Horváth Sándor: A M. Kir. Országos Levéltárnak az 1886-1907. években bemutatott czimeres nemeslevelek jegyzéke (Budapest, 1908)

Előszó

A MAGYAR KIR. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR működését újjá­szervezett alakjában 1875. évi márczius hó 1-én kezdette meg.­ Működése első éveiben saját anyagá­nak, állagának gyarapításával, kiadott iratainak vissza­szerzésével, továbbá közigazgatási, úrbéri, kincstári stb. ügyekre vonatkozó iratok kikeresésével volt leg­inkább elfoglalva s csak ritkán jutott abba a hely­zetbe, hogy ezen ügyekben egyúttal szakvéleményt is mondjon. Legelőbb is a nemesi ügyekben kérték ki a véle­ményét , így az 1875. évben még csak három, 1880-ban pedig már tizenegy nemesi ügy fordult meg előtte a M. Kir. Belügyminisztérium részére teendő vélemény­adás végett. Azontúl azonban mindegyre sűrűbben érkeztek hozzá az ilyen természetű ügyek, úgyannyira, hogy ma már a kamarási ősfák és nemesi ügyek együtte­sen, legalább is 70°/o-át képezik egész évi (körülbelül 2000 ügyszámú) ügyforgalmának. Eleintén természetesen némi bizonytalanság, gya­korlathiány uralkodott a nemességi ügyek felülvizsgá­latánál; lassankint azonban a vármegyék előtt régeb­be­n folytatott, a m. kir. helytartótanács és magyai"­ ­ L. Pauler (Gyula, «A Magyar Kir. Országos Levéltár» czim­ű czikkét, a »Magyar Könyvszemle» 1892/1893. évf. 122— 130. 11.

Next