Csongrád Megyei Hírlap, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-01 / 76. szám
Hunniában valami készül(t) Ilyen még nem volt, vagy legalábbis nem sokszor. Szóvá akartam tenni valamit a televízióról, megjegyzésként rögtön, ám elfeledkezve csak másnap este mondtam volna — ha a hiba korrigálásával, és nem szó nélküli „laposcsöndes” helyrehozásával maga a tv, azazhogy napi megszemélyesítői meg nem előznek. Apróság, szinte semmiség, de valamiről árulkodik: a tv-híradó nem tréfál a megújulással, tényleg újat szeretne. Csupáncsak arról van szó, hogy a küllemében és felfogásában frissült híradó végén röpkén tovatűnt az Európa-időjárástérkép, megjegyezhetetlenül a hőmérséklet adatait. Nos, föltűnt az apróság, s nem csupán nekem, mert másnap ugyanaz a meteorológus korrigálta a dolgot, föl is hívta a figyelmet rá, hogy most már hosszabban mutatják e képet, kérésnek eleget téve. Egy-két másodpercnyi időt jelentett mindez a műsor végén, de számomra sokat mond. Nevezetesen, hogy mintegy felszólították ezzel a nézőt a véleménynyilvánításra, amelynek foganatja is lehet, változtatva a műsoron. Érződött már az újként, riporter által helyenként felelősen kézben tartott, (most) Sándor István személyiségével közvetlenebbé tett tv-híradó indulása előtt, hogy valami készül. Nyilván a fiatalítás szele lengedezett a kora tavaszban. S, az elmúlt hét példákkal szolgáilt, hogy milyen ritmust kíván az esti tájékoztató program félórájában kül- és belpolitika, színes hír és korholó szavakkal kísért villanás, mezőgazdaság, ipar, protokolláris esemény, avagy diplomáciai hír, külpiac, belgyógyászat stb. Szerencsére, nem ily egyvelegként, hanem aktualitás és érték szerint, okos rendben. Példát kínált rá a csütörtök: nem időztünk sokat a líbiai konfliktusnál, hanem a már tisztuló helyzetet jelző anyag elé került a Minisztertanács üléséről szóló, jelenünk, népgazdaságunk és a kutatás-fejlesztésre vonatkozóan a jövőt alapozó témák hír- TELEVÍZI adása. Ugyancsak fontosként és szokatlan fordulatként került előtérbe a megduplázódó biztosító. Új a híradó a maga nemében, új villanásokkal. Közöttük a Komárom—Komarno közötti futóversenyen készült képek sorában a sportolók útlevélkezelése. Szavamra, az ilyen híradás elgondolkoztatja az embert, még az útlevél-formaságok meggyökeresedéséről is, hiszen lehet ezt egyszerűbben is. Van rá példa Európában. Valami kitaláltatott a telekommunikáció csatornáján, amit egyenként már sokan tudtak a Magyar Televíziónál. Riporterek, rendezők, szerkesztők, operatőrök, gyártásvezetők stb. Azután már az is fontos lett, hogy együtt is tudják. Szimpatikusan indult el eképpen is a tv-híradó. Csupán a nyitókép zavar még. (Állandóan a Rímet Kupát juttatja eszembe az aranyló golyóbis.) A csütörtök ritka szerencsés napnak bizonyult a tvműsorokban. A színházi világnap körkapcsolásos, kemény vitákkal színházművészetet ünneplő műsora elámított. Mert hogy ámul-bámul az ember, amikor úgy tartunk ünnepet, hogy nem ájuldozunk a mesterkélt boldogságtól, hogy nem díszelgünk minden gondot és bajt elkergetve. Látunk három színházból — Nyíregyháza, Zalaegerszeg, budapesti Radnóti Színpad — előadásrészleteket, részelünk valamicskét a színház varázsából, s szót válthatunk szinte mi, nézők is rendezőkkel, igazgatókkal, színészekkel. Akik tagadhatatlanul nem mindenkor teljes szimpátiában élnek egymással, akárha száz kilométerekkel elválasztva is, akik aligha értenek egyet egész sereg kérdésben. Vitáznak egymással, kulturáltan, csipkelődve, sértettséget takargatva, vagy hántást feledve. Két színigazgató élőben a képernyőn, akik tehetséges színész elszerződésében érintettek, hogy milliós nyilvánosság előtt nyíltan is szó essék, úgymond, kényes témákról — a műsor, Wisinger István érdeméből, csakúgy mint a tv-híradó a múlt héten Sándor István érdeméből, kezd meggyőződni: a változásoknem korlátozódnak egy műsortípusra. S ha a szerencsés csütörtök példáinál maradva még hozzávesszük a Hírhát- tér adását, ez a meggyőződés tovább erősödhet. A Hírháttér olyan témáról is szólt, amit eleddig csak dugdosva, „a kertek alatt” mertünk egyáltalán érinteni ... BECSEI PÉTER Bolhavadászat? Rádiófigyelő Mindennapi botorságainkról készített Vícsek Ferenc kollégáival együtt műsort, mellét? vasárnap délben sugárzott a Kossuth rádió. Képtelenségeket igyekeztek összegyűjteni, melyek, mint tudjuk, hemzsegnek életünkben. Az egymás mellé fűzött hét sztori azonban korántsem tűnt spontánnak és humorosnak. Mi történt a fenti bolhavadászaton? Hallhattunk például depressziós kutyákról és azok pszichológusáról. Mint megtudtuk, akadnak olyan nagy testű négylábúak, amelyek nem ismerik fel az erejüket. A lélektanász pedig rádöbbenti őket eme erényükre. „Akinek kutyája van, annak kutyává kell lennie” — így fogalmazott a pszichológus. Ezért nincs, gondolom, sokunknak se tacsija, se pulija. És roppant nehéz lehet gyógyítani a kutyadepressziót is . .. Már megint egy kiskorúak ellen elkövetett bűntett! — dühöng a hallgató. A fajtalankodás most már hovatovább „népbetegség” lesz, ha így haladunk. És legyen az illető akár igazgató, akár gondnok, sokszor marad az állásában — mert ugyan ki merne szólni? Már az iskola sem jelent menedéket, védettséget? Az sem újság, hogy az illető együtt él a gyerekeivel, hátha majd rájuk is ragad az apjuk betegségéből valami... Hányszor átkoztuk el a magyar játékgyártást, -forgalmazást azért, mert gyermekünk ránk fogta az elemes géppisztolyát. A Triál szakembere pedig azzal vigasztal bennünket: örüljünk annak, hogy nincsenek vadászpuskák a polcokon. Persze, ahogy ismerem magunkat, még majd a géppisztolyokra is ráfogjuk, hogy azok A béke fegyverei. Tankok, páncélosok azért szép számmal kaphatók az üzletekben. Sőt, néhol, egy-egy városban a játszóterek díszévé vált a kiszuperált valódi lánctalpas harci jármű. Persze, olyan is előfordul, hogy rondák, felismerhetetlenek a játékaink. A műsorban egy olyan katicabogárról esett szó, melyen a csiga, a teknősbéka egyaránt szemléltethető. Mint tudjuk, mi, magyarok nagyon szerény emberek vagyunk és elfogulatlanok is. Itt van például az amerikai mogyoró! Medgyesegyházán különb ízű, mint az őshazában. Kérem, lehet hahotázni. Erre biztatták a hallgatót mindvégig. Elég erőszakolt „egymás mellé rendezésnek” tűnt az összeállítás. Régi nóta például az is, hogy a jó magyar szakembereket, feltalálókat nem becsülik nálunk sokra. Külföldön kapkodnak utánuk, mi féltjük őket a meggazdagodástól, így történt ez a műsorban szereplő kozmetikussal is. Jó lett volna sokat és jót nevetni botorságainkon. A sztorik esetlegesek voltak, mintha a gombhoz készült volna a kabát. A fenti „bolhácskák” persze kellemetlenek, de korántsem alkalmasak a pamflet létrehozásához. Ezt a tücsök-bogár műsort pedig jobb, ha mielőbb elfelejtjük. Bár ez elég nehezen megy, mert a rádió az ismétlést a héten, szerdán sugározza... B. E. KEDD, 1986. Április 1. A nagyhét nagy világpolitikai eseménye a Szidraöbölben történt, ahol az amerikaiak provokációs hadgyakorlatot tartottak. Benzines hordó tetején nem épp a legésszerűbb tüzet rakni, még abból a célból sem, hogy megfőjön a húsvéti sonka meg a tojás. Villamosmegállóban futok össze a művészeteket kedvelő tudós barátommal, aki lehangolt, mint a legtöbb érzékeny lelkű szeizmográf-idegrendszerű entellektüel. Az a bizonyos példabeli benzines hordó nem tréfadolog. „Nagyon közel van Líbia!” — állapítják meg mindketten. Ennél bölcsebbet mit mondhat az ember? Ha nem is beszél róla, de félelmét, mely legbelül fészkel, nem tudja elaltatni. Ha változóban is az ünnep és szokásrendszere, de még mindig jellemző: a szétszakadt, a távolélő családok néhány napra, órára összejönnek, s a, nagyevésnek és bőséges ivásnak hódolva az összekötő szálakat kötögetik. Drága az utazás, de ez nem fékezheti le az ünnepi családlátogatásokat. Lelkiismereti ügy ez, akár a képeslapküldés. Egy kiáltás a távolba: „Még élünk! És ti?” Egyébként boldog ünnepeket, stb . . A lakótelepi gyep még alig zöldül, de ott futkároznak a betontömbök ifjú lakói. „Mit hozott a nyuszi?" — kiabálnak egymásnak, s a tízemeletes házak katlanában fileresödik a hang. „Egy kutyát!” S az egy perc sem telik bele a gyerekkutya, egy fekete pamacs alig kap levegőt. Simogatják, szeretgetik. Hogy miért örülnek a kutyának? Ősi ösztönből — vélem. Az ember ősrégi társa az eb, de a modernizált lakótér valahogy nem kedvez a házőrzőnek. Pedig a házat, ahol élünk, őrizni lenne jó. Akkor talán ünnepkor nem az urh-t kellene segítségül hívni, hogy a felettünk lévő emeleten tomboló házibulinak végeszakadjon. Az ünnep, az igazi, mindig föltételezi a rendet. Akik féktelenül tombolnak, valójában nem ünnepelnek. Eredetileg nomád pásztorok tavaszi ünnepe volt a húsvét, mely fiatal állatok — bárány — föláldozásával járt együtt. A természettel szoros kapcsolatban élő ember ma is izgalommal várja a kitavaszodást, a megújhodást, a téli dermedtségből feltámadó természetet. Kertszomszédom, nyugdíjas ember lévén, tavasztól őszig fái és szőlői között tölti idejét. „Itt talál engem húsvét hétfőjén is, én már itt locsolkodom ...” — mondja rezignáltan. Locsolkodás. Más volt a hangulata régen a nagy jövés-menésnek. Igényesebb helyeken megkövetelték a verset: „Zöld erdőben jártam...” A legi/jobbaktól tudom, hogy ma a locsolkodás a pénzgyűjtés többnyire eredményes formája. Egyfajta sikerélmény, mert a viszonylag szerény befektetés jól hasznosul. Átlagosan száz és ötszáz forint a locsolkodásért járó honorárium. A csokoládétojás fent olcsó mulatság, de az csak ráadás ehhez. Kérdem az egyik ifjú locsolkodót: „Mennyit, akarsz összegyűjteni?” A válasz határozott, s arról árulkodik, hogy megtervezte az akciót. „Nyolcezret!” Hm! Ez már valami. Nem sok az’* — tudakolom tőle. Megnyugtat. „Nem!" Az Ősrégi szokás új arcát mutatja felém. Negyven éve mi nem készítettünk „pénzügyi tervet”, amikor locsolkodni mentünk. A vendégeskedés izgalma kötött le bennünket és az, hogy azon a napon az emberek fölszabadultak és vidámak voltak. A részegeket nem szerettük. S bennünket szeszes itallal nem kínáltak — akkor. Ezek régi emlékek. Kár velük előhozakodni. Hallgatom a rádiót, jönnek a hírek a nagyvilágból. A pápa 49 nyelven kívánt a világ népeinek békés ünnepeket. S újból ezrek indultak a békemenetben. Hagyomány lesz lassan ez a szolig tiltakozás. A Szidra-öbölben meg hánykolódnak az erőszak roncsai. S az autós locsulkodók se isznak mindig kólát. Kell a békemenet! (bálint) Jegyzet HÚSVéti menet Tengernyi tengerit (Sínné a kukorica múltja, és gomilliuodokkal tarkított a jelene . . . A beavatottak szerint, tengeren túlról hozták Európába a spanyol hajósok vetőmagját. Mások úgy vélik, a portugálok voltak ezek. De a lényeg, azért nevezik tengerinek, mert újvilági „export”. Azt is erősítik az agrártörténészek, hogy Mexikó felföldjein volt fontos tápláléka a bennszülötteknek. Most legújabban kétezer méter fölötti vidéken leltek kukoricanövényt a kutatók, amelyen tucatnyi apró csövek csüngöttek. Állítólag ez a hegyi növény az őse a mi alföldi tengerieknek is. Csak az ember nemesítő munkája nyeste le a kukoricabokorról a sok ágatbogat. És maradt meg egyetlen karcsú felnyúló szár, karvastagságú termésével. A törökök is nagyon szorgalmazták a kukoricatermelést az erdélyi, a tiszai vidéken, így terjedt el a hódoltság idején a keleti neve: török búza . A mai mezőgazdák ismerik a tenge■■■pori múltját, de az nem foglalkoztatja őket annyira, mint a növény jelene. Sajnos, egyre jobban lemorzsolódik a termőterülete, miközben tengernyi mennyiség kellene belőle. Azért, hogy ne apadjon ki az országot, az exportpiacot ellátó hús-, tej-, tojás-, vajfolyam. A kukorica ugyanis kulcsszerepet tölt be az állattenyésztésben, miközben esik és esik jövedelmezősége a pénzes növények versenyében. Mit csinál a nyereségét féltő szövetkezeti vezető? Minden évben lefarag az üzemi tervben a vetésterületéből. Eddig legalábbis így volt: öt esztendeje 44 ezer 351 hektáron termeltek a megye szövetkezeti gazdaságai tengerit, azóta 9 ezer hektárral csökkent a vetésterülete. A másik szám: 1980-ban 250 ezer tonna termést vettek le a földekről, a legutóbbi összesítés szerint, ennél tavaly 26 százalékkal kevesebbet Most arra keres választvidékünk termelőszövetkezeteinek szövetsége is, hogy mi a területcsökkenés oka? Továbbá, miért nincs kellő becsülete a tengerinek a termelő szemében. A hozamvisszaesésre megvan a magyarázat: a hároméves aszály Ahol nem öntözték, alig termett meg az önköltséget fedező mennyiség. Az elmúlt három évben 1,1 tonna és 9,1 tonna, 1,3 és 10,8 tonna, tavaly fél tonna és 8,2 tonna, között volt az egy hektárra jutó átlag. a flignarC7Príí termelési rendszerű IIUHOICIU rek felkészültségében sem keresi senki a termelés visszaesésének magyarázatát. A Bajai BKR-hez 12 téesz, a bábolnai IKR-hez nyolc; aszolnoki... GITR-hez 12; a nádudvari KITE-hez 20 szövetkezet tartozik, s igenigen egyformák a technológiai követelmények, a szakmai szolgáltatások. Az egészen más lapra tartozik, hogy a négy nagy termelési rendszer külön-külön fenntartja az adminisztrációs, a technikai központokat, a szervizszolgáltatásokat, a javítórendszert, az alkatrész-ellátást, és a kiszolgáló géphálózatot. Mindig olcsóbb pedig egy vagonnyi krumplit egy vagonba és nem négybe szállítani. Itt lehet egyre közelebb jutni a lényeghez. Tengernyi indokolt és felesleges kiadással, teherreljár a tengeri előállítása. Ma már legalább 57 mázsás, azaz, 5,7 tonnás hozam kell hektáronként, a teljes önköltség fedezéséhez. Ha alacsonyabb az átlag, elérheti a 2500 forintot is a hektáronkénti ráfizetés. A legkedvezőtlenebb esetben persze, ha, nincs mód öntözésre, és nagy a szárazság, valamint ha hiányzik a talajból a termést tápláló erő. Megyénk n Monwpal/ szövetkezeti gazdatársai’ICyyCNI a dalma helyesléssel fogadta az ágazat termelésnövelését szolgáló központi intézkedéseket. A hektáronkénti 800 forintos adókedvezményt; az ösztönző gépbeszerzési lehetőségeket; az érintett vezetők számára folyósítható prémiumot. Amint a téeszek megyei szövetsége megállapította, mindez nem elegendő a kukorica régi rangjának, termékszerkezeti szerepének a visszaállításához. S az alaptétel: a szemes gabona jövedelmezősége azért esett vissza, mert indokolatlanul drágultak meg az ipari eredetű termékek árai. Nézzük, mit is kellett az elmúlt években feljegyeznie a termelőknek a kiadások könyvébe, öt esztendő alatt az egy hektárra jutó anyagköltség 30 százalékkal nőtt. A műtrágya 76, a növényvédő szer 36 százalékkal. Az ágazatot terhelő munkabér és járulékai egyötöddel fokozódtak. Szinte ellenőrizhetetlenül emelkedtek az alkatrészek és nyomon követhetően a gépek árai. Mindent összevéve: csupán három év leforgásával 16 ezer 664 forintról 20 ezer 659 forintra ugrott meg az egy hektárra jutó teljes költség. Ez csupán száz hektárnál 400 ezer forint többletkiadás. Ugyanakkor, a napraforgónál ennél jóval nagyob arányban ugrott felfelé az egy hektárra jutó nyereségtöbblet. Néhol csak azért nem radírozták ki a tengerit az üzemi tervből, mert az állattenyésztésnek nem lehet nélküle élnie A makói A mobiil vásárhelyi, szentesi „kulilámi koricaövezet” szakvezetői megállapították, a kukoricával nem lehet tovább kukoricázni, hathatós központi és üzemi intézkedésekre van ahhoz szükség, hogy tengernyi tengert teremjen. Ami kérés, legyenek mentesek az ágazat fejlesztését szolgáló beruházások a felhalmozási adó alól. Teremtsék meg az anyagi érdekeltséget az exporttermelést folytató üzemek számára. Ösztönzést hozna a többlettermelési prémium, és a hektáronkénti hozamnöveléshez kapcsolódó adókedvezmény ne kísérje átmeneti vízdíj az öntöző gazdaságok kiadásait. Ami ígéret egy sor téeszelnök elmondotta, hogy a technológiai fegyelem javításával, az energiatakarékos tárolási módszerek alkalmazásával, a melléktermények teljes hasznosításával, a szuperkorai fajták alkalmazásával mezsgyén belül is van lehetőség a költségcsökkentésre. S ezzel a termelési jövedelmezőségének a fokozására. S végleg elfelejtik az üzemiek azt a tévés felfogást is, hogy a műtrágyatakarékosság az költségcsökkentést is jelent. Maholnap Mahnban itt a május, amikor a mailalkup földbe kerül: a kukorica vetőmagja. A megye 15 szövetkezete és négy állami gazdasága határozott már a tengeri termőterületének idei bővítése mellett. Van még egy hónap ahhoz, hogy újabb gazdaságok is intenzíven bekapcsolódjanak az intenzív gabonaprogramba. Ahogy az egyik MÉM-miniszterhelyettes mondotta a napokban, ezt nem is bánják meg, mert már — ahogy mondani szokás — asztalra került néhány olyan rendelkezés, ahol elismerik a népgazdasági érdeket támogató üzemi törekvéseket. TÓTH T. JÓZSEF nő ! Újra itthon A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Németh Károlynak, az MSZMP főtitkárhelyettesének vezetésével részt vett Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVII. kongresszusán szombaton hazaérkezett Prágából. A fogadtatásnál jelen volt Ondrej Durej, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságmagyarországi nagykövete. Hazánk vendége Bernhard Vogel Marjai Józsefnek, a Minisztertanács elnökhelyettesének meghívására hétfőn, hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Bernhard Vogel, a Német Szövetségi Köztársaság Rajna- Pfalz tartományának miniszterelnöke. A vendéget és kíséretének tagjait a Ferigin repülőtér rendilegi Teor külkereskedelmi miniszterhelyettes fogadta. Jelen volt Ernst- Friedrich Jung, az NSZIK budapesti nagykövete is 3