Csongrád Megyei Hírlap, 1969. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-14 / 10. szám
TELEVÍZIÓ Hoffmanntól Heti tévészemlénket jóleső büszkeséggel kezdhetjük. Az első műsor ugyanis, amiről megemlékezhetünk, egy színházi közvetítés, méghozzá a Szegedi Nemzeti Színházból. Offenbach népszerű operájának, a Hoffmann meséinek puritán, minden hatásvadászattól mentes előadás, kiláthattuk kedden este Versényi Ida rendelésében, Szalatsy István vezényletével. A szegedi színház évek óta módszeresen egyszerűsíti a kortársi fülhöz, szemhez igazítja a romantikus operákat, s ezzel — úgy hisszük — nagy szolgálatot tesz a zenei ismeretterjesztésnek. A Hoffmann meséi jelenlegi előadása ugyancsak beletartozik ebbe az egyszerűsítő sorozatba, s feltétlenül megérdelmi a televízió nyilvánossá-« gát. Annál is inkább, mert az énekesek — * itt lemásolhatnám szinte az egész szereposztást — eszköztelen előadási modorukkal és játékukkal tökéletesen alkalmazkodnak az előbb emlett szándékhoz, amely az eredeti romantikus végletekkel és látványossággal ható operákat a ma közönségéhez idomítja. É És most engedjék el nekem, hogy a továbbiakban A függöny című nyugatnémet film vagy a Behár-est méltatásával töltsem az időt. Kinek-kinek megvolt a szórakozása vagy a bosszúsága ezekkel a műsorokkal, szórakoztattak bár vagy bosszantottak sokat amúgy se mondhatunk róluk. Ehelyett egy mindössze 10 percig tartó műsorról szónék néhány szót, ami talán el is kerülte a nézők figyelmét. Egy Magyarországon alig hallható zenemű hangzott el pénteken este negyed nyolckor nem a megszokott koncertelőadásban, hanem egy képzőművész kíséretével Azzal a szokatlan esettel találkozhattunk, amikor nem a muzsika festette alá a szobrász bemutatását, hanem a szobrászművész kísérte, s mintegy meg is elevenítette Arnorld Schönberg Egy életben maradt varsói című zeneművét. A kereslet — tudniillik, hogy a televízió kevéssé ismert, modern zeneművel szoktatja a közönség fülét a még alig „bevett” muzsikához, s ugyanakkor ezt a muzsikát nem lapos magyarázattal, hanem a képzőművész segítségével igyekszik megértetni — nemcsak elismerésünket válthatja ki, hanem felkelti érdeklődésünket a folytatás iránt is. Soha jobb ügyben nem foghattak össze a művészek, minthogy egymás jeles alkotásán a maguk eszközével népszerűsítsék. Kellemes szombat esténk volt a Fővárosi Operettszínház jóvoltából. Bár Oscar Wilde komédiáját a Bunbury-t nem először látjuk a képernyőn, másodszor is jól szórakoztunk mind a darab szellemes dialógusain, mind a színészek — különösen Lehoczky Zsuzsa — ötletes játékán. És végül eljutottunk a hét Mocorgóig utolsó napjáig vasárnapig, s a vasárnapba is Fejes Endre Mocorgó című tévéfilmjéig. Han kezdjem azzal, hogy a tévé aim amely egy fétig-mei,ils alvis? fiatalember életútját kíséri végig nem tetszett. Nem tetze.itr.ezt belül maradt a vagányromantika kétes értékű világán, s attól a pillanattól kezdve, sőt Mocorgó 190 forintért eladta élete sztoriját az írónak, egészen haláláig naivnak, helyenként hatásra iásznak éreztem S bár az író minden rokona zenvét Mocorgónak adta, belőlem érnék a félresikerült vagánynak a históriái s nemhogy szánalmat együttérzést, de különösebbn érdeklődést sem váltott ki. Szándékosan hangsúlyozom a személyesnévmást és a szemétragokat hiszen most bizonyára sokan rosszallóan csóváltak a fejüle elmarasztaló soraimra. Én azonban mégsem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ebben a látszólag reált, sőt már-már naturálisan megjelenített világban az elavult romantika uralkodik F. Mindent vállalunk, " vagy magunkra vállalunk az életben. Vállaljuk, hogy elvégezzük az általános iskola nyolc osztályát, esetleg leérettségizünk, vagy szamát tanulunk. Vállaljuk, hogy jeles, jó, közepes tanulmányi eredményt érünk el, aztán vállaljuk, hogy tisztességesen dolgozunk egy számokkal megszabható telesítmény érdekében. Vállaljuk, hogy nem késünk el a munkából, nem fegyelmezetlenkedünk, hogy részt veszünk a termelési tanácskozáson, a szakszervezeti gyűlésen, sőt a politikai oktatáson is. S talán otthon, a családi életben is számos „vállalásunk” van. Ellátjuk a háztartást, segítünk a gyerekeknek a tanulásban. Én vállalom, hogy megfőzöm a vacsorát, te vállalod, hogyelhozod a tüzelőt a pincéből. Egész életberendezkedésünk ilyen vállalásokon alapszik. No de, vállaljuk, hogy kulturálódunk? Ugye milyen furcsán hangzik? Hiszen a kulturálódásra vagy van bennünk igény, s akkor egyszerűen szükségünk van rá. V • * .. '-51 MOCSÁR GÁBOR: KEREK ! EGYMILLIÓ SZATIRIKUS KISREGÉNY . ■ ° C Manyolai elvtársnál azonban szó sem esett holmi esőkabátról. Tulajdonképpen sok mindenről szó esett, csak az esőkabátról nem. Utóbb Menyus sok mindent adott volna érte, ha csak esőkabátokról beszélgettek volna. Szívesen vásárolt volna száz esőkabátot, ha ezzel elkerülhette volna mindazt, ami a Manyolai elvtárssal történt beszélgetést követte. Pedig a beszélgetés igen szívélyes modorban zajlott le — éppúgy, ahogyan az ilyen megbeszélések le szoktak zajlani. Manyolai elvtárs udvarias mentegetőzéssel kezdte. — Sajnos, nem találtam a kirendeltség számát a telefonkönyvben, emiatt voltam kénytelen levelet írni, pedig utálom a bürokráciát. — Én is — helyeselt Menyus — csak bürokrácia ne lenne a világon. Telefon sajnos még nincs, mert a kirendeltség ... — Tudom, tudom — vágott közbe Manyolai elvtárs — még nemrégen létesült, nem volt idő felszerelni a telefont. De tudja-e Brusz elvtárs, miért hívattam. — Nem. De majd meg tetszik mondani. — Hát a sáraljai cigányok ügyében. — Sáraljai cigányok? — kérdezte meglepetten Menyus és hirtelen arra gondolt: a sáraljai cigányok is bizonyára gumicsizmát igényelnek. De milyen jogon? — Nem értesült még a dolgokról ? — Nem. Miről kellett volna értesülnöm? — Hogy a sáraljai cigányok sztrájkba léptek. Igen, igen, ha a kérdés lényegi részét tekintem, így is mondhatom. Sőt — formális oldalról tekintve jellemezhetném a sáraljai cigányok magatartását akár zendülésnek is. Tudniillik sárvágó kapával támadtak az illetékbeszedő helyi megbízottra, aki alig tudott előlük biztonságos helyre menekülni. És erről Brusz elvtárs nem tud? — őszintén szólva... — Persze, persze, a kirendeltségnek nincs telefonja. Mi azonban értesültünk a helyzetről és kiszálltunk. Igen, igen, személyesen kiszálltunk. Lerendeztük a dolgokat. Lecsillapítottuk őket. Sikerült velük meggyőző munkával megértetni, hogy az illetékek beszedésének ügye... — ... fontos ügy ... — Persze, persze... — ... és aki az illetékek beszedésének ügyét hátráltatja, az a szocializmus lényegét ássa alá. — Hát, ha nem is ilyen megfogalmazásban... Azóta a cigányok az illetéket befizették ... — Viszont én még nem kaptam egy fillért sem. — Még nyilván nem történt meg az átutalás. Most már kötelesen meg fog történni. Viszont, hasonló esetek elkerülése érdekében fokozni kell a politikai munkát. A sáraljai eset erre figyelmeztet. Mi mindenesetre ezt megoldottuk. A Sáraljai cigányok közül kiválasztottuk a legértelmesebbet és a mi javaslatunkra a többiek őt megválasztották bizalminak. Ez az egyik megoldás. De mi lesz a többi községben? Erre gondoltak-e Brusz elvtársék, amikor a kirendeltség munkáját megindították? — A cigányok csökönyösségére és politikai elmaradottságára gondoltunk, Manyolai elvtárs, azonban, meg kell mondanom őszintén, sajnos, a kirendeltség munkája ... — Persze, persze, kezdeti stádiumban van. Mondták nekünk Sáralján, hogy alig két hete állították fel a helyi telepet. Azt is meg kell azonban jegyeznem, kedves Brusz elvtárs, hogy nem vagyunk megelégedve a megszervezés módszereivel... Menyus úgy érezte: itt a vég. Hallgatott. Várt. — Nem tudom, hogyan instruálták önt, odafent, a központjukban, de annyit elvártunk volna, hogy első lépésként minket tájékoztatnak és kérik a segítségünket. Mi, ha nem tudná, azért vagyunk itt, hogy helyi szinten elősegítsük a problémákat. Persze, a vállalati központok, ott fenn, Budapesten, hajlandók lebecsülni a helyi szerveket. Átnyúlkálnak a fejünk fölött. És akkor tessék , ilyen ferde dolgok állnak elő. De amikor aztán megvan a baj, persze, hogy hozznk fordulnak. De mit tehetünk, ha azt se tudjuk. Id, mi, hogy, mit, miért csinál. — Bizonyára súlyos mulasztás történt, Manyolai elvtárs, de higgye el, ami az én személyemet illeti... — Persze, persze, ön bizonyára úgy járt el, ahogyan a fenti központ instruálta. De majd megpróbálunk — mondta fenyegetően Manyolai — szót érteni azzal a felső központtal. Hogy hívják az önök vezérigazgatóját? — s töltőtollat vett elő, meg papírt. Menyus egy pillanat felszikrázása alatt kitalálta: — Kontrasik. Kontrasik Jó. . — de aztán helyesbített — Jenő. Kontrasik Jenő. Egy kával. Manyolai felírta. — És a pontos cím? Menyus szemrebbenés nélkül diktálta: — ötödik kerület, Szentháromság utca 15., első emelet. Manyolai fejcsóválva írta le a címet. — Hogy mikor mennek már ki a divatból ezek a klerikális utcanevek! (Folytatása következik.) HÍRLAP , KEDD, 1965. JANUÁR 14. HÁZAK DARUVAL (MTI fotó: Kovács Sándor) „Vállalják a kultúrát, hogy olvassunk, néha színházba, moziba menjünk, meghallgassunk egy zenekari művet, megnézzünk néhány képzőművészeti alkotást, vagy minderre nincs szükségünk, s akkor nem olvasunk, nem megyünk színházba, nem hallgatunk zenét. Mint ahogy nem vállaljuk, hogy naponta eszünk, ugyanúgy nem vállaljuk, hogy olvasunk. Eszünk, mert éhesek vagyunk és olvasunk, mert valamilyen szellemi éhséget érzünk. Amikor azonban az első szocialista brigádokat szervezték, a termelési és erkölcsi célkitűzések mellett helyet kaptak kulturális célok is. S ahogy kialakult a brigádok felajánlásainak szokott rendje, ahogy konszolidálódott maga a mozgalom, úgy Vállalási pont lett a kulturálódásból is. Nem csoda aztán, ha ezzel a célkitűzésül a brigádok nemigen tudtak mit kezdeni, s még má s kevesen találták meg a módját, hogy a vállalást meg a belső szükségletet egymással összeegyeztessék. Annyi korábbi tapasztalás után most Szentesen győződtem meg erről, ahol a szegedi ruhagyár helyi üzemében egy nemrégen alakult brigád vezetőjével beszélgettem. ★ 1 r. „Őszirózsa” szocialista címért küzdő brigád — mint a neve is mutatja — novemberben alakult a Kommunisták Magyarországi Pártja 50. születésnapján. Tagjai több sikertelen tömörülési kísérlet után most egy elismerten ügyes brigádvezető, Bozsik Balázsné irányításával próbálják brigádközösséggé formálni az eddig csak szalagközösséget. (Tudniillik, a brigád 21 tagja egy szalagban dolgozik.) A fiatal Bozsikné már egy másik sikeresen működő brigád élén igazolta, hogy ért a vezetéshez, s hogy munkatársai bíznak benne. Ebben a pillanatban úgy látszik, hogy ez az új közösségben sem lesz másképp, legalábbis Bozsikné bizakodással gondol a jövőre. ★ S.| egy brigádról képet szeretnénk alkotni, először a vállalásaikba pillantunk bele. Nos, az „Őszirózsa” brigád felajánlásai között túl a szokásos, s a munkával kapcsolatos programpontokon, két érdekes motívumot találhatunk. Az egyik: a brigád vállalta egy egyedülálló idős, beteg asszony támogatását. Nem forintjaikkal könnyítik meg az életét, hanem azzal, hogy segítenek neki a bevásárlásban, a tüzelőkészítésben, s egyáltalán beszélgetnek vele, enyhítik a magányosságát. Tiszteletre méltó elhatározás, amelyet — ha nem fakul meg a határozat ereje — meg is lehet valósítani. A másik: szerződést kötnek az üzemi könyvtárral bizonyos mennyiségű könyv elolvasására, s aztán az elolvasott könyveket ismertetik a közösség előtt. Figyelemre méltó kísérlet ez a kicsit sután megfogalmazott vállalás arra, hogy a korábbi félig-meddig formális programok helyett — mint mozilátogatás, közös kirándulás stb. — visszavezessen a kulturálódás legkézenfekvőbb, s leginkább az egyénre szabott alapformájához, az olvasáshoz. ★ Fe, mégis van ebben a kísérletben valami bizalmatlanságra ingerlő. Szerződést kötnek a könyvtárral. Már maga a szerződés túlságosan hivatalosnak tűnő rendje is nehezen fér össze az olvasás szükségletével. A brigád az üzem egyik vezetőjétől várja, hogy összeszedje azoknak a könyveknek a listáját, amelyekre aztán a szerződés vonatkozik. Egye- lőre maguk se tudják, mit akarnak elolvasni, s az elolvasottakat hogyan beszélik majd meg. (Ez utóbbi különösen nehézségekbe ütközik, hiszen az üzemnek semmiféle olyan helyisége nincs, amelyben akár egy viszonylag kislétszámú közösség is összegyűljön, eltöltse az időt. A helyiséghiányt megsínyli a KISZ-élet és a brigádmozgalom is, s előbb-utóbb formálissá tehet minden a munkaidőn, s a munkán túlmutató közös akciót.) De maradjunk most magánál a vállalásnál. Az „őszirózsa” brigád megérezte, hogy másutt kell keresnie a kulturálódást, mint ahol a korábban alakult brigádok gyakran keresték. Azt is megérezte, hogy a művelődés nagy csoportot mozgató formáival szemben az egyén ízléséhez, időbeosztásához, lehetőségeihez alkalmazkodó olvasást kell előnyben részesítenie. Csak éppen azt nem tudják a brigád tagjai, hogy mit olvassanak, s mit kezdjenek az olvasottakkal? ★indenből mára szeretném rávezetni az olvasót, hogy a kulturális vállalások fölöslegesek. Mégis — úgy érzem — észre kell vennünk, hogy egy jó értelemben vett megszállott szervező — legyen az könyvtáros, brigádvezető vagy egyszerű brigádtag — nélkül ezek a vállalások mindig magukban hordják a formális megvalósítás veszélyét. Kétlem, hogy bármilyen központi tanácsadás segítségével valaha is sikerül olyan kulturális felajánlásokat megfogalmazni, amelyeketa brigádok ugyanúgy magukévá, tehetnek, mint a termelési programot. Éppen ezért megkockáztatnám a kérdést: szükséges-e, hogy az oktatásra, továbbtanulásra vonatkozó célokon túl meghirdessük az úgynevezett kulturális vállalást? Egyáltalán lehet-e „vállalni” a kultúrát? FENEKEL JUDIT JOGI TANÁCSOK , Időszaki mezőgazdasági dolgozók betegellátása P. Gy. szentesi olvasónk november közepéig 7 hónapon át állami gazdaságban dolgozott, időszaki mezőgazdasági munkásként. Munkaviszonyának megszűnése óta nem dolgozik. Jelenleg beteg, orvosi kezelésre van szüksége. Mikor orvosnál járt, megtudta, hogy a gazdaság által kiállított SZTK-igazolványa alapján ingyenes betegellátásra nem jogosult. Munkatársai pedig azt állítják, hogy hathónapi munkaviszony után számára is jár az ingyenes orvosi kezelés. Olvasónk szeretné tudni, jogosult-e a gazdaságban ledolgozott ideje után a betegellátásra, s ha igen, honnan kell igazolást kérnie? Az újabb rendelkezések szerint az állami mezőgazdasági üzemek időszaki munkásainál az ipari alkalmazottakra vonatkozó biztosítási szabályokat kell alkalmazni. Az egészségügyi miniszter 6 1967. (XII. 8.) E. Ü. M. számú rendelete szerint a jelenleg munkaviszonyban nem levő mezőgazdasági idénymunkást megilleti a betegellátás, ha az év folyamán 26 héten át, hat hónapig dolgozott. Az ingyenes orvosi kezelésre december hó első napjától az azt követő év márciusának utolsó napjáig jogosult. Ebben az időszakban tehát orvosi kezelés, gyógyszerellátás, gyógyfürdői gondozás, különféle gyógyászati segédeszközök, mindenre kiterjedő fogászati ellátás, útiköltség, mentőszállítás éppúgy megilleti őt és családtagjait, mint a jelenleg munkaviszonyban levőket. . A rendelkezés szerint az időszaki mezőgazdasági dolgozók és hozzátartozóik télen azonban legfeljebb 60 napon át jogosultak a díjtalan kórházi ápolásra. Az említett „szolgáltatások” költségeit az állam viseli. A betegellátásra való jogosultságukat a lakóhely szerinti illetékes társadalombiztosítási igazgatóság, illetve kirendeltség által kiállított biztosítási igazolvánnyal kell bizonyítani. Olvasónk a közölt adatok alapján a télen meg kell, hogy kapja a betegellátást. Számára a szükséges igazolványt — mely egyúttal családtagjainak betegellátásét is biztosítja — a társadalombiztosítási igazgatóság szentesi kirendeltsége adja ki. Dr„ V. AL ■