rendezés kell, hogy legyen velük, szegényekkel. Stroff zavartan kapkodott a tekintetével, de résen volt az ügynök, s vidám mosolygásra hasadó ábrázattal sietett világosságot önteni a hirtelen felmerült kényes kérdésben. — Nos hát a leánygyerek maradja anyjánál öt év után és punktum. — És a fiúgyerek? Erre a kérdésre még napfényesebb lett az ügynök arca, még a tokája is ragyogott, mialatt föl-föllhajította jó kedvében az arany pikszist a levegőbe, mint a labdát szokás és megkapta leesőben. — A fiúgyerek? Ohó, a fiúval van másképp. Az van úgy, megmérik pontosan és amennyit nyomja, anynyi aranyt fizetnek apának, aztán fiú is maradja anyjánál. Sajátos zsongásféle támadt a sokaságban, mint a krokodilosok közt, mikor valami jót lenyeltek, s bizonyos zümmögéssel emésztenek a Nílus-parton, csak a kisbíró mondta hangosan: — Becsületes egy ország. Érdemes belemenni. Ezt az élményemet az új Eldorádóról elreferáltam pár nap előtt a folyosón az egyik miniszternek, hogy a különféle ügynökök még mindig járják és bolondítják a felvidéket; nemcsak a búr bányákba szerződtetnek munkásokat (ami a legújabb), de a Panama-csatornához is. Nevetett a történetemen. (Azt hitte, komponált dolog.) — Miért nem írod meg? — mondó. —Mert félek. Annyira csábítók a föltételek. Az ördögbe is, havonként száz forint. Szép asszonyok quantum satis. Ideiglenes házasság s tetejébe a fiúgyerekeknek ez a megmázsálása... Hiszen, ha ez nagy nyilvánosságra jut, attól kell tartani, hogy még a gentry is kivándorol. — Csak írd meg — jegyezte meg a hátunk mögött egy javíthatatlan demokrata —, hadd fogyjanak egy kicsit azok is, akik semmit se dolgoznak. * ^JJtdagégujJiaji .1957 Tanító néni a földrajzórán Haja szőke, A tábla fekete, S a kréta oly fehér... Két kis gödröcske játszik leányos arcán S ha beszél: Kitágulnak a termek Ablakos gyermekszemekkel... A tanító néni Óriás! Röpít a képzelettel: Sötét tenger a tábla, A krétadarabkák, csillagok... Kihajózik az osztály S az óceánjáró-padsorok Sok kis könyöklő kapitánya Érzi a gépház remegését... Úszik a szemetesláda S hiába Senki nem Hajóznak még a képzelettel, Nézik a tanító nénit Rajongó gyermekszemekkel: Haja szőke, A tábla fekete, S a kréta . ..oly fehér... Két gödröcske játszik Ha beszél, mezei András leányos arcán, 3