Család és Iskola, 1967 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1967-01-01 / 1. szám

A GYERMEK ÉRDEKESEN 1966 novemberének végén, az MSZMP IX. kongresszu­sán, azon a fórumon, amely hivatva van az ország társadal­mi-gazdasági életének egészét érintő döntésekre, Kádár Já­nos a Központi Bizottság nevében javasolta, hogy a dolgozó kisgyermekes anyák a gyermek két és fél éves koráig, mun­kaviszonyukból eredő jogaik megtartásával két évig otthon maradhassanak az eddigi szülési szabadságon túl, és havi húszáz forint gyermekgondozási segélyt kapjanak. Az igény és a lehetőség, a kívánság és a döntés találkozott. „Gyakorlati intézkedéseket a joghoz és a glóriához” — ezzel a címmel foglaltuk össze a Család és Iskola októberi számában a sokgyermekes anyák gondjaival foglalkozó ko­rábbi cikksorozatunkat, és a felhívásunkra érkezett levelek, hozzászólások főbb gondolatait. A cikkekben, levelekben gyakran találkoztunk a családi pótlék mellett az anyasági vagy gyermeknevelési segély gondolatával. „Bizonyos ösz­­szeget kellene juttatni gyermeknevelési fizetés címén”, írta egy olvasónk. Az összefoglaló cikk idevágó mondata így hangzott: „Nem a mi feladatunk megítélni, hogy a javasla­toknak milyen reális anyagi alapja van, s hogy államunk, gazdasági életünk teherbíró képessége arányban van-e ezek­kel a kérésekkel.” Az igény, amelynek feltérképezésében és kimondásában a Család és Iskola és olvasói is részt vettek, jogos volt. A társadalmunk, gazdasági életünk adottságaival fedezett, és most a kongresszus által elfogadott javaslat igen jelentős. Hangoztatták ezt a kongresszusi küldöttek, például Boros Ottóné, a szolnoki közgazdasági szakközépiskola igazgató­­helyettese, és örömmel fogadták mindazok, akik a sajtó­ból értesültek róla. A többgyermekes anyák helyzetéről, a változtatás lehe­tőségeiről és eszközeiről gondolkozva­ vitatkozva minden al­kalommal hangsúlyoztuk, hogy az anyagi feltételek biztosí­tása szükséges, de nem elégséges a megoldáshoz. Különösen fontosnak látszik ezt most újra fölidézni. Az elvi határozat­nak a gyakorlati alkalmazás mindennapjaiban a jószándék­kal, az anyák és a család — rendeletekkel sohasem szabá­lyozható — megbecsülésével kell találkoznia. Mint az élet bármely területén, itt sem lehet varázsszernek tekinteni az írott szót, amely egyetlen csapással megoldaná a gyermek­­nevelés ügyét. Ezután is szükség lesz a felelős, egyéni közre­működésre, a sokgyermekes, munkaviszonyban nem álló anyák támogatására, ezután is számolni kell a közvélemény ilyen vagy olyan hatásával, a rossz hagyományok és téves előítéletek visszahúzó erejével. Talán nem haszontalan végiggondolni azt sem, hogy a gyermekgondozási segély megszavazása, bármennyire is fon­tos, de csak egyetlen mozzanata a kongresszusnak, és össz­hangban van egyéb megállapításaival, határozataival. Össz­­hangban van a nevelés és az oktatás más kérdéseire adott ú­ válaszokkal, közvetve pedig az egész társadalom szerkeze-­e­tével, a népgazdaság alakulását érintő elgondolásokkal. Ez­­­ a valójában bonyolult, de lényegében könnyen belátható­­ összefüggés érvényesül majd az elhatározások megvalósítád­­­sának szakaszában is.­­ A gyülekezet munkája, az eredmények és a megvitatott bajok orvoslásának elhatározása után most ismét a „mind­in­denki munkája” következik, a szülők, pedagógusok és gyere­­kek cselekvése, a végrehajtás a mindennapos valóságban. ..

Next