Csiki Lapok, 1935 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1935-01-06 / 1. szám

­IU »Ml._____________________________ Vásároljon szerencsés sorsjegyet a csiki intéz­ségnél LŐRINCZ JÓZSEFNÉL, MERCUREA-CIUC. Standard Rádiók a legtökéletesebbek és legolcsóbbak, vételek részletfizetésre. STANDARD és PHILIPS RÁDIÓK Csikmegyei egyedárusitás Fischer Sándor, Mercurea-Ciuc. C­S­I­K­I LAPOK ______________________________________1- Mimi. Felöleli Pál Gábor beszéde a közérdekű és fel­világosító természetű kérdések egész sokaságát. A rokkant ügyről, a január hó 1-én életbe lépett előzetes katonai kiképzésről, a február hó 5-ére kitűzött mező­gazdasági kamarai választásokról, amely iránt érdek­lődni különösen azért szükséges, hogy méltó képviselet jusson bele abba a szervbe, amelyet a gazdák adójá­ból tartanak fenn. Felvilágosítást közöl a konverziós adósok részére, akik csak azon esetben adhatják el ingatlanaikat, ha az egész vételárat a tör­vényszéknél letétbe helyezik. Foglalkozik a beszéd, a legutóbbi megyei válasz­tással, amelynek során 22 gyergyói magyar ember fegyelmezetlensége oda vezetett, hogy az egész vár­megyét választásba hajszolta. Pál Gábornak az egész kisebbségi küzdelmünk gerincét felfektető, minden tudnivalóját érintő hatalmas beszéde valamennyiünk számára azt a végső tanítást tartalmazza, hogy soha nem szabad közöttünk senkinek elfelejtenie azt a tételt, hogy minden kisebbségi küz­delmet csak egységesen, összetartással lehet sikeresen végigküzdeni. Pál Gábor beszéde után Dr. Gyárfás Elemér emelkedett szólásra, akinek nagyhatású beszédét lapunk más helyén teljes egészében közöljük. Gyárfás után Dr. Wil­er József ismertette a Ma­gyar Párt történelmi jelentőségű parlamenti nyilatko­zatát, majd a gyűlés megejti a tisztújítást. E nőknek választja Dr. Gaál Alajos orvost, titkárnak Dr. Mátis András ügyvédet és megválasztotta a 80 tagból álló intézőbizottságot. Egyről-másról. (...) Keynes, a párisi béketárgyalások angol pénzügyi szakértője, A béke gazdasági következ­ményei című művében megrázó képet fest a gyűlöl­ködés szellemének arról a végzetes erőfeszítéséről, amely azon a történelmi nevezetességű konferencián a népek sorsát eldöntötte. A világháború következté­ben huszonötmillió ember kidő­l a népek soraiból (halottak éb nyomorékot). A sánták, a bénák, az özve­gyek, árvák és koldusok jajszava nem jut­ott el azok­hoz, akik feketekávé mellett a világ új rendjét dik­tálták. Keynes művében nagyszerűen rajzolta meg Wilson amerikai köztársasági elnök portréját és ezzel bevilágít annak az embernek a lelkébe, akinek híres 14 pontja a világháború által meggyötört emberiség lelkében a kiengesztelődéses béke utáni sóvárgást ébresztette fel. Eszerint Wilson elnök egy zárkózott, eszmei körébe visszavonuló elméleti tudós volt, akinek halvány fogalma sem volt a politikai cselfogásokról, a politikai furfang és rafinériáról. Mindenki azt hitte, hogy Wilson elnök 14 pontját gyakorlati szemszögből is előkészítette, gyakorlati politikusokkal alaposan megvitatta s minden eshetőségre felkészülve, harcolni fog azok érvényre juttatásáért a békekonferencián. Ehe­lyett az amerikai elnök csak elképzeléseit terjesztette elő, amiket a diplomácia olyan magas fokon álló zson­glőrjei, mint Lloyd George és a ravasz, bosszút lihegő Clemenceau, egyszerűen eltüntettek a politika útvesz­tőiben. Ma már mindenki tudja, hogy az egész béke­­konferencia irányító szelleme Clemanceau francia mi­niszterelnök volt, aki napóleoni gőggel és fölénnyel irányította a békekonferencia munkáját. Mikor a Wil­son elveit, tetszetős kapszulákba, igen gondosan és nagy diplomáciai művészettel elrejtve a békekonferen­ciának előterjesztette, a megtévesztett és valósággal falnak állított elnök néma fejbólintással járult hozzá az ő egész elképzelését megcsúfoló, cézári önkény­­szerűséggel előterjesztett javaslathoz , mint egy bekö­tött szemű, se nem látó, Be nem hajló Don Quijote, fejbólingatva segítette határozatokká emelni az embe­riségnek annyi nyomorúságot és szerencsétlenséget hozó javaslatokat. Mikor aztán Wilson elnök észretért és belátta szörnyűséges becsapottságát, összeroppant egész lelkében és testében s mint erkölcsi és fizikai roncs tért vissza hazájába. Nemsokára meg is halt. Ezzel szemben, ha a Clemanceau alakját tekint­jük, összesítve látjuk benne mindazon tulajdonságokat, amelyek a föld nagy néptömegeinek letiprására képe­­sítik. Szabadkőműves volt egész valójában. A francia egyházpolitikai harcok kimagasló alakja, aki Francia­­ország iskoláiból kiűzte a vallást s magát „a győze­lem apjáu-nak merte neveztetni. Nyolcvanhét éves volt (1927), mikor megírta Au soir de la Pensée című könyvet, amelyben egész életén át vallott Krisztus­­ellenes gondolatainak ed durva kifejezést, „szeren­csétlen galileai“-nak nevezvén a Megváltót. Azt állitja Krisztusról, hogy nem tudott annyi nyugalmat és emberi méltóságot mutatni, mint Szókratész a­­ méregpohár kiürítésekor. I­g­en szellemi egyéniség döntő befolyása alatt alapozták meg a huszadik század mai világrendjét! Csoda-e, ha panasztól ób fajtól hangos a világ? Cso­da-e, ha ezen elvadult, istentelen ember szerencsétlen szelleme gyötri a világot? Nem ismer a történelem még egy embert, aki saját szobrát életében le merte volna leplezni. Clemanceau ezt is megtette. De saját hazájára sem fakadt sok áldás világdiktátori handa bundázásaiból, mert hol van több baj és szerencsét­lenség, mint éppen Franciaországban­­? Ma már tudjuk, hogy Clemanceau művét egyik legnagyobb kortársa és segítőtársa, Lloyd George is agyonbírálja. Elvakult elme, cézári erőszak és az isten­­telenség szelleme szülte azt. Nem lehet hát rajta Isten áldása sem a győzőket, sem a legyőzötteket illetőleg. Kirov meggyilkolásának bücsörében a lenin­­grádi haditörvényszék meghozta ítéletét. A főbűnö­­söket, Zinovjev és Kamjenev kivételével halálra­­ítélték és kivégezték. Zinovjevet és Kamjenevet nem ítélték ugyan halálra, de az Ördögszigetre száműz­ték, ahol az öröklél hazája Van. Ez íb annyi, mint a halál, mert aligha lesz onnan visszatérés Ha ezt tudná Lenin, megfordulna sírjában. Kamjenov és Zinovjev ugyanis Lenin elképzeléseinek igazi apostolai voltak s most száműzetésben kell elpusztultak azért, mert a Sztálin csoportnak a kapitalizmussal kacérkodó kormányzati rendszerével nem értenek egyet. Borzal­mas állapotok lehetnek Oroszországban is, mikor az egy ország határain belül élő, de más politikai néze­teket valló állampolgárokat politikai hitvallásuk miatt egyenesen száműznek vagy kivégeznek, holott a poli­tikai hatalom birtokosainak elegendő szt­ndebb eszköz áll rendelkezésére az ellenvélemények letompitására vagy akár elfojtására is. Úgy látszik nem kacsa a Prager Tagblatt hire, „Engesztelő szavak Magyarország feléu cím alatt ugyanis Koler Miklós budapesti cseh követ cikket írt, amelyben nem kevesebbet mond, mint azt, hogy elér­kezett az ideje a Magyarországgal való közvetlen tárgyalásoknak. Nyilvánvaló, — mondja a követ — hogy a mi népeink között nem áll fenn ellenszenv (?) A két állam ipara és kereskedelme nagyra becsüli egymást és a kedvező politikai helyzetet igazolja a két ország idegenforgalmának fellendülése­­­(?) Nem kívánhatjuk Magyarországtól mondja tovább hogy a tárgyalások megkezdése előtt, előfelté­telül lemondjon politikai célkitűzéseiről, mint ahogy azt tőlünk sem lehet kívánni területi kérdésekben .. Ejnye de szépen citerázik Kobr úr. Hát ha a cseh és magyar nép között nincsenek érzelmi ellentétek és a területi kérdések nélkül is le lehet ülni a zöldasztal­hoz, miért nem tették azt már eddig is meg és miért agyarkodtak a két állam delegátusai Gecfben csak az imént is oly szenvedelmesen egymás ellen? Mi azon­ban nem tudjuk elhinni sem azt, hogy a két nemzet között ci­csinek érzelmi ellentétek, sem azt, hogy le tudnának ülni a zöldasztalhoz a területi kérdések fesze­­getése nélkül. Ha két nemzet között lehetnek érzelmi ellentétek, úgy a csehek és magyarok között igenis lehetnek. A cseheknek a háború alatt és a háború után Magyarországgal, de különösen a magyarsággal szemben tanusított magatartása, főleg Oroszországban, nem volt olyan természetű, hogy az a két nemzet közötti érzelmi ellentétek kiküszöbölésére alkalmasak lettek volna. Egyébről nem is szólva, ez magában ele­gendő arra, hogy a Kobr úr karácsonyi békeszózatát egy kis fenntartással fogadjuk. Mi azt hisszük, hogy a budapesti követet nem a józan belátás bírta e szolid hangok pengetésére, hanem a célszerűség. Van valami a háttérben, ami Kobr­ur­t és Benes urat is leszál­lította a lóról és jobbnak látják a római egyezmény­hez csatlakozni, mint egyszer csak teljesen elszige­­telődni. Dr. Gyárfás Elemér szenátor, a Magyar Párt gyergyói tagozatának december 3- án tartott gyűlésen nagy beszédet mondott. Részletesen megindokolta a Magyar Párt eddigi politikai magatartását , erős okfej­téssel mutatott rá az egyes kormány­ok politikájára. Különösen kihangsúlyozta a kisebb­ségi sajtó és egyes kulturális intézmények vezetőinek türelmetlen, uszító hangját, melyek mind alkalmasak arra, hogy a könnyen izguló román közvéleményt a kisebbségek, de különösen a magyarok ellen hangolják. Az Universul például annyira megy, hogy miként a december 20-i számból kitűnik, a romániai magyarsá­got Románia és Magyarország közti mindenféle ügyben túszként szeretné kezelni. Ez éppen annyi, mint mi­kor az anya esetleges bűnéért a gyermeket büntetik, vagy viszont. Keresztényellenes erkö­c­i magatartás, ami a huszadik században alig állhat meg. A romá­niai magyarság nem adott okot arra, hogy a többségi sajtó ilyen türelmetlen légkört alakítson ki az itt élő magyarság ellen, amely a békeszerződések megkötése óta állampolgári kötelességeit a legpéldásabb fegyel­mezettséggel teljesítette és teljesíti. Kolr budapesti cseh követ karác­onyi cikkében, amiről fentebb írtunk, azt is mondta, hogy a lelkek magbékülésének első feltétele a sajtó hangjának meg­változása. Valahogy ez a helyzet nálunk is. Hiába volna meg a jóravaló hajlandóság fent és lent, ha a lelkiismeretlen sajtó megmérgezi a talajt, ahová a ma­got el kell hinteni. Széchenyi hitvallásával jelentkeznek a húszévesek. Kolozsvárt újév napjára jelent meg a „húszéves“ nemzedék félhavi szemléje, a „HITEL“. Cikkünk ez al­kalomból íródott. Széchenyi István, a legnagyobb és leghívebb magyar ezelőtt száz esztendővel nagy parlagnak, dudvanőtt, terméketlen parlagnak nevezte a magyar földet s az okra is rámutatott: a magyarok nagy nemzeti bűnökkel terheltek: 1. a hiúság és rokonai: az önhittség, önáltatás, öncsalás; 2. a lelkesedés és szalmatűz; 3. a köztestség és­­ végül az irigység és szülöttei: a pártviszály és uralomvágy tartják meg­szállva a magyar lelkeket. Az eredmény nyilvánvaló: a felsorolt nemzeti bűnök sárba tiporják a nemzeti erényt, a hiúság és az önhittség nem engedik meg­láttatni a nemzet elmaradottságát, a szalmatűz leloha­­dásával a beindult kis kezdeményezések is dugába dőlnek, a köztestség a munkanélküli nagy-nagy kényel­met keresi, az irigység végül lerombol minden törek­vést, ami mástól indul s más munkájának gyümölcse­­ként jelentkezik. Mi marad tehát ? A parlag, a semmi­ség, a cselekvésnélküliség, a beguhózottság, a dudás. Széchenyi mondta ezelőtt száz esztendővel és az igaz­ságot mondta: „Okoskodásom megállapított ténye­zője az, hogy a magyar föld mindenben nagy parlag. Nehezére esett Széchenyinek, mint ahogy nekünk is nehezünkre esik leirni e kegyetlen szót: parlag s megállapítani a négy nemzeti bűnt: a hiúságot, a szalmatüzet, a közrestséget és az irigységet. Da Széchenyinek elve (s minden jó magyarok elve is), hogy a valóságot és hibákat nem szabad takargatni, de fel kell fedni, be kell vallani. Mert Széchenyi az önrevízió embere: a nemzet lelkiismeretéhez szólt — a nemzet lélekvizsgálata alapján. Mi hozzánk is szól tehát, 1935 legeslegelején különösképpen. Széchenyi e gondolatmenetének megértésével sz­áz esztendő küszöbén új folyóirat jelent meg Kolozs­várt — „HITEL“ címmel. A „Hitel” névvel a szerkesz­tők — mindannyian a húszéves nemzedékhez tarto­zók — céljaiknak Széchenyihez kapcsoltságát hang­súlyozzák. Céljaik egyszerűek és világosak: keresik a lelki elmélyülést, a kritikai önismeretet s euróapi helyünkön és korunkban a tájékozódást. Ahogy a lap első száma kifejezi: A „Hitelu-t a húszévesek nemzedékének műveltség- és élménybeli hiány­érzete hozta létre­. Tehát hiányt akar pótolni ez a félhavi szemle, melyről az erdélyi magyar sajtó már­is a legnagyobb elismeréssel beszél s amelynek első szá­mát e lap olvasóinak egy része is átlapozhatta. Meg akarja szólaltatni a mai nagy magyar gondolkozóit Zrinyitől Prohászkáig s a magyar szellem élő nagy­ságait, hogy írásaikon keresztül az uj magyar nemze­dék keresztény-magyar eszmevilágát adhassa, a munka­társi kör viszont az erdélyi helyzet külön problémáit dolgozza fel. S a szerkesztő társaságnak — fiatal taná­rok, főiskolai hallgatók é b­írók — „nagy a hite, hogy a „H­iel“ szándékát és munkatervét szivesen látja minden erdélyi magyar ember”. A „Hitel“ megjelenésével erdélyi magyar életünk­ben uj nemzedékként foglalnak helyet a húszévesek. Az uj lap egyik cikke szögezi le, hogy „a változásra ítélt és meg is változott erdélyi magyar körülmények első nemzedéke” ez az új nemzedék. Az az évjárat tehát, mely kora gyermekségétől fogva az erdélyi ma­gyarság kisebbségi sorsának részese, iskoláit az impé­­rium változás után kezdte, — fiatallá pedig a har­mincas évek gazdasági válságában lett. Hányatott életű, letört reménységű, önmagában sem bízó nemze­dék ez, ki a nagy háború húszéves évfordulójával ez évben lépett abba a korba, hogy komolyan körül­tekinthessen — helykereső szemekkel, hivatásvállaló szándékkal. Széchenyi nevével a gondolataival jön, jelentke­zik a húszévesek nemzedéke s azért, mert Széchenyi örök aktualitása, hogy olvasása, ismerete őszinteségre, a hibák maradék nélkül való bevallására indít. S 1935 kezdetén jó magyaroknak — húszéveseknek és koro­sabbaknak is — van-e másra szükségük, mint az őszinte lelkiismeret vizsgálatra és a helyes lélekisme­­retre ? Hiszen e kettőtől önként folyik egyrészt a meg­kezdett jó munkák további jól folytatása, másrészt a bűnbánat, a mellverés..., ha szükség adódik erre is.

Next