Csongrád Megyei Hírlap, 1970. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-16 / 217. szám

ivnyitó a Szegedi Orvostudományi Egyetemen Tovább javítják az oktatómunka feltételeit Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára is felszólalt az ünnepségen ünnepélyes külsőségek kö­zött nyitották meg tegnap délelőtt Szegeden az orvos­­tudományi egyetem új tan­évét. A Dugonics téri aulá­ba erre az alkalomra eljött Cseterki Lajos, az Elnöki Ta­nács titkára, dr. Farádi Lász­ló, az egészségügyi miniszter első helyettese, Győri Imre, az MSZMP KB tagja, a Csongrád megyei pártbizott­ság első titkára, Sípos Géza, a Szeged városi pártbizott­ság első titkára, Papp Gyu­la, a Szeged m. j. városi ta­nács vb-elnökhelyettese, dr. Márta Ferenc egyetemi ta­nár, a József Attila Tudo­mányegyetem rektora, az or­vosegyetem professzori, ok­tatói kara, több dolgozója, hallgatója. Kinevezések Dr. Tóth Károly egyetemi tanár, a SZOTE rektora, ün­nepi beszédét közérdekű be­jelentésekkel kezdte. Az egészségügyi miniszter dr. Szontágh Ferenc egyetemi tanárt klinikai rektorhelyet­tesnek bízta meg, dr. Fényes György tudományos osztály­vezetőt a II. számú sebé­szeti klinikára, dr. Varró Vince docenst a II. számú belgyógyászati klinikára egyetemi tanárrá nevezte ki, s három évre megbízta az intézetek vezetésével. Ugyan­csak egyetemi tanárrá ne­vezték ki dr. Bara Dénest a kórbonctani intézetbe, dr. Sass Mi­hály­t a szülészeti­­nőgyógyászati klinikára és dr. Lávay Gyulát, az anató­mia-, szövet- és fejlődéstani intézetbe. Dr. Bélády Honát, dr. Cserháti Istvánt, dr. Morvay Józsefet, dr. Szabó Lajost, dr. Tanos Bélát és dr. Zalányi Sámuelt egyete­mi docenssé nevezték ki. Az egészségügyi miniszter dr. Szórádi Istvánnak, a városi gyermekkórház igazgató fő­orvosának és dr. Bódis La­josnak, a városi kórház igaz­gató főorvosának a címzetes egyetemi docens címet ado­mányozta. Ugyanakkor a miniszter dr. Láng Imre egyetemi tanárt, a II. számú sebészeti klinika igazgatóját saját kérelmére nyugállo­mányba helyezte. A Köztár­sasági Érdemrend ezüst fo­kozatával kitüntetett Kiváló Orvost az egyetemi tanács nevében meleg jókívánsá­gokkal búcsúztatta a rek­tor. Külföldi kapcsolatok Az elmúlt tanévben to­vább fejlődtek az egyetem külföldi kapcsolatai, külö­nösen biztató távlatokat ígér az odesszai egyetemmel kö­tött szerződés. A külföldi ta­nulmányutakkal kapcsolat­ban az egyetem rektora el­mondta, hogy baráti szer­ződés keretében tizenhatan összesen 30 hetet a szocialis­ta országokkal kötött egyez­mény keretében, húszan, ösz­­szesen 60 hetet töltöttek külföldön. Az elmúlt tanév­ben 1620 beiratkozott hall­gatót tartottak számon, 93 külföldit, köztük 36 afrikai medikust. Idén újabb 32 külföldi hallgató kerül a sze­gedi orvosegyetemre. Az idei tanévben 340 új első­évest fogadtak. Az egyetem gazdasági és pénzügyi hely­zetéről szólva a rektor el­mondta, hogy gondjaikat kedvezően befolyásolta a kö­zelmúltban végrehajtott ál­talános bérrendezés, így ja­vult a klinikák szakképzett egészségügyi középkáderek­ben való ellátása, csökkent a vándorlás. A jövőben vál­tozatlanul igyekeznek ki­használni a költségvetési re­form előnyeit. Támogatás, segítség Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára emelkedett szólásra. A párt kongresz­­szusi irányelveiről elmondta, hogy azokat az ország ma­gáénak érzi, s az egyetemek, tudósok, tanárok, az értel­miség és az ifjúság is meg­találja bennük teendőinek sokaságát. Meggyőződése, hogy a Szegedi Orvostudo­mányi Egyetem méltó lesz munkásságához, mely eddig is szép eredményeket produ­kált, eljutott az országhatá­rokon túlra. Változatlanul élvezik a felsőbb szervek anyagi és erkölcsi támoga­tását, erejükhöz mérten a munka feltételeit évről évre javítani igyekeznek. Jutalom és elismerés Hagyomány a szegedi or­vosegyetem tanévnyitóján, hogy a kiemelkedő nevelő­munkát végzett oktatók ju­talmát, a jó tanuló, jó sportoló emlékérmet, gyé­mánt- és aranydiplomákat osztanak ki. Ezúttal kitün­tették az árvízvédelmi mun­kában jelesen helytálltakat is. A benyújtott kérelmek alapján gyémántdiplomát Feyér József, Janthó Tiva­dar és Szekeres Sándor nyugdíjas gyógyszerészek, aranydiplomát dr. Szarka Vilma gyermekorvos kapott. A jó tanuló, jó sportoló em­lékérmet Apró Györgynek és dr. Janáky Mártának juttat­ták. Többen rektori dicséret­ben részesültek. Látogatás •Csitterki Lajos, az Elnö­ki Tanács titkára tegnap délután a szemészeti klini­kára látogatott, ahol a Sze­gedi Orvostudományi Egye­tem klinikai pártalapszerve­­zetének taggyűlésén vett részt. Itt dr. Sütő Mihály tanársegéd, az alapszervezet titkára számolt be az el­múlt időszakban végzett munkájukról. NIKOLÉNYI ISTVÁN Ébresztőórák a futószalagon Néhhány évvel ezelőtt Dunaújvárosba települt a Magyar Optikai Művek ébresztőóra-gyártó részlege a lányok és asszonyok fog­lalkoztatására. Jelenleg több százezer vekkerórát gyártanak évente, melynek 70 százaléka exportra kerül. Az órák a világ IS országába jutnak el. Képünkön: A nagy szerelőcsarnokban futószalagon készülnek az órák. (MTI fotó: Jászai Csaba) SZERDA. 1. SZEPTEMBER . Mindössze néhány hét,­­ itt az október, mely sürge­tővé teszi, hogy a fedél nél­kül maradt családok a tél megérkezése előtt új ottho­nuknak legalább az egyik szobájába beköltözhessenek. Megyénkben ez évben — a korábbi állásfoglalás alapján — 650 új lakást kell megépí­teni az ár- és belvíz által el­pusztított lakóépületek pót­lására. Hol tartunk e mun­kával? — A kérdésre Szabó József megyei osztályvezető főmérnök tájékoztatása alap­ján válaszolunk­­ban is megállapodás történt. E szerint szeptemberben 13,6 millió, októberben szintén 13,6 millió, míg november és december hónapokban to­vábbi 15 millió téglát kap megyénk. Részint a helyi gyárakból, részint az ország más területéről irányítják ide a téglaszállítmányokat. Újabban a kijelölt helysé­gekbe irányítottan érkeznek az építőanyagok. 1970-ben ugyanis a fentebb már em­lített 660 ár- és belvizes la­kóépület. Csongrádon (75 la­kóépület), Vásárhelyen (104), Makón (70), Szentesen (80), Apát­falván (24), Maroslelén (30), Kiszomboron (52), Al­­győn (80), Tápén (60), Kis­­kundorozsmán (25) és Mind­szenten (60) készül el tár­sasházi, illetve lakótelepi építkezési formában. Termé­szetesen a téglamennyiség­nek megfelelő mértékben ér­keznek a további anyagok is, mint a betonkavics, ce­ment, cserép, illetve tetőfe­dő anyag, mész, nyílászáró szerkezetek stb. Még ebben a hónapban Dunaújvárosból 1,5 millió téglának megfelelő kohósalakblokk-szállítmány érkezik megyénkbe plusz­ként, a DÉLÉP ebből készíti a többszintes társasházakat. Egyébként a fentebb emlí­tett­ megállapodásban azt is rögzítették: a TÜZÉP jövő évi igényei összeállításánál figyelembe veszi az ez évről elmaradt építkezéseket, pluszként szerepelteti a to­vábbi újjáépítéshez, helyre­­állításhoz szükséges építő­anyagokat. • LASSAN HALAD A MUNKA Jelenleg a folyamatosan érkező építőanyagokkal­ a helyi építőipari szervezetek hozzáállásával — beleértve a kisiparosokat is — elkészül­hetnek a lakások. Az OTP fiókjai jelenleg is 36 óra alatt intézkednek egy-egy kölcsönkérelem ügyében. Ed­dig 1079 új lakás építésére 137,5 millió forintot, 698 épület, helyreállításához 28,7 millió forintot kölcsönöztek. Az újjáépítés szempontjá­ból kiemelt településeket te­kintve, Tápén a legkedve­zőbb a helyzet. Szeptember elején az összes újjáépítendő 111 épület közül 97-nek fel­építéséhez kiadták az épí­tési engedélyt, a 70 épület­nél a munka már megkez­dődött. Mindszenten az ösz­­szes újjáépítendő lakás 30 százalékának. Algyőn 23, Kiszomobron 25, Apátfalván 21 százalékának építése kez­dődött el. Makón — ahol 182 ház felépítése szükséges — mindössze 74 engedélyt ad­tak ki, s 42 lakás építése kezdődött el. Csongrádon a 140-ből 110 építésére van en­gedély, mindössze azonban csak 14 lakás építése folyik már. Szentesen a 228-ból 102 építésére adták ki az enge­délyt, elkezdődött 28 lakás építése. Hódmezővásárhelyen legnagyobb méretű az újjá­építés, hiszen 578-an kíván­ják — a 658-ból — újjáépí­teni otthonukat. A kiadott engedélyek száma 311, míg 147 lakás építése már folyik. Eddig már 229-en jelentet­ték be, hogy nem kívánnak házat építeni. Feltételezhe­tően az összedőlt tanyájuk mellett városban vagy köz­ségben házuk is van, vagy másként oldották meg a la­kásproblémájukat. A 2322 la­kásból eddig a hatóságok 1478-ra adtak­­ki építési en­gedélyt — az eljárás meg­gyorsítása változatlanul szükséges! Igen kedvelt a megyei típusterv, 1214-en tí­pus-, míg 264-en egyedi terv alapján kívánnak építk­zni. A megyei építési osztály a jelentések összesített adatai alapján azt­ állapította meg, hogy az összes újjáépítésre váró lakóházból 26 százalé­kának építése megkezdődött, míg a helyreállítási munkák­nál a kezdési arány 37 szá­zalékos. Szeptember elejére az első eredmények is megszülettek­ Vásárhelyen, Szentesen, to­vábbá a makói és a szegedi járás területén 9 új lakóház­ba már be is költöztek tu­lajdonosaik. Eddig 220 épü­let helyreállítási munkái fe­jeződtek be. 0 ÜTEMGYORSÍTÁS — HELYI ÖSSZEFOGÁSSAL Az építész szakemberek rendszeresen figyelemmel kísérik az ár- és belvizes la­kóházak helyreállítási, újjá­építési munkáit. Tapasztala­taik szerint e munkák üte­me meggyorsítható, ha a helyi hatóságok mindenna­pos munkájuk központi kér­désének tekintik a munkák szervezését, irányítását. Elő­fordul ugyanis, hogy hiába élvez valaki soronkívülisé­get , nem jut építőanyag­hoz.­ Holott az idén felépí­tésre váró új házakhoz kö­rülbelül 20 milliónyi tégla szükséges, s ez az anyag­m men­nyiség folyamatosan rendelkezésre is áll. Sőt több is, mert a helyreállításhoz is kell. Több kezdeményezést, s konkrét segítséget várnak az árvízkárosultak munkahe­lyüktől — a tsz-ek például szállítóeszközzel segíthetné­nek, munkatársak vállalkoz­hatnának rakodásra stb. —, de ezt az öntevékenységet várják el a hatóságok az ér­dekeltektől is. Csakis *a he­lyi összefogás, segítség nyo­mán válhat gyorsabbá me­gyénkben . a vízkárosult csa­ládok otthonhoz juttatásának akciója. LANTOS ANNA Helyreállítás, m mm w w 0 m * újjáépítés — lassú ütemben Eddigi eredmény: 9 új lakóház elkészült, 220-at rendbe hoztak • ÁRVÍZ TS. BELVÍZ is... Ma már név szerint is is­mert, a helyszíni vizsgálatok alapján, hogy kinek ottho­nát pusztította el az ár­, s kinek lakóháza ment tönkre, pusztult el a már januárban megkezdődött és méreteiben óriási belvíz következtében. A legújabb adatok szerint megyénkben 2551 lakóházat kell újjáépíteni, 1530-at hely­reállítani. Közülük azonban csak 316-nak újjáépítése, 271- nek helyreállítása „írható” az árvíz „számláiéra” * — mégpedig a következő tele­püléseken : Csongrád. Makó. Apátfalva. Klárafalva, Ma­­gyarcsanád. Nagylak Algyő. Tápé. Magyartés. Mértéig. Mindszent, Nagytőke és Szeg­vár. Kormányrendelet szerint mind az ár-, mind a belvíz által tönkretett lakások újjá­építéséhez, helyreállításához az­­ állami segítség, támoga­tás módja egyforma, s így ha nem is „kiemelt” me­gyénk az építőanyag-ellátás­ban (máshol a baj még na­gyobb volt), a 650, pontosab­ban 660 új lakóház felépí­téséhez folyamatosan érke­zik az építőanyag, s az „ár­vizesek” soron kívül jutnak hozzá; a névsor mind a ta­nácsi építési hatóságoknál, mind a TÜZÉP-nél rendel­kezésre áll. • KÉT HÓNAP ALATT: 27 MILLIÓ TÉGLA A megyénkben évek óta visszatérő belvízre számolva a TÜZÉP az idén is plusz­kereteket igényelt az építő­anyagokból. A megyénk ré­szére juttatandó — vissza­igazolt — építőanyag-meny­­nyiség rendelkezésre áll; nemrég a szállítás sorolásá­ Teljesítik kongresszusi felajánlásukat A makói Béke Ktsz dol­gozói az árvízveszély elmúl­tával a X. pártkongresszus tiszteletére felajánlották, hogy a termeléskiesést pó­tolják, s az országos kezde­ményezéshez csatlakozva egy százalékai növelik évi termelésüket. A szövetkezet az árvíz elleni védekezés napjaiban nem tudott rend­szeres munkát végezni, így 800 ezer forintos termeléski­esés volt. Csala Károly, el­nök szerint a pártszervezet kezdeményezésére széles körű munka­verseny bonta­kozott ki. A szövetkezet ve­zetősége megbíztam Koczkás Sándort a munkaverseny szervezésével, a versenybi­zottság létrehozásával. A kezdeményezés megértésre talált. A két szocialista bri­gád után mindenki vállalta, hogy a célkitűzéseket — a 800 ezer forintos termeléski­esés pótlása; az eredmény egyszázalékos növelése; a lakossági szolgáltatás két­millió forintos túlteljesítésé­t megvalósítják. A makói Béke Ktsz veze­tősége a közelmúltban érté­kelte a kongresszusi felaján­lások teljesítését.. Megálla­pították többek között, hogy a vállalások teljesítésében a szövetkezet mind a 300 dol­gozója aktívan részt vesz. A 800 ezer forintos lemaradást már pótolták, időarányos a terv teljesítése. A számítá­sok szerint az évi 25 millió forintos árbevételi tervet túlteljesíti a szövetkezet. Jobb munkaszervezéssel, új technológia kidolgozásá­val máris biztosított az eredményterv egyszázalékos túlteljesítése is. A szövetke­zet új gyártmánya a korsze­rűsített mákőrlő. A kereske­delem a vásárlók igénye alapján négyszer annyi mákőrlőre küldött máris megrendelést, mint amennyit készíteni tudnak. Az export­tervek teljesítése is jó. A szövetkezet exportból törté­nő bevétele az idén is meg­­­haladja a 10 millió forintot. A lakossági szolgáltatás növelésére tett vállalás is jó ütemben halad. A szövetke­zet részt vesz több község vízműrendszerének kiépíté­sében. Jelenleg átadás alatt van a borsodivánkai és a négyesi vízműrendszer. A sándorfalvi építése is rövi­desen befejeződik és meg­kezdődik a műszaki átadás. Van a szövetkezetnek egy adóssága is. Anyaghiány miatt Makón nem tudták el­készíteni a betonaknákat. A szövetkezet most egy telep­et létesített, ahol saját maguk készítik el a betonlapokat, s így év­­ végére minden adósságot törleszteni tudnak. A verseny értékelése után a pártszervezet javasolta, hogy jutalmazzák meg azo­kat, akik példát mutattak a vállalások teljesítésében. A szövetkezet vezetősége egyet­értett a pártszervezet javas­latával, s 200 ezer forint ju­talmat osztott ki azok kö­zött, akik példát mutattak a munkafegyelemben, a mun­kaszervezésben. Makón, a Béke Ktsz-ben a munkaverseny nagyban segítette a termeléskiesés pótlását. A kezdeményezés után a párttagok szervezték a kongresszusi felajánláso­kat, s így minden dolgozó megértette, milyen jelentő­sége van a célkitűzések tel­jesítésének. FÖRGETEG SZILVESZTER­ ­ A szolgáltatási és exportigények kielégítése a makói Béke Ktszben 3

Next