Palásthy Pál: Palásthyak I. (Budapest, 1890.)
Előszó
okmányok bőségére, melyek családomra vonatkozva, az esztergomi főkáptalan által, Esztergomban és Garam-Szt.-Benedeken őrzött hiteleshelyi irattárban találhatók. Akkor más eszmények foglalkoztatták elmémet, más térre vonták működési erőmet. A pesti m. k. egyetemnél 1861-ben előadási tankönyvemet kiadván, papi hivatásom, tüzetes „docete“ hivatalom ismét egy más, nagy lángban álló térre dobott, — csak a fiatal férfikor önfeláldozó bátorsága, mely a veszélyektől vissza nem retten, sőt, ezeket éles szemre vevén, szemléletükön mindinkább buzdul, fejti s menti meg a vállalatot, hogy oltsam, ami hamvaszt, hogy kigyújtsam, ami éleszt, hogy mentsek, akit s amit menteni lehet, hogy a viharkint tomboló lármában, a soha nem látott, a szabadelvű elméletekben vakon keresett paradicsomnak példátlan gondatlanságai mellett, a catholicum örök igazságainak vezérfényét azon pontokra löveljem, melyekről a vigyázatlan lépés oly mélységbe sodorhat, melyből az egymásra torladozó események, a csalódásban megzavart elme s az álszégyen miatt — — nulla redemtio. Facilis descensus averni, — sed revocare gradum! hic labor, hoc opus est! Paulai sz. Vincze fiatal korában misére menve, az utczán egy anyát pillantott meg, amint csecsemőjének kezeit, lábait tördelte. „Mit mivelsz, te vad?“ „Gyermekemnek tőkét készitek az elélhetésre“, volt a válasz. E tényhez van kötve szent Vinczének további működése. A szentatya arczképével hasonló cselekmény, gőzhajón előttem dicsekvéssel felhozva, olyannak részéről, kinél IX. Pius szentatya iránt az őszinte tiszteletet jogosan feltételezhettem, a tévelyek, a nemtudás rémítően széles mélységét tárta fel lelkem előtt. Ez gyújtott a munkásságra, ez buzdított a vállalatra, valóban, hogy „mentsek, akit s amit lehet“ ; tettem, amit tehettem, hévvel, lelkesedéssel, s ez életem eposza marad holtomig.