Család és Iskola, 1967 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
ahol éppen a szécsényi gimnázium és szakközépiskola negyedik osztályosai tartották szalagavató báljukat. Szendehelyen hát megállunk, mindjárt a falu legszélén, Germánék háza előtt, az eresz alatt sárga-piros kukorica szárad, jó szagot lehel a párás délutánba. Germánia a konyhát takarítja, ott áll a férje is és a fia, a harmadikos Antal. Beszélgetnek. Antal nővére, Marika — hatodikos — a könyvtárba ment. — Mivel telik még ma a gyerekek ideje? Germanné felel: — Segítenek, játszanak, fogócskáznak, labdáznak odakünn, azután vacsora, mosdás és rádió. Nyolc órakor a gyerekek lefekszenek, még egy kicsit olvasnak. A könyveket Marika hozza. Legutóbb magának A francia kislányt hozta ki (Thúry Zsuzsa könyvét), az öccsének pedig meséket (Szaltikov-Scsedrin meséit). Tovább ballagunk befelé a faluba, az országúton, gyalog. A Raskó lányokkal találkozunk. Judit tízéves, Éva nyolc. Kiskocsival vannak, azt pakolják meg kukoricás zsákokkal; itt, a sógor épülő házának padlásán tartják a kukoricát, most innen viszik haza, édesanyjuk is jön már a ház felé. Hát az ő szombatjuk hogy telik? — Délben volt vége az iskolának, aztán hazamentünk, segítettünk, ebédeltünk, most meg eljöttünk kukoricáért — mondja Éva. — Este fürdés, hajmosás, olvasás — folytatja Raskóné. — Televízió? Rádió? — A televíziót nézzük, ha lesz áram — mondja Judit —, mert egy liba reggel felrepült, elszakította a vezetéket, azóta nincsen. — Meddig nézitek? — A film végéig, féltizenegyig, mert vasárnap nyolcig alszunk! — Mit olvastok? — Mesét! Én A mézből készült lányt — mondja a kicsi. — És a mesét azt a tévében is mindig meghallgatjuk, meg néha a rádióban. — Mit segítettetek ma otthon? — Felmosni, söpörni, mosni, mosogatni. — Én már főztem is — mondja Jutka —, bablevest. — Én is: kakaót. Közben odajön az egyik szomszédos kapuhoz egy harmadik kislány is, Bach Anna, hallgatja, hogy a Raskó lányokkal mit beszélünk, és nemsokára az ikertestvére is kijön a házból: Erzsébet. Tízévesek. Először Annától kérdezzük meg: — Te mit csináltál attól kezdve, hogy ma vége volt az iskolának, s mit csinálsz még elalvásig? — Hazajöttem, voltam a boltban, hoztam egy fekete boxot, tíz zsemlét, egy kenyeret. Olvasni fogok még, este, mesekönyvet! Aladdin és a csodalámpa. De még előbb kell etetni, mindjárt. — Milyen állatotok van? — Tehén, nyúl, csirke. Aztán kitisztítom a ruhámat kefével, cipőt pucolok, vacsorázom, lefekszem. Szól a rádió, az esti mese. Mikor annak vége, elalszom. — És te, Erzsi, mit csinálsz még ma? — Járdát rakunk kövekből ide a sárba, babot fejtek, vacsorázom, megyek a könyvtárba, veszek ki könyvet, mesét és regényt. Most a Pál utcai fiúkat olvastam. Legjobb German Antal: — Marikát várom__ ban szerettem Nemecseket. Azután hazajövök (nyolcig van nyitva a könyvtár), olvasol« és lefekszem’. Alszom. Ja, még meghallgatom az esti mesét. Felkelek, hétkor. Kovács József tizenegy éves, éppen a boltból tart hazafelé. — Mit csináltál ma iskola óta? — Apukámmal fát vágtunk, ebédeltünk, utána hokibotnak való ágat kerestem és azt faragtam, lent van jég a kisstrandon, vagy befagy a patak, ott játszunk, most meg bevásároltam, vettem szódát, élesztőt, nápolyit, citromot és magamnak cukrot, megengedte édesanyám, és kályhához vasport. „— A hokibotot mivel faragtad, ki tanított rá? — Kisbaltával faragtam, aztán késsel; az iskolában is tanultunk faragni, meg modellező szakkörbe is járok, most is építünk egy modellt, Szöcske a neve. — Hát még mit csinálsz ma? — Tanulok. Élővilágot, azt szeretem. Meg földrajzot meg történelmet. Aztán megnézem a tévében a filmet és elmegyek aludni. Elenbach István, nagykucsmás, hétéves kisfiú ezt mondja el: — Fát vágtam, bevittem. Segítettem édesapámnak az ölfákat berakni a színke alá. Leírtam a leckét. Volt: számtan, olvasás, írás. Játszottam az udvarban, homokkal, építettem. Ha majd hazamegyek lefekszem, olvasok. — Mit? — Könyvet. — Mi van a könyvben? — Mese. És alszok. DIMITROVPUSZTA Kurjongatás, zeneszó, rengeteg gyerek. Ma itt lakodalom van — s szinte több a gyerek, mint a felnőtt vendég. — Meddig maradtok — kérdezünk két most érkező kislányt. Tíz-tizenkét évesek. — Hát! legalább reggelig. És a gyerekek — elsősorban a Q