Csongrád Megyei Hírlap, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-01 / 27. szám
2 Megvalósult a lakásépítési program A gépipar termelése 1985- ben 18 százalékkal haladta meg az 1980. évi színvonalat öt év alatt legnagyobb mértékben a viszonylag kisebb anyag- és energiaigényű híradás- és vákuumtechnikai, valamint a műszeripar termelése emelkedett A tervidőszak folyamán nagymértékben fokozódott a gépipar exportcélú termelése, mind a rubelben, mind a konvertibilis valutákban elszámolt kivitel emelkedett, bár az utóbbi a számítottnál lényegesen kisebb mértékben. A tőkés exportot nehezítette a nem eléggé versenyképes kínálat, de korlátozták azt a fejlődő országok fizetési nehézségei, valamint a fejlett tőkés országok diszkriminációs intézkedései is Belföldre elsősorban a gépipar fogyasztási célú értékesítése bővült öt év alatt 30 százalékkal. A béruházási célú eladás csökkent. A vegyipar termelése öt év alatt 11,8 százalékkal emelkedett A kőolajfeldolgozó ipar termelése csökkent, a többi vegyipari ágazaté emelkedett A kőolajfeldolgozó ipar termelésében nőtt a külpiacokon jól értékesíthető aromás termékek gyártása. A Dunai Kőolajipari Vállalatnál a katalitikus krakküzem üzembe helyezése nyomán a fehérárukihozatal az 1980 évi 54 százalékról 1985-ben 65 százalékra emelkedett Korszerűsödött a műanyag-alapanyag termelés szerkezete, emelkedett a műanyagtermelés és -felhasználás, fejlődött a kevésbé energiaigényes műanyag-feldolgozás. Kiemelkedően fejlődött az elmúlt öt évben a gyógyszeripar, a háztartási és kozmetikai vegyipar a gázgyártás és -elosztás. A vegyipari termékek exportja öt év alatt és 1985-ben is mind a szocalista, mind a tőkés országokba számottevően bővült Belföldre a vegyipar 1980-tól 1985-ig 4 százalékkal növelte értékesítését, ezen belül fogyasztási célra mintegy 30 százalékkal Az építőanyag-ipar a tervidőszak első négy évében 4 százalékkal növelte termelését 1985-ben 3,8 százalékkal csökkent az ágazat kibocsátása, így az öt évvel korábbi szintnek felelt meg Az építőanyag-ellátás az időszak folyamán nem volt egyenletes, 1985-ben a kínálat meghaladta a keresletet A könnyűipar az 1981 1985 években 6 százalékkal növelte termelését Az időszak folyamán üzembe helyezett új termelőkapacitások hatására az átlagosnál gyorsabban emelkedett a nyomdaipar, valamint a papíripar termelése. A ruházati termékek termelése a hazai és külföldi kereslet, valamint munkaerő és anyagellátási gondok miatt egyes években csökkent. A könnyűipar öt év alatt a nagy- és kiskereskedelemnek mintegy 7 százalékkal növelte értékesítését. 1985- ben a rubelelszámolású országokba az 1980. évinél több, a tőkés országokba kevesebb árut exportáltak. Az élelmiszeripar termelése az elmúlt, öt évben 11 százalékkal emelkedett. Az ágazat a lakossá, igényeit kielégítette, s emellett termelésének több mint egyötödét exportálta. Az ötéves terv az építési tevékenység növekedését írta elő, az éves tervek azonban csökkenő építési feladatokat határoztak meg. Az országos építési-szerelési tevékenység 1985-ben az előző évihez képest 5 százalékkal csökkent és kb 10 százalékkal volt kisebb az 1980 évinél. A beruházások és a lakásépítés mérséklése elsősorban a kivitelező építőipart érintette. Ennek termelése 1985-ben 8 százalékkal maradt el az előző évitől, és 24 százalékkal az öt évvel azelőttitől A nem építőipari szervezetek építési tevékenysége 1981—1982 években bővült, ezt követően csökkent. A magánépítési tevékenység volumene számottevően növekedett. 1985-ben 72 ezer 500 lakás épült az országban, ezzel lényegében elkészült az öt évre előirányzott 370 ezer lakás A lakosság magánerős lakásépítését a pénzügyi és hitelezési feltételek javításával is segítették öt év alatt a lakások négyötöde magánerőből épült Az épített lakások alapterülete nőtt, 1985-ben átlagosan 80 négyzetméter volt A VI ötéves tervidőszakban a kivitelező építőiparban foglalkoztatottak száma több mint 52 ezer fővel, 16 százalékkal csökkent A létszámcsökkenés döntően a fizikai foglalkozásúak körében következett be, és főleg a hagyományos építőipari szakmákat érintette Az építőiparba nem tartozó szervezeteknél az építési-szerelési munkákon foglalkoztatottak száma kevésbé csökkent, a magán-építőiparban és a lakosság házilagos építkezésein dolgozóké emelkedett A mezőgazdasági termékek termelése a VI. ötéves tervben az előző öt év átlagát 12 százalékkal meghaladta, és ezzel a tervben előirányzott növekedés alsó határát érte el 1985-ben mind a növénytermelés, mind az állattenyésztés termelése elmaradt az előző évitől 1985-ben 14,8 millió tonna gabona termett, 6 százalékkal kevesebb az 1984 évi rekordmennyiségnél öt év alatt 9 millió tonnával. 14 százalékkal több gabonát takarítottak be a gazdaságok mint az előző öt évben A közlekedési vállalatok és szövetkezetek 1985-ben az előző évivel közel azonos, az 1980. évinél 3 százalékkal kisebb tömegű árut szállítottak Az árutonnakilométer-teljesítmény megegyezett az 1980 évivel Az áruszállítási feladatok mérséklődése elsősorban a vasúti közlekedést érintette, amiben jelentős szerepe volt a tranzitforgalom visszaesésének 1982-től a belföldi szállítási teljesítmények is mérséklődtek A közúti és városi közlekedés belföldi szállításai szintén csökkentek 1982 óta, nemzetközi szállításai viszont folyamatosan növekedtek A vízi közlekedés a tengeri szállítások révén fokozta árutonnakilométer-teljesítményét A csővezetékes szállítás 1985 évi teljesítménye ugyancsak jelentősen meghaladta az öt évvel korábbit A távolsági forgalomban szállított utasok száma 1985- ben az 1980 évitől 11 százalékkal maradt el Az utaskilométer-teljesítmény csökkenése 8 százalék volt A vasúti közlekedésben 18 százalékkal, a távolsági autóbusz-közlekedésben egy százalékkal csökkent a személyszállítási teljesítmény A légi közlekedés teljesítménye öt év alatt 24 százalékkal nőtt A helyi személyszállítás utasainak száma öt év alatt 11 százalékkal emelkedett A növekedés a vidéki városokban és a helyi közlekedési járatokkal ellátott községekben következett be 1985-ben az autóbuszok utasainak száma az 1980 évit 19 százalékkal múlta fölül A villamosok utasforgalma 3 százalékkal elmaradt az öt évvel azelőttitől. A metrót, elsősorban, az új vonalszakaszok üzembe helyezésével összefüggésben, az 1980. évinél 13 százalékkal többen vették igénybe öt év alatt 415 km vasútvonalat villamosítottak, így a villamosított vonalak aránya megközelítette a 25 százalékot A villamos vontatás aránya 51 százalékról 60 százalékra emelkedett Befejeződött a Budapest Kelenföld és a Budapest Nyugat pályaudvar rekonstrukciója, folytatódott a záhonyi átrakókörzet fejlesztése. Az autópálya-hálózat 51 km-rel bővült, és 28 km hosszúságú fél autópálya épült. Befejeződött az Árpád híd rekonstrukciója és a Flórián tér rendezése. 1985-től fogadja az utasokat az új Ferihegy—2 légikikötő öt év alatt összesen 150 új villamoskocsit, 78 trolibuszt 96 metrómotorkocsit és 4 ezer 771 autóbuszt helyeztek üzembe Budapesten két új metrószakaszon indult meg a forgalom, összesen 4 km hosszúságban A személygépkocsi-állomány több mint 40 százalékkal emelkedett, és 1985 végén meghaladta az 1,4 milliót A tehergépkocsik száma növekedett és az állományon belül jelentősen emelkedett a gázolajüzemű teherszállító gépjárművek aránya 1982-től magánfuvarozók is részt vesznek a közúti személy és áruszállításban 1985 év végére a magántaxisok száma meghaladta a 10 ezret, a teherautó-fuvarozóké pedig megközelítette a 14 ezret A közlekedés aktív keresőinek száma a tervidőszak első négy évében csökkent, 1985-ben kissé emelkedett, így az 1980 évihez képest Termelő infrastruktúra A Központi Statisztikai Hivat jelentése (Folytatás az 1. oldalról.) olaj aránya számottevően mérséklődött, a földgázfelhasználásé kissé emelkedett. Nőtt az energiafelhasználásban az importált villamos energia és az atomenergia szerepe A Paksi Atomerőmű I és II blokkja szolgáltatja a villamosenergia-termelés egynegyedét, az összt energiafelhasználás 4,6zázalékát A szén aránya az energiaforrásokon belül csökkent. Az energiatermelés bővítésére és korszerűsítésére az energetikai szakágazatban a tervidőszak folyamán kb 130-140 milliárd forintot fordítottak, az összes ipari beruházás 40 százalékát Ennek az összegnek közel egy harmadát a Paksi Atomerőmű építésére használták fel Ezenkívül elkészült többek között a márkushegyi és a nagyegyházi bányaüzem, folyamatban van a mányi barnaszénbánya nyitása A tervidőszak folyamán üzembe lépett a Testvériség-gázvezeték harmadik szakasza. A vaskohászat termelése öt év alatt 7 százalékkal csökkent. A termelésben nőtt az értékesebb hengerelt acélok és a kohászati másod-, illetve harmadtermékek aránya. Az időszak folyamán befejeződött a Lenin Kohászati Művek komiinált technológiájú acélművének és a Dunai Vasmű konverteres acélművének a beruházása. A vaskohászati termékek exportja öt év alatt a rubelelszámolású országokba számottevően emelkedett, a nem rubelelszámolású országokba csökkent. Az ötéves tervidőszak folyamán a Bitó II., a Halimba III és a fenyőfői bauxitbányák üzembe helyezése révén bővült a bauxittermelő kapacitás. A Székesfehérvári Könnyűfémmű fejlesztése befejeződött, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a magasabb feldolgozottsági fokú alumínium félgyártmányok termelése emelkedett. A több termés a hozamok növekedéséből adódott, a vetésterület 4 százalékkal csökkent, öt év átlagában a búza hektáronkénti hozama 4 ezer 630 kg, a kukoricáé 6 ezer 110 kg volt, 570, illetve 1260 kilogrammal több, mint az 1976—1980. években átlagosan. Az ipari növények közül 1981—1985. évek átlagában a cukorrépa termésmennyisége is meghaladta az előző öt évit, a napraforgóé pedig megkétszereződött. 1981—1985. évek átlagában burgonyából és zöldségből egyaránt kevesebbet termeltek, mint az előző öt évben A csökkenés a vetésterület mérséklődésének következménye: öt év átlagos gyümölcstermése 14 százalékkal több volt az 1976— 1980 évek átlagánál. Szőlőből — az 1985. évi nagymértékű csökkenés következtében — öt év alatt 7 százalékkal kevesebb termést takarítottak be az előző öt év átlagánál. 1985-ben az állatállomány csökkent a szarvasmarhaállomány 7 százalékkal, a sertésállomány 10 százalékkal, a juhállomány 13 százalékkal. Az 1985 év végi sertésállomány így is meghaladta az ötéves tervben előirányzottat. A tervhez képest visszaesés elősorban a juhállományban, továbbá a szarvasmarhák számában van. 1981—1985. évek átlagában a vágóállat-termelés közel 15 százalékkal emelkedett. 1985-ben a vágóállat-termelés 2,3 millió tonna volt, 4 százalékkal kevesebb az előző évinél, de az ötéves tervben számítottat meghaladta. A fontosabb állati termékek közül a tej- és a tojástermelés is csökkent 1984. évhez képest. A mezőgazdasági-élelmiszeripari termékek kivitele a tervidőszak folyamán 34 százalékkal emelkedett. Rubelelszámolásokba 30 százalékkal, nem rubelelszámolásokba 36 százalékkal adtak el többet 1985-ben, mint 1980-ban. A mezőgazdasági nagyüzemek alaptevékenységen kívüli tevékenysége az 1981 —1982-es években gyors ütemben emelkedett, 1983 óta a növekedési ütem mérséklődött. A kiegészítő tevékenységet is figyelembe véve a mezőgazdasági ágazat összes bruttó termelése 1985-ben a mezőgazdasági termékek termelésénél kisebb mértékben, 3-4 százalékkal csökkent 1984-hez képest. A nettó termelés bővülése 1981—1984 között meghaladta a bruttó termelését, 1985-ben azonban jobban csökkent, mint a bruttó termelés. Az aktív keresők száma a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban a tervidőszak első három évében, a kiegészítő tevékenység bővülésével összefüggésben növekedett, az utóbbi két évben csökkent. Az 1986. január 1-jei létszám az egy évvel korábbinál 4,4 százalékkal, az öt évvel azelőttinél 6,4 százalékkal volt kisebb. A mezőgazdaság állóeszköz-állománya a VI. ötéves tervidőszakban szerény mértékben emelkedett. Több gabonatárolót helyeztek üzembe és nőtt a kapacitásuk, több sertésférőhelyet építettek, mint az előző öt évben. A traktorok száma évek óta alig változott, teljesítőképességük kismértékben nőtt. Az ültetvénytelepítés az évek folyamán erőteljesen csökkent A műtrágya-felhasználás a tervidőszak első három évében nőtt, azóta csökkent. Az ötéves tervidőszakban 35 ezer hektár területen végeztek erdőtelepítést és fásítást, és 100 ezer hektáron erdőfelújítást. Nőtt az erdővel borított terület, az élőfa-készlet A nettó fakitermelés öt év átlagában 6,5 millió köbméter volt, ennek 58 százaléka ipari fa, a többi tűzifa 1 százalékkal, 3 ezer fővel lett kevesebb. A posta és távközlés beruházásaira a VI. ötéves terv folyamán számottevően többet fordítottak, mint az előző tervidőszakban. A távbeszélő-ellátottság így is csak mérsékelten javult. A bekapcsolt főállomások száma 1985-ben 33 ezerrel, öt év alatt 122 ezerrel, ezen belül a lakásállomások száma 95 ezerrel nőtt. A távhívásba bekapcsolt főállomások aránya az 1980. évi 76 százalékról 1985-ben 81 százalékra emelkedett, és 27 ország helyett 84 ország érhető el távhívással. A rádióműsorok vételi lehetősége URH sávon jelentősen javult. Emellett a Petőfi rádió is megkezdte sztereóadások sugárzását. A televízió adóhálózata 7 fő- és 39 átjátszó adóval bővült. Az I. műsorral besugárzott terület aránya 1985-ben 93 százalék volt. A II. műsor vételi lehetősége az ország területének 54 százalékáról 82 százalékára emelkedett. A posta és távközlés területén az aktív keresők száma öt év alatt 4,5 százalékkal, 3 ezer fővel emelkedett. A kiskereskedelmi hálózat fejlődéséhez az állami és szövetkezeti üzletek kapacitásának bővülése, valamint a magánkereskedők számának növekedése is hozzájárult. A kiskereskedelmi vállalatok és szövetkezetek üzlethálózatuk kapacitását a nagy alapterületű, széles áruválasztékot biztosító áruházak és ABC-áruházak létesítésével növelték, öt év alatt több mint 40 áruház és 250 ABC-áruház nyílt meg, miközben kis üzletekből lényegesen kevesebb lett, összességében az üzletek száma nem változott számottevően, alapterületük azonban kb. 10 százalékkal, az áruforgalmat meghaladó ütemben nőtt 1980—1985 között. A vendéglátó hálózat minőségi fejlődését jelentette az utóbbi években épült reprezentatív szállodák vendéglátóhelyeinek megnyitása Az italboltok, kocsmák száma öt év alatt kb. 350- nel csökkent. 1985. szeptember 30-ig a szocialista kiskereskedelem szervezetei 4381 boltot és 7294 vendéglátóhelyet, a boltok 12 százalékát, a vendéglátóhelyek 40 százalékát adták át szerződéses üzemeltetésre. 1985 közepén a magánkereskedők kezelésében 18 840 bolt és 5070 vendéglátóhely működött, öt év alatt a magánboltok számai 8900-zal, a magán-vendéglátóhelyeké 3600-zal nőtt. Az állami és szövetkezeti kereskedelemben foglalkoztatottak száma, különösen a tervidőszak utolsó két évében csökkent, ugyanakkor emelkedett a magánkereskedelemben dolgozóké, öt év alatt a kereskedelem aktív keresőinek száma mintegy 20 ezer fővel, 4,5 százalékkal nőtt. A tervidőszak folyamán javult a lakosság közműves vízzel és csatornával való ellátottsága. A közüzemi vízművek napi kapacitása öt év alatt mintegy 900 ezer köbméterrel nőtt. A közüzemi ivóvízzel ellátott népesség aránya az 1980. évi 75 százalékról 84 százalékra emelkedett. Egyes kisebb települések lakosságának, átmeneti megoldásként, palackozva vagy tartályokban juttatták el az egészséges ivóvizet. A közcsatorna-hálózat bővítése a korábbiaknál gyorsabb, de az igényeknél és a vízhálózat fejlődésénél lassúbb volt, öt év alatt 2500 km közcsatornát építettek. Ezzel a csatornázott területen élő népesség aránya megközelítette a 46 százalékot. A közüzemek szennyvíztisztító kapacitása az elmúlt öt év folyamán mintegy 40 százalékkal bővült. Az 1981—1985. években környezetvédelmi beruházásokra mintegy 25 milliárd forintot fordítottak, 8 milliárd forinttal, 44 százalékkal többet, mint az előző, tervidőszakban. Különösen a vizek minőségének megőrzésére fordított összegek, emelkedtek számottevően. A vízgazdálkodásban 3 százalékkal többen dolgoztak 1985-ben mint 1980-ban. Nemzetközi gazdasági kapcsolatok A tervidőszak folyamán a kivitel a behozatalnál lényegesen gyorsabb ütemben emelkedett. 1985-ben a kivitel mennyisége 27 százalékkal, a behozatalé 6 százalékkal volt több az 1980. évinél. Az áruforgalmi, egyenleg, a kedvezőtlen áralakulás ellenére, számottevően javult Nemzetközi gazdasági kapcsolataink meghatározó tényezője a tervidőszak folyamán a szocialista országokkal folytatott tervszerű együttműködés volt. A külkereskedelmi forgalom több mint felét ezekkel az országokkal, túlnyomórészt a KGST keretében bonyolítottuk le Bővültek a koopenrációs kapcsolatok, nőtt az áruforgalomban a szakosított termékek aránya A rubelben elszámolt behozatal mennyisége 1985- ben lényegében megegyezett az öt évvel korábbival Az energiahordozók, több fontos nyers- és alapanyag, a beruházási célú gépek és egyes fogyasztási iparcikkek, nagyobb részét változatlanul, ebből a viszonylatból szereztük be A rubelelszámolású kivitel, a passzívum mérséklése és az árveszteség ellensúlyozása érdekében jelentősen, volumenben öt év alat 34 százalékkal emelkedett Mindenekelőtt az ipari kész termékek értékesítése fokozódott, de jelentősen bővül az anyagjellegű termékek és a mezőgazdasági-élelmiszeripari termékek exportja is. Ebben a viszonylatban az előző négyévi passzívum, után 1985-ben a tényleges fuvarfizetésekkel együtt 255 millió rubel aktívum keletkezett. A nem rubelelszámolású forgalom alakulását a tervidőszak folyamán az egyensúlyi helyzet javításának követelménye határozta meg. Különösen fokozódott e követelmény jelentősége az 1981— 1982-ben kibontakozott nemzetközi hitelválság idején. A nem rubelelszámolású behozatal 1985-ben 11 százalékkal több volt az 1980. évinél. A növekedésben nagy szerepe volt az 1985. évi importnak. A nem rubelelszámolású kivitel öt év alatt 22 százalékkal emelkedett. Ebben a viszonylatban az áruforgalmi egyenleg már 1981- ben egyensúlyba került. 1982— 1984-ben a kiviteli többlet fokozatosan nőtt, öt év alatt összesen, a tényleges fuvarfizetésekkel együtt, 2,2 milliárd dollár aktívum keletkezett, ezen belül az 1985 évi kiviteli többlet meghaladta a 300 millió dollárt A tervidőszak folyamán, a forgalom összetételéből adódóan a behozatal árszínvonala mindkét viszonylatban nagyobb mértékben emelkedett, mint a kivitelé, a cserearány öt év alatt 8,2 százalékkal romlott. A külgazdasági egyensúly javításában fontos szerep jutott a nemzetközi idegenforgalomnak. 1985-ben 15 millió külföldi látogatott Magyarországra, 1,6 millió fő(Folytatás a 4. oldalon.) ■ SZOMBAT, 1986 FEBRUÁR 1