Családi Lapok, 1852. július-december (1. évfolyam, 1-12. szám)
1852-07-15 / 1. szám
izzó szikrák gyanánt tűnnek föl előttünk, mellyek azon fényországból átröppenve , a sötétséget eloszlatták, a kemény sziveket s lelkeket meglágyították. És igy tűnt elő az elhaló őskor chinoszából az uj , a keresztény világ, az ő intézményei, szüleményei s áldásaival. A világosság ezen országából az éj tartományába átröppent szikrák emitt azon viszonyra nézve is érezteték fölemésztő, világositó s éltető erejök hathatósságát, melly az ur és szolga közt létezik. Eleven színekkel rajzoltatnak emez üdvös eredmény vonásai egy, nehány év előtt Párisban megjelent. b. Montreuil által szerzett és Zita szolgálóleány életéről*) irt munka bevezeté*) Zita a XIII. században (1212—1272) élt; azon században, melly maga minden kér erényt megszemélyesített, és zsenge virágival a mennyet beülteté, hogy ott Viruljanak örökre hervadhatlanul , minden kor- és osztálynak előképül szolgálandók ; — megannyi csudatüneményei a szeretetnek , alázatosság-, önföláldozás- és önmegtagadásnak, mellyek e kornak setébe festetni szokott egén föltűntek , s a múltnak ködfátyola üléi néha-néha egy jótékony fénysugárt lövelnek a hithideg s halovány jelenre ! Korunkban annyi szemtelen kéz nyúl e század megszentelt sírjába, hogy kirabolja ékeit; annyi avatatlan toll írja alá a kárhoztatás ítéletét, hogy ráüsse a gyalázat bélyegét. . . . Ahéj volt ez, egy éj, de nem sötét éj, hanem világos, fényes és jótékony a sötétség árnyait ragyogó csillagok ezrei üték szét a láthatárról. Valami nagy- és sajátszerv van az egész XIII. század jellemében ! — A ki ismeri a XII. század vége felé jelentkezett erkölcsi métely terjedésének alapokait, a ki tudja, miért aludt volt ki annyira a két hitélet a keblekből , az megérti e század hivatását; az tudni fogja, miszerint a XIII. század hivatva volt a kereszténységet másodszor megdicsőíteni ; hogy amit az első véres századok plántáltak, azt e század fölelevenített hitével megtartsa, lángoló szeretetével melengesse és növeszsze. S milly jól felelt meg e század abbeli hivatásának , a történet lapjai bizonyítják. Egy sz. Domokos lánghite , egy sz. Ferencz lángszive , egy sz. Tamás lángesze a világ minden érzelmeit egy szent érzelemmé olvaszták , melly a földet az éggel, a remény kapcsával egybefüzte ; s ez érzelem a szereteté volt — Isten dicsőségére és az emberi nem üdvére ! . . . Az isteni gondviselésnek, melly e században minden osztályból jelölt ki választottjai közül példaképeket az emberiségnek, a szolgáló-osztályból is tetszett egyet kijelölni sz. Zita személyében , ki példával menne elő , mint kelljen nekik is törekedniük, megközelithetni a tökéletesség eszméjét, mellyet az Ur mindnyájunkra nézve, senkit sem véve ki, e meghagyó szavakban állita föl: Legyetek tökéletesek, mint a ti Atyátok tökéletes a mennyekben. Zita 1212—1218 év körül született Montesegradi helységben Lucca mellett. Szegény , de jámbor szülői vallásos nevelésben részesiték gyermeköket. Még alig 12 éves lévén, szolgálatba lépett Bantinelli luccai polgárnál , hol különösen engedelmessége , hűsége , serény munkássága által a ház áldásárá lön. De mig így hivatásabeli kötelességeit híven teljesítő, Istenről sem feledkezik el soha ; imádására mindennap talált időt, s ekkor is — többnyire jóltevőiért imádkozott. Az uraság nem háborgatta a jámbort istenes foglalkozásában, sőt elősegité. Később azonban mégis az Irigység és rágalom annyira megutáltaták őt az urasággal, hogy látni sem akarták , de Zita szelíd béketűrése, Istenben helyzeti bizalma