Csongrád Megyei Hírlap, 1967. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-01 / 27. szám

2 MERRE TOVÁBB? Az Irodalmi színpadok «gondjairól Szó szerint ugyan erről még kevés beszéd esett, de a jelek — s egyáltalán nem figyelemen kívül hagyható jelek — azt mutatják, hogy valami baj van az irodalmi színpadok működése körül. Nem is a jelenlegi munkájuk ad okot aggodalomra, hanem sokkal inkább az, miképpen is alakítsák műsoraikat a jövőben, milyen elvek szerint dolgozzanak ezután. SIKERES KEZDET Alig néhány éve, hogy az öntevékeny művészeti életben feltűnt ez az előadási forma, s akkor a népművelés szakemberei igen nagy reményekkel néztek jövője elé, azt hitték, egycsapásra megváltja majd a „színházasdiból” kinőtt, s új kereteket kereső amatőr mozgalmat. Az első évek valóban a siker jegyében teltek el. Egyre-másra születtek a jobbnál jobb műsorok, amelyek a legkülönbözőbb gondolatok oratórikus feldolgozásával valóban új, eddig ismeretlen élményben részesítették a hallgatóságot. Költői életművek keltek életre a különböző összeállítások nyomán, s jutottak el minden eddiginél intenzívebben a verskedvelőkhöz; a hazafiságról, az egyetemes békeszeretetről szóló műsorok tették minden könyvnél, újságcikknél élőbbé, követelőbbé a jószándékú emberek vágyakozását. Szépek, kifejezőek voltak ezek a produkciók, s a maguk módján közkedveltek is. MEGMEREVEDETT VARIÁCIÓK A sikerrel indult mozgalom azonban idővel vesztett lendületéből, s ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a rendezők könnyen a választható variációk végére értek. Végigjátszották az összes elképzelhető skálát, s hitetlenkedve látták, hogy a skálák száma bizony elég kevés: a vers- és prózamondó fiatalok mozgatásának variálására csak kevés lehetőség kínálkozik, s az újraismétlődő térformák egy idő után szereplő és néző számára egyaránt unalmassá válnak. Még a legizgalmasabb gondolatokat feldolgozó öszszeállítások is sokat vesztettek erejükből, ha már az ismert mozgássablonok szerint jövő-menő szereplők közvetítésével hangzottak el. " Új eszközökre volt szükség, új lehetőségekre. Cfil.: A KOMPLEXITÁS Az új színpadi műfaj szakemberei a társművészetekhez fordultak segítségért. A zene, a képzőművészet sajátos eszközeit próbálták — s próbálják most is — az irodalmi színpadokhoz édesgetni olyanformán, hogy azokat a témákat, amelyek egyetemesebb jellegüknél fogva alkalmasak a több dimenziós feldolgozásra, a hangok vagy a látvány segítségével a korábbinál szélesebben kibontották, jobban érzékelhetővé tették. Ide illő példaként hadd említsük meg a szegedi fiatalok irodalmi színpadának „Költők, színek, korok” című műsorát, amely — mint a neve is mutatja — versekkel, s a hozzájuk illő képzőművészeti alkotások bemutatásával és természetesen a témához kapcsolódó zeneszámokkal igyekezett felidézni a művészetek történetének néhány fontos fejezetét. Tegyük mindjárt hozzá — félsikerrel. MAGAS TECHNIKAI IGÉNYEK A félsiker — az alkotók minden jószándéka ellenére — a hiányos technikai feltételek miatt következett be. A komplex műsorokhoz ugyanis nem kevés technikai berendezésre — vetítőgépre, hangerősítőre, különféle hangszerekre stb. — is szükség van, s a berendezések kezelése külön hozzáértő szakembereket követel. Alighanem a megfelelő technikai adottságok hiánya magyarázza nemcsak a szegedi, de a többi irodalmi színpad működésének mostani bizonytalanságát, s természetesen az is, hogy a műsorok összeállítói, rendezői még maguk sincsenek tisztában azzal, hogyan, milyen formában alkalmazhatják a technika közvetítette társművészeteket. De az, hogy irodalmi színpadaink erre az új, remélhetőleg még több sikert hozó útra térjenek, minden bizonnyal csak lassan és igen nehézkesen fog menni. Mégpedig azért, mert együtteseink túlnyomó többségükben a kisebb technikai felkészültséggel rendelkező, s anyagi eszközökben is szerényebb középiskolákhoz kapcsolódnak, azon egyszerű oknál fogva, hogy az irodalmi színpadok vezetésére a legalkalmasabbak általában a középiskolai irodalomtanárok, a művelődési otthonokban viszont — amelyek többnyire jobban felszereltek, s anyagi lehetőségeik is nagyobbak — csak ritkábban működik irodalmi színpad. Ez egy olyan ellentmondás, amely rövid tájékozódás után is szembetűnő. nEhÁvy jótanács Mit tanácsolhatunk ezek után elbizonytalanodott irodalmi színpadainknak, illetve a sorsukért felelős kultúrmunkásoknak? Főképpen azt, hogy próbálják meg valamiképp feloldani a fentebb vázolt ellentmondást azzal, hogy a jobbára középiskolákban működő együtteseket hozzák közelebb a technikailag jobban felszerelt művelődési otthonokhoz, természetesen úgy, hogy mindez egy adott cél, egy valóban magasabb szintű munka, egy igényesebb tevékenység érdekében és nem öncélú próbálkozásként — történjen. A mi véleményünk az, hogy így és erre tovább. AKÁCZ LÁSZLÓ Az idén átadják a közönségnek a budavári palota első helyreállított részét. A látogatókat nem a háború előtti kép fogadja. Az építők, a tudósok és a művészek húsz év hatalmas munkájával nemcsak a barokk palotát támasztották fel a pusztulásból, hanem Mátyás király palotája és a déli erődrendszer földben rejtőző maradványait is. Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás palotájának fényerői, nagyságáról sok feljegyzés maradt fenn. A középkori palota falai még a török uralom idején is álltak, szépségükről csodálattal emlékezett meg az egykori neves utazó, Evlia Cselebi. Az 1686-os ostrom elpusztította a palotát. A Habsburgok a maradványok helyén barokk palotát emeltek. Az 1945-ös fasiszta pusztítás után a barokk palota kiégett falai alatt díszesen faragott márványlapokat találtak: Mátyás palotájának emlékeit. Másutt Nagy Lajos korából származó falakat ástak ki. A barokk kert alól feltárták a középkori erődöket, a nagy olasz bástyát, a kaputornyot és a dé li Buda ntég... li védőfalak romjait. A kormány úgy döntött: felépítik újra a barokk palotát, de helyreállítják a középkori palota hitelesen kiegészítő maradványait is. 300 év után, ismét látható Mátyás palotájának néhány részlete. Várja az első látogatókat a déli erődrendszer, s a védőfalak mögött az István-torony, a lovagterem, s a 600 éves Jánoskápolna. A gótikus palota elé pedig eredeti középkori kertet varázsoltak. Képeinken: Fent: Mátyás palotájának egyik legszebb maradványa, a lovagterem. A gótikus teremben középkori fegyverek és bútorok fogadják a látogatót. Lent: A palota Dunára néző homlokzata a gótikus erkéllyel. (Bozsán Endre felvételei) A tanulók ízlésének fejlesztése, s ennek eredményeként magatartáskultúrájuk kialakítása majdnem olyan fontos feladata a kollégiumnak, mint a rendszeres tanulás biztosítása. De az is lehet, hogy nincs is fontossági sorrend a feladatok között, hiszen a tananyag elsajátítása valóban nélkülözhetetlen, a gyerekek ízlésének, magatartásának kulturáltsága viszont egész életüket meghatározó tényező lesz, boldogulásukat segíti elő vagy hátráltatja. Szívesen — ne parancsra A kulturált magatartás kialakításához sokoldalú és komplikált munka kell. Ennek fontos feltétele a jó pedagógus, akire a gyerekek felnéznek, akit szívesen követnek, akinek hisznek. S akinek biztos ízlése van, műveltsége nem marad el a modern követelmények mögött , s mindezen túl nem sajnálja a fáradságot, a rendszeres munka igényelte erőfeszítést, amelyet a feladat megoldása követel. A művészeteket megismertetni, a velük kapcsolatos jó ítélőképességet a gyerekben formálni a szervezhetőség szempontjából a könnyebb feladatot jelenti. A lakáskultúra, az iparművészet, a divat, az öltözködés, a tánc, egyszóval az ízlés egyéb területei általánosabb, szétszórtabb munkát követelnek. Nehezebb alkalmat találni arra, hogy ezekben tanulóinkat valóban befolyásolni tudjuk. Tiltani persze könnyű, és bármikor lehet:,,ne táncolj ilyen csúnyán!”, „ne öltözz ilyen ízléstelenül!”, de ez eredménytelen. Előttünk nem csinálja majd. De a meggyőződése, hogy valójában az a szép, amit ő annak tart, érintetlen marad. A „mit" és a „hogyan" A kollégiumok a tanulók ízlésének formálásában rendkívül nagy lehetőségekkel rendelkeznek. A legmostohább adottságok esetén is nagyszerű eredményeket lehet elérni. Egyszerűen azért, mert a gyerekek legformálhatóbb korszakukban kerülnek a kollégiumba, s az ifjúság fogékony mohóságával azt a szellemi táplálékot fogadják el, amelyet nyújtanak nekik. Majdnem egyformán fontos a „mit” és a „hogyan”. Ha ugyanis a gyerekek úgy érzik, hogy a kollégium is „tananyaggal” akarja tömni őket, rögtön ellenállnak, túlterheltségről panaszkodnak, ami a legtöbb esetben teljesen jogos. Meg kell tehát teremteni azokat a formákat, amelyekben a gyerekek öntevékenysége a legjobban kibontakozhat, magyarán szólva arra van szükség, hogy a gyerekek szórakozásnak, s ne kötelező ismeretszerzésnek érezzék a művelődés folyamatát. Egy bevált módszer A mi kollégiumunkban igen jó szolgálatot tett egy olyan pontozásos rendszerű verseny bevezetése, amely az egész kollégiumi életre kiterjed. A verseny a csoportok, az évfolyamok között folyik. Legtöbb pontot a tanulással, az iskolai átlagokkal lehet elérni. A másik nagy lehetőséget a kulturális munka adja. A közös színház-, hangverseny-, tárlat- és mozilátogatások, ezek közös megvitatása, egy-egy mindenki által elolvasott könyv megbeszélése, a csoporton belül tartott művészettörténeti, zenei vagy irodalmi előadás, az azt követő vita és hasonlók — mind pontszerzési lehetőség. Fontos az is, hogy a pontokat részben előre meghatározzuk, például: színház 10, tárlat 5, mozi 2 pontot ér. De a csoporton belüli előadások, viták pontértéke a színvonaltól függ, s ezt a gyerekek maguk határozzák meg a jelenlevő diáktanács-tagokkal és a nevelővel megbeszélve. Pontszerzési lehetőséget jelentenek az egész kollégiumot érintő rendezvények is, ha lebonyolításukat egy-egy cserért vállalja: bálok, szavalóversenyek. „Ki mit tud?”estek, Mikulás-est, „kedvenc verseim”estek, és nem utolsósorban a politikai viták, előadások szervezése. Nagy segítséget jelent a verseny a fegyelem szilárdulásában is, mégpedig a leghasznosabb módon: önfegyelemre serkent. Fegyelmi vétségek esetén ugyanis levonunk a csoport pontszámából, s ez nagyon érzékenyen érinti a vétkest, mert csoporttársai rendkívül ingerülten veszik tudomásul a pontveszteséget, és ezt a gyerek néha nehezebben viseli el, mint a pedagógus „prédikációját”. Igényt az igazi értékek iránt A verseny természetesen csak módszer. Módszer ahhoz, hogy a gyerekek — pontszerzési mohóságukban — önként vállalják el a feladatokat, s közben rászokjanak a rendszeres olvasásra, megtanulják kialakítani és helyes magyar mondatokban megfogalmazni véleményüket, igényük legyen a színház, a képzőművészet. Az előadásra készülőben megtanulják kezelni a kézikönyveket, lexikonokat, el tudjanak igazodni egy könyvtár katalógusában, hozzászokjanak az irodalmi folyóiratok böngészéséhez, meg tudják különböztetni a népdalt a magyar nótától. Ha nem is mindnek, de egyik-másiknak napi kenyere legyen a vers, képzőművészeti albumot vásároljanak 16 forintért ahelyett, hogy alumínium fülbevalót vagy üvegköves gyűrűt vennének — ötvenért. Tudják, hogy meg kell különböztetni a giccset a művészettől, és főként, mindezek eredményeként, alakuljon ki bennük az a kétség amely mindig, később is érzékennyé teszi őket minden szépre és jóra, amit a világ adni tud. HALDA ALIZ kollégiumi igazgató, Budapest nevelési tanácsadó Igaz művészet, vagy hamis ékszer? HÍRLAP 1967. FEBRUÁR 1., SZERDA „Gyomorerősítő'' — százmillióért a Csökkent a rumfogyasztás a megyében 0 Likőrkülönlegességet igényel a falu 0 Kapós a lengyel és a szovjet vodka 0 Korszerűsítik a Likőripari Vállalat vásárhelyi telepét Reggelente egy demizsonokkal megrakott pótkocsis teherautót indítanak útnak a Magyar Likőripari Vállalat vásárhelyi telepéről. A viasszal lepecsételt üvegekben drága ital utazik, likőrt, pálinkát, rumot, palackozott párlatokat szállít a járat a megye legkülönbözőbb helyeire. Mintegy 40—42 hektó szeszáru a rakomány, amit utánpótlásként visz a teherautó a vendéglőbe, boltokba, söntésekbe. Bár a megyében elsősorban a sör- és borfogyasztás a jelentős, de „gyomorerősítőkre” is költ a lakosság évenként százmillió forintot. Ez az összeg korántsem lenne ekkora, ha télen-nyáron egyaránt lenne elegendő sör és bor. De nagyon sokszor a féldecis pohár kerül a pultra a söröskorsó vagy a borospohár helyett. Az alkoholizmus elleni propaganda és az általános műveltség növekedése viszont azt hozta magával, hogy jócskán csökkent a magas szesztartalmú italok fogyasztása. A falusi presszók megnyitásával ugrásszerűen megnőtt a járások likőrigénye. Elsősorban a budapesti Unicum, az angyalföldi és a ferencvárosi likőrgyárak 24—25-ös szeszfokú készítményei a keresettek, a 60 fokos rum helyett. Zentai Géza, a vásárhelyi lerakat vezetője azt mondta el, hogy a palackozott minőségi italokból is egyre többet igényel a megye. A közeljövőben kerül forgalomba a meggyízű, 40 százalékos szeszfokú Cherry Dry és a Lánchíd Brandy. Az utóbbi készítményt díszdobozokban árusítják és a hétdecis brandy 108 forintba kerül. Újdonságnak számít a pásztorkulacs utánzatú üvegkulacsos kecskeméti pálinka is, ami szintén ajándékozási célokra készül. A vásárlók körében nagy a népszerűsége a lengyel és a szovjet vodkának, amit fél literes üvegekben hoznak forgalomba. De lehet skót viskyt és olasz chinzanót is kapni. A közeljövőben pedig megérkezik az eredeti „Kubai Rum”-szállítmány. A 40—45 szeszfokú ital cukornádból készült, és ez különleges aromát ad a rumnak. Ami érdekes, világos és barna színben állítják elő. Mivel csaknem negyedévenként bővül a forgalomba hozott italok választéka és egyre több a palackozott áru, szükségessé vált a tárolótér bővítése a vásárhelyi telepen. A jelenlegi hét vagonos raktárt tizennégy vagonosra növelik és ennek során tíz darab ötven hektós hordót is beépítenek. Terveznek egy palackozó üzemet is Vásárhelyre, hogy a megyében kifőzött pálinkát fél-másfél decis üvegekben hozzák forgalomba. Figyelemreméltóan alakul az ipari körzetek rövidital fogyasztása. A gyárakba bevezetett alkoholszondázás óta rohamosan csökken a kimért áru forgalma és emelkedik a palackozott likőrök és borpárlatok kereslete, amit munka után otthon fogyasztanak el a dolgozók. To So