Családi Lapok, 1853. január-június (2. évfolyam, 1-12. szám)

1853-06-30 / 12. szám

esztergomi érsek és a király kanczellárja, a császár kívánságának fővédője volt. Ezen Ulászló fölött nagy befolyással bíró főpap , Zápolya s pártjának ellen­sége, szünet nélkül arra ösztönzi a királyt, hogy szoros frigyre lépjen a hata­lomban mindinkább növekedő osztrák házzal, miután csak ez egyedüli mód volna megtörni Zápolya hatalmát. Mennyire növekedett legyen ez, tanúsítja az 1505-ki országgyűlés, mellyben az határoztatok el a Zápolyapárt kívánságára , hogy soha se választassák többé külföldi fejedelem. Zápolya t. i. ez által Ulászlót kényszeríteni akarta, hogy neki adja leányát. De czélja nem sükerül­­vén, más módokhoz nyúlt. Zápolya Hedvig ugyanis a nádornéval Lengyelor­szágba utazott, s mire visszatért, már tudták Budán, hogy a szép kecses Zápolyaleány szerelmi rabjává tévé Zsigmond lengyel királyt, Ulászló testvérét. E frigy által erősödve annál inkább remélte most Zápolya János, hogy elnyeri Anna kezét, és Zsigmond által kéreté Ulászlót, hogy rendeljen helyet a köl­csönös találkozásra, mit Miksa császár és barátai minden áron meggátolni iparkodának. Zápolya erről értesülvén, egy csapással akart véget vetni a dolognak, azaz : hirtelen megrohanni Budát, s erővel magával ragadni Annát, a fiatal herczegnőt. De terve el­len árulva, s mire Budára ért, már Bécsben vala a királyi hölgy. 1510-ben nagy figyelmet ébresztett az az országban, hogy Zápolya János Trencsinből 200 lovag kíséretében jelent meg Kremsierben, — hol Ulászló tartózkodott ez időben, dögvész dühöngvén honunkban — azon ürügy alatt ugyan , mintha a királynak hódolatát kívánná tenni, tulajdonkép pedig megjelenésének oka az volt, hogy kikémlelje, valljon megegyezik-e valahára Ulászló Zápolyának Annávali összekötésében , vagy sem ? kinek, t. i. Annának egyszersmind gazdag ajándékokat is hozott magával. Szatmári György azonban, ki a királyt Kremsierbe is követé, minden efféle ajánlatok elfogadá­sát, bármilly távolról is tétettek azok Zápolya részéről, eldöntő szavával minden­kor meghiúsította. És hogy Zápolyától mindinkább meneküljenek, s minél távolabb tartsák köröktől, erdélyi vajdának nevezék ki őt. Zápolya eltávozása után megkészült valahára Miksa német császár és II. Ulászló magyar király közt Zsigmond lengyel király közbejárásával az egyezkedés, az 1515-dik évi nyárhó 22-kére határozván a már olly sokszor elhalasztott napot annak érvé­nyesítésére. Zápolya azonban még ekkor sem szűnt meg törni a hatalmasok ellen, s még akkor is fölforgatta volna a neki nem kedvező alkudozásokat, ha harczaiban a szerencse istennője szemeit el nem fordítja róla. Ugyanis nem tudni, bujában-e, avagy bosszúból, midőn a két koronás fő Pozsonyban vára­koznék a császárra, Nándor-Fejérváron alól a törökök ellen harczra kelt, Zsarnó nevű török erősséget ostrom alá vevén, melly alatt azonban megveret­vén, tetemes veszteséget szenvedett hadaiban. „Ha győzött volna, írja Thurn­­schwamb, úgy a magyarok visszaveszik Anna herczegnőt, a királyi hölgyet, s

Next