Csongrád Megyei Hírlap, 1981. november (26. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-01 / 257. szám

A hét­­ kérdése : MIT LEHET VÁRNI A MADRIDI TALÁLKOZÓ­TÓL, AHOL 35 ORSZÁG KÜLDÖTTEI ISMÉT MUN­­ KÁHOZ LÁTTÁK? A madridi kongresszusi palotában háromhónapos szünet után ültek össze újra 33 európai és 2 amerikai or­szág képviselői, hogy meg­próbálják tető alá hozni — lehetőleg még karácsony előtt az értekezlet záródoku­mentumát. Az tulajdonképp 80 százalékban el is készült,­­amint erre Iljicsov, a szov­jet delegáció vezetője rámu­tatott. De az is igaz, hogy épp a legfontosabb kérdé­sekben hiányzik még a sokat emlegetett „consensus”, az­az minden résztvevő egyet­értése. Ezek a fő problémák: az európai leszerelés és ka­tonai enyhülés kérdéseinek megvitatására hivatott kon­ferencia ügye, továbbá az úgynevezett bizalomépítő in­­­tézkedések kérdése. A rendkívül lassú előreha­ladás ellenére, az ismétlődő éles viták ellenére is szük­ség van a madridi találko­zóra, hiszen ez olyan fórum, amely lehetőséget ad az enyhülési folyamat megőrzé­sére, illetve továbbvitelére. A résztvevők többsége igény­li az enyhülést Európában, ezért is lehetett elérni egyes területeken legalább is elő­zetes konkrét megállapodá­sokat (Kötelezettséget vál­lalni a terrorizmus elleni közös fellépésre, megegye­zés a gazdasági együttműkö­dés terén hozandó intézke­désekről, az információ és az emberi kapcsolatok előmoz­dítását célzó döntésekről stb.) Az elmúlt év novemberé­ben elkezdődött madridi ta­nácskozás máris sokkal hosszabb időt vett igénybe, mint a korábbi hasonló ösz­­szejövetel annak idején Belgrádban. A nemzetközi helyzet feszültté válása is tükröződik a madridi viták­ban. Eddig az előrehaladást főleg az amerikai küldöttség magatartása akadályozta, sokáig elzárkóztak attól is, hogy a korábban gyakran hasznosnak bizonyult köz­vetlen szovjet—s amerikai egyeztetéssel próbálják áthi­dalni az ellentéteket. Min­denesetre, most sor került egy megbeszélésre Iljicsov és Max Kampelman nagy­követ, az Egyesült Államok küldöttségének vezetője között.­lidaritás központi vezetősé­gének egyes, mérsékeltebb elemeivel szemben a szélső­ségesek újabb térhódítása éppúgy megfigyelhető, mint az is, hogy vidéken itt és ott szocialistaellenes elemek a Szolidaritás központjának utasításait sem veszik figye­lembe, és vadsztrájkokat szerveznek. A Lengyel Egyesült Mun­káspárt és a kormány veze­tése Jaruzelski hadseregtá­bornok kezében összponto­sul. A párt első titkára, mi­niszterelnök és nemzetvédel­mi miniszter az 5. plénum által funkcióiban megerősít­ve folytatja a küzdelem irá­nyítását azért, hogy — idéz­zük — „Lengyelország végre normális, stabil ország le­gyen”. A pártplénumon nagy hangsúlyt kapott a megállapítás, hogy a lakos­ság ellátása politikai kérdés, megoldására mindenekelőtt társadalmi-politikai téren kell erőfeszítéseket tenni. Jaruzelski rámutatott arra, hogy a lengyel nép ismét nagy segítséget kap a Szov­jetuniótól, amely például ebben a negyedévben továb­bi 30 ezer tonna húst szál­lít Lengyelországba. 2 • HOGYAN ALAKULT A LENGYELORSZÁGI HELYZET A HÉTEN A PÁRTPLÉNUM, A SZTRÁJKOK ÉS ÉS A SZEJM ÜLÉSE UTÁN? A lengyelországi erőpró­bában a szocializmus és a nép igazi érdekeit szolgál­ták az olyan események, mint a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bi­zottságának 5. plénuma és a parlament, a szejm ülése, viszont továbbra is csak mé­lyítették a válságot az úgy­nevezett vadsztrájkok épp­úgy, mint a szerda délben a Szolidaritás szakszervezet által meghirdetett egyórás figyelmeztető sztrájk. Teljesen jogos a lengyel pártnak és kormánynak az a megállapítása, hogy a „sztrájkterror” lehetetlenné teszi az ország súlyos válsá­gából a kibontakozást. Ezért nyúlt hozzá a szejm, a par­lament a sztrájkjog kérdé­séhez. A szerdai, úgynevezett figyelmeztető sztrájk ugyan nem volt teljes, a varsói je­lentések jelezték, hogy mind több lengyel dolgozó döbben rá: a sztrájkokkal csak a népgazdaságnak, végső soron saját magának okoz jóváte­hetetlen kárt. Viszont a Szo­­ l MIT JELENT AZ OPEC DÖNTÉSE AZ OLAJÁRAK EGYSÉGESÍTÉSÉRŐL ÉS BEFAGYASZT­ÁSÁRÓL? Az olajexportáló országok szervezete, az OPEC az idén már nem egyszer próbálko­zott az olajárak egységesíté­sével, többször vitáztak tag­államai arról is, hogy tovább emeljék-e az árakat, vagy meg lehet egyezni bizonyos időre való befagyasztásuk­ban? Eddig ugyanis 32 dol­lárt kért egy hordó olajért Szaúd-Arábia, a legnagyobb olajszállító, és hallani sem akart az olajár emeléséről, egyik-másik afrikai ország viszont 4­1 dollárért szerette volna értékesíteni olaját, s még további áremelést is kívánatosnak tartott. A világpiacon a kereslet az utóbbi hónapokban egy­re csökkent, hiszen minde­nütt takarékoskodtak a drá­ga „fekete arannyal”. A tényleges árat még a drága olajakkal a piacon jelentke­ző országok is mind alacso­nyabban kellett, hogy meg­állapítsák. S most Genfben az OPEC 13 tagállama meg­egyezett: Szaúd-Arábia 32- ről 34-re emeli a maga ola­jának árát, a minőségi fel­árral számított olaj maxi­mális ára a többieknél hor­dónként legfeljebb 38 dollár lehet. Ezek az árak 1982 vé­géig maradnak meg. A világsajtó úgy értékeli, hogy „az OPEC kapitulált a világpiac előtt”. Nagy vissz­hangot keltett a venezuelai olajminiszternek az a kije­lentése is, hogy „a múlté már az olajár örökös eme­lésének lehetősége”. A hír­magyarázók nagy része ösz­­szefüggést keres Szaúd-Ará­bia olajáremelése és az amerikai dollár értékének csökkenése között, illetve még arra is figyelmeztet, hogy az AWACS-üzlettel egy időben jött létre az OPEC-döntés, amelyben Szaúd-Arábiának meghatá­rozó szerepe volt... Azt a 8 és fél milliárd dollárt, amit az amerikai fegyverekért fi­zet Szaúd-Arábia, részben az olajár emeléséből is tud­ja előteremteni. Persze, ez a „valamit valamiért” csak az amerikai—Szaúd-Arábia-i viszonylatban jelentkezik. A tőkésországok közül azok, amelyek a drágábban szállí­­tó arab vagy afrikai álla­moktól vásároltak olajat, most fellélegezhetnek, keve­sebbért kapják az értékes energiahordozót! És, ami szintén nagyon fontos dolog: 1982 végéig tervezhetnek már! pálfy József A LENGYEL PARLAMENT állásfoglalása Fejeződjenek be a sztrájkakciók VARSÓ A lengyel törvényhozás szombaton sztrájkellenes fel­hívást fogadott el. A felhí­vásban — amelyben figye­lembe vették a „Szolidari­tás” országos bizottságának csütörtöki, a helyi sztrájkok megszüntetésére szólító nyi­latkozatát is —, a lengyel parlament támogatásáról biz­tosítja a Jaruzelski vezette kormány eddigi tevékenysé­gét. Ugyancsak támogatja azokat a lépéseket, amelye­ket a kormány a gazdasági stabilizáció érdekében tett és tesz. Külön hangsúlyozta a szejm határozata, hogy sért­hetetlenek az ország szö­vetségi kapcsolatai, különö­sen a Szovjetunióval való baráti és jószomszédi vi­szony. Tekintettel a nemzet létét fenyegető veszélyre, a szejm felhívja az ország lakossá­gát, hogy azonnal fejeződjék be mindenfajta sztrájkakció. A felhívás végén a par­lament ismételten az or­szág lakosságához fordul a normális állapotok helyre­állítását célzó erőfeszítések széles körű társadalmi tá­mogatása végett. A szejm jóváhagyta a személyi változásokra elő­terjesztett javaslatokat is: miniszterelnök-helyettesi rangot kapott Edward Ko­­walczyk, a Demokrata Párt KB elnöke, s személyi vál­tozás történt öt minisztéri­um élén. Nemet mondunk a fegyverkezésre! Leszerelési hét hazánkban Közvéleményünk élénk fi­gyelemmel kíséri a nemzet­közi helyzet fejleményeit, világosan látja, hogy az új imperialista stratégia a glo­bális biztonság veszélyezte­tésével elsősorban Európa népeit, így hazánk békés építőmunkáját fenyegeti, s a fegyverkezés fokozására irányuló amerikai törekvé­sekkel itthon, s külföldön milliók tiltakozó szavát, ál­lásfoglalását kell szembe­szegezni. Így összegezhetők azoknak a megmozdulások­nak, külpolitikai fórumok­nak, békegyűléseknek a ta­pasztalatai, amelyek az ok­tóber 24—31. közötti lesze­relési héten rendeztek az ország városaiban, falvai­ban, üzemeiben A fővárosban például az országos Frédéric Joliot- Curie Sugárbiológiai és Su­gáregészségügyi Kutatóinté­zet dolgozóinak tanácskozá­sán hangoztatták: a neut­ronsugárzás biológiai hatá­sának ismeretében példát­lan cinizmusnak, s a tudo­mányos tények meghamisí­tásának kell minősíteni azt az amerikai állítást, misze­rint a neutronbomba „hu­mánus fegyver”. A tudo­mány munkásai követelik gyártásának azonnali be­szüntetését, azt, hogy­­ a Szovjetunió javaslatainak megfelelően — kezdjenek tárgyalásokat mindenfajta atomfegyver alkalmazásá­nak betiltásáról. Az Április 4. Gépgyárban is leszerelé­si és békefórumot tartottak. Mintegy tízezer fiatal vett részt a soproni Május 1. té­ren rendezett ifjúsági béke­demonstráción — a neutron­­bomba gyártása, s a világ békéjét fenyegető más reak­ciós törekvések ellen tilta­koztak. Az ezekben a hetekben országszerte sorra kerülő munkahelyi ifjúsági parla­mentek nyilvánosságát is felhasználják a fiatalok vé­leményük kifejtésére. Az új fegyverrendszerek tervezett európai telepítése miatti felháborodást, az ifjúság bé­kevágyát kifejező állásfog­lalás született például a Tatabányai Szénbányák Vál­lalat, a Hajdúhadházi ÁFÉSZ és a Gyomai Sütő-, ipari Üzem parlamentjén. Ugyancsak ebben az idő­szakban tartják a mezőgaz­dasági termelőszövetkezetek megyei szövetségeinek kül­döttközgyűléseit. A közös gazdaságok képviselőinek Heves megyei tanácskozá­sán a „korlátozott atomhá­ború” elméletének rendkí­vüli veszélyességét, tartha­tatlanságát emelték ki. A Győr-Sopron megyei köz­gyűlésen pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy az SZKP XXVI. kongresszusán megerősített békekezdemé­­nyezések járható utat jelen­tenek a­­világ népeinek az enyhülési folyamat és a fegyverzetkorlátozás, a le­szerelés ügyét előmozdító tárgyalások folytatására. Hasonló tartalmú táviratot küldött az Országos Béke­tanácsnak a Kiskereskedők Országos Szervezetének el­nöksége is. Algéria nemzeti ünnepén Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Algéria nem­zeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Bendzsedid Sadlit, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság el­nökét. Lázár György, a Minisztertanács elnöke Mohamed Benahmed Abdelghani miniszterelnöknek, Paja Frigyes külügyminiszter Mohamed Seddik Benjahja külügyminisz­ternek küldött táviratában fejezte ki jókívánságait. Huszonhét évvel ezelőtt, 1954. november 1-én kez­dődött a függetlenség kiví­vásáért folytatott névi há­ború Algériában: sok ezer szabadságharcos intézett ezen a napon összehangolt támadást a gyarmattartó Franciaország több tucat katonai és rendőri helyőrsé­ge ellen. Körülbelül egy­millió hazafi életét követel­te az áldozatos küzdelem, amely 1962-ben végül az Evianban kötött megállapo­dással az észak-afrikai or­szág önállóságához vezetett. A politikai függetlenség elnyerése után a gazdasági függetlenség eléréséért fo­­lyó munka szakasza követ­kezett. Az egykori gyengén fejlett mezőgazdasági or­szág, ahol a népesség tekin­télyes része szinte középko­ri viszonyok között élt, nagy léptekkel indult meg a fej­lődés útján. Néhány év múl­va nemzeti tulajdonba ke­rültek az ásványkincsek, s egy évtizede államosították a francia és más tőkés olaj­­társaságokat is. (Algéria gazdaságának alapját ma is a szénhidrogének jelentik.) Gyors iparosítás kezdődött, földreformot hirdettek, meg­indult a szövetkezeti falvak szervezése. Megszüntették az embertelen nyomort, an­nak ellenére, hogy a de­mográfiai robbanás az or­szág lakosságát alig másfél évtized alatt megkétszerez­te. Következetesen haladt az intézményesítés folyamata is. Az egykori felszabadító mozgalom párttá szervező­dött. Kidolgozták is jóvá­hagyták az ország új alkot­mányát; a Nemzeti Charta a fejlődés céljaként a szo­cializmust jelölte meg. Bel­politikai vívmányai mellett Algéria következetes anti­­imperialista, haladó külpoli­tikát folyitat. Jó kapcsolato­kat tart fenn a szocialista országokkal, így hazánk­kal is. Nemzeti ünnepén őszinte tisztelettel üdvözöljük a ba­ráti Algéria népét. (RS) Huszonöt éve történt II nép érdekében EZELŐTT negyedszázaddal, 1956 októberének utolsó napjaiban a szo­cialista társadalmi rend ellenségei ál­tal kirobbantott ellenforradalmi láza­dás nyílt fehérterrorba, a tőkés res­tauráció kendőzetlen meghirdetésébe csapott át. A munkáshatalom helyre­­állításának, a lázadás felszámolásá­nak, a szocialista építőmunka foly­tatásának elengedhetetlen feltételévé vált — amint Kádár János, Münnich Ferenc és más forradalmárok egyér­telműen felismerték — mind a revi­zionista csoporttal, mind a szektás­dogmatikus politikával való határo­zott és következetes szembefordulás, a forradalmi erők tömörítése. November első három napjában Magyarországon történelmi jelentősé­gű, az egész további fejlődést megha­tározó esemény zajlott le: a létrejött új forradalmi központ és a Szovjet­unió képviselői kapcsolatba léptek a szocialista államok vezetőivel,­ hogy megtárgyalják az ellenforradalmi lá­zadás leverésére teendő intézkedése­ket. Egyetértés alakult ki abban, hogy támogatják a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, továbbá azt, hogy a kormány kérésére a Szov­jetunió internacionalista fegyveres se­gítséget nyújtson a Magyar Népköz­­társaságnak. Az új forradalmi központ kezdemé­nyezésére — amellyel együtt küzdött Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, a Magyar Népköztársaság alkotmá­nyos rendjének és a hatalom jogfoly­tonosságának a megszemélyesítője —, megalakult a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. A kor­mány elnöke Kádár János lett, s mel­lette részt vett a munkában Apró Antal, Horváth Imre, Kossa István és Münnich Ferenc, valamint az ország­­gyűlés elnöke — Rónai Sándor —, to­vábbá Dögei Imre és Marosán György. AZ ÚJ KORMÁNY november 4-én kiáltványban fordult a magyar nép­hez, amelyben harcba szólította az ország dolgozóit a munkáshatalom vé­delme, a törvényes rend helyreállítá­sa és a szocialista építőmunka folyta­tása érdekében. „Véget kell vetnünk az ellenforradalmi elemek garázdál­kodásának! Ütött a cselekvés órája! — hangsúlyozta a felhívás. — Meg­­védjük a munkások és parasztok ha­talmát, a népi demokrácia vívmányait. Rendet, biztonságot és nyugalmat te­remtünk hazánkban. A nép és a ha­za érdeke az, hogy erős kormánya le­gyen, olyan kormánya, amely alkal­mas arra, hogy kivezesse az országot súlyos helyzetéből. Mi ezért alakítot­tuk meg a Magyar Forradalmi Mun­kás-Paraszt Kormányt.’­’ A kiáltvány­ban megfogalmazott program emellett foglalkozott az életszínvonal emelé­sével, a gazdaságpolitika módosításá­nak, az államigazgatási munka meg­javításának a feladataival is, s fontos helyet kapott benne a megrendült munkás-paraszt szövetség megerősíté­sének a gondolata. A Magyar Forradalmi Munkás-Pa­raszt Kormány a legfontosabb azon­nali feladatának a fegyveres ellen­­forradalmi csoportok szétverését te­kintette, s emellett egész tevékenysé­gével arra törekedett, hogy elősegítse a megtévesztett emberek leválasztá­sát az osztályellenségtől, az árulóktól. A forradalmi kormány megalakulása és kiáltványa a munkáshatalom hí­veinek tízezreit mozgósította, s ré­szükre világos harci programot, egy­értelmű és határozott politikai irá­nyítást adott. Mérlegelve az adott helyzetet, a munkás-paraszt kormány megállapí­totta, hogy az ellenforradalom fegy­veres erőinek gyors szétverése, a gyil­kosságok és a pusztítások további megakadályozása csak a Szovjetunió internacionalista katonai segítsége ré­vén lehetséges, s kérésére ezt az ön­zetlen segítséget szinte azonnal meg is kapta. Ugyanakkor feledhetetlen és dicső szerepük volt a harcban azok­nak a párttagoknak és pártonkívüli­­eknek, munkásoknak, parasztoknak, értelmiségieknek, karhatalmistáknak, katonáknak és rendőröknek, akik, ha kellett, az életüket áldozták a mun­kás-paraszt hatalomért. NOVEMBER első napjaiban a rend­kívüli helyzetnek megfelelően az új forradalmi központ egyesítette ma­gában a legfelső állami és pártveze­tést. Kádár János vezetésével létre­hozták a Magyar Szocialista Munkás­párt Ideiglenes Intéző Bizottságát . SOROKBAN Belgrád: Szombatom hazaérke­zett Belgrádból az országgyűlés Apró Antal elnök vezette kül­döttsége, amely a szövetségi nemzetgyűlés meghívására öt napot töltött jugoszláviai láto­gatáson. © Drezda: Ifjúsági bé­ketanácskozás kezdődött szom­baton Drezdában, a II. európai ifjúsági leszerelési akciónapok zárórendezvényeként. A ma is folytatódó tanácskozáson a kü­­l­­önböző európai ifjúsági szerve-­­­zetek képviselői összegzik a hét­­ folyamán szervezett akciók ered­ményeit és ttt eljuttatják az ENSZ-hez, valamint a helsinki záróokmányt elfogadó kormá­nyokhoz. © Tunisz: Ma, vasár­nap időelőtti parlamenti­­válasz­tásokra kerül sor Tunéziában. A hazánknál majdnem kétszer nagyobb észak-afrikai ország­ban 2 millió 232 ezer választó­jogosult járul az urnák elé, hogy döntsön a parlament 136 helyének sorsáról. A Tunéziai Kommunista Párt 17 jelölttel vesz részt a választási harcban. Békülés az arabokkal... KAIRO Hoszni Mubarak egyipto­mi elnök kész elmenni Sza­­úd-Arábiába, vagy bármely más arab országba, hogy megmagyarázza országa po­litikáját — békéjét Izraellel —, s rendezze a nézetkü­lönbségeket a többi arab or­szág,­s Egyiptom között. Ezt közölte az államfő az Októ­ber című kairói hetilapnak adott interjújában. Kész vagyok a kibékülésre az arabokkal „a békefolya­mat fényében” — mondotta Mubarak a szombaton nyil­vánosságra hozott nyilatko­zatban. Hozzáfűzte, hogy „nem kíván politikai gondo­kat okozni Szaúd-Arábiának, vagy másoknak” így a meg­felelő időpontot várja a kapcsolatfelvételhez. Nagy nyomatékkal hangsúlyozta ragaszkodását az Izraellel kö­tött megállapodásokhoz, s úgy vélekedett, hogy orszá­ga és Izrael kiváló kapcso­latai a jövőben az arab or­szágok érdekeit fogják szol­gálni. Az egyiptomi/szovjet kap­csolatok javulásának esé­lyeiről kijelentette, hogy er­re megvan a lehetőség —­ úgymond — „a kölcsönös tisztelet és az egymás bel­ügyeibe való be nem avat­kozás alapján”. VASÁRNAP, 1981. NOVEMBER 1.

Next