Családi Kör, 2020. október-december (31. évfolyam, 40-53. szám)

2020-10-15 / 42. szám

Bajmok Kukoricafesztivál játékkal fűszerezve Szombaton tartották meg a Kukoricafesztivált, amit a VMSZ baj­­moki helyi szervezetének női fóruma szervezett a Dózsa György Ma­gyar Művelődési Központban a központtal karöltve. Az érdeklődőket aranysárga kukoricacső-dekorációk üdvözölték a bejárati ajtónál, majd a tágas udvar a kézműveskedés, a játék, a barátkozás helyszínévé vált. Kevesebb gyerek gyűlt össze idén, de élvezték a kukorica- és nap­raforgószemek ragasztgatását, képpé formálását, örültek egymás­nak. Kukoricacsuhéból babát „varázsoltak", majd versenytársakká is váltak a kukoricamorzsolás idejére. Az összekevert kukorica- és a napraforgómag kiválogatása türelemre és kitartásra késztette őket. A kisgyermekektől kezdve az óvodásokon át, az alsósokon ke­resztül a felsősökig képviseltették magukat. Különböző játékokat kezdeményeztek az ifjak a gyerekeknek. A pattogatott kukorica ha­gyományos módon, letakart szitában, tűz fölött pattogott ki, amit a gyerekek nagyon élveztek, hiszen néhányan ennek az ételnek az elkészítését csak a modern, mikrós változatban ismerték eddig. A frissen sült, lekvárral ízesített palacsintát jókedvűen majszolták a kicsik és nagyok, a bejárat előtt pedig a zentai Dobák cukrászda édességeit lehetett megvásárolni. MOLNÁR Ildikó KEVESEBB GYERMEK SZORGOSKODOTT, DE NAGYON ÉLVEZTÉK A KÖZÖS MUNKÁT Bajmok PÉNTEK ESTI TALÁLKOZÁSOK a Dózsában Péntek esti találkozások címmel októbertől közös rendezvény­­sorozatot indít a bajmoki Dózsa György Magyar Művelődési Köz­pont és a VMSZ helyi szervezete. Minden pénteken más témával, más előadóval várják az érdeklődőket. Első alkalommal Dr. Bagi Bóján aneszteziológus és reanimatológus a magas vérnyomásról és a cukorbetegségről tartott előadást, a rákövetkező pénteken pedig Dr. Hegedűs József állatorvos Hogyan válasszunk házi kedvencet cím alatt hasznos tanácsokat adott a jelen és a jövő gazdijainak. Az előadás végeztével kávét és teát szolgáltak fel a Kála virágüzlet támogatásával. Október 16-án, pénteken 19 órá­tól, amennyiben a körülmények lehetővé teszik, Margit Mónika pedagógus fog mesélni a Szentföldön tett utazásáról. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak. mi VENDÉGSÉGBEN 2020. október 15. 03 ° B 31 ZOMBOR AZ ARADI VÉRTANÚK EMLÉKEZETÉNEK NAPJA Nyugat-Bácskában a zombori Magyar Polgári Kaszinó szervezésében tartották meg október 5-én a kegyeleti napot az aradi vértanúk emléké­nek tiszteletére. Délután a Szent Rókus temető­ben, a 48-as emlékobe­­liszknél Rezicska Károly, a Kaszinó műemlékvédő csoportjának elnöke em­lékezett az aradi vérta­núk érdemeire, továbbá a gyászünnep nemzet­megtartó tanulságairól szólt, ft. Drobina Gábor zombori káplán pedig megáldotta a síremléket, végül alkalmi énekeket hallhattak a megemlékezők. Ezt követően a Magyar Polgári Kaszinó székházában foly­tatódott a történelmi visszatekintés. Az egybegyűlteket dr. Karcher Erzsébet, az egyesület elnöke köszöntötte. A műsor létrejöttében a Kaszinó vezetősége, a fiatalok és a vegyeskó­rus működött közre. Az 1849. október 6-án kivégzett aradi vértanúk kultusza és legendája szinte azonnal elkezdődött, és tart a mai napig. Ez az emléknap az akkori osztrák győztes fél értelmetlen, kicsinyes bosszúállásának és az akkor meg nem roppanó magyarságnak állít emléket. A zomboriak, mivel városuk is adott egy vértanút Schweidel József személyében, az aradi emlékobeliszk mintá­jára egy ugyanilyet állítottak fel a temetőben, továbbá szobrot emeltek városuk Aradon kivégzett szülöttének. Bár az elsőt az 1918-as impériumváltást követően eltávo­lították a zombori megyeháza elől, ma a Kaszinó udvarában méltó helyen áll az új szobor. WILHELM József Fotók: Gajdos Edina FT. DROBINA GÁBOR ÉS A MAGYAR POLGÁRI KASZINÓ KÓRUSA A 48-AS EMLÉKOBELISZKNÉL A ZOMBORI FIATALOK AZ ARADI VÉRTANÚK ELŐTT TISZTELEGNEK, A HÁTTÉRBEN SCHWEIDEL JÓZSEF VÉRTANÚ SZOBRA

Next