Csongrád Megyei Hírlap, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-26 / 72. szám
A negyedik ötéves tervben: A bútoripar intenzív fejlesztése következik Nagy Józsefné könnyűipari miniszter sajtótájékoztatója (Tudósítónktól.) Szerdán délelőtt Budapesten, a Könnyűipari Minisztérium épületében a bútoripar távlati fejlesztési programjáról tartott sajtótájékoztatót Nagy Józsefné miniszter. Tájékoztatójában és az újságírók kérdéseire adott válaszában a többi között elmondotta: a bútoripar az elmúlt tíz esztendőben megkétszerezte termelését és az idén már négymilliárd forint értékű bútort, bocsát a kiskereskedelem rendelkezésére. A bútoripar 103 egységből áll, közöttük 8 minisztériumi nagyvállalatból, 17 tanácsi és 78 szövetkezeti üzemből, összesen 30 ezer főt foglalkoztatnak ezek a vállalatok. Tevékenységüket a lakosság szolgálatában 4 ezer 600 kisiparos egészíti ki. A Gazdasági Bizottság határozata alapján most dolgozzák ki a bútoripar negyedik ötéves tervének műszakigazdasági koncepcióját. A korábbi fejlesztési tapasztalatok alapján és a várható igények figyelembevételével úgy tervezik, hogy 1975-re a kiskereskedelmi forgalomban értékesített bútorok értéke elérje a 6 milliárd forintot. A fogyasztók, a nagyközületek részére, valamint az exportra gyártott termékek értéke pedig megközelítse a 7 és fél milliárd forintot. A bútoriparban eddig az extenzív fejlesztés volt napirenden. A negyedik ötéves tervben viszont az intenzív fejlődés kerül előtérbe. Bútorgyáraink az idén fejlesztési feladataik megoldásában a telepítési és épületgondjaikat igyekeznek megoldani. Jövőre viszont a korszerű technika és technológia meghonosítása lesz az elsődleges fejlesztési feladat. A minisztérium csak az olyan ipari vállalatok fejlesztési tervének megvalósítását, támogatja, ahol az intenzív fejlesztést akarják megvalósítani. A negyedik ötéves terv időszakában mintegy 200 millió forintos beruházásból Mátészalkán és Mohácson építenek új gyárat. Több meglevő üzemet korszerűsítenek: ezek között van a Tisza Bútoripari Vállalat csongrádi üzeme és szegedi gyárának a város központjából történő kitelepítése is. Fejlesztik több bútoripari alapanyagot gyártó üzem technikáját és technológiáját, is. Nem fejlesztik viszont a Rostkikészítő Vállalat pordolialemez-üzemeit, ezekben a termelési kapacitás jobb kihasználásával növelik a termelést. A miniszter dicsérte a Tisza Bútoripari Vállalat vezetőinek termelést és választékot bővítő tevékenységét, elmondotta, hogy nagy elismerést vívott ki magának a legutóbb bemutatott bútorcsalád, amelynek sorozatgyártását rövidesen megkezdik. A vállalat kissé elhamaro kodva mutatta be viszont a fogyasztóknak az úgynevezett kompozit-bútort, amelynek sorozatgyártását a hasz- nálati tapasztalatok megszerzése előtt nem kezdik meg. Örvendetes viszont, hogy a csongrádi vállalat a beépített szekrényekből már az idén nagyobb mennyiséget bocsát a kiskeresekedelem részére, tehát lényegében a kislakásépítők rendelkezé-sére. NAGY PÁL Baráti találkozás Moszkvában március 25-én baráti találkozót tartott Jekatyerina Furceva, a Szovjetunió művelődésügyi minisztere és Ilku Pál magyar művelődésügyi miniszter. A meleg, baráti légkörű megbeszélésen megvitatták a két ország közötti kulturális együttműködés továbbfejlesztésének kérdéseit. Képünkön Jekatyerina Furceva, Ilku Pál és a két küldöttség tagjak A dicséret dialektúiája Egy lélektani intézet munkatársai érdekes kísérletet végeztek. Azt akarták megállapítani, hogyan hatnak a dicséretek különböző fokozatai az emberi teljesítményre. A „kísérleti nyár” szerepét ez esetben diákok vállalták, az apropó egy futóverseny, illetve egy kézilabda-mérkőzés volt. Miközben a diákok önfeledten átadták magukat a sportolás örömeinek, tanáraik különböző — szabványosított — dicsérő megjegyzéseket kiabáltak be a pályára. Például ilyeneket: „így tovább”, vagy „már sokkal jobb’’. A résen levő pszichológusok viszont megállapították, hogy a teljesítményszint eközben nem csökkent, tehát állandó volt. Növekedett viszont — rögtön és azonnal észrevehetően — mihelyt megnőtt a dicséretek volumene. Mihelyt a pedagógusok ilyesmiket kiabáltak be. ..nagyon jó’’, sőt „kitűnő”, sőt „brávó”. Ha viszont változtattak a metóduson, és a szemmel láthatólag görcsösen küzdő gyerekeket ilyesmikkel biztatták, „fog az menni”, csak bátran tovább” — teljesítményük ettől a pillanattól kezdve mélyen aláhanyatlott. Végigolvasva a távirati iroda erről szóló kis színesét, eltűnődtem, tulajdonképpen semmi világrengető dolgot nem állapított meg ez a kísérlet, s lám, mégis milyen nagyszerű dolog, hogy olyasmire irányítja rá a figyelmet, amiről nap mint nap makacsul megfeledkezünk. Nevezetesen arra, hogy a dicséret és az emberi teljesítmények között közvetlen, egyenes arányú összefüggés van. És nemcsak, és nem is főképpen a sportban, hanem az élet valamennyi fontos és kevésbé fontos — bár egy teljességre törő ember számára minden fontos — területén. Mondom, eltűnődtem, és rádöbbentem arra is, hogy voltaképpen mennyire nem élünk mi a dicséretben rejlő nemes és többnyire úgyszólván kiaknázatlanul maradó hatalmas lehetőségekkel! Magyarán mondva, hogy menynyire nem dicsérünk. Hogy mennyire sajnáljuk az elismerést, a jó szót az emberektől. Vajon mi lehet ennek az oka ? Eredetét illetően, gondolom, kétféle tényező jöhet számításba: egy objektív és egy szubjektív. Az objektívnak hamar a végére járhatunk. Azt szoktuk mondogatni, hogy nem érünk rá, hogy erre nincs idő, hogy a munkahely nem lelki klinika, hogy a dolgozók dolga, kötelessége az, hogy dolgozzanak. Tehát csupa igaz dolgot hangoztatunk. Amelyek azonban csak addig igazak, ameddig nem mennek az emberrel való törődés rovására. (Többnyire rámennek.) De lépjünk csak tovább: a szubjektív eredők. Hát igen, nem szívesen dicsérünk. Sokszor savanyú képpel fogadjuk az eredményeket. Irigykedünk azokra, akik nálunknál lelkesebben, netán ügyesebben, lendületesebben avagy ütemesebben dolgoznak , s inkább lenyeljük a dicséretet. Akadnak olyanok is, akik kifejezetten féltékenységből hallgatnak: attól tartanak, hogy dicséretükkel túlságosan ráirányítják a megdicsért munkájára a figyelmet, ami aztán az ő pozíciójukra üthet vissza úgy, hogy az illető versenytársuk, sőt esetleg vetélytársuk lesz. Persze azért nem muszáj kifejezetten mindjárt a legrosszabb lehetőségekre gyanakodni... Többnyire azért, nem dicsérünk, mert napi látás-futásunk közben egyszerűen elfeledkezünk arról, hogy dicséret is van a világon. Tehát: hanyagságból. Valljuk be őszintén, ez a tényleges helyzet. Az éremnek azonban — köztudottan — két oldala van. S ez esetben nem szóltunk még a másik oldaláról — tehát azokról, akik várják a dicséretet. Akik úgy áhítoznak egy jó szóért, mint az éhes ember a falat kenyérért. S ha nem kapják meg, ha sorozatosan elmarad a dicséret, akkor megkeseredik az emberek szája íze, ambíciójuk, lelkesedésük lelohad — Tudod— mondta egy ismerősöm —, úgy dolgoztam, mint egy ló. Mindent megcsináltam, és nem számított, hogy mikor, amikor kérték, én ott voltam, és dolgoztam. Egy jó szó nem sok, de még annyi köszönetet, dicséretet se kaptam érte. Hát abbahagytam. Elvégzem a munkám becsülettel. De semmi többet. — Pedig tényleg csak néhány jó szóra lett volna szükség, és ennek az embernek az energiafölöslege a közösség szolgálatába állt volna az elkövetkezendőkben is. Egy kórház igazgató-főorvosával beszélgettem az egészségügyi miniszter látogatását követő percekben. — Minek ez a nagy felhajtás?! — zsörtölődtem. — Hidd el, heteken át erre készült az egész kórház, jön a miniszter. Itt mindenki éjt nappallá téve dolgozott. Hát nem láttad, milyen boldogok voltak a takarítónők, amikor megjegyezte: szép tiszta a folyosó!?... Hidd el, óriási nevelő ereje van ennek ... Végiggondolva a végiggondolandókat: mélységesen igazat kell adnom neki, s mindazoknak, akik tisztában, vannak a dicséret nagy erkölcsi mozgósító erejével. Hiszen az ember gondolkodó, önérzetes, öntudatos lény, aki akkor érzi igazán helyét a világban, ha céllal, értelemmel felruházott feladatok megvalósítója lehet. S az ember ráadásul nem gép, akibe betáplálhatjuk a tennivalókat — annyiban viszont hasonlít a gépre, hogy a gondolkodó, cselekvő embert is „olajozni” kell. Az olajozás ez esetben egyenlő a mértékkel és őszintén adagolt dicséretek mennyiségével. Persze dicsérni csak az tud, aki szereti, tiszteli, becsüli embertársait. Ráadásul a dolog kölcsönös. Hiszen én magam is csak akkor számíthatok elismerésre, ha megbecsülöm munkatársaim tevékenységét... — és így tovább. Van ebben az egész folyamatban valami láncreakció-szerűség. A dicséret dialektikája — ezt választottuk címnek. Igen, dialektika, hiszen az árnyalt megítélés csakúgy beletartozik e kategóriába, mint az emberrel való törődés, a helyes bánásmód kialakítása. A dicséret többnyire fejleszti az embert, új eredmények elérésére ösztönzi. A küzdő, a többre törekvő jellemvonást erősíti tehát benne, amellett javítja kedvét, harmonikusabbá teszi viszonyát a világgal, embertársaival. Fijünk hát minél többet lehetőségével. FAPP ZOLTÁN VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! CSEHGRAD MEGYEI * A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA TI. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1970. MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK. NÉGYHATALMI TÁRGYALÁSOK KEZDŐDNEK NYUGAT-BERLINRŐL Részletesjelentéseink a 2. oldalon ------------ ---- - * - --------| ■ Mi történt a nagyvilágban? PÉTER JÁNOS SZERDÁN POTSDAMBA LÁTOGATOTT • DINAMIKUSAN FEJLŐDNEK HAZÁNK ÉS JUGOSZLÁVIA GAZDASÁGI KAPCSOLATAI • A legnagyobb tisztelet Lenin iránt: megvalósítani eszméit Tudományos ülésszak a leninizmusról és hazánk felszabadulásáról Az 1970-es esztendő az egész haladó világ számára a Leninre való emlékezés éve. Mi is Leninre emlékezünk, és ezt mindenekelőtt azért tesszük, hogy jobban megértsük a mának adott tanácsait, hogy munkánkat, egész tevékenységünket jobban áthassa a lenini eszmék ereje. Lenin tanításainak a mi viszonyainkra való helyes alkalmazása és megvalósítása jelenti részünkről a legnagyobb tiszteletadást személye és életműve iránt. E gondolatok jegyében nyitotta meg E. Szilágyi Júlia, az MSZMP Csongrád megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának vezetője tegnap azt a kétnapos tudományos ülésszakot, amelyet a Lenin-centenárium, valamint hazánk felszabadulása 25. évfordulója alkalmából rendeztek. Az Oktatási Igazgatóság szegedi központjában a párt megyei bizottsága, a járási és a városi pártbizottságok, valamint a szegedi egyetemek marxizmus—leninizmus tanszékeinek képviselői, politikai vezetők, tudományos életünk munkásai és a pártiskola vezetői, tanárai gyűltek egybe meghallgatni az előadásokat, korreferátumokat. Ott volt a megnyitón többek között Rózsa István, a megyei pártbizottság titkára, dr. Erdélyi Lajos, a Művelődésügyi Minisztérium Marxizmus—Leninizmus Oktatási Főosztályának munkatársa, dr. Tóth Károly, a Szegedi Orvostudományi Egyetem rektora. A tudományos ülésszak első napi programjának megfelelően Lenin életével, munkásságával foglalkozott. Elhangzott egy referátum, amelynek előadója, dr. Kalocsai Dezső, a filozófiai tudományok kandidátusa, tanszékvezető egyetemi tanár Leninről, a forradalmárról beszélt. Ezt követte kilenc referátum. Dr. Papp János egyetemi adjunktus „Lenin harca a forradalmi elmélet tisztaságáért'’ címmel, dr. Szögi István, a filozófiai tudományok kandidátusa, az Oktatási Igazgatóság tanszékvezetője „Lenin a szocialista gazdaságról és annak hatása- I ról a világ forradalom mene- I tére* címmel korreferált, „Lenin harca Trockij és Bucharin gazdasági nézetei ellen’’ címmel hangzott el dr. Nagy Lajos, a közgazdasági tudományok kandidátusa, tanszékvezető egyetemi tanár korreferátuma, amelyet dr. Végh Gyula egyetemi adjunktus „A lenini tükröződési elmélet" című korreferátuma követett. Dr. Katona Péter, a filozófiai tudományok kandididátusa, egyetemi docens „A dialektikus logika lenini koncepciója” címmel, Szili Antalné, az Oktatási Igazgatóság tanára „Lenin a szocialista nevelésről” címmel, Kallós Gábor főiskolai adjunktus „Lenin az erkölcsről” címmel, dr. Tóth Miklós, a megyei pártbizottság munkatársa „Lenin és a művészet” címmel, dr. Kelemen János egyetemi tanársegéd „Lenin és a forradalom szociológiája” címmel tartotta meg korreferátumát. A tudományos ülésszak első napi eseményei ezzel befejeződtek. Ma az ülésszak témái hazánk felszabadulásának történelmi körülményeivel, a forradalmi átalakulással, s annak Csongrád megyei vonatkozásaival foglalkoznak. Dr. Rácz János, a történettudományok kandidátusa, tanszékvezető egyetemi docens „Felszabadulás és népi demokratikus forradalom Magyarországon” címmel tartja meg főreferátumát. Korreferálnak: dr. Dégi István, a megyei pártbizottság archívumának vezetője „Az MKP megszervezése Csongrád megyében 1944— 1946 között”, E. Szilágyi Júlia, az Oktatási Igazgatóság vezetője „Az MKP propagandamunkájának kialakulása és fejlődése Csongrád megyében 1945—1946-ban", Kanyó Ferenc, az Oktatási Igazgatóság tanszékvezetője „Népfront politika és pártharcok Csongrád megyében 1944—1945-ben", dr. Fehér István, tanszékvezető főiskolai docens „Szeged demográfiai jellegzetességei 1945 —1967 között”, dr. Szabó István, egyetemi adjunktus „A földreform Csongrád megyei jellegzetességei” címmel. Az Oktatási Igazgatóság a kétnapos tudományos ülésszak teljes anyagát nyomtatásban is megjelenteti. KACZOR ISTVÁN