Csongrád Megyei Hírlap, 1981. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
Honyák János hír Szakmáját a MÁV-nál kezdte, ám amikor megnősült, , búcsút mondott az állandó utazásnak, ingázásnak. — A család sínyli meg, ha a férj örökösen úton van és nincs ideje az otthoniakkal törődni— fűzi hozzá magyarázatként. Lakóhelyéhez, Székkutashoz közelebb keresett állást, így jelentkezett : — Érdekes dolog a fiatalokkal a mindennapi politikáról, a világban zajló eseményekről beszélgetni. Néha meglepően tájékozottak, illetve tájékozatlanok Szélsőséges felkészültségük, néha meghökkentő véleményeik arra ösztönöznek, hogy mindig alaposan készüljenek fel, naprakész ismereteim legyenek. Aminek örülök, az egyre többüknek van önálló véleménye, s ha még nem is vezetékeket, a műanyag padlót, valamint a fürdőszoba-berendezéseket. Fizetése 4 ezer 300 forint körüli. A kőműves szakmunkások órabére 17,70, erre jön a teljesítmény szerinti kiegészítés, amelylyel általában elérik a 21 forintos órabért. A kis kollektíva munkafegyelméről és a teljesítmények egymás közötti értékeléséről ezt mondja: — Akik most együtt dolgozunk —, hét kőműves, öt segédmunkás és egy gépkezelő — 76 óta kezdjük együtt a napokat. Aki nem közénk való volt, az kikopott vagy továbbállt. Természetesen, apróbb-nagyobb súrlódások most is akadnak, de ez hozzátartozik a közösségek életéhez. Nagyobb probléma nincs, de ennek magyarázata a rendszeres ellenőrzés, a nyíltság, hogy gyorsan megmondjuk egymásnak, ha valami nem tetszik. A napi munkám része, hogy kiosztom mindenkinek az elvégeznivalót, meghatározom, melyik lakásban dolgozzon és aztán én is csinálom a saját „adagomat”. A társaimmal való foglalkozás naponta általában két óra hosszat vesz igénybe, hisz jelenleg is több mint tíz lakásban dolgozunk. A brigádban hárman vagyunk párttagok. Néha meglehetősen parázs viták alakulnak ki. Például a teljesítményekről, a minőségről, a bérezésről — saját munkafegyelmünk, egyéni tapasztalataink, lazításaink ismeretében is. De az is kell, hogy nyíltan megmondjuk egymásnak: koma, te most lazítottál! Említi, nehézséget jelent, hogy a lakások nagy részében ott vannak a bérlők is a felújítások idején. Mióta a vállalatnál van, először fordult elő, hogy tizenkét lakásból egyszerre kiköltöztek. Véleménye szerint gyorsabban végeznének az üres helyiségekben. Sokszor boszszankodnak azon, hogy a lakók különleges igényekkel lépnek fel. „Akkor ébred fel az esztétikai igényük — az állam költségére” — említi. Márpedig a tervektől ők nem térhetnek el, nem módosíthatják. Még akkor sem, ha ezen többek megsértődnek, és őket hibáztatják. Szöveg: FÖLDI ZSUZSA Kép: ENYEDI ZOLTÁN „Úgy keresünk, ahogy dolgozunk.. tizenegy éve — a vásárhelyi Városgazdálkodási Vállalatnál. Hogy jól érzi magát, arra bizonyíték: nem forgatja fejében a továbbállást. 1976. óta a 13 tagú kőművesbrigád csoportvezetője, tagja a Május 1. szocialista brigádnak. Lakások, óvodák, iskolák karbantartását, felújítását végzik, ritkán irányítják őket újak építéséhez. A pártnak 1975. óta tagja. Elvégezte a marxizmus—leninizmus középiskolát, tavaly pedig az egyéves pártiskolát Szegeden. Lassan negyedik éve, hogy pártmegbízatásként a KISZ-fiataloknak ifjúsági vitaköröket vezet, a leghelyesebb, de dicsérendő, mert lehet vitatkozni, vitára késztetni őket, és ezzel megszokják azt, hogy elmondják a véleményüket, érveljenek, megtanuljanak mások előtt is beszélni, megvédeni az igazukat , ez az óriási lehetősége ezeknek az ifjúsági fórumoknak. Hódmezővásárhelyen, a Tanácsköztársaság tér 68 A alatti épületben beszélgetünk, ahol jelenleg 12 lakás felújítását végzik. A munka értéke eléri a 100 ezer forintot, s a tervek szerint három és fél hónap alatt végeznek itt (többek között parkettát cserélnek,korszerűsítik a víz-, a gáz- és a villany Az elmúlt évtizedekben dinamikus volt tájegységünkön az urbanizáció. Ennek csak részben mutatója, hogy a lakosság több mint kétharmada városokban él, itt elsősorban nem a statisztikai, hanem a tartalmi elemekre utalunk. Az urbanizáció ugyanis nem azt jelenti — mint erre már Lenin is utalt —, hogy ,,a falu beköltözik a városba”. Az urbanizáció elsősorban azt jelenti, hogy a korábban csak a Városra jellemző feltételek, körülmények mindinkább a községekben vagy azok nagy részén, sőt esetenként a tanyavilágban is megteremtődnek. A kép már rég nem az, hogy a művelődésben mechanikusan előnyös helyzetű a városi, hátrányos helyzetű a falusi ember. Bizonyos tekintetben a város kétségtelenül még jár előnyökkel a faluval szemben, de a különbségek átrétegeződnek. Ma van olyan községünk, amely a közművelődés tárgyi feltételei tekintetében — különböző fajlagos mutatók alapján — előnyösebb helyzetben van, mint a város. Hiszen, miközben a Makó vagy Szentes nagyságú új városrészeinkben nincs mozi, művelődési ház, önálló könyvtár, szerencsére mind kevesebb nagyközségünknek kell nélkülöznie ezeket az alapintézményeket. Mégis fel kell figyelnünk arra, hogy miközben új városrészeinkben az a gond, hogy még nem alakultak ki a művelődés bizonyos alapintézmény-feltételei, több kisközségünkben, a tanyavilág egy részében visszalépés történt a korábbi körülményekhez képest. A hatvanas években a szocialista mezőgazdaság megerősítése jegyében indokoltan különös súlyt kapott a falu, a tanya művelődése is, a hetvenes években helyes volt figyelmünket nagyobb mértékben a városokra fordítani, de úgy tűnik, nem gondoltunk időben arra, hogy az egyébként ugyancsak ésszerű közigazgatási korszerűsítések több helyen a kisközségekben több száz vagy ezer ember művelődési lehetőségeit elszürkítik. A jövőben erre különös gondot kell fordítani. A közművelődés tárgyi feltételeit erőnk szerint tovább javítjuk. Nagy tartalékok vannak azonban a közművelődésben is az üzem- és munkaszervezésben, az emberi alkotóerőben. Sokkal hatékonyabban kell kihasználni lehetőségeinket, le kell bontani azokat a szemléleti korlátokat, amelyek esetenként még ma is az „én házam az én váram” kispolgári alapállásból viszonyulnak a szocialista közművelődés közös ügyéhez. És e tekintetben sem szabad megállnunk az elvi egyetértés megteremtésénél, hanem egységet kell teremtenünk a gyakorlati megvalósításban is. Meggyőződésünk, hogy közművelődésünk jelentős kihasználatlan tartalékai gyökereznek még szemléleti okokban. Művészeti életünkben az elmúlt évtizedek nagy fejlődést hoztak, jelentős eredmények születtek, nem lebecsülendő egyenetlenséggel és ellentmondásokkal. Gazdagodott művészeti életünk, a fejlődés alapvető feltételeként értékeljük a művészet társadalmi, anyagi és szociális létbiztonságának megteremtését. Törekvésünk az volt, és marad, hogy megfelelő alkotói lehetőséget biztosítsunk a művészetnek ahhoz, hogy a társadalmi valóságunkat, eredményeinket és természetesen létező gondjainkat is a népnek, a népről szólva gazdagodó színvonalon visszaadják. Azt várjuk, hogy méltóan értékeljék közös erőfeszítéseink eredményét. És amikor a gondokról szólnak, akkor se keverjék össze a régi társadalom pusztuló életformájának fájdalmait az új társadalom életformájának szülési fájdalmaival, gyermekbetegségeivel. Úgy érezzük, a művészeti alkotások értékelésében, hasonlóan a társadalom más területeihez, fellelhető még az egyenlősdi. Meggyőződésünk, hogy amint a társadalomban, a gazdaságban a közösségek és az emberek munkájának értékelésében erősödik a társadalmi igény és törekvés a végzett munka szerinti differenciálásra, ezt a művészeti életben is erősítenünk kell. Erre fel kell készülni a pártszervezeteknek, a művészeti élet irányításának, alkotóinak és értékelőinek egyaránt. Az értékelésről szólva külön szeretném aláhúzni a kritika szerepét és jelentőségét. A művészt és a közönséget egyaránt orientáló, az alkotásról nagyfokú ideológiai és szakmai felkészültséggel és felelősséggel szóló kritika szép eredményei mellett feladatai sem kisebbek megyénkben. Jó lenne, ha társadalomtudományi intézményeink ebben az eddiginél intenzívebben vállalnának szerepet. A különböző művészeti műhelyek önállósága is fő vonásaiban eredményesen, de problémáktól sem mentesen fejlődött. Voltak és vannak vitatható nézetek a műhelyönállóság értelmezésében. Vannak, akik úgy ítélik meg, hogy a jogok és kötelességek egyfajta különválasztásáról van szó. Nevezetesen, hogy egy műhelynek joga egyedül kialakítani törekvéseit, válogatni és közzétenni az alkotásokat, és a társadalomnak pedig kötelessége ezt tudomásul venni, mi több, csak pozitívan értékelni. Márpedig a jogok és a kötelességek ilyen különválasztása veszélyes. A különböző műhelyeknek egyidejűleg joga arculatát felelősségteljesen alakítani, formálni, de egyaránt kötelessége figyelembe venni a társadalmi követelményeket, törekvéseket, elvárásokat is. Természetes dolog, hogy a társadalomnak is kötelessége elfogadni a reális mértékű műhelyönállóságot, de joga számon kérni azt, hogy a műhelyek hogyan gazdálkodnak a társadalom anyagi,, erkölcsi, szellemi értékeivel, miként szolgálják közös társadalmi törekvéseinket. A magunk részéről a jövőben is nagy jelentőséget tulajdonítunk a felelősségteljes műhely önállóságának, a magasszintű ideológiai, szakmai munkának. De változatlanul nem mondhatunk le a munka értékeléséről, és fontosnak tartjuk a műhelyek munkájában is a közönségkapcsolatok erősítését. A közönségkapcsolatban külön kell felfigyelni az ifjúság növekvő jelenlétére. A szocialista művészetpolitika fontos feladata a társadalom ízlésének formálására. E téren is jelentős eredmények születtek, de sok a fehér folt. Itt sem ritka a végletes megközelítés. Találkozunk olyan nézettel, hogy a művész vagy éppen az intézmény a saját ízlésének elfogadását mintegy megköveteli a közönségtől, s ha ezt a közönség nem teszi, akkor a közönséget hibáztatja. Természetes dolog, hogy a művészetnek nem feladata a közönségízlés mechanikus kiszolgálása, sőt fontos annak gazdagítása, alakítása, de attól nem lesz jobb a közönségízlés, ha azt egy-egy produkció elutasítása miatt sznobnak minősítik, ahogy erre sajnos még a helyi műhelyekben és kommunikációban is találunk példát. Régi igazság, mind a művészre, mind a közönségre vonatkozóan, hogy egyiket sem lehet sem kinevezni, sem leváltani. Ezt a jövőben is tudomásul kell venni, és ennek alapján keresni a találkozási pontokat. Hiszen azzal sem érthetünk egyet, hogy vannak állampolgárok, esetenként párttagok is, akik szívesen kiáltják ki saját ízlésüket művészetpolitikai normává, és ha ezt nem kapják vissza, akkor a művészetpolitikát látják veszedelemben. Természetes dolog, hogy egyikünk egyéni ízlése sem egyenlő a művészetpolitika követelményeivel. E végletes példák említésével is csupán aláhúzni kívánjuk az ízlésformálás művelődési, művészeti szerepét. E téren is különös figyelmet kell fordítanunk ifjúságunk ízlésének alakítására, környezeti kultúrájában, művészeti érdeklődésében, szórakozásában egyaránt. Úgy érezzük, a párt vezető szerepét és tömegkapcsolatát, a szocialista népi-nemzeti egységet szolgálja a közművelődés- és művészetpolitika is. Az elmúlt években és évtizedekben a pártszervezetekben erre növekvő figyelmet fordítottunk. Nagyon fontos az, hogy a párt természetes politikai mechanizmusában a művelődési tényezők nagyobb szerepet kapnak. Többet foglalkozunk ezzel a gazdasági munkát vagy éppen a társadalmi életet vizsgálva az agitációban, a propagandában, a tájékoztatásban és az információban egyaránt. A jövőben is akkor szolgáljuk eredményesen pártunk művelődéspolitikai törekvéseit, ha a pártéletben, a párt és tömegek kapcsolatában helyesen képviseljük alapelveinket, az elért eredményeket és közös feladataink együttes kimunkálására, megvalósítására mozgósítunk. ------------ 3 KONCZ JÁNOS VASÁRNAP, 1981. FEBRUÁR 1. Február 2-től 6-ig Pártnapok Csongrád megyében Februárban folytatódik megyénkben a januárban megkezdett nyilvános pártnapi rendezvények sorozata. Az alábbiakban a jövő héten megtartandó pártnapok programját közöljük: Csongrád Február 2-án, hétfőn az ÉLIKER-nél 17 órakor — előadó: Keller János. Hódmezővásárhely Február 4-én, szerdán a HÓDIKÖT Vorosilov utcai művelődési házában 15 órakor — előadó: dr. Bartha László, a Húsipari Vállalatnál 15 órakor — előadó: dr. Korell Ferenc. Február 5-én, csütörtökön a METRIPOND Mérleggyárban 15 órakor — előadó: dr. Kapolyi László; a városi tanácsnál a pénzintézeti és az igazságügyi dolgozóknak 16 órakor — előadó: Lehmann István; a tangazdaságban 16 órakor — előadó: Doboz József; a Moziüzemi Vállalatnál 13 órakor — előadó: dr. Horváth Lászlóné; a Fémipari Vállalatnál 15 órakor — előadó: Balog Gyula. Február 6-án, pénteken az Alföldi Porcelángyárban 14 órakor — előadó: dr. Szalontai József. Február 2-án, hétfőn a KIOSZ makói székházában 18 órakor — előadó: Szőnyi Ferenc. Február 3-án, kedden a HÓDIKÖT makói telepén 14 órakor — előadó: Bakos Zoltán. Február 4-én, szerdán a Vas- és Fémipari Szövetkezetben 14 óra 30-kor — előadó: Váradi Györgyné. Királyhegyesen a művelődési házban 18 órakor — előadó: Joó Sándor. Február 6-án, pénteken a városi pártszékházban 15 órakor — előadó: Szűcs Ferenc. Szeged Február 2-án, hétfőn a belvárosi IV/A—B alapszervezetben 16 órakor — előadó: Török József; a Centrum Áruházban 15 órakor — előadó: dr. Besenyi Sándor. Február 3-án, kedden a Biológiai Kutató Intézetben 15 órakor — előadó: dr. Székely Sándor; a tápéi Tiszatáj Tsz-ben 15 órakor — előadó: Szitás Ágoston. Február 4-én, szerdán a pénzintézeti dolgozóknak a Magyar Nemzeti Banknál 16 órakor — előadó Balog István; a Volánnál 15 órakor — előadó: Palpp Gyula; a Szegedi Ruhagyárban 14 óra 30-kor — előadó: Gerencsér Ferenc; a DÉLÉP Házgyárában 14 óra 30-kor — előadó: dr. Siklós János; a Szegedi Szalámigyár és Húskombinátban 14 órakor — előadó: Faluvégi Lajos; a Kábelgyárban 14 óra 30-kor — előadó: dr. Ágoston József. Február 5-én, csütörtökön a KSZV Szegedi Kendergyárában 14 óra 30-kor — előadó: Török József; a Szegedi Nyomdában 14 óra 30-kor — előadó: Kormányos András; a DEFAG-nál 14 óra 30-kor — előadó: Juratovics Aladár; a Paprikafeldolgozóban 14 órakor — előadó: Rigó Szilveszter. Szegedi járás Február 3-án, kedden 14 órakor Szatymazon, a művelődési házban — előadó: dr. Papp Elemér. Szentes Február 4-én, szerdán a Zöldértnél 14 órakor — előadó: Bajomi György. Február 5-én, csütörtökön a Termál Tsz központjában 14 óra 30-kor — előadó: Hoff Miklós. Február 6-án, pénteken a MÁV üzemfőnökségén (művelődési házi 14 órakor — előadó: dr. Bartha László. Makó és környéke Termelési siker Visontán A Mátraaljai Szénbányák Thorez bányaüzemében kimagasló eredménnyel zárták az év első hónapját: a visontai bányászok januárban 750 ezer tonna szenet hoztak felszínre, az előírt havi programnál 120 ezer tonnával többet. Ennyi szenet egy hónap alatt korábban a magas teljesítmény ellenére sem termeltek. E teljesítménnyel kielégítették a Gagarin Hőerőmű megnövekedett igényét, az erőműnek ugyanis a januári csúcsidőszakban több szénre volt szüksége. Finom papírok cigarettákhoz Két korszerű gépsor felszerelését kezdték meg a hazai dohányipar igényeinek kielégítésére a Lábatlan Vékonypapírgyárban. A cigarettákhoz szükséges parafautánzatú szopókapapír és a füstszűrőbetétek burkolópapírjának üzemszerű gyártására rendezkednek be új gépek segítségével. A különleges papírfajták hazai előállítását a Pécsi Dohánygyár és a Lábatlani Papírgyár szakemberei közösen kísérletezték ki. Már a próbák során szállítottak az új termékből az egri, a debreceni és a sátoraljaújhelyi dohánygyáraknak is, s mindenütt kifogástalannak minősítették az importot pótló finom papírokat. A termelés növelésére vásárolta a lábatlani gyár a csaknem 17 millió forint értékű új feldolgozó gépeket. A második negyedévtől kezdődően már üzemszerűen készítik a kétfajta papírterméket, s kielégítik az összes hazai dohánygyár igényét. Vállalják majd a Sopianae cigaretta arany színű szopókájának készítését is.