Csongrád Megyei Hírlap, 1965. október (10. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-01 / 231. szám

2 a konfliktus migisztásának elsői lépéseként: Megnemtámadási szerződést kell létrehozni India és Pakisztán között — javasolja az Indiai Kommunista Párt Polgár Dénes, az MTI kü­­löntudósítója írja. Az indiai—pakisztáni konf­liktus megoldásának első lépéseként meg nem támadá­si szerződést kell létrehozni a két ország között — ez az Indiai Kommunista Párt vé­leménye, ahogyan azt a párt titkárságának egyik tagja ki­fejtette az MTI különtudósí­tó­jának. A párt ellenzi a népszavazás megtartását Kasmírban, mindenekelőtt azért, mert az ENSZ „béke­­fenntartó” erők jelenlétét kívánná meg. A Kongóban és egyebütt szerzett szomo­rú tapasztalatok világosan megmutatták, hogy az ENSZ-haderők működését az imperialisták saját céljaik támogatására használják fel. — Egy meg nem­ támadási szerződés — hangoztatta az IKP titkára — kiküszöbölné az újabb fegyveres összecsa­pás veszélyét, s módot és időt adna a két ország közötti nyugodt tárgyalásokra. A párt érintkezésben van Sasztri miniszterelnökkel — mondotta a párt titkára —, s tudomására hozta állás­pontját, amelyet most igyek­szik minél szélesebb körben ismertetni a közvélemény előtt is. (MTI) Mohieddin kormányalakítási tanácskozásai Zakaria Mohieddin, akit Ali Szabri kormányának lemondása után Nasszer el­nök szerda este új minisz­terelnökként kijelölt, köz­vetlenül a megbízás átvétele után megkezdte kormányala­kítási tárgyalásait. Az új kormány valószínűleg szom­baton teszi le az esküt. Ali Szabri volt­­miniszter­­elnök — aki kormányával együtt az új miniszterek es­kütételéig az ügyeket in­tézi — az Arab Szocialista Unió főtitkári tisztségét ve­szi át. (MTI) HÍRLAP 1965. OKTÓBER 1., PÉNTEK Szabadságharcosok támadása egy helyőrség ellen Újabb terrorbombázások A dél-vietnami szabadság­­harcosok csütörtökön a kora hajnali órákban aknatűzzel bevezetett támadást intéz­tek a kormánycsapatok egy Saigontól mindössze 12 ki­lométerre fekvő helyőrsége ellen. Az amerikai katonai szóvivő szerint a kormányerők erősítést kértek, de a támadók fel­kutatására érkezett heli­kopterek már nem buk­kantak a közben vissza­húzódott szabadságharco­sokra. A-52-es amerikai straté­giai bombázók szerdán dél­után és csütörtökön reggel újabb támadást hajtottak végre feltételezett gerilla­állások ellen. A vietnami néphadsereg parancsnokságának összekö­tő bizottsága tiltakozást je­lentett be a nemzetközi el­lenőrző bizottságnál az amerikai légierő bom­bázóinak a VDK egyik duzzasztógátja ellen inté­zett sorozatos támadása miatt. A Dél-Vietnamban beve­tett ausztráliai csapatokat teljes titokban megerősítet­ték. Csak csütörtökön vált ismeretessé, hogy a hét elején 350 főnyi kü­lönleges alakulat szállt partra Vang Tau kikötő­jében. Az újonnan érkezett alaku­latokat haladéktalanul a Bien Hoa-i légitámaszpontra irányították. A Dél-Vietnam­ban levő ausztráliai csapa­tok létszáma ezzel 1500 főre emelkedett. (MTI) Czinege Lajos Jugoszláviába érkezett Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter ve­zetésével csütörtökön délelőtt magyar katonai küldöttség érkezett Belgrádba. A delegáció Ivan Gosnjak nemzetvé­delmi miniszternek, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság­ fegyveres erői helyettes főparancsnokának meghívására tíz napot tölt Jugoszláviában. Angol repülőgépek két arab tálat bombáztak A Dél-arábiai Nemzeti Felszabadítási Front szer­da este közleményt adott ki Kairóban. A közleményben tiltakozik az Adenben ho­zott legutóbbi angol intéz­kedések ellen és felszólítja Aden, valamint Dél-Arábia lakosságát, hogy szombattól kezdve kezdjen polgári en­gedetlenségi mozgalmat a brit hatóságokkal szemben. A felszabadítási front köz­leményéből a TASZSZ ki­emeli, hogy angol harci re­pülőgépek bombáztak két falut Béni Szaad térségében. Támadásaikkal több lakott települést tettek tönkre. * A jemeni kormány egy szerdai közleményében eré­lyesen tiltakozik a dél-ará­biai határ közelében fek­vő Albayda város ellen in­tézett brit támadás miatt. (MTI) Ellopdta a éve év­ költségvetési tervezetet a m­akói járási tanács Tegnap délelőtt tartotta meg ez évi ötödik ülését a makói járás tanácsa, Ju­hász Imre elnökletével. A tanácskozás előtt Kallós Sándor, a Hazafias Népfront járási titkára az Országos Béketanács kitüntetéseit nyújtotta át a mozgalomban kiemelkedő 20 járásbeli la­kosnak. Ezután d­r. Forgó István vb-elnök tájékozta­tója hangzott el a betakarí­tási és vetési munkák meg­gyorsítása érdekében szük­séges tennivalókról, társa­dalmi­­erők szervezéséről , a megyei operatív bizottság tanácskozásának nyomán, amit lapunk tegnapi számá­ban ismertettünk. A jövő évi költségvetésről és az idei első félévi költ­ségvetés végrehajtásáról C­s­­­e­r­n­y­i­k György vl­­titkár terjesztett be jelen­tést a tanácsnak. Vázolta a többi­ között, hogy össze­sen 257 millió 730 ezer forint értékű beruházási, felújí­tási és karbantartási mun­kákat végeznek ez év vé­géig a makói járás terüle­tén. Ebből például 165 millióval épül a nagylaki pozdorjale­­mez üzem és a 24 lakásos társasház. Ferencszálláson vegyes- és italbolt, Csanád­­palotán dughagyma hőkeze­lő, több községben új iskola és napközi otthon, valamint 7 községben törpe vízmű épül meg az idén. Az 1966. évi költségvetési tervezeteket a községi taná­csok a szigorú takarékossági elv alapján készítették el. A takarékosság jellemzi a já­rási költségvetési tervezetet is, amelynek jövő évi elő­irányzata közel 15,5 millió forint. Az összeg nagy több­sége adóból és más saját be­vételi forrásból származik, 16,3 százaléka pedig állami hozzájárulás. A tervezetbe azok a fel­adatok kerültek, amelyek a lakosság gazdasági, kul­turális és egészségügyi igé­nyeinek kielégítését szol­gálják. Ezt bizonyítja az, hogy a kulturális és egészségügyi ágazatokban tervezett fel­adatokra a költségvetési ösz­­szeg 60 százalékát kívánják fordítani. A járásban közel 1100 óvodai napközi otthoni férő­helyet terveztek a jövő évre. Ugyanakkor több idény nap­közi is működik. Egy nap­közi otthonos gyerekre 1792 forint esik, ugyanakkor a szülői hozzájárulás mindösz­­sze 612 forint. Közel 15 ezer forint álla­mi támogatás jut a járás­ban minden általános is­kolai tanulócsoportra. Huszonegy általános iskolai napközi bevétele a szülőktől felényi sem lesz, mint a ki­adása. Még nagyobb a ked­vezmény a bölcsődékben és az óföldeáki szociális ott­honban. Az idén bevált módszer, hogy a felújítási hiteleket nem községenként, hanem a járásban címenként közpon­tosítva használják fel. Jövő­re is ilyen módon egymillió 120 ezer forintot költenek el. Sor kerül egyebek között a maroslelei állatorvosi és a nagylaki állami lakások fel­újítására, több iskola, egész­ségház, tűzoltó szertár stb. karbantartására. A járási tanács élénk vita után elfogadta a költség­­vetési előterjesztést. Határozatában külön kéri a megyei tanácsot, hogy a ma­rosleles­­t építésének befe­jezéséhez szükséges költsé­get a jövő évben biztosítsa. 16 éves a Kínai Népköztársaság Amikor tizenhat esztendővel ezelőtt, 1949. október elsején a pekingi Tien An Men téren a tömeg ujjongása közepette kikiáltották a Kínai Népköztársaságot, s ezzel a világ legnagyobb népességű or­szága megkezdte a szocializmus építését. — Ázsia sok más, még gyarmati uralom alatt levő népe merített ebből újabb erőt, mint ahogyan a kínai forradalmárok, a világ minden forradalmi harcosával együtt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméin lelkesedtek. A Kínai Népköztár­saság létrejöttével jelentősen megváltoz­tak a nemzetközi erőviszonyok — a szo­cializmus javára. S a kínai nép minden sikere — az acéltermelés növelése ép­pen úgy, mint a különböző nemzetiségek­nek alkotott első ábécék, a sanghaji mun­kásoknak épült lakások, a tavaly a kínai mezőgazdaságban elért nagyszerű ered­mények — hatással van ezeknek az erő­viszonyoknak további eltolódására. Kína, amely néhány évtizeddel ezelőtt még egyes imperialista hatalmak szabad vadászterülete, csaknem játékszere volt, gyors ütemben változott olyan szocialista nagyhatalommá, amely nélkül ma már nemcsak az ázsiai, hanem a világbéké­vel kapcsolatos kérdéseket sem lehet meg­oldani. Bár az ENSZ-ben a Kínai Nép­­köztársaság helyét még mindig a Csang Kaj-sek-klikk bitorolja, világszerte egyre inkább tért hódít az a felismerés, hogy a népi Kínának az ENSZ-ben is el kell foglalnia az őt megillető helyet. Népköztársaságunk népe ezen az év­fordulón is szívből köszönti a nagy kínai népet, további sikereket kívánva a szocia­lista építőmunkához és ahhoz a közös harchoz, amelyet népeink a kolonializ­­mus és az imperializmus ellen vívnak. (8. T.) (MTI Külföldi Képszolgálat) A Sanghaj északi külvárosában épült modern lakótelep csaknem kétezer Sanghaji dolgozónak biztosít korszerű lakást Magyar államférfiak üdvözlő távirata kínai vezetőkhöz Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Dobi István, a Ma­gyar Népköztársaság Elnö­ki Tanácsának elnöke, Kál­lai Gyula, a Minisztertanács elnöke Mao Ce-tunghoz, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága elnöké­hez, Liu Sao-csihez, a Kí­nai Népköztársaság elnöké­hez, Csu Tehoz, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése állandó bi­zottsága elnökéhez és Csou En-lajhoz, a Kínai Népköz­­társaság Államtanácsa el­nökéhez intézett táviratában a Kínai Népköztársaság megalakulásának 16. évfor­dulója alkalmából a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa, kormánya és népe jókívánságait tolmá­csolta. A Kínai Népköztársaság megalakulásával a testvéri kínai nép elindult a szocia­lista építés, a nemzeti fel­­emelkedés útján — hangzik a távirat. — őszinte elis­meréssel adózunk a nagy kí­nai népnek az elmúlt 16 év­ben az új társadalom építé­sében, hazája felvirágozta­tásában elért kimagasló eredményeiért. Népeinket és országainkat összefűzi a szocialista társadalom építé­sének közös ügye, az impe­rializmus ellen, a béke megvédéséért, Vietnam meg­segítéséért folyó harc közös érdeke. Őszintén óhajtjuk kapcso­­latainknak a marxizmus- leninizmus elvei alapján, a proletár internacionalizmus szellemében történő fejlesz­tését. Nagy nemzeti ünnepük al­kalmából további előrehala­dást, újabb sikereket kí­vánunk a testvéri kínai nép­nek.• Péter János külügymi­niszter táviratban üdvözölte Csen Ji külügyminisztert, a Kínai Népköztársaság nem­zeti ünnepe alkalmából. A SZOT elnöksége a Kínai Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsa Elnöksé­gének, a KISZ Központi Bi­zottsága a Kínai Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Bizottságának küldött üdvözlő táviratot. (MTI) Alvó traktorok Szokás mondani, ha valami nem készül el határidőre, hogy­­ el­úszott. Ezt mondják mostanában a csongrádi Vörös Csillag Tsz gépcso­portjára is. A tsz pártszervezeté­nek nemrégiben lezajlott taggyűlésén súlyos bírálat érte a gépcsoportot. Győri Pál üzemgazdász számokkal igazolta, hogy a gazdaság 26 erőgé­pének kapacitását nem használják ki, és, hogy erre a termelőszövetke­zet ráfizet. — Június végéig átlagosan 22 traktorunk volt — mondotta Győri Pál. — Fél év alatt több mint 11 ezer normál holdat kellett volna tel­­jesíteniök, s ezzel szemben alig több mint nyolcezer normál hold mun­kát végeztek el. Ugyanakkor a gép­állomásnak 151 ezer forinttal töb­bet fizettünk ki, mint amennyit ter­veztünk. Az is hiba, hogy­­ miköz­ben a munkát nem végezték el, a javítási költség 60 ezer forinttal ha­ladta meg a tervezettet. A GÉPÉSZEK VÉLEMÉNYE A tények szerint a Vörös Csillag Tsz gépcsoportja alaposan elúszott. S ebben — amint a helyszíni ta­pasztalatokból látom — legalább úgy közrejátszott az öntudatbeli gyenge­ség, a fegyelem hiánya, mint a ve­zetői gyengeség, az ellenőrzés hiá­nya. Persze nem olyan könnyű ebben a fen­ette szövetkezeti demokráciá­ban úgy vezetni, hogy egy gépcso­­port működésében minden úgy pasz­­szoljon, fillérre, ahogy kívántatik. Így mondja valahogy Varga István, a tsz gépcsoportjának halk szavú veze­tője. — Mert kérem, például az állami gépállomáson utasítják az embereket, de itt... Volt, hogy hangosabban, szigorúbban szóltam, és visszaszóltak: ki vagy te? Igen. Viszont a gépek egyformák a szövetkezetben is, meg az állami bir­tokon is. A különbség csupán az, hogy míg az állami gépeket két mű­szakban járatják, napi 24 órát, ad­dig itt a Vörös Csillag Tsz-ben az egyik 12 órában senki se használja őket. Jogos volt a gazdaság kom­munistáinak kritikája: az embere­ken múlik a dolog, a gépészeken, akik a 26 erőgépből csak néhányat vetnek be éjszakánként.­­ Pedig tavasszal, amikor beve­zettük volna a kettős műszakot, va­lamennyien kardoskodtak, hogy in­kább nyújtott műszakban mennek — emlékezik Varga István és sorol­ja, kik állják szavukat. — Két kom­munista, Dávid János, Túri László, meg néhány párton kívüli: Lekniczki János, Szivák György, Boda Péter és Túri István. Így van. A gépkihasználás politi­kai kérdéssé vált a tsz-ben. Az egyik fiatal gépész, akivel a gépcsoport­vezető vitatkozott, s említette előtte Dávid Jánosnak a nevét, kiejelen­­tette: — Dávid csak hajtson éjjel is, ő kommunista, neki öntudatosnak kell lennie. De a vita után azért maga is mun­kába állt, s ott van, amikor kell min­den éjjel, noha nem kommunista. Ez is mutatja, hogy nagyon helyes és kell a vita. Viszont ebben a vitá­ban egyedül a gépcsoportvezető, meg egy-két kommunista kevés. A közér­dek megkívánná, hogy beleszóljon néha sokkal szigorúbban, mint eddig az elnök, meg a főagronómus is. AKIK MENNEK... Túri László egészen fiatal ember. Nem érti, mit akarnak a többiek, hiszen azzal, hogy megtagadják az éjjeli munkát, nem szaporodik a pénz. — A forint áll ugyanis a dolog mögött — mondja. — Sokan kevesel­­lik a fizetést. Kérdem a gépészt, miért dolgozik éjjel is? Miért nem tart a többség­gel? Látszólag meglepi a kérdés, de azért nyomban válaszol. — Ha egyszer menni kell, me­gyek. Igaza van. Nem a többségnek, ha­nem igenis neki és az éjjeli mun­kát vállaló társainak van igazuk, ők képviselik helyesen a közösség ér­dekeit, nem pedig azok, akik miatt egyre több és több munkát kell el­végeztetni a gépállomással Dávid János csoportvezető világosan látja, hol a baj, mi a teendő és dolgozik, vitatkozik, hívja az embereket Kom­munista.

Next