Csongrád Megyei Hírlap, 1971. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-13 / 10. szám

Edward Gierek ismét Varsókat Szovjet küldöttség élén Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára és Piotr Jaroszewicz, a Lengyel Minisztertanács elnöke hétfőn este egynapos berlini tágyalás után vissza­érkezett Varsóba. A lengyel és az NDK-ve­­zetők megvitatták a két or­szág baráti kapcsolatainak további megszilárdítását cél­zó intézkedéseket. Január 11-én Szczecinben megtartották a szczecini vaj­dasági pártbizottság plénu­mát. Az ülésen — amelyen részt vett Jan Szydlak, a LEMP Politikai Bizottságá­nak tagja — értékelték a politikai helyzetet és megvi­tatták a LEMP KB VII. plé­numán hozott határozat szellemében a vajdasági pártszervezet előtt álló fel­adatokat. A plénum elfogadta Anto­ni Walaszek, a szczecini vajdasági pártbizottság első titkárának lemondását. Utó­dává Eugeniusz Olubeket, a Központi Bizottság szerve­zési osztályának eddigi he­lyettes vezetőjét választot­ták. Szczecin — mint ismere­tes — egyike volt azoknak az észak-lengyelországi vá­rosoknak, ahol 1970. decem­ber 13-át követően tünteté­sekre került sor. * Képünkön: Walter Ulbricht, az NDK Államtanácsának elnöke, az NSZEP KB első titkára és Edward Gierek, a LEMP KB el­ső titkára hétfőn este a berlini repülőtéren, a lengyel vezetők hazautazása előtt 2 „lár-kel“ a Lunohod—1 A Lunohod—1 szovjet holdjármű január 12-ére vir­radóra több mint ötórás útja során 517 métert ha­gyott maga mögött az Esők Tengerében, közel három­szor annyit, mint tavaly novemberben, az első hold­nappal során. Hét perccel azután, hogy rádiókapcsolatot létesítettek vele, a holdautó útnak in­dult. Harminc métert tett meg a régi kráter mellett, majd útján megbirkózott egy 40 méteres tölcsérrel. Kisebb kráterek között ma­nőverezve, egy bazalt fenn­síkon folytatta útját. A korábbiaktól eltérően a Lunohod most nem állt meg, amikor a felszín lej­tőssé vált. Eddigi útjai so­rán ilyenkor kamerái segít­ségével hosszasan „tájéko­zódott” és a földi irányító­központ telepanoráma-fel­­vételek alapján jelölte ki számára az utat, most vi­szont a korábbi ütemben haladt tovább. Újabb száz méter megtétele után sík területre ért, itt egy nagy, 30 méter átmérőjű kráter felé közeledett, leereszke­dett egyik oldalán és az ellenkező lejtő pereme előtt földi parancsra megállt. Ezután a Nap irányába for­dult, hogy a következő rá­diókapcsolatig feltöltse ener­giakészleteit. A Lunohod az eddigi kí­sérletek során most először tett meg egyvégtében több mint fél kilométert. A földi kezelőszemélyzet mindkét váltása sikeresen birkózott meg feladatával. Vélemé­nyük szerint a holdjármű mozgása jobb összpontosí­tást tesz lehetővé. Magyar—EJtK tárgyalások Kedden délután folytatód­tak a magyar—egyiptomi tárgyalások Kairóban. Szaad Afra egyiptomi külügymi­niszter-helyettes a hivatalá­ban fogadta Púja Frigyest,­­ a külügyminiszter első he­­­­lyettesét, a Kairóban tartóz-­­­kodó jószolgálati küldöttség­­ vezetőjét. I Podgornij ma érkezik az egyiptomi fővárosba Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökségének elnöke egy szovjet párt- és állami küldöttség élén ma, szerdán, egyhetes hivatalos látogatás­ra Kairóba érkezik. Az Al Ahram című kairói lap érte­sülése szerint szerda este megkezdődnek a szovjet—egyip­tomi tárgyalások, egyfelől Podgornij, másfelől Szadat egyiptomi elnök vezetésével. A két államfő csütörtökön Asszuánba utazik, ahol pénteken ünnepélyesen felavatják a szovjet segítséggel épült gátat és erőművet. Péntek este az asszuáni stadion­ban nagygyűlést tartanak, amelynek szónokai között Pod­gornij és Szadat is beszédet mond. Szadat kitüntetéseket ad át azoknak a szovjet és arab szakembereknek, akik részt vettek a gát és az erőmű építésében. Felépítése egyedülálló feladat volt Az asszuáni gát- és hidro­technikai komplexum építé­sének befejezése alkalmából Fjotr Nyeporozsnyij szovjet energetikai és villamosítási miniszter, a Szovjet-Egyip­tomi Baráti Társaság elnöke nyilatkozott az APN Szovjet hírszolgálat tudósítójának. A miniszter elmondotta, hogy az asszuáni hidrotech­nikai központ építése egye­dülálló feladat volt az épí­tészet történetében. Mielőtt az építéshez hozzákezdtek volna, a szovjet szakembe­rek hatalmas előkészítő mun­kálatokat, felméréseket és laboratóriumi vizsgálatokat végeztek el. Ezek az előké­születek lehetővé tették, hogy az egyiptomi kormány az építésre szánt összegből több millió forintot takarít­son meg. Asszuán jelentősége a szovjet miniszter szerint el­sősorban abban­ rejlik, hogy sikerült szabályozni a Ní­lust, amely amellett, hogy Egyiptom legfontosabb ütő­ere, gyakorta végzett hatal­mas pusztításokat az áradá­­­sok alkalmával. Már az épí­tés alatt is az asszuáni gát két alkalommal, 1964-ben és 1966-ban, lehetővé tette az áradások elhárítását. Az asszuáni központ elekt­romos energiatermelése le­hetővé teszi az ország iparo­sításának meggyorsítását. árán- és gázellátási problémák Csehszlovákiában Csehszlovákiában szombaton és vasár­nap is országszerte lankadatlan erőfeszí­téssel folyt a munka a felszíni szénfejté­seknél, hogy pótolják a kedvezőtlen idő­járási viszonyok miatt bekövetkezett ter­melési kiesést, és javítsanak a súlyos energetikai helyzeten. Sok helyen a mély­aknák dolgozói is rendkívüli műszakokat tartottak. A gázszolgáltatás országszerte változat­lanul akadozik. A vresovai gázművekben szombaton este nagy üzemzavar támadt, s a kiesés mintegy 250 000 köbméter gázra tehető. . Ezért a következőkben is igen szigo­rúan érvényt kívánnak szerezni a ta­karékossági intézkedéseknek. A huszonöt legnagyobb érdekelt gyár ve­zetői a kohó- és gépipari minisztériummal folytatott konzultáció alapján értekezletet tartanak, hogy megvitassák, miképpen le­het a gázszolgáltatás mielőbbi megjavítá­sával felújítani a termelést a leállt üze­mekben. A Rudé Právo keddi számában kom­mentárban foglalkozott az energetikai helyzettel, s többek között megállapította: Beismertük, hogy öt évvel ezelőtt rosz­­szul mértük fel a szilárdfűtőanyag-szük­­ségleteket, s ez oda vezetett, hogy csök­kentettük a széntermelést. 1969 második felétől kezdve azonban hozzáláttunk a hi­ba kijavításához. Tavaly rekordot értünk el a termelésben. Érthető módon ez sem bizonyult ki­elégítőnek, mert időközben folyamato­san növekszik a szükséglet. Jelenleg a bányászok hősi munkát végez­nek, s gyakorlatilag arról döntenek, hogy elegendő villanyáram és fűtőanyag áll majd rendelkezésre. Semmiképpen­ sem felesleg, hanem éppen csak elegendő. Az áramszolgáltató rendszerünkben ti­zenhárom hónappal ezelőtt bekövetkezett katasztrófa nagyon nyomatékosan ráirá­nyította a figyelmet arra, mi mindent ha­nyagoltunk el az energiafejlesztésben. Az egész éven át kifejtett erőfeszítések ered­ménnyel jártak, s energetikai rendszerünk nagy ingadozások nélkül, persze szigorú ta­karékossági intézkedésekkel egyelőre állja a tél rohamait. Az energetikai források fejlesztése azonban legalább ötéves időszakot igényel. Az illetékesek előtt ismeretes a helyzet súlyossága, hiszen elég meggyőző bizonyí­ték az ipari termelés napi százmilliós vesz­tesége. Ennek ellenére néhány helyen vál­tozatlanul folytatódik a gázfűtéses üzemi berendezések használata. Ezek ideiglenes leállítása távolról sem okozna akkora ne­hézséget, mintha egy olyan gyár nem ter­mel, amelynek a készítményeire mindenki vár —– hangsúlyozza a Rudé Právo, a CSKP Központi Bizottságának lapja. M­­m­a­pcekísérlet után Juan José Torrez bolíviai köztársasági elnök hétfőn beszédet mondott az állam­fői rezidencia erkélyéről a forradalom győzelmét ün­neplő tömegnek, néhány órá­val azután, hogy a jobbolda­li katonatisztek kísérletet tettek a kormány megdönté­sére. A nagygyűlésen, amely Torrezt, és politikáját kö­szöntötte, tízezer munkás vett részt, javarészük az an­­desi főváros, La Paz kör­nyékének ónbányáiból. A hírügynökségi tudósítók el­mondták, hogy sok munkás­nál láttak fegyvert. ■ Torrez kijelentette,­ hogy „a fasisztáknak leáldozott ebben az országban”, s „hol­nap új szakasz kezdődik, amelyet az jellemez majd, hogy a névnek a kormány­ban nagyobb lesz a képvise­lete”. A kabinet — fűzte hozzá — azonnal tanulmá­­nyozni kezdi, hogyan vonhat be munkásképviselőket a kormányba”. Torrez megígérte, hogy száműzi a külföldi mi­sszió­­k­at. Ezzel az amerikai „bé­kehadtestre” célzott, amelyek megtagadják Bolíviától az önrendelkezés jogát. Kije­lentette azt is, hogy az or­szág fegyvert vásárol, „mert a fegyver a nép kezében, út a győzelemhez”. Másrészt, termelőeszközöket szerez be az ország haladásának elő­segítésére. • A jobboldaliak puccskísér­lete mindössze hét órán át tartott. A főkolomposok kö­zül Banzer ezredes, a kato­nai főiskola volt parancsno­ka, állítólag a paraguai nagykövetségre menekült,­­ míg a másik puccsvezér,­­ Valencia ezredes, vidéken­­ bujkál. Eddig körülbelül száz­­ embert vettek őrizetbe a­­ biztosági erők az államcsíny­­kísérletben való részvétel gyanújával. A puccskísérlet bukását ünneplő tömeg ilyen jelszavakat kiáltozott: „Halál ,a katonai fasizmus­ra!” ,,Szocializmust!", szo­cializmust! Bolíviában sikeresen leverték a hétfőn megkísérelt jobboldali katonai puccsot. Képünkön: Torre­, elnök csapatainak őrjárata La Faz főváros utcáin Válság, bizalmatlanság, depresszió az Egyesült Államokban ÚJSÁGHÍR: Megdöbbentette az amerikai közvéleményt, hogy a munkanélküliség az Egyesült Államokban minden eddi­ginél nagyobb: több mint ötmillió ember sújt. N­éhány nap múlva, ja­nuár 21-én Richard Nixon elnöki tevé­kenységének harmadik esz­tendejéhez érkezik el. Régi szokás, hogy az Egyesült Ál­lamok elnökei a „félidőben” mérleget készítenek addigi működésükről. A kép, ame­lyet az amerikai közvéle­mény elé tárnak, természe­tesen mindig „perspektivi­kus”, nagyszerű eredménye­ket helyez kilátásba, és arról igyekszik meggyőzni a szem­lélőt, hogy az első két esz­tendő alatt is az elnök jól látta el hivatalát. Nos, Nixon elnök is ilyen szellemben ismertette janu­ár 5-én a Fehér Házba in­vitált három újságíró előtt, tv-közvetítés keretében el­múlt kétesztendei működé­sének eredményeit és az el­következő huszonnégy hó­nap kilátásait. Az amerikai sajtó azonban ritka egyön­tetűséggel cáfolta meg az el­nök derűlátásos jóslatait, és bizonyította be, hogy Nixon valójában jobban összeku­szálta a dolgokat az elmúlt két év során, mint ahogyan azok Johnson időszakában voltak, s hogy az elkövet­kező két esztendőre vonat­kozó kilátásai semmivel sem jobbak, mint eddig elért „eredményei”. Amíg John Foster Ken­nedy és Lyndon Johnson, te­hát Nixon két elődje „­ural­kodásának” első két eszten­dejében valóban fel tudott mutatni gazdasági, vagy po­litikai sikereket, addig Ni­xon elnök egyetlen terüle­ten sem ért el előrehaladást. Nincs kilátás a vietnami há­ború belátható időn belüli befejezésére, az amerikai­­ belpolitikai helyzet feszül­­t­­ebb, mint volt az elmúlt húsz esztendő alatt bármi­kor, s gazdasági téren is egyre fenyegetőbb a válság: a munkanélküliek száma példátlanul nagy, nem ke­vesebb, mint a munkaké­pes lakosság hat százaléka. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az Egyesült Államok­ban több mint ötmillióvá vannak munka nélkül. S­zemmel látható, hogy Nixon nagy erőfeszí­téseket tesz az ame­rikai közvélemény bizalmá­nak az elnyerésére, annak a bizalomnak a megszerzésére, amelyet elnöksége első két évében teljességgel nélkülö­zött. A New York Times az elnök január 5-i nyilat­kozatát követően találóan állapítja meg, hogy a biza­lom hiánya az elnök szavai és tettei közötti különbség­nek a következménye. Ni­xon elnök beiktatásakor „egy egész nemzedék béké­jének biztosítását” hirdette meg legfőbb céljának. Álta­lános a vélemény azonban, hogy az elnök politikáját tel­jesen alárendelte heves és gépies kommunistaellenessé­­gének. — „Ennek következ­ménye — állapítja meg a New York Times —, hogy Nixon roppant ingatag ta­lajon találja magát olyan válságok, mint a kambod­zsai esetében, mivel nagyon sok honfitársa megkérdője­lezi: vajon az elnök valóban mindenekelőtt békére törek­szik-e, vagy inkább arra, hogy csapást mérjen a kom­munizmusra?" Ha ehhez hozzávesszük a faji egyen­lőtlenség mind erőteljeseb­ben kifejezésre jutó tényét, a diákifjúság lázongását, a nélkülöző milliók segélyezé­sének elmaradását, nem le­het kétség az iránt, hogy az elnöknek nincs érzéke az amerikai népet gyötrő prob­lémák iránt. Ennyit talán a belpoliti­kai helyzet kilátástalanságá­­ról. Ami a vietnami hábo­rút illeti, az elnök két év­vel ezelőtt a háború teljes felszámolását hirdette meg. Nos, pillanatnyilag is há­rom és félszáz­ezer ame­rikai katona tartózkodik Dél-Vietnamban. Még ha meg is valósulna az a ni­­xoni ígéret, hogy a hábo­rút fokozatosan és belátható időn belül végérvényesen „vietnamizálni” lehet, ez lé­nyegében nem jelentene vál­tozást a jelenlegi helyzet­tel szemben. Az történne csupán, hogy a dél-vietnami hadsereg folytatná a hábo­rút, de annak befejezése csak tárgyalások útján vol­na lehetséges. N­em ért el eredményt az elnök a Szovjet­unióval folytatott ed­digi tárgyalásai során sem. Vonatkozik ez a megállapí­tás elsősorban a Bécsben megkezdett és Helsinkiben folytatott, pillanatnyilag­­ szünetelő és márciusban új­rakezdődő, úgynevezett SALT-tárgyalásokra, ame­lyeknek keretében a straté­giai fegyverek korlátozásá­ban kellene egyezségre jut­ni. Hogy a tárgyalások ed­dig nem végződtek megálla­podással — mutat rá Har­­riman, az Egyesült Államok veterán, és világszerte tár­gyilagosságáról ismert diplo­matája, aki többször tár­gyalt a Szovjetunió vezetői­vel — az egyedül Nixonon múlott. Az elnöknek 1969- ben be kellett volna jelen­tenie, hogy az Egyesült Ál­lamok tartózkodik új fegy­verfajták kipróbálásától és felhalmozásától. Ez esetben reális remény volt arra, hogy a másik fél is élt volna ez­zel a gesztussal. Általában — folytatja megállapításait Harriman — 1945 óta az Egyesült Ál­lamoknak egyetlen recept szerint kellett volna tár­gyalnia a Szovjetunióval, s ez a recept­ nem engedni a védekező állásból, de paro­lát kínálni.­­ „Az Egye­sült Államok és a Szovjet­unió közötti konfliktusok következményei olyan súlyo­sak lehetnek, hogy egysze­rűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy elszámít­suk magunkat, vagy hogy elragadjanak az érzelmeink. A hidegháború lovagjai a nemzetközi kommunista mozgalomban nem látnak semmiféle változást és a ré­gi, monolitikus struktúrának fogják fel. Pedig az elmúlt években a Szovjetunióban hatalmas változások mentek végbe.” A problémák lényege saj­nos az, hogy Nixon ezeket a változásokat nem veszi fi­gyelembe és leegyszerűsíti a problémákat, ahelyett, hogy tudatában lenne azok bo­nyolultságából adódó variá­cióknak és kedvezőtlen kö­vetkezményeknek. Nincs például tekintetes az elnök azokra az alapvető követel-­­ mények­re sem, amelyek a Washingtonban és a New Yorkban akkreditált diplo­máciai képviseletek, nagy­­­­követségek, külföldi intéz­mények biztonságára vonat­kozik. Képtelen helyzetnek tűnik, hogy cionista tünte­tők és a legkülönfélébb fe­lelőtlen csoportok megtá­madják a szovjet képvisele­tek székházait és megfélem­líteni igyekeznek a szovjet diplomatákat. Szovjet rész­ről ugyan nem dramatizál­ják e huliganista megnyilat­kozásokat, nem titkolják azonban, hogy hasonló atro­citások megismétlődése ked­vezőtlenül befolyásolná a két szuper nagyhatalom vi­szonyának további alakulá­sát. P­er a 26 éves néger Angela Davis filozó­fiatanárnő ellen, ki­látástalan háború Vietnam­ban, erőszak a diákok el­len, növekvő munkanélküli­ség, gazdasági depresszió — mindezek tükrében nehéz elképzelni, hogy az elkövet­kező két évben valamit is változhat a Nixonnal szem­beni bizalmatlanság az ame­rikai közvélemény részéről. PERÉNYI ISTVÁN HÍRLAP SZERDA. 1971. JANUÁR 13.

Next