Családi Lapok, 1856. július-december (5. évfolyam, 17-42. szám)

1856-10-09 / 31. szám

918 honnét kapta elneveztetését, már azt nem tudjuk. Lehet, hogy vala­­melly helységtől vette nevét, de még hihetőbb, miszerint törzsapja azon férfiak közé tartozott, kik fegyverrel vívtak magoknak földe­ket , s igy több földekkel birván, Telekesinek mondatott. Sok és nagy tetteket mutat föl hősünk, minőket kevés nemzet történelme állít elünkbe; s mert e hon tán leggazdagabb hősökben, s ennek daczára is történelmi irataink olly gyéren lépnek föl bajnoki rajzokkal : rójjuk le az elzajlott múltnak vétkét, s ne hagyjuk keb­lünkben végleg kialudni a kegyelet érzetét ama halhatlan férfiak irányában, kik fegy­verrel írtak történelmet. Imre mindenkor egyike leendő azoknak, kik a hálás utódok elismerését bizonyosan megér­­demlendik. — — 1519-ben budai prépost Paksi Balás volt, azon Paksi t. i. ki­nek a pápa az egész magyarhoni papságra nézve meghagyá , hogy az ország jóllétét és nyugodalmát minden perczben veszélyeztető ozmán ellen minden javadalmazott pap jövedelme tizedét a haza oltárára te­gye. A beszedés reá s az akkori egri prépostra Mó­r­é Fülöpre bizatott. 1524-ben Móré már pécsi, Paksi győri püspök vola, s a mo­hácsi vérküzdelemben mindkettő részt ven. — Telekesi keblét legifjabb kora óta mindig harczvágy melengeté. Katonás testalkata, bátor sőt merész vállalkozó szelleme, s a harczi változatoknak kalandos szeretete mintegy előre már hadi pályának szentelék. Ezekhez járult a mindennapi s harczias merényekre kínál­kozó alkalom, a folytonos katonai mozgalom, a tartós harczzal, s a meleg ajkakkal hirdetett kalandszülte diadalmak. — Ha akkor min­den fegyverfogható hazafi harczba sietett, épen nem csoda : magán­vállalatok nem léteztek, a tudományok pólyában hevertek, a va­­gyonbátorság koc­káztatva volt, az ágyú folyton dörgött, hírnevet, dicsőséget fegyverrel mértek; a haza egy részén magyar, más ol­dalon már török volt itr a házban; tehát mintegy kellett, hogy a magyarországi török világban minden magyar fegyverben keressen biztosságot, menedéket és dicsőséget. Imrének ereiben tősgyökeres ősi magyar vér folydogált; fegy­ver és paripa nélkül nem is birt magyar embert képzelni; már gyer­mekkorában — még játéknak sem tartván, mi harczias foglalkozás­sal vagy legalább is harczias eszmével egybecsatolva nem volt — fő gyönyörét lovaglásban lelé. Egy-egy huszárt, ha hozzá férkőzhetett, óra számra is elszem­­lélgetett; magatartását, lova tánczát, beszédét, szóval minden —H«* ....■ — ■■—■—■——----------------- . - ! —...i»4!

Next