Kis-Baczoni Benkő Károly: Marosszék ismertetése (Kolozsvár, 1869)
Az olvasóhoz
Az olvasóhoz. JLTM a pontai események, a történelem, mint a bölcselet gyakorlati részei szomorúan tanusítják, hogy a föld öszszes lakosainak alig érti egy százada léte czélját, midőn a nagy tömeg csak gépileg kezdi, folytatja és végzi pályáját. Ez oka nyomoraiknak s lázas, néha rohamos betegségeiknek is. Maga a sors is szélsőségeken jár, kaczérkodva a nagyobb részszel: ad és elvesz, sokszoroz fényeiben, egyéneket és népeket felemel és alásujt, öszszeveszeszt, szétoszt s elvégre is csak a temetőben van egyesülés. E zűrzavarban túl anyagias időkorunk elsülyedne, ha a Gondviselés át nem törné a vastag önzés durva s jéghideg kérgeit, s az emberiséget haladásra nem vezérelné magas lerendeltetése felé; akadályozni merészük ugyan gyakorta a rajongók, de szerencsére sikertelenül, mivel ez a villanysodronynál sebesebben működve a szuronyokat is leveri, hathatósan elősegítve a közjót, minek terjedésére észszel, értékkel minden tisztes utakon-módokon munkálkodni főkötelességünk hazánkra, önmagunkra nézve. Ezen elvből tettem én is, amit kicsiny köröm megengede, s mielőtt alkonyán álló napom letűnne, fölhasználom hanyatlása miatt megtörődött sugárait is; megismertetem Marosszéket hajdani és mostani állapotában, alaposan, őszintén s lehető röviden, a jelens utókor számára. Erdély törvényhatóságai közt Marosszék terjedelemre és számra az elsők közé tartozott s tartozik ma is; békében jeles tudósokat, művészeket, gazdákat, harczra bátor hadfiakat nevelt, kikkel többszörösen szerepelve fényt árasztott honunkra; s bárha ezek a végzés örök szabályai szerint most földe mélyében nyugosznak is, hátrahagyott ifjú sarjaik reménynyel kecsegtetnek, hogy kerülve a bűnöket, mik kígyóként ölelik át nem csak a testet, hanem a lelket is, nem fogják az ősök nyugalmát oly rabláncz-csörgetéssel háborgatni, melyet a tespedés vagy túlzás, a nagyravágyás vagy érdekletlenség, a viszálkodás és aljasság szokott lábaikra fűzni okozóinak. 1