Csongrád Megyei Hírlap, 1971. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-26 / 48. szám

Mai számunk tartalmából: SZOVJET KORMÁNY­NYILATKOZAT LAOSZ ÜGYÉBEN ALGÉRIA Államosítja A FRANCIA OLAJRÉSZVÉNYEK TÖBBSÉGEt AZ NDK TÁRGYALÁSOKAT JAVASOL NYUGAT-BERLINNEL KAPCSOLATBAN OLAJTÁRGYALÁSOK LÍBIÁBAN A HÍRLAP LAKÁSÜGYI TÁJÉKOZTATÓJA MEGNYÍLT A NAPSUGÁR ÁRUHÁZ SZENTESEN JÖVŐ HETI RÁDIÓ- ÉS TV-MŰSOR Kádár János látogatása Felülvizsgálják a főállásokon a gödöllői agrártudományi Egyetemen kívüli foglalkoztatásokkal­­ kapcsolatos jogszabályokat Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­tökön ülést tartott. Focsó Jenő, a Miniszterta­nács elnöke tájékoztatta a kormányt dr. Lubomir Strougallal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szö­vetségi komiárnyának elnö­kével folytatott hivatalos tárgyalásairól. A tárgyalások szívélyes, meleg, baráti lég­körben folytak, és hozzájá­rultak a két szomszédos, szocialista ország közötti testvéri kapcsolatok elmélyí­téséhez. A Minisztertanács a jelentést tudomásul vette, és felhívta az illetékes mi­niszterek figyelmét, hogy a kétoldalú kapcsolatok konk­rét kérdéseiben a szükséges intézkedéseket tegyék meg. Dr. Tímár Mátyás, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese beszámolt Alekszandar Grlicskovv­al, a jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács elnökhelyettesével folytatott tárgyalásokról. A kormány a két ország gazdasági és idegenforgalmi kapcsolatai­nak további fejlesztését szolgáló megbeszéléseket hasznosnak ítélte, s a­z erről szóló jelentést jóváhagyó idő­tud­­másul vette. a­ Minrsztertanács ugyan­csak tudomásul vette a kül­ügyminiszter jelentését a Varsói Szerződés tagállamai külügyminisztereinek feb­ruár 18—19-én megtartott bukaresti tanácskozáséról. A kormány megállapította, hogy a miniszteri megbeszélés összehívása hasznos volt, elősegítette a szocialista or­szágok összehangoltabb fel­lépését az európai biztonsági értekezlet előkészítésében. A kormány megtárgyalta a külkereskedelmi miniszter jelentését a szocialista or­szágokkal kötött 1971—1975. évi hosszú lejáratú árucsere­­forgalmi megállapodásokról, valamint az 1971. évi áru­csere-forgalmi jegyzőköny­vek megkötéséről. A megál­lapodásokban előirányzott forgalom és áruszerkezet megfelel a IV. ötéves terv előirányzatinak és elősegíti a terv végrehajtását. Az új hosszú lejáratú ál­lamközi megállapodások a korábbiakhoz képest mint­egy 68 százalékos növeke­dést irányoznak elő. A ki­vitel és a behozatal aránya és áruösszetétele egyaránt szolgálja termékeink kedve­ző elhelyezését, valamint a belföldi árukészlet bővítését és nyersanyagigényeink je­lentős részének fedezetét. Mind a kivitelben, mind a behozatalban a korábbinál több gépipari termék sze­repel. Az árucsereforgalom­növekedésben kifejezésre jutnak az országaink közöt­ti két- és többoldalú, együtt­működésből — a szakosítás­ból és a kooperációból — eredő kölcsönös szállítások. Az 1971. évi árucsere-forga­lomra vonatkozó jegyző­könyvek átlagosan 12 száza­lékos forgalomnövekedést irányoznak elő. A Miniszter­tanács az­’előterjesztést jóvá­hagyólag tudomásul vette. A kormány megvitatta és elfogadta a külkereskedel­mi miniszter jelentését az idei Budapesti Nemzetközi Vásár előkészítéséről. A má­jus 21—31. között sorra ke­rülő vásárra hivatalos ki­állítással 27 ország, egyéni kiállítókkal pedig további öt ország jelentkezett. A nehézipari miniszter je­lentést tett a szénbányászat helyzetéről, valamint a szén­igények kielégítése érdeké­ben szükséges fejlesztési és munkaügyi intézkedésekről. A korábbi kormányhatáro­zatok végrehajtásáról szóló jelentés tartalmazza az or­szággyűlés 1970. szeptemberi ülésszakán a szénbányászat­tal kapcsolatban elhangzott képviselői felszólalások és javaslatok vizsgálatát is. Bár a szénhidrogének aránya az energia felhasználásában 1930-tól 1970-ig a kétszeresé­re , nőtt, hazánkban a szén­bányászat előtt nagy felada­tok állnak. Ezek sikeres megoldására a kormány ha­tározatot hozott. A Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság elnöke jelen­tést terjesztett elő a főállá­son kívüli foglalkoztatások helyzetéről. A másodállások, a mellékfoglalkozások, a szakértői és egyéb megbíza­tások vállalásáról folytatott vizsgálat megállapította, hogy a munkavállalásnak ez a formája sok tekintetben előnyös, viszont a különböző intézkedések ellenére évek óta nagy számban fordulnak elő jogilag és erkölcsileg ki­fogásolható esetek, vissza­élések. A Minisztertanács a jelentést, elfogadta és hatá­rozatot hozott a főálláson kívüli foglalkoztatásokkal kapcsolatos jogszabályok fe­lülvizsgálatára, illetve azok szükség szerinti korszerűsí­tésére. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Kádár János a Kádár János, az MSZMP KB első titkára csütörtökön gépjavítási tanszéken látogatást tett a gödöllői Ag­rártudományi Egyetemen. A látogatásra elkísérte Nagy Miklós, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, köz­oktatási és kulturális osztá­lyának vezetője, Cservenka Ferencné, a Pest megyei pártbizottság első titkára, és dr. Dimény Imre mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter. Az egyetem tanácstermé­ben dr. Pető György rektor ismertette az intézmény fej­lődését. Kádár János ezután több tanszék munkáját tekin­tette meg. Délben az egye­tem vezetői ebéden látták vendégül Kádár Jánost és a kíséretében levő személye­ket. Délután­­37,­­1­ 200 személyes Nyisztor György kollégiu­mot keretel­­ fel a párt­­ első titkára. Megtekintette a kol­­l­gium korszerűen berende­zett helyiségeit, majd az ok­tatói kar és a diákság kép­viselőivel találkozott és vá­laszolt kérdéseikre. M­agyaremm cseh­szlovák barátság (R. L.) Külpolitikánk alapelve, hogy baráti kap­csolatokra és szoros együttműködésre törekszünk vala­mennyi szocialista országgal, különösképpen szomszéda­inkkal. Ebben a vonatkozásban nagy jelentőségű ese­mény volt dr. Lubomir Strougal csehszlovák minisz­terelnök budapesti látogatása, amely hozzájárult a két szocialista állam mindenoldalú együttműködésének ki­­szélesedéséhez és megerősödéséh­ez. A két állam együtt­működése hosszú éveken keresztül kölcsönös előnyöket hozott népeink javára. S most, hogy a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaságban túljutottak az 1963—1969-es évek nehéz időszakának hagyatékán, a csehszlovák—ma­gyar kapcsolatok ismét rendkívül barátiak, őszinték, és szívélyesek, elhárult minden akadály a kapcsolatok to­vábbfejlődése előtt. Mi az elmúlt években aggódva figyeltük azt a po­litikai helyzetet, amely a szomszéd országot egy ellen­­forradalmi fordulat küszöbéhez juttatta. A CSKP de­cemberi plénumán elfogadott Tanulságok című doku­mentum nemcsak az ország lakóinak, de nekünk is, és az egész nemzetközi munkásmozgalomnak konkrét és igaz válaszokat adott Csehszlovákia közelmúltjának igen bonyolult eseményeiről. A CSKP — dr. Gustáv Husák vezetésével — ismét biztos osztaga a nemzetközi kom­munista mozgalomnak és a csehszlovák párt harca nyomán ma már szomszédainknál merőben más a bel­politikai helyzet, mint az 1968—69-es években volt. Megszilárdult a népi hatalom, tovább folytatódik a szo­cializmus építése, az emberek becsületesen dolgoznak, megszilárdult Csehszlovákia és a Szovjetunió, valamint a többi baráti ország nemzetközi kapcsolata, fejlődik is­mét az együttműködés. Ennek őszintén örülünk, mert ez hozzájárulást jelent a szocialista országok egységének — mindenekelőtt a Varsói Szerződésben összefogott és a KGST-ben együttműködő államok összefogása — erő­södéséhez. A csehszlovák miniszterelnök budapesti tárgyalásai erősítették azokat az érzelmi szálakat, amelyek a ma­gyar népet a cseh és szlovák néphez fűzik. Hozzájárul­tak ahhoz, hogy országainkban — a nálunk élő szlo­vákság és a Csehszlovákiában élő magyarság — gondjait a lenini nemzetiségi politika szellemében oldhassuk meg. Ezen túlmenően azonban — amint a látogatásról ki­adott közös közleményből olvasható —, valamennyi kér­désben nézetazonosság nyilvánult, meg. Akár az ipari és mezőgazdasági kooperáció, a szakosítás, valamint a mű­szaki-tudományos együttműködés továbbfejlesztésében, akár a turistaforgalom bővítésében, akár a KGST-ben megvalósuló szocialista gazdasági integráció további lé­péseiről is volt szó. De teljes nézetazonosság nyilvánult meg a nemzet­közi helyzet legaktuálisabb kérdései tekintetében is, különösen ami az európai biztonsági értekezlet összehí­vásának gyakorlati előkészítését illeti, valamint a két német államhoz fűződő viszonyunkat tekintve. Mind a magyar, mind a csehszlovák miniszterelnök határozottan elítélte azt a diszkriminációt, amellyel számos tőkés­állam kormánya akadályozza az NDK nemzetközi jogi elismerését. Világosan kitűnik a közös közleményből, hogy mind a magyar, mind a csehszlovák fél azonos nézeteket vall a Csehszlovákia tragédiáját okozó mün­cheni egyezmény érvénytelenítésének kérdésében és en­nek az NSZK részéről a kezdettől fogva való érvényte­lenség elismerésében látják az NSZK-val való diplo­máciai kapcsolatok fejlődésének feltételét. Teljes szívünkből örülünk annak, hogy — noha még maradtak is szomszédainknál belső megoldatlan politi­kai problémák, de — Csehszlovákiában is az emberek a múlt, helyett most már inkább a jövőbe tekintenek. Érdeklődéssel várják a CSKP május végén összeülő XIV. kongresszusát, amely bizonyára kijelöli a szocia­lista építés további legfontosabb tennivalóit. Ez az a kö­zös történelmi feladat — társadalmi berendezkedésünk és céljaink azonossága alapján —, amelyre népeink erő­södő és egyre szívélyesebbé váló barátsága, országaink együttműködése épül. VILÁG PROLETÁRJÁÉ EGYESÜLJETEK! CSOHOKIJ MEGYEI * MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 28. ÉVFOLYAM, 48. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1971. FEBRUÁR 26., PÉNTEK Hagymaduggatás, gyökérmagvetés Makón, a Kossuth Terme­lőszövetkezet földjén meg­kezdődött a hagymadugga­tás. A tagok a háztáji te­rület nagy részén már be­fejezték a munkát. Elvetet­ték a zöldségmagot is. Az elmúlt hetek jó időjárása kedvezett a tavaszi mun­káknak. A tsz a közös mű­velésű földön is előkészítet­te már a talajt a duggatás­­ra. Jobb oldali képünkön Kiss András a gyökérmagot veti. Alsó képünkön a nö­vénytermesztési brigád tag­jai közül Baranyi István, Gera Ferencné, Rácz János­né pedig már a nagyüzemi táblán duggatja a hagymát. A közben beállt hideg idő néhány napra visszavetette a munkát. Úgy tervezik, hogy a jövő hét elején a ki­rályhegyesi és a rákosi út közötti területen — itt már előkészítették a talajt — to­vább folytatják a hagyma duggatását. A többi, makói tsz-ben is megkezdődött a tavaszi munka. A Lenin Termelő­­szövetkezet rákosi üzemegy­ségének területén a hét vé­gére befejeződik a talajelő­­készítés. A tagok a háztáji földterületeken már a dug­­hagymamagot is vetik. (Forgetts az Avasaer felvételei) l­i testület A SZOT elnökségének ha­tározata alapján megalakult a Munkahelyi Testnevelés országos bizottsága. A tár­sadalmi szervezetek, minisz­tériumok, szakemberek és a SZOT illetékes osztályai­nak képviselőiből álló testü­let elfogadta a munkahelyi testnevelés elterjesztésével kapcsolatos feladattervet. Péter János ma hazautazik Péter János külügyminisz­ter ma befejezi dániai láto­gatását és hazautazik.­­ Tegnap, csütörtökön kül­­­­ügyminiszterünk megbeszé­lést folytatott K. Helveg Petersen kulturális- és lesze­relésügyi miniszterrel lesze­relési kérdésekről, majd megtekintett egy Koppen­hága környéki bevásárló központot. Ezután a világpiacon Rex- Rotary néven szereplő dán vállalat központi gyártelepé­re látogatott el, ahol megte­kintette a cég által gyártott ultramodern fénymásoló, sokszorosító és stencilező gépeket. Egy másik, az An­­hydro A­S nevű dán válla­latnál tett látogatásnak az adott különös hangsúlyt, hogy ez a cég máris szer­ződést kötött hazai vállala­tainkkal egy teljes tejporító gépsor leszállítására, s igen érdekelt a most folyó újabb tárgyalások kimenetelében, mivel azok sikere esetén két zöldtakarmány-porító­­ üzem leszállítására is megrende­lést kaphat Magyarországról. „Külügyminiszteri szintre” ezt a látogatást az a körül­mény emelte, hogy itt nem egyszerű kereskedelmi ügy­letről, hanem a magyar fél szerint jóval tartósabb gaz­dasági kapcsolatokat biztosí­tó termelési kooperációról van szó.

Next