Csongrád Megyei Hírlap, 1976. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-09 / 7. szám
I HÍRE _ __________ _____ • Tu—154. Az Aeroflot szovjet légiközlekedési vállalat TU—154 típusú utasszállító repülőgépe megérkezett Afganisztán fővárosába, s ezzel megkezdődött a Moszkva—Kabul—Moszkva útvonalon a rendszeres légiijárat. • KIÁLLÍTÁS. Papp Lajos -SZOT-díjas költő, a Napjaink főszerkesztője nyitja meg Tóth Sándor szobrászművész kiállítását a miskolci Hermann Ottó Múzeumban január 10-én, vasárnap . 12 órakor. • A SZENTESI KERTBARÁTOK köre január 9-én, pénteken este 6 órakor előadást rendez a Móricz Zsigmond Művelődési Központban. Ez alkalommal Hegedűs Katalin múzeumigazgató tart előadást egyiptomi ásatásokról. Szemléltetésül diaképeket is láthat a közönség. • A TRANSELEKTRO külkereskedelmi vállalat csütörtökön Kuvaitból hivatalos értesítést kapott, hogy a korábbi versenytárgyalásra tett ajánlata kedvező fogadtatásra talált, s a kuvaiti villamossági és vízügyi minisztérium 5,7 millió dolár értékű rendelésre adott megbízást. A mostani szállítási megbízás alapján 1977-ben 5 komplett 33/11 kilovoltos transzformátorállomást kell a Transelektro-nak kulcsrakészen átadnia. Ennek megfelelően a vállalat még az idén megkezdi a transzformátorok szállítását. • MEGÖLTE ANYJÁT, APJÁT ÉLETVESZÉLYESEN MEGSEBESÍTETTE. Thomka Miklós Lehel I1i éves tanuló, lakásukon, a Budapest VI. kerület Rudas László utca 35. szám alatti tanulmányai elhanyagolása miatt keletkezett szóváltás közben ■s megölte anyját, apját pedig életveszélyesen megsebesítette. Thomka Miklós Lehelt a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte és megindította a vizsgálatot. Jól rendezett televíziós krimire emlékeztető módon végződött az az emberrablás, amelynek áldozata a Phonogram francia hanglemezgyártó cég igazgatója, Louis Hazan volt. A tettesek által kért 15 millió frank válságdíjat a megbeszélt helyre polgári ruhás detektívek vitték el és az átvételére érkezett bűnözőt letartóztatták. A bandita kihallgatása ugyan nem járt eredménnyel, de ruhájának átvizsgálása közben nadrághajtókájának kettő szegélyén számokat fedeztek fel. Pró• MÚZEUMFELÚJÍTÁS Több mint két esztendeig tartó munka után — csaknem húszmillió forintos költséggel — befejeződött a debreceni Déry _ Múzeum rekonstrukciója. A fél évszázaddal ezelőtt készült épületet bekapcsolták a távfűtésbe, kicserélték a villanyvíz-, és gázvezetékeket, klímaberendezést kapott a képtár. A kupola mellet két kisebb kiállítótermet alakítottak ki. • KLUMPÁK. Gyermekei részére 40 ezer pár fatalpú klumpát gyárt az első félévben a győri cipész szövetkezet. A sorozatgyártás megkezdése előtt kikísérletezték hogy legcélszerűbb égerfából készíteni a klumpák talpát mivel az könnyűszerkezetű és jó szegtartó. • HÍMZETT TÉRKÉPET készített Baranya megyéről Hervai Mihály pécsi lakos, aki baleset, illetve betegség miatt cserélte fel a bányamunkát a kézimunkázással Szebbnél szebb munkái közé tartozik Baranya megye hímzett térképe, amelynek elkészítésére félezer órát áldozott. A nagyméretű térkép felső részét magyar, alját délszláv, két oldalát német motívumok díszítik, daképpen kikerestették, van-e ilyen telefonszám és milyen lakcímhez kapcsolódik. így bukkantak rá egy elhagyatott villára, amelynek konyhájában gúzsba kötve megtalálták Hazant,— sértetlenül, de teljesen kimerült állapotban. Ezután sorra tartóztatták le a banda tagjait, köztük az értelmi szerzőt, egy irodatakarító cég tulajdonosát, akinek irodája ugyanabban az épületben van, mint az elrabolt igazgatóé, a 11 tagú csoport hat tagja viszont még mindig szökésben van. KRIMI — A VALÓSÁGBAN A VAGY PÁRBA.! Ni A 197$. JANUAR 9.« PÉNTEK H*arc€U napja A Nap kel 7 óra 32 perckor, és nyugszik 16 óra 11 perckor. A Hold ke 1 óra 30 perckor, és nyugszik 0 óra 00 perckor. FELHŐS idő, CSAPADÉK NÉLKÜL Várszatp Időjárás ma estig: változóan felhős, párás idő, számottevő nélkül. Mérsékelt, napközben időnként megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható Legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: 0, plusz 5 fok között. ■távoitíttoi kedd reggelig: felhős párás, ködös idő. Hely szokslift havazás, havas eső, eső, időnként megélénkülő nyugati szél. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában mínusz 1, mínusz 6, északkeleten mínusz 5, mínusz 10 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 0, plusz 11 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább S mrr.) erapaettk az ország területének 30 százalékán várható. (MTI) MOZI Csomlád: Szabadság: Ne sírj teleszájjal. Színes francia film. Kezdés fél fél 6 és háromnegyed 8-kor. Vásárhely: A nagy attrakció. színes szovjet film. Kezdés: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. Terv: Az idők kezdetén. Színes magyar film. Kezdés: délután 6, negyed 6 és este fél 8-kor. Makó: Vörös Csillag: Mussolini végnapjai. Színes olasz film. Kezdés: háromnegyed 6 és 8 órakor. Szabadság: Várakozók. Színes magyar film. 14 éven felülieknek! Kezdés: negyed 6 és fél-kor. Szentes: Szabadság: Bosszú a bércek között. Színes csehszlovák film. Kezdés: 4 és 6 órakor. Macbeth: Színes angol film. 16 éven felülieknek! Kezdés: negyed 9-kor. Szeged: Szabadság: Ballagó idő. Magyar film. Kezdés: fél 4 és háromnegyed 6-kor. A sakál napja. Színes angol—francia film. Kezdés: este 8 órakor. Fáklya: Ereszd el a szakállamat. Színes magyar film. 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor. Vörös Csillag: A sakál napja. Színes angol—francia film. Kezdés: délelőtt 10-kor, délután negyed 4- kor. Csoda Milánóban. Olasz film. Filmbarátok köre előadás. Kezdés: fél 6 és háromnegyed 8-kor. TV Magyar televízió 2.05 Magyar irodalom. (Ált. Isk. 8. oszt.) A város peremén. József Attila. I. rész. 9 45 Tévétorna. (Ism.) 14.05 Magyar irodalom. (Ism.) 15.50 Napköziseknek , szakköröknek. Az erdő növényei és állatai. 16.25 Irány az egyetem! Körmozgás. Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. 17 50 Hírek. 17.55 Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek. — Az élelmiszer-eladó. 18.10 50 perc meteorológia. 18.15 Mindenki közlekedik ... 18 30 Látókör: Gazdaság, társadalom, egyén. ;A tévé politikai vitaestje. — VI. r. 19.15 Esti mese. 19.30 Tévéhíradó. 20.00 Idősebbek is elkezdhetik . . . 20.05 Vonatok között. Magyarul beszélő NSZK film. 21.10 A legutolsó mohikánok? Riportfilmsorozat. II. rész. 21.35 Operabarátok. — Magazin. 22.45 Tévéhíradó 3. XI. műsor. 20.00 Műhely. — Társadalomtudományi Figyelő. 20.35 Sztravinszkij : Zsoltár-szimfónia. 20.55 Tévéhíradó. 21.20 A tizenöt köztársaság fiai. Szovjet rövidfilm. 21.35 Tisztes úriház. Magyarul beszélő francia tévéfilmsorozat. II. rész. Jugoszláv televízió 16.35 Magyar nyelvű távénauló 17.45 Adás gyermekeknek. 18.15 Társadalmi témák. 18.45 Szórakoztató zene. 19.05 Kulturális szemle. 20.00 Hét csapda — vetélkedő. 21.05 Egy seriff New Yorkban — filmsorozat. 22.55 Dokumentumadás. n. műsor. 18.40 Volt egyszer egy ház — filmsorozat. 20.00 Filmpréka. 21.00 Huszonnégy óra. 21.15 Komolyzene. Román televízió 15.00 Iskola-tv. 15.30 Angol nyelvoktatás. 17.55 a növények és az állatok világa. 18.20 A legkisebbeknek . . . 10.30 Tv-híradó. 19.00 Gazdasági tv-újság. 19.30 Szovjet film. Oleg Bondaraev rendezése. SZÍNHÁZ A Szegedi Nemzeti Színház műsora. Negyven gazfickó és egy ma született bárány. Nyugdíjasbérlet. Kezdés: délelőtt fél 6-kor. Otelló. Bartók-bérlet. Kezdés: este 7 órakor. Aki Szegeden bérlettulajdonos, az nagyon jól tudja, milyen „megpróbáltatásokkal” jár a havi bérlet megvásárlása. • Lassan már megedződünk, de egy-egy ideget-ruhát-táskát tépázó bérletvásárlás után megfogadjuk: inkább gyalog járunk. Jómagam is többször elgondolkoztam azon: miért, kényszerítik ránk minden hónap első napjaiban a hosszú várakozásokat különböző helyeken — posta, OTP, Volán —, de hogy őszinte legyek: magyarázatot még mindig nem találtam. A több ezer buszbérlet-tulajdonos újévi jó hangulata igen gyorsan szertefoszlott, amikor hosszú negyedórákat toporgott a friss, már-már túl friss levegőn a havi bérletére várva. Tarjánban például egy órányit kellett ezért álldogálni. Aztán megtörtént az is, hogy hiába volt minden, mert az árusító hölgy — aki egyébként igen udvariasan és villámgyorsan dolgozott —, közel egy óra hosszával munkaideje lejárta után (!) mégiscsak lehúzta a redőnyt — közel 150 ember előtt. Elképzelhető, hogy milyen lett ott a hangulat perceken belül. A kösületek távbeszélő díjainak módosításáról A közlekedés- és postaügyi miniszter — az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével egyetértésben — módosította a távbeszélő-díjszabást. A változás a közönséget, a magánelőfizetőket nem érinti, kizárólag a közületekre vonatkozik. A rendelet szerint az állami költségvetési szervek, a gazdálkodó szervek, a szövetkezetek, a szövetkezeti vállalatok,valamint a társadalmi szervek újtelefonállomásért a tényleges szerelési költségeken felül az eddiginél kétszer nagyobb — főállomásonként 30 090 forint ikerállomásonként 20 000 forint — úgynevezett belépési díjat fizetnek. Azt már egy korábbi rendelet tette kötelezővé, hogy újabb telefonállomás létesítésénél fejlesztési alapjukból hozzájárulnak a távbeszélő-hálózat fejlesztéséhez. A rendelet módosította a beruházási hozzájárulásra kötelezett szervek havi telefonelőfizetési díjait is. Ennek lényege, hogy a gépi kapcsolású telefonhálózatban a főállomás havi díja 40 forintról 120 forintra, az ikerállomásé 30 forintról 80 forintra emelkedett. A kézi kapcsolású hálózatban a főállomásért 30 forint helyett 90 forint, az ikerállomás után 20 forint helyett 60 forint a havi előfizetési díj. A többletbevétel felét a posta ugyancsak a távbeszélő-hálózat és aközpontik fejlesztésére fordítja. Az utalánydíj változatlanul 50 forint maradt. A rendelet — amely mintegy 190—190 ezer közületi telefonállomást érint — januá 1-én lépett hatályba. (MTI) Másként nem lehet? Suszbérlet váltása — sorban állással Megkérdeztük a Volán 10. számú Vállalat ez ügyben illetékesét, Szabó István kereskedelmi osztályvezetőt, aki a következőket mondotta el: — Köztudott, hogy az új bérleteket az előző hónap utolsó munkanapjától lehet megvásárolni (a Marx téri központban már 25-étől). Tény, hogy az utasok csak sorban állással tudják ezt lebonyolítani. Hogy kevés helyen, s nem a legmegfelelőbb nyitva tartási időben történik az árusítás? Ezen a következőkben igyekszünk változtatni. de arra is felhívjuk az utasok figyelmét, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utcai utazási irodánkban is lehet bérletet váltani. Ezt eddig igen kevesen keresték fel ilyen céllal. Arról is alig tudnak, hogy néhány nagyobb gyárban — a Textilművekben, a KSZV- ben, a cipőgyárban — már több mint egy év óta fizetési napokon kivisszük a bérleteket. Azokon a helyeken, akkor kevesen veszik meg. Ennek ellenére tervezzük, hogy ezt a szolgáltatást bevezetjük még néhány üzemben — remélve, megszokják és igénybe veszik ezt. Helyes a kezdeményezés. Bízunk abban, hogy a többi üzemben, gyárban nagyobb sikere és eredménye lesz az akciónak, mint eddig volt. De gondoljanak talán azokra is, akik kisebb vállalatoknál, hivatalokban dolgoznak. Mert bizonyára lenne arra mód, hogy ez alatt a néhány nap alatt a decentrumok pénztárainak nyitva tartási idejét, növeljék, például este hét-nyolc óráig. Megpróbálkozhatnának azzal is, hogy a helyijáratú autóbuszokon dolgozó kalauzok, vagy az ellenőrzést is végző főkalauzok árusítsanak bérleteket. Megérné. Mindkét oldalon. FÖLDI ZSUZSA A re#• r r • Az év ifjúsági sportolói A Telesport hagyományos az „év ifjúsági sportolója’’ választásán a következő rangsor alakult ki: Az év ifjúsági sportolója a lányoknál Verrasztó Gabriella, a KSI versenyzője, 1961-ben született, edzője Sági Elvira.. A magyar női úszósport legígéretesebb versenyzője, a Cali-i felnőtt VB-n hetedik helyezést ért el. Az IBV-n 3 aranyérmet, egy ezüst és négy bronzérmet nyert. Az ifjúsági EB kétszeres bronzérmese. 2. Szabó Gabriella asztaliteniszező. A Bp. Statisztika sportolója, 1959-es születésű. Edzője dr. Ormai László. Az ifjúsági EB-n vegyespárosban aranyérmet nyert, és tagja volt a bronzérmes női csapatnak is. Ifjúsági versenyző létére megnyerte a felnőtt tízek bajnokságát. 3. Rózsavölgyi Éva teniszező és Csőke Katalin atléta. Rózsavölgyi Éva 1957-ben született, az V. Dózsa versenyzője, Bánhidi Károly az edzője. Az ifjúsági Európa- Bajnokság női egyes 3. helyezettje, megnyerte a felnőtt bajnokságot és az ifjúsági országos bajnokságot is. Csőke Katalin 1957-ben született, a Csepel SC diszkoszvetője, edzője id. Saskői Alfonz. Az ifjúsági Európa Bajnokságon ezüstérmet szerzett, ő tartja az ifjúsági diszkoszvető csúcsot. Szavazatot kapott még: Sándor Alexandra kajakozó, Kristyán Zsuzsa tekéző, Óvári Éva és Tóth Margit tornász valamint Nyúl Ilona vívó. Az "év ifjúsági" sportolója"a fiúk csoportjában Billa 36- zses birkózó. 1955-ben született. Az FTC versenyzője, edzője Zsibrita János. Junior világbajnok, s a felnőtt Európa Bajnokságon ezüstérmes. Magyar bajnok mind a felnőtteknél, mind a junioroknál. 2. Nagy Sándor úszó. 1960- ban született, a Gyulai SE versenyzője, edzői Sági Elvira és Molnár Lajos. Az ifjúsági EB-n a 400 méteres és az 1500 méteres gyorsúszásban aranyérmes lett. Három első helyet ért el az IBV-n, s ezenkívül egy bronzérmet is szerzett. Felnőtt csúcsot tart a 400, 800 és 1500 m-es gyorsúszásban. 800 m-en ő a felnőtt Európa csúcstartó is. 3. Dobi Lajos öttusázó. 1955-ben született, a Csepel SC versenyzője, vezetőedzője Benedek Ferenc és Benedek Péter. Montrealban a junior VB-n győztes csapat tagja, egyéniben 2. helyezett. Jelentős számú szavazatot kapott ezenkívül: Molnár János asztaliteniszező, Saskői Alfonz atléta, Kálecz Sándor kenus, Tóth Mihály és Tanszer Miklós cselgáncsozók. A díjakat a Telesport csütörtök délutáni műsorának keretében adták át. (MTI) SPORT Tanácsadás — totózóknak 1. Roma—Juventus 2. Ascoli—Perugia 3. Cagliari—Com© 4. Cesena—Fiorentina 5. Napoli—Bologna 6. Sampdoria—Inter. 7. Lanerossi—-Vares© x 8. Palermo—Genoa 2 x X 1 9. Pescara—Foggia 1 2 X 10. Piacenza—Catanzaro x 2 11. Spal—Atalanta 1 x 1 12. Taranto—Modena 1 2 x 13. Ternana—Brescia 1 x S Pótmérkőzések s 1. 1, 3L-. VÁSÁRHELYEN. SZEGEDEN, A SPORTCSARNOKBAN Magyar— spanyol teniszverseny Új színt jelent az európai teniszsportban, hogy a fedettpályás,a küzdelemsorozat, amely eddig Király Kupa név alatt vált ismertté. Európai nemzetek csapatversenye címen tulajdonképpen a fehér" sport" Európa-bajnokságává lépett elő. Az A és B osztályra osztott mezőnyben a jobbak közé sorolták Magyarország válogatottját, amely Svédországgal, Spanyolországgal, Franciaországgal, Olaszországgal, Jugoszláviával és az NSZK- val küzd majd a jó helyezés eléréséért. A B oszályban két csoportban négy, illetve öt ország teniszezői mérkőznek. — A rangos európai küzdelemsorozatot, amelynek mérkőzéseit oda-visszavágó alapon, heti két mérkőzéssel rendezik, a sportág nagy hazai propagandájává igyekszünk emelni — mondta Saroveczky Gyula, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára. — Azt tervezzük, hogy két mérkőzést Miskolcon, kettőt Szegeden és hármat Budapesten rendezünk. Ha valahol probléma adódna, egy mérkőzést a szolnoki sportcsarnokba viszünk. A sportág szakvezetői úgy vélik, hogy az A osztály rangos mezőnyében, amelyben — többi között — a svéd Borg, az angol Taylor, a spanyol Oranjes, az olasz Panatta részvételével is számolnak, a jelenlegi erőviszonyok mellett a magyar válogatott a táblázat második felében végezhet. Az Európai nemzetek csapatversenyértek első mérkőzését Magyarország együttese január 18-án vívja Svédország válogatottjával. Négy napnal később 22-én Bolognában az olasz válogatott lesz az ellenfél, majd ismét hazai viadal következik a spanyolok ellen, Szegeden. Groszpéter Attila a bajnok Október 3-tól rendezték meg Vásárhely egyéni sakkbajnokságát. A negyedévet kitöltő küzdelemsorozatban indult 34 résztvevőből 24-en fejezték be a versenyt. Részt vett a küzdelemben Halász Tamás, a Bp. Honvéd sakkozója is, aki Hollandiában első helyen végzett az IBM- verseny egyik kategóriájában, s mesterjelölt minősítést szerzett már. Honfi György, a Bp. Spartacus mesterjelöltje is vendége volt Vásárhelynek, aki tagja az országos bajnokságot nyert fővárosi csapatnak, ő egyébként az országos ifjúsági bajnokság harmadik helyezettje is — a mezőny össztételére és így a verseny színvonalára tehát nem lehet panaszuk a rendezőknek. Az említetteken kívül még három csillagos első osztályú sakkozó is részt vett a küzdelemben. A 11 forduló során az alábbi eredmények születtek a svájci rendszerben lebonyolított bajnokságon: 1. Grószpéter Attila mesterjelölt (H. Porcelán SK) 10, 2. Széll János mesterjelölt (HÓDIKÖT) 10, 3. Honfi György mesterjelölt (Bp. Spartacus) 9, 4. Borsi Imre csillagos első osztályú (H. Porcelán SK) 7, 5. Paksi Imre (HÓDIKÖT) 7, 6. Berkó István (HÓDIKÖT) 6,5 ponttal. Mivel az élen holtverseny alakult ki, négy mérkőzés döntött az első hely sorsáról. A párosmérkőzések jelenlegi állása szerint — a harmadik játszma után — Grószpéter Attila 2,5:0,5 arányban vezet Széll János ellen, ami azt jelenti, hogy már a játszma folytatása nélkül is másodszorra megnyerte Hódmezővásárhely városi bajnokságát. A két sakkozó negyedik játszmájára egyébként ma, pénteken kerül sor. Meglepően jól szerepeltek az alacsonyabb minősítésű versenyzők, így például Borsi Imre, aki két minősítést lépett előre, vagy Paksi Imre és Berkó István, akik szintén magasabb minősítésű versenyzőket utasítottak maguk mögé. LAZAR ISTVÁN CSONGILm MEGYEI HÍRLAP Az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának lapja. Megjelenik: hétfő kivételével. Főszerkesztő: Rácz Lajos. Szerkesztőség: 6740 Szeged Magyar Tanácsköztársaság u. 10. Telefon: 12-715. 12-716. Telexszám: 82-282. A főszerkesztő telefonszáma: 15-729. Az éjszakai ügyelet telefonszáma: 17-506. Hódmezővásárhelyi szerkesztőség: 6000 Tanácsháza fszt 15 Telefon:-905 17 11-919. Makói szerkesztőség: 6900 Felszabadulás : 3. Telefon: 44. Szentesi szerkesztőség: 5600 Kossuth tér 5. sz. Telefon- 470. Csongrádi szerkesztőség•6510 Felszabadulás útja »—4 Teefon- 3.2 Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László. Kiadóhivatal: 6710 Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 1.7 500 17-116. Terjeszti a Magyar Postás Elősizetiet bármely postahivatalnál és a Posta Központi Hírlap Irodánál. Előfizetési díj egy hónapra 20.— Ft. A lapot a Szegedi Nyomda nyert.ia: 6720 Szeged, Bajcsy-Zsinszky u. as. -t-telefon: 13-506, indexszám: 25 053