Csillag, 1952. július-december (5. évfolyam, 7-12. szám)
1952-09-01 / 9. szám - Szemle
szerszámot. Amikor kapta, nem ismerte, sohasem látott addig olyasmit. De egy kerek esztendőt szolgált a városban és sok mindenfélét megtanult. A varázsszerszámot is megtanulta és azonnal megismerte. Nem is várt tovább egy szemhunyásnyit sem, hanem elővette a tarisznyájából az üvegalmát és becsavarozta a rézholmiba, amelybe az alma szára pontosan beleillett. Aztán fogta a rézfonalat, a varázsholmihoz illesztette s lássatok csodát! Abban a szempillantásban ragyogni, csillámlani kezdett az üvegalmácska, de olyan fényességes fénnyel, hogy az egyszemű óriás belekáprázott s ijedten behunyta az egy szemét.» Ennek a mesének jó lenne a témája, hiszen a sötétség és világosság ellentéte a magyar költészetben is hagyományos jelképe a babona és a tudományos gondolkodás ellentétének. Az egyszemű óriás a babona embere, a villanyt gyújtó fiú pedig a tudományé. De miért ezt ilyen kacskaringósan mondani rézholmival, üvegalmával, varázsholmival? A gyerekek ezt nem fogadják el mesének, érthetetlen nekik ez a köntörfalazás. Tudják ők mi az a villany, látták, hogy az apjuk hogyan csavarja be a villanykörtét. A népmese hangjával, hangulatával induló mesét összezavarja, erőltetették teszi a technikának ez az elszimbolizálása. Hasonló szerkesztési hibája van Ladányi László: Csillagocska című verses meséjének. Reális történetként indul el: a béresgyereket hogyan kínozza a kulák. A befejezésben viszont egy «haladószellemű» forgószél söpri el a kulákot, a házával, gazdaságával együtt. * A kötet legjobb meséi vagy reális történetet beszélnek el (Medgyesi Károly: Anyámasszony katonája. Trencsényi W. Imre: A legkisebb fiú), vagy pedig a népmese kereteit használják fel az új tartalom megformálására. (Szabó Pál: Csillag a vállukon. Rideg Sándor: A Kapanyányi Monyó. Sziráky Judit: Fenyőmadár. Weöres Sándor: Dolgosi, Lustási és Többetnemhenyélek.) Nézzünk meg egyet a jól megoldott mesék közül: W. Petrolay Margit: Az öreg erdő fia. Az erdőben felnőtt árva gyereknek volt egy szép nótája. Ezt a nótát egyszer elfelejtette álmában és attól fogva hiába kereste. Eljutott a soktornyú városba, hallgatta a munkások új dalát, de nem tudja megtanulni. Végre egy bölcs öreg ember tanácsára ő is beáll a munkások közé, és attól kezdve velük énekli az új dalt. Ennek a mesének a témája alig különbözik az unatkozó királykisaszszonyétól és mégis egészen más. A jelképei nem mondanak ellent egymásnak, sem a mese egész tartalmának. A befejezése egy mondatban arra is utal, hogy ki ez a bölcs öregember: a Népek Tanítója. Végig megmarad mesének, de sehol se kell erőltetni se a mesélőnek, se az olvasónak, hogy a valóság is együtt hangozzék a mesével. Az utalások finomsága néhol talán felesleges szemérmesség, de az egész mese így válik kerek egységgé. * A kötet szerkesztése, összegyűjtése sok gonddal járhatott, de nem készült elég gondosan. Kisebb-nagyobb ellentmondások vannak a szövegben (Szabó Pál és E. Kovács Kálmán meséjében), valószínűleg a szerkesztői olló vágása miatt. A verses mesékben sok a pongyolaság, henye szavak, körmönfont verssorok, hibás ritmus és egyéb költői felelőtlenség. Különösen Ladányi László: Csillagocska című meséje rí ki a kötetből darabos, költőietlen verselésével. A kötet hangulatos, szép bevezetése azt mondja el, hogyan üdvözölték május elsején az Írószövetség tagjait a felvonuló gyerekek. «Éljenek a meseírók» — kiáltották nekik. A gyerekek előlegezett bizalma arra kötelezi íróinkat, hogy sok ilyen, és még szebb mesekönyvet írjanak. VARGHA BALÁZS 1148