Csongrád Megyei Hírlap, 1965. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-02 / 51. szám

2 Fegyveres felkelés Malawiban Malawi miniszterelnöke, dr. Hastings Banda hétfőn rádióbeszédben jelentette be, hogy az ország „biztonsági erői” brit tisztek vezetésé­vel fegyveres felkelést ver­tek le. Körülbelül két héttel ez­előtt a Nyassza-tó déli csücs­kén fekvő Fort Johnston városban és környékén már voltak fegyveres harcok a kormánycsapatok és a kor­mánypolitikát ellenző töme­gek között, így pillanatnyi­lag nem világos, miről be­szélt a miniszterelnök: új felkelésről-e, vagy pedig a Fort Johnston-i összecsapá­sokról. Banda azt mondotta, hogy a felkelők Henry Chi­­pembere volt művelődésügyi miniszter hívei voltak, s kö­zülük 240-et letartóztattak, a többiek elmenekültek, közöt­tük Chipembere is. -------------------------------------------------------ggHÍRLAP ----------------------­ 1365. MÄRCITTS 8.; KE»!» Testvérpártok küldöttségei Moszkvában Szombatért­ lapzárta után kaptuk a hírt, hogy a kom­munista- és munkáspártok konzultatív összejövetelére Moszkvába érkeztek a kö­vetkező testvérpártok kül­döttségei: Argentin Kommunista Párt — O. Guioldi, A. Ferrari; Ausztráliai Kommunista Párt — J. Sharkey, U. Aarons; Bolgár Kommunista Párt — M. Grigorov, R. Avramov, L. Sztrelkov; Brazil Kommunista Párt — A. Siller, L. Mott; Csehszlovák Kommunista Párt — V. Koucky, P. Auers­perg, O. Kaderka; Finn Kommunista Párt — A. Aaltonen, I. Lehtinen, O. Poikolainen; Francia Kommunista Párt — R. Guyot, J. Kanapa; Indiai Kommunista Párt — S. Dange, S. Szárdeszai; Kubai Szocialista Forra­dalmi Egységpárt — Raul Castro, O. Cienfuegos, C. Olivarez Sánchez; Lengyel Egyesült Munkás­párt — Z. Kliszko, A. Werb­­lan, J. Czesak; Magyar Szocialista Mun­káspárt — Nemes Dezső, Nl­­ku Pál; Mongol Népi Forradalmi Párt — D. Molomzsamc, B. Shamszuren, P. Sagdarszu­­ren; Német Kommunista Párt — W. Mohn, I. Schleifstein; Német Szocialista Egység­párt — H. Matern, N. Axen, P. Florin;­­ Olasz Kommunista Párt — E. Berlinguer, U. Pecchi­­oli, G. Pajetta, L. Fintor; Szíriai Kommunista Párt — H. Bagdas, J. Fejszal, O-Szibai. Megfigyelőiként az Egye­sült Államok Kommunista Pártjának képviselői — Jack­son, Loonier és Green is részt vesznek a találkozón. A kommunista és munkás­pártok képviselőit Andrej Kirilenko, Mihail Szuszlov, Alekszandr Seljepin, Pjotr Gyemicsev, Leonyid Iljicsov, Borisz Ponomarjov, Alek­szandr Rudakov, Vitalij Tyi­­tov, valamint az SZKP Köz­ponti Bizottságának felelős munkatársai fogadták. A kommunista és munkás­pártok képviselőinek konzul­tatív összejövetelén részt vesz az SZKP alábbi kül­döttsége: Mihail Szuszlov, Pjotr Gyemicsev, Jurij And­ropov és Borisz Ponomarjov. * Palme Dutt hétfőn Moszk­vába érkezett, hogy Nagy- Britannia Kommunista Párt­jának képviselőjeként részt vegyen a kommunista és munkáspártok konzultatív találkozóján. A seremetyevói repülőté­ren Gyemicsev, az SZKP Központi Bizottsága elnök­ségének póttagja, a Központi Bizottság titkára fogadta Palme Duttot. t az egész német nép nevében Kairó. (MTI) Polgár Dénes­, az MTI külön tud­ósító­ja írja: Ma befejeződik a Walter Ulbricht vezette NDK kül­döttség egyhetes látogatása ,az EAK-ban. A delegáció a Völkerfreundschaft hajó fe­délzetén a Port Said-i kikö­tőből indul vissza. A látoga­tás programja végig zavarta­lanul folyt le, s az NDK Ál­lamtanácsának elnökét, amer­re csak járt, lelkes tömegek köszöntötték. Ulbricht és Nasszer két formális megbe­szélést tartott, de ezenkívül több tárgyalásra került sor a küldöttség más tagjai, így például Lothar Bolz minisz- t­erelnök-­helyettes, külügymi­niszter és az EAK vezető ál­lamférfiai között. A záróköz­­lem­ényt Ulbricht és Nasszer hétfőn este ünnepélyesen ír­ta alá. A megbeszélések során az NDK és az EAK vezetői szá­mos fontos nemzetközi kér­désben teljesen azonos állás­pontjukat nyilvánították ki, s ez helyet kap a záróközle­­ményben is. A tárgyalások azonban elsősorban a két or­szág gazdasági, technikai és tudományos együttműködésé­nek kibővítésére irányultak, „­s ezzel kapcsolatban több konkrét egyezmény született, így például az NDK 25 millió fontra emeli annak a hosszú­lejáratú kölcsönnek az össze­gét, amely az EAK második ötéves tervében szereplő ipari létesítmények finanszí­rozására szolgál, s ezenkívül egy 11 millió font értékű rö­vidlejáratú kölcsönt is bocsát a Kanzal Bwrmany fenneme­­néséire. A látogatás politikai sike­re, s annak következményei azonban messze túlnőnek a záróközleménybem foglalt egyezményeken. Nem csupán minl van szó, hogy Bonn tel­jes vereséget szenvedett ab­ban az igyekezetében, hogy megakadályozza Walter Ulb­richt államfőnek kijáró fo­gadtatását kairói politikai körökben a következő fontos tényekre mutatnak rá: O Első ízben történt meg, hogy az NDK képvise­lője egy szocialista táboron kívül álló országban az egész német nép szószólójaként léphetett fel. O Az EAK-ban különö­sen nagy jelentősége van annak, hogy kit tekintsenek a németek képviselőjének.­­ Az Ulbricht látogatása következtében kiala­kult helyzet tovább szilárdí­totta az arab egységet. ”§5­1|x §1 " | u n­z _ _ f­ifin | Ne reménykedjen, erőm! 'J A barátjának már I r csak percei vannak!... I Ce Hof tehet Bán Tibor? Már csak ő hiányzik!_ Nagyszerű!... Sikerült! R Megmentünk, ne­m szovjet elvtársak már az vtet másik oldalán vannak!^— Koszigin nyilatkozata Lipcsében (Folytatás az 1. «dam») rendszerében" — mondotta hétfőn Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök a mű­szaki vásár 17. csarnokában a bolgár pavilon megtekin­tése közben az európai szo­cialista országokból — köz­tük Magyarországról — érkezett újságírók kérdésé­re válaszolva. Alekszej Koszigin és a szovjet küldöttség többi tag­ja Willi Stoph-fal, az NDK miniszterelnökével és a Né­met Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának Lip­csében tartózkodó többi tag­jával együtt hétfőn az NDK különböző szakkiállításait tekintette meg, s különösen sokat időzött az NDK szer­számgépipari kiállításának területén, majd a szocialis­ta országok kollektív kiállí­tásait nézte végig. Délelőtt 11 órakor a szovjet küldött­ség az NDK reprezentánsai­val együtt a lengyel pavi­lonban adott koktélon vett részt. Itt Józef Cyrankie­­twicz lengyel miniszterelnök és Willi Stoph, az NDK mi­niszterelnöke mondott rövid pohárköszöntőt A Leipziger Volkszeitung című újság hétfői száma köz­li A. Kosziginnek a lap szá­mára adott nyilatkozatát. Koszigin kijelentette, hogy Lipcsét a világ egyik leg­fontosabb kereskedelmi köz­pontjának tartja, amely rendkívül nagy szerepet ját­szik a kelet-nyugati békés kereskedelem kialakításá­ban. Apró Antal miniszterel­nök-helyettes a magyar kül­döttség tagjaival vasárnap délután a 21 különböző he­lyen elhelyezett magyar szakkiállításokat tekintette meg. Hétfőn előbb az euró­pai, szocialista országok kol­lektív kiállításait nézte vé­gig, majd a belvárosban le­vő vásárcsarnokban járt. A magyar küldöttség vezetőjét és tagjait mindenütt kitünte­tő figyelmességgel fogadták. Meghalt Schärf osztrák köztársasági elnök Adolf Schärf osztrák köz­­társasági elnök vasárnap este 75 esztendős korában meg­halt. Az osztrák köztársasági el­nök három héttel ezelőtt be­tegedett meg influenzában és 11 napja kórházba szállí­tották. Néhány napja álla­pota válságosra fordult, mert régebben szerzett máj­­gyulladása kiújult. Az el­nök vasárnap reggel elveszí­tette öntudatát és az orvo­sok már nem tudtak segí­teni rajta. Adolf Schärf 1890. április 20-án született Nikolsburg­­ban. A hitlerista megszállás idején Schärf hosszabb időt töltött koncentrációs tábor­ban. A háború után részt vett az osztrák parlamenti rendszer helyreállításában és az Osztrák Szocialista Párt megszervezésében. 1945 ok­tóberében képviselővé vá­lasztották és ugyanebben az esztendőben al­kancellárrá nevezték ki. 1957. május 5-én, Theodor Körner halála után választották meg az Osztrák Köztársaság elnö­kévé. Az osztrák alkotmány ér­telmében az elhunyt Scharf funkcióját az új elnök meg­választásáig — amelyet 4 hónapon belül kell végre­hajtani — Klaus kancellár veszi át. Az osztrák kormány hét­főn délben gyászülést tar­tott, amelyen Klaus kancel­lár méltatta a vasárnap este elhunyt Adolf Schärf köz­­társasági elnök érdemeit. A kormány országos gyászt rendelt el. Ausztria középü­letein félárbócra engedték a lobogókat. Adolf Schärf holttestét hétfőn az elnöki palotában ravatalozták fel, keddtől pe­dig a parlament oszlopcsar­nokában állítják fel a rava­talt, ahol a lakosság három napon át vehet majd búcsút az elhunyt államférfiútól. A temetésre pénteken kerül sor. A parlamentben Klaus kancellár, a sírnál pedig Pittermann alkancellár, az Osztrák Szocialista Párt el­nöke mond majd beszédet. * A köztársasági elnöki vá­lasztásokat — bécsi lapje­lentések szerint — előrelát­hatólag május elején rende­zik meg. A Szocialista Párt jelöltjeként (1945 óta szocia­lista volt az osztrák köztár­sasági elnök) Jonas bécsi polgármestert említik. A Néppárt részéről több jelölt jöhet számításba. (MTI) Az USA újabb provokációkat tervez Dél-Vietnamban Az Egyesült Államok újabb veszélyes kezdemé­nyezésre készül, fokozni kí­vánja háborús erőfeszítéseit Dél-Vietnamban és újabb agressziós cselekedeteket akar elkövetni Észak-Viet­nam ellen — állapítja meg a Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminiszté­riumának vasárnap kibocsá­tott nyilatkozata. A nyilat­kozat, amelyet­ a hanoi rá­dió, ismertetett, utal­t McNa­mara amerikai hadügymi­niszter február 25-i kijelen­téseire, amelyek szerint a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai repülőgépeket, fegyvereket és katonákat a jövőben „közvetlenül” is harcba vetik, „ha ez szük­ségesnek mutatkozik”. • A tervezett újabb ameri­kai provokációk előhírnöké­nek tekinthető az az úgyne­vezett „fehér könyv” is, amelyet az amerikai külügy­minisztérium szombaton bocsátott ki a dél-vietnami kérdésről Klement J. Zablocki de­mokratapárti képviselő egy rádiónyilatkozatban kijelen­tette, hogy az Egyesül Álla­mok a fehér könyv révén lényegében „ultimátumot” intézett Észak-Vietnamhoz. Ha a „kommunista beszivár­gás” tovább tart, bombáz­nunk kell a 17. szélességi körtől északra levő katonai célpontokat, — hangoztatta a képviselő.­­ Az Egyesült Államok dja­­kartai nagykövetének háza előtt vasárnap heves diák­tüntetés zajlott le. A diákok tiltakoztak az Egyesült Ál­lamok vietnami agressziója ellen. • ' ’­é­­ .. Kambodzsa fővárosában, Phnom Penh-ben hétfőn reggel ünnepélyesen meg­nyílt az „indokínai népek ér­tekezlete”, amelyet Norodom Szihanuk herceg kezdemé­nyezésére hívtak össze. Vi­etnam, Laosz és Kambodzsa népeinek küldöttei ez alka­lommal történelmükben elő­ször ülnek közös tárgyaló­asztalhoz. Norodom Szihanuk kam­bodzsai államfő megnyitó beszédében azzal vádolta az imperialistákat és kiszolgá­lóikat, hogy népirtó hábo­rút zúdítanak Indokína pol­gári lakosságára. — Meg kell állítanunk a háborút, amely lángba borít­hatja egész Ázsiát. Laosz és Dél-Vietnam igazi semleges­ségét kívánjuk. Dél-Vietna­­mét legalábbis addig, amíg népszavazás nem dönt Észak- Vietnammal való egyesítésé­ről. Az értekezleten négy kam­bodzsai, öt laoszi és csaknem húsz dél-vietnami küldöttség vesz részt. (MTI) Tárgyalások a holland korm­­ány­válságról Juliana holland királynő­jainak vezetőivel folytatta hétfőn délelőtt fogadta a megbeszéléseit a parlament két házának, va- A szocialista parlamenti lamint a holland államfa- csoport vezetőjének kérésé­­nácsnak az elnökét, hogy ta- re összehívták az alsóház nácskozzék velük a péntek ülését, mert a szocialisták k­i.nkk.mi a „... .a­­ f­el­világosítást akarnak kérni este kirobbant kormányról­ a lelépő miniszterelnöktől a sagról. Délután a koalíciós kormány lemondásának okai­­pártok parlamenti csoport­­ra vonatkozólag. (MTI)

Next