Állami polgári fiú- és leányiskola, Csepel, 1931
1. Szülői értekezletek. Népünk mai lét-nemlét harcában nekünk, józan nevelőknek kell elsősorban fokozottabb mértékkel verejtékeznünk a hidászmunkában a jelen mély ingoványai fölött, s ehhez segítségül kell hívnunk az erőslelkű szülőket is. Éreznie kell minden iskolának, hogy az útvesztőbe jutott gazdasági helyzet és súlyos erkölcsi bomlás az eddig napfényes meleggel telt szülei házat is rothasztó gombák spóráival töltötte meg. A becsületes, szorgalmas és tanult ember is munkátlanul nyomorog: mi serkentse az ifjúságot a jó törekvésre s a szülőt a gyermek áldozatteljes nevelésére. Minden fájdalmak között legnagyobb a reményvesztett szülő fájdalma, legtragikusabb az ő meghasonlása. Ma az iskolával kapcsolatban támadt aprócseprő, hétköznapi kellemetlenségek is mély indulatokat váltanak ki a szülőkben. A szomorú helyzet adta bizonytalanságban a pedagógusoknak kell biztos utakat mutatniuk a megrendült szülői lélek előtt. Másfelől meg a hittel teljes nevelőnek is szüksége lehet arra a bizakodásra, amelyet még a sírnál is reménykedni tudó szülő kölcsönözhet neki. Ezért ma fokozottabb mértékben kell keresnünk a szülőkkel való kapcsolatot, együttcselekvést, mint a múltban. Három ismert s jól-rosszul bevált alkalom kínálkozik a szülőkkel való érintkezésre: a szülői értekezletek, a szülők látogatása az iskolában és a nevelők látogatása a szülői háznál. Ez alkalommal csak az elsővel óhajtok foglalkozni. Mindenekelőtt a szülői értekezleteket kellene nagyon elevenné és eredményessé tennünk, mert ez az érintkezési forma mutathat fel legrövidebb idő alatt legszélesebb körű hatást. Egyszerre tárgyalunk az összes szülőkkel, nem kell külön-külön elmagyarázni a dolgokat. de a szülői értekezletek mai formáit nem tartom teljesen célszerűnek. Ugyanis egy terembe gyűjtjük az összes szülőket, amely alkalommal természetesen a helyi körülményekhez szabott és sürgetőleg aktuális, de mégis csak általános nevelési és oktatási szempontokat célzó tételeket fejtegetünk. Meg is hallgatják azt a szülők kellő komolysággal. De ha az értekezletet valóban értekezletté akarjuk emelni s valahogyan rászorítjuk a szülőket, hogy ők is megnyilatkozzanak, azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb nem szól a tárgyhoz, hanem a saját gyermekére vonatkozó kérdéseket, panaszokat hozza elő. S ez természetes is. Hiszen az ilyen általános, az iskola összes növendékeire vonatkozó eszmecserének, jobban mondva előadássorozatnak is megvan a maga értéke. Általános nevelési elveket is kell közölnünk a szülőkkel. De ezzel a teendőket világért sem merítettük ki, hanem tapasztalhattuk minden értekezleten: száz kérdés tolult a szülők ajkára, amelyeknek boncolgatására — éppen azoknak egyéni természete miatt — nem térhettünk ki. Mert az ilyen alkalmak: a tanulók erkölcsi vagy tehetségbeli tőke-