Csongrád Megyei Hírlap, 1984. december (41. évfolyam, 282-305. szám)

1984-12-01 / 282. szám

a párt XIII. kongresszusára és törekvéseket, utasítsa el a valóságtól elrugaszkodó, voluntarista megnyilvánulá­sokat. Határozottan, elvi alapokon, az ideológiai és a tömegpolitikai munka esz­közeivel is folytatni kell a harcot az im­perialisták antikommunista propagandája, a burzsoá eszmék, a maradi nézetek el­len. A korábbinál többet kell tenni a poli­tikai tudat formálásáért. A maxizmus— leninizmus oktatása eszméink, világnéze­tünk terjesztésével segítse a szocialista építés feladatainak megoldását. Az agitá­ció adjon választ a dolgozókat foglalkoz­tató kérdésekre, és járuljon hozzá mozgó­sításukhoz. Nagy és felelősségteljes feladat hárul a televízióra, a rádióra és a sajtóra a párt politikájának megismertetésében, a hite­les, pontos és gyors tájékoztatásban, a közvélemény formálásában, a cselekvő társadalmi magatartás kialakításában. A tudományos kutatás színvonala ösz­­szességében megfelel országunk adottsá­gainak, eredményesen segíti az építőimun­­kát. A­­tudomány művelői jobban járul­janak hozzá a termelőmunka színvonalá­nak és hatékonyságának emeléséhez, vál­laljanak részt a döntési lehetőségek vál­tozatainak kidolgozásában, segítsék a kul­turált, egészséges emberi élet jobb for­málását. A társadalomtudományok műve­lőinek elsőrendű feladata korunk legfon­tosabb kérdéseinek kellő színvonalú elmé­leti-ideológiai feldolgozása. A párt és az állam a döntések megalapozásában mind­inkább igényli a tudományok közremű­ködését. Az oktatási rendszer lényegében ellát­ja a reá háruló feladatokat. Ebben nagy szerepe van az oktatási intézményekben áldozatos munkát végző pedagógusoknak. A következő években folytatni kell az ok­tatás elhatározott korszerűsítését. A köz­oktatás javításának feladatait és feltétele­it társadalmi-gazdasági program keretében kell meghatározni. A pedagóguspálya tár­sadalmi megbecsülésének növelésével is elő kell segíteni a pedagógushiány meg­szüntetését. A párt művészetpolitikájának fő célja, hogy megteremtse a művészet alapvető­ társadalmi feladatainak teljesítéséhez szükséges feltételeket. Változatlan alap­elvünk az alkotás szabadságának biztosí­tása, a művészeti kezdeményezések, kísér­letezések támogatása, az alkotóműhelyek önálló, felelős működésének segítése — állapítják meg az irányelvek, majd a művészeti ágak, az irodalom, a kritika helyzetével foglalkoznak. A művelődés térhódítása az általános és a szakmai műveltség gyarapítása tár­sadalmi, gazdasági előrehaladásunknak fontos feltétele. Népünk kultúrája gazda­godott, de a kulturális igényeket még nem tudjuk eléggé színvonalasan kielégí­teni. Helyezzük szélesebb alapokra az ön­tevékeny művészi, művelődési csoportok munkáját. Tegyük, színvonalasabbá a mil­liókat érintő szórakoztatást. A művészeti és kulturális életben erősí­teni kell a párt elvi irányító és kezdemé­nyező szerepét. Az ideológiai munkát po­litikai, gazdasági és kulturális feladatok megoldásával szoros egységben kell fej­leszteni. Minden kommunista kötelessége, hogy határozott kiállással, meggyőző ér­veléssel lépjen fel eszméink és a párt po­litikája mellett, a szocializmustól idegen nézetekkel­­szemben. VI. A párt és a tömegszervezetek A Magyar Szocialista Munkáspárt, a munkásosztály forradalmi élcsapata, a dolgozó nép pártja eredményesen irányít­ja, szervezi a szocialista építőmunkát, be­tölti vezető szerepét. •Politikájával kifeje­zi: tevékenységével bizonyítja, hogy telje­síti a nép szolgálatában vállalt kötelezett­ségeit. A Párt és a tömegek kapcsolata jó, a nép bízik a pártban, támogatja politi­káját, dolgozik megvalósításáért. A párt­ban érvényesülnek a lenini normák. A szocialista építőmunka sikeres foly­tatásának fő követelménye, hogy erősöd­jön és tovább szélesedjen a párt eszmei, politikai befolyása. A vezető szerep gya­korlásának alapja a népünk, nemzetünk érdekeit kifejező és szolgáló, a társadalom valóságos helyzetét figyelembe vevő mar­xista-leninista politika. Ennek képvisele­te és megvalósítása nagymértékben függ a határozatok végrehajtásának megszer­vezésétől és ellenőrzésétől. A ve^tq^s^efep^t érvényesítése, a politi­ka sikeres megvalósítása megköveteli a párt eszmei, politikai, szervezeti és cse­lekvési egységét. A párt hatékony működése feltételezi a pártélet szabályainak, a lenini elveknek a következetes megtartását. Az eddiginél több lehetőséget kell teremteni, hogy a párttagság a nagyobb horderejű társadal­mi kérdések eldöntése előtt a párt fóru­main véleményt nyilváníthasson, javasla­tokat tehessen, jobban részt vehessen a döntések előkészítésében. A párt politikájának kidolgozásában, végrehajtásában és ellenőrzésében fontos szerepe van az alapszervezetek és a tag­gyűlések önálló, kezdeményező munkájá­nak. A pártnak 862 ezer tagja van, ötven-­­ ezerrel több, mint a XII. kongresszus ide­jén. A tagságnak eredeti foglalkozása sze­rint csaknem háromnegyede, jelenlegi foglalkozása szerint pedig több mint a fe­le munkás és szövetkezeti paraszt. A párt­­építé­s gyenge a fiatalok között és az ér­telmiségiek egyes rétegeiben. A tagfelvételek során nagy figyelmet kell szentelni annak, hogy a társadalom minden rétegéből azok kerüljenek a párt­ba, akik aktívak a közéletben, szocialista módon élnek, munkájuk, magatartásuk, társadalmi tevékenységük alapján meg­becsülést élveznek. A párt politikájának megvalósításában, az ország előtt álló feladatok megoldásá­ban kiemelkedő szerepük van a választott testületek tagjainak, a párt- és az állami apparátus vezető munkatársainak. A vezetők zöme munkája és magatartá­sa alapján rászolgál a bizalomra, alkal­mas teendőinek ellátására. A pártnak to­vábbra is felelősséget kell vállalnia, hogy a vezető beosztásokban rátermett, hozzá­értő emberek dolgozzanak. Ismét megerő­­­síti azt az elvet és gyakorlatot, hogy — a párttisztségek kivételével — minden be­osztást betölthet arra alkalmas párton­­kívüli is. A pártszervek és -szervezetek támogas­sák a kezdeményező, az újat felkaroló, a rendet és a fegyelmet megkövetelő ve­zetőket. A vezetői tevékenységet is a tel­­­­jes­ítmény és a magatartás alapján kell megítélni. A leghatározottabban fel kell lépni a hatalommal való visszaélés min­denfajta megnyilvánulása ellen. Beosztás­ra való tekintet nélkül, mindenkitől meg kell követelni a szocialista normák meg­tartását. A párt és a nép előtt álló nagy és ne­héz feladatok megoldásában kiemelkedő szerepe és felelőssége van minden párt­­szervezetnek, minden kommunistának. Pártunk harcokban edzett, gazdag tapasz­talatai vannak, bírja népünk bizalmát, birtokában van minden lényeges feltétel­nek, hogy vezetésével eredményesen foly­tatódjék a szocializmus építése Magyaror­szágon. A tömegszervezetek és -mozgalmak tár­sadalmi életünk fontos tényezői, nélkülöz­hetetlen szerepet töltenek be a szocializ­mus építésében. A párt a politika kimun­kálásában és végrehajtásában igényli a tömegszervezetek és -mozgalmak alkotó részvételét, számít kezdeményezéseikre, épít tapasztalataikra, figyelembe veszi vé­leményüket. Az irányelvek a továbbiakban kitérnek a szakszervezetek­, a KISZ és a Hazafias Népfront szerepére, feladataira. VII. A párt nemzetközi tevékenysége Az irányelvek rámutatnak, hogy a nemzetközi kommunista és munkásmozga­lom a társadalmi haladás legfontosabb és legkövetkezetesebb ereje. A pártok önál­lóan a nemzeti adottságokkal, hagyomá­nyokkal és a követelményekkel összhang­ban alakítják politikájukat, és fejtik ki tevékenységüket. A nemzetközi kommunis­ta és munkásmozgalom politikai befolyása világméretekben szélesedik, szervezeti ereje növekszik, új pártok jönnek létre. Mozgalmunkat a megújulás érdekében fo­lyó törekvések jellemzik. A testvérpártok a legfőbb közös célok elérése érdekében erősítik internacionalista szolidaritásu­kat. A kommunista és munkáspártok össze­fogását nem gyengíthetik azok a viták, amelyek szükségszerűen zajlanak a szo­cializmushoz vezető utakról, a már létező, illetve a még csak célként megjelölt szo­cialista társadalomról, a pártok közötti viszony követelményeiről. Az MSZMP tevékeny részt vállal a nem­zetközi kommunista és munkásmozgalom összefogásának erősítésében. Fontosnak tartja az alkotó szellemű, nyílt elvtársi véleménycserét, ennek két és több­oldalú formáit. Osztozik a világbéke megőrzése i, a társadalmi haladást szolgáló közös erő­feszítésekben. Pártunk szorosan együttműködik az SZKP-val, fejleszti együttműködését a szocialista országokban tevékenykedő test­vérpártokkal. Fejleszti kapcsolatait a tő­kés országokban működő kommunista és munkáspártokkal, bővíti együttműködését a fejlődő országok kommunista és mun­káspártjaival. Szolidáris a fejlődő orszá­gok nemzeti felszabadító mozgalmaival, nemzeti demokratikus pártjaival. Tovább építi kapcsoltait a szocialista, a szociál­demokrata pártokkal. Hasznosnak tartja a véleménycserét minden olyan párttal, mozgalommal, amely felelősséget érez a béke ügyéért. Pártunk, forradalmi küldetésének meg­felelően, történelmi felelősséget vállalt a szocializmus­ magyarországi felépítéséért, politikája kifejezi, hűen képviseli népünk alapvető érdekeit. Ugyanakkor a nemzet­közi kommunista és munkásmozgalom szerves része is­ szolidáris a szocializmu­sért folyó világméretű küzdelemmel. A szocializmus építésének magyarországi eredményei egyaránt szolgálják népünk felemelkedését és a társadalmi haladás, a szocializmus, a béke egyetemes ügyét. SZOMBAT, 1984. DECEMBER 1. Kim Ir Szén Kínában Kim Ir Szén, a Koreai Munkapárt Központi Bi­zottságának főtitkára no­vember 26-tól 28-ig nem hi­vatalos látogatást tett Kíná­ban, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására. Kim Ir Szén találkozott és megbeszélése­ket folytatott Hu Jao-pang­­gal, a KKP KB főtitkárá­val, Teng Hsziao-pinggel és Csen Jünnel, a KKP KB PB állandó bizottságának tag­jaival. KGST-tanácskozás Pénteken Budapesten a jegyzőkönyvek aláírásával befejeződött a KGST közle­kedési együttműködési ál­landó bizottságának 72. ülése. A tagországok közle­kedési miniszterei egyebek között az együttműködés olyan fontos kérdéseit vitat­ták meg, mint a szállítások időarányos teljesítése és a közlekedési ágak közötti munkamegosztás javítása Javaslatokat fogadtak el a dunai árufuvarozás, vala­mint a f­olyami-tengeri szál­lítás lehetőségeinek jobb , kihasználására, és kiemel­ten foglalkoztak a KGST legutóbbi felső szintű érte­kezletének határozataiból a közlekedési ágazatokra há­ruló feladatokkal. (MTI) Losonczi Pál hazaérkezett délkelet-ázsiai útjáról Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és felesége pénteken délelőtt hazaérke­zett délkelet-ázsiai körútjá­ról. Az Elnöki Tanács el­nökének kíséretében volt Borbándi János, a Minisz­tertanács elnökhelyettese. Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoz­tatási Hivatalának elnöke, Hév Lajos, az OKISZ elnö­ke, Nagy Gábor külügy- és Melega Tibor külkereske­delmi miniszterhelyettes. Losonczi Pál fogadására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, Trautm­ann Rezső, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, Katona Im­re, az Elnöki Tanács titká­ra és az Elnöki Tanács több tagja, továbbá Várko­­nyi Péter külügyminiszter. Az érkezéskor jelen volt Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió budapesti nagy­követe, Chim Nguon, a Kambodzsai Népköztársaság budapesti nagykövete. Cao Due Minh, a Vietnami Szo­­■ cialista Köztársaság , buda­pesti nagykövetségének ide­iglenes ügyvivője. Budi Hartantyo, az Indonéz Köz­társaság , budapesti nagykö­vete. (MTI) Ülés­ tartóit a KNEB . A Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság pénteken ülést tartott. A testület megtárgyalta a párhuzamos exporttevékenységről, vala­mint az időskorúak foglal­koztatásának helyzetéről ké­szített jelentést. A KNEB tájékozódott a vállalati gaz­dasági munkaközösségekkel összefüggő tapasztalatokról is. A dokumentumokat az illetékes szervek elé ter­jeszti. (MTI) II palesztin nemzeti tanács ülésszaka Amman Az ügyrendi tervekhez ké­pest legalább 24 órás késés­sel, csak péntek hajnalban fejeződött be a hontalan pa­lesztin parlament, a nemze­ti tanács 17. ülésszaka. Új végrehajtó bizottságot vá­lasztott, élén Arafattal, aki­nek az eddiginél szemláto­mást nagyobb felhatalmazá­sa van új, még ismeretlen utak k­eresésére. Ezen az úton — amint a nemzeti ta­nács péntekre virradó éjjel közreadott nyilatkozatából is kitűnt — az Arafat irá­nyította palesztin áramlatok, Jordániával együtt indulnak el. Az új végrehajtó bizottság csak 11 tagból áll, mivel há­rom mandátumot tartalékol­nak olyan, damaszkuszi székhelyű palesztin szerve­­z­eteknek, amelyekkel Ara­­faték szeretnének megbékül­­ni; George Habbas csoport­jának, amelynek neve Népi Front Palesztina Felszabadí­tásáért; Najef Havatme irányzatának (Demokratikus Front Palesztina Felszabadí­tásáért), illetve a Szíriára , támaszkodó Szaika szerve­zetnek. Hat tagja „ végre-­­ hajtó bizottságnak független­­ politikus, Arafat feltétlen­­ híve, ebből a csoportból pe­dig két ember polgármester volt a megszállt Ciszjordá­­niában, mielőtt Izrael de­portálta volna. A végrehaj­tó bizottság meglehetősen sokáig vitatott összetétele arra utal, hogy Jasszer Ara­fat a nyugati part közvéle- l ményének megnyerésén fá­­­­radozik, és igyekszik­­ kerülni saját szervezetének. J­ez El Fatah mozgalomnak­­ Szíriától ugyan elhatárolódó,­­ mégis befolyásos, belső el­lenzéket. Az El Fatah — ta­­­­lán éppen emiatt — mind-­­­össze három tárcát kapott a PFSZ kabinetjében. Péntek hajnalban Arafat sajtóértekezletet tartott. Mondanivalójának közép­­pontjában a fegyveres harc és a jövendő politikai útke­resés állt: azt hangoztatta, hogy a PFSZ folytatja és fokozza a fegyveres ellenál­­l­­ást, de eközben erőfeszíté­­­­seket tesz a Jordániával va­ló együttműködés sikere ér­dekében. A kijelentés idő­ben egybeesett Husszein jor-­­­dániai uralkodó egyiptomi­­ látogatása hírének jordániai­­ megerősítésével. Arafat egyetért Husszeinnel abban, hogy a közel-keleti problé­makört az ENSZ védőer­nyője alatt megszervezett nemzetközi értekezletnek kell áttekintenie, a Bizton­sági Tanács állandó tagjai­nak — közöttük természete­sen a Szovjetuniónak —, va­lamint az egyenrangú part­nerként kezelt PFSZ-nek a részvételével. Nem adott ér­demi választ Arafat a ripor­tereknek arra a kérdésére, hogy előző nap — csütörtö­kön — miről tárgyalt Husz­­szeinmel. Arafat sajtóértekezlete előtt tették közzé az ülésszak hivatalos közleményét, amely csak árnyalatokban tér el a korábban jóváhagyott poli­tikai nyilatkozat állásfogla­lásaitól. Kimondja például, hogy a célul kitűzött konfe­rencia alapja ne az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242- es határozata legyen, hanem, a marokkói Fezben hozott arab csúcsértekezleti hatá­rozat. Az előbbi a palesztin ügyet menekültkérdésként kezelte, az utóbbi burkoltan felajánlotta Izrael államha­tárainak szavatolását, ha a palesztinok államot alapít­hatnak a megszállt területe­ken, és a fővárosuk a meg­szállt Kelet-Jeruzsálem le­hetne. Hussein elgondolása az, hogy az áhított nemzet­közi értekezlet alapjául a 17 éve hozott 242-es, komp­romisszumos határozat szol­gáljon. A közlemény azon­ban mzel kinyilvánítja, hogy állandó PFSZ-bizottság ala­kult a Jordániával való együttműködés módozatainak a kimunkálására, márpedig Arafat választási lehetőségei — minthogy megújították, intézményesítették, és a nemzeti tanácsban törvénye­­­sí­tették politikáját — kime­rí­thetet­lenek A parlament — a nyilatkozat szerint — mindenesere az államalapí­tás mellett áll, elveti tovább­ra is a Camp David-i for­mulát, s párbeszédet ajánl fel az elszakadt csoportoknak, és Szíriának. Ugyanakkor megerősíti, hogy fejleszteni akarja kapcsolatait a Camp David-i alkut formailag még mindig tiszteletben tartó Egyiptommal, és támogatja Irak kezdeményezéseit az Iránnal vívott háború befe­jezte érdekében. Moszkva Magyar-szovjet idegenforgalom Eredményesen alakult az idén is a Magyarország és a Szovjetunió közötti idegen­­forgalom. Az év első tíz hó­napjában 31 százalékkal töb­ben keresték fel Magyaror­szágot szervezett turistacso­portokban, míg a Szovjet­unióba csoportosan 13 szá­zalékkal több magyar turis­ta­­ érkezett. Mint arról az MTI tudósí­tóját az IBUSZ moszkvai kirendeltségén tájékoztatták,, a hagyományos és nagy nép­szerűségnek­­örvendő Buda­pest—Balaton útvonalon kí­vül igen kedveltek a nyu­gat-magyarországi közutak. Kedvező fogadtatásra talál­tak a szovjet turisták köré­ben azok a kombinált utak, amelyek során Magyaror­szággal és valamelyik, ha­zánkkal szomszédos szocia­lista országgal ismerkednek meg. A magyar utazók körében változatlanul óriási az ér­deklődés a fekete-tengeri üdülések és hajóutak, a bal­ti és a kaukázusi köztársa­ságok, valamint a különle­ges élményt nyújtó közép­­ázsiai és szibériai utak iránt. Nem csökkent az érdeklődés a Szovjetunió érintésével más országokba­n Korea, Kína, Mongólia, Finnország vezető utak iránt sem. Az IBUSZ jövőre is ked­vezményt nyújt az elő- és utószezonban történő utazá­sokhoz. Hazánk felszabadulásának 40. évfordulójához kapcso­lódóan új utak , szervezésére is sor kerül. Ilyen lesz a fel­szabadító szovjet hadsereg nyomában elnevezésű út, amelynek során Budapest, Battonya, Szeged, Székesfe­hérvár, Dunakanyar, Buda­pest útvonallal ismerkednek meg a szovjet vendégek. Hasonló útvonalat végigjár­va ismerkedhetnek meg ha­zánkkal a testvérvárosok küldöttségei is, s ugyancsak az évfordulóhoz kapcsolódva tervez az IBUSZ több ba­rátságvonatot és repülőjára­tot indítani. 3

Next