Csongrád Megyei Hírlap, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-01 / 180. szám

Befejeződött a távol­­keleti látogatás Mihail Gorbacsov visszautazott Moszkvába Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára csütör­tökön befejezte a szovjet Távol-Keleten tett látoga­tását, és elindult vissza Moszkvába. Ezt megelőzően a habarovszki határterület pártszervezetének vezetői előtt nagyobb beszédet mon­dott. A főtitkár múlt pénteken indult útnak, s egyhetes kör­útján megfordult Vlagyi­vosztokban, Nahodkában, az Amur menti Komszomolszk­­ban,­­ végül Habarovszk­­ban. Látogatása folytatása volt azoknak a belföldi látogatá­soknak, amelyeket tavaly március, főtitkárrá válasz­tása óta folytat. Legközelebb Jakutföldre, Magadánba és Csukcsföldre is ellátogat. AESZ-csúcs Elítélő határozat Szerdán Addisz Abebában véget ért az Afrikai Egy­ségszervezet (AESZ) 22. csúcsértekezlete. A konti­nentális szervezet hétfőn megnyílt csúcsértekezlete két, az Amerikai Egyesült Államokat elítélő határozat­tal egészítette ki a múlt he­ti külügyminiszteri tanács­kozás által előterjesztett s már ismertetett dokumentu­mokat. Az egyik határozat azért bírálja Washingtont, mert az UNITA ellenforra­dalmi szervezet nyílt kato­nai támogatásával beavat­kozik a független Angola belügyeibe. A másik hatá­rozat a Líbia elleni ameri­kai bombázásokat ítéli el. Az afrikai állam- és kor­mányfők elhatározták, hogy a dél-afrikai fejleményeket figyelemmel követő bizott­ságot hoznak létre. A testü­let élén az össz-afrikai szer­vezet új elnöke, Denis Sas­­sou-Nguesso, a Kongói Népi Köztársaság államfője áll, míg tagjai Nigéria, a front­országok csoportját alkotó Angola, Mozambik, Zambia, Zimbabwe, Tanzánia és Bot­swana, valamint Szenegál, Algéria, Etiópia és a Zöld­foki szigetek államfői, illet­ve a dél-afrikai felszabadí­­tási mozgalmak vezetői lesz­nek. A­ligha kétséges, hogy újabb vihar várható a baszkok lakta vidékeken­­­ mind Spanyolország­ban, mind Franciaország­ban. Madridban ugyanis a spanyol és a francia kül­ügyminiszter megállapo­dott, hogy Párizs rövide­sen újabb baszk terroris­tákat ad ki a szomszéd­ország hatóságainak. 1984 őszén történt meg először, hogy Franciaor­szág megvonta a politikai menedékjogot három ETA-terroristától, akiket aztán Madridba szállítot­tak, és átadtá­k­­őket a spa­nyol igazságszolgáltatás­nak. Az eset nagy felzúdu­lást váltott ki a spanyol— francia határ mindkét ol­dalán — tüntetésekkel és bombákkal. Tudta min­denki, hogy milyen koc­kázattal jár, ha a francia hatóságok fellépnek a te­rületükre menekült baszk terroristák ellen. Hiszen történelmi hagyomány Franciaországban, hogy a politikai menekülteket ál­talában befogadják, s a baszk szélsőséges szerve­zet, az ETA emberei a fa­siszta Franco-rendszer és baszk kockázat uralkodása idején mindig is a határon túl leltek me­nedékre. Csakhogy azóta Spanyolországban megte­remtődött a demokrácia, az ETA azonban változat­lan kegyetlenséggel foly­tatja hadjáratát a spanyol hatóságok és intézmények ellen. A francia vezetés hosz­­szú dilemma után végül is elhatározta magát 1984- ben. Tette ezt azért is, mert a franciaországi baszk vidékeken szintén elszaporodtak a terrorcse­lekmények. Párizs ponto­san tudta, hogy a döntés nem lesz népszerű a basz­kok körében, akiknek 300 ezres közössége sohasem okozott olyan gondokat a központi irányításnak, mint spanyolországi roko­naik Madridnak, viszont mindig is nagy szimpátiá­val tekintettek azok har­cára. Ezt a szimpátiát saj­nos még a terrorizmus megannyi szélsőséges meg­nyilvánulása sem tudta kiirtani. Spanyolországban az el­múlt években az ETA már olyan akciók sorát követte el, amelyeket semmilyen cél nem igazolhatott. Ezért szállt be Párizs a terro­rizmus elleni közös küz­delembe, azóta határozot­tan erősödött a két kor­mányzat együttműködése. Franciaország intenzíven segítette déli szomszédját a Közös Piachoz csatlako­zásban, és módszeresen csapott le a területére menekült ETA-terroristák­­ra. Ennek a folyamatnak­­ volt az állomása a mostani külügyminiszteri megbeszélés, amelynek persze ismét a terroriz­mus elleni harc állt a kö­zéppontjában, hiszen erre maga az ETA adott okot júliusi, példátlanul brutá­lis merényleteivel. Mad­rid most a jelek szerint súlyos lépésekre készül az ETA terroristái ellen, s ehhez szüksége van a francia hatóságok fokozot­tabb segítségére is. AVAR KÁROLY 2 Konzultáció az ENSZ-közgyűlés előtt A szocialista országok kül­ügyminisztériumainak­ veze­tő képviselői az ENSZ-köz­­gyűlés 41. ülésszakára való felkészülés jegyében július 29—31. között konzultációt tartottak Budapesten. A konstruktív légkörű megbeszélésen részt vett a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság, a Bolgár Nép­­köztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Kubai Köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus­­ Köz­társaság, a Laoszi Népi De­mokratikus Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság,­­ a Magyar Népköztársaság, a Mongol Népköztársaság, a Német Demokratikus Köz­társaság, a Román Szocialis­ta Köztársaság, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, az Ukrán Szov­jet Szocialista Köztársaság, a Vietnami Szocialista Köz­társaság, valamint a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Ta­nácsának küldöttsége. A magyar delegációt Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár vezette. A konzultáció résztvevői kifejezték reményüket, hogy az ENSZ-közgyűlés 41. ülés­szaka hozzájárul a világ­­szervezet korunk fő problé­mái megoldásában betöltött szerepének és tekintélyének növeléséhez — ezzel is elő­mozdítva a béke és a nem­zetközi biztonság ügyét. A küldöttségek vezetőit fogadta Várkonyi Péter kül­ügyminiszter. Lázár György fogadta Wolfgang Rauchfusst Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke csütörtö­kön a Parlamentben fogad­ta Wolfgang Rauchfusst, a Német Demokratikus Köz­társaság Minisztertanácsá­nak elnökhelyettesét, a ma­gyar S NDK gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési bizottság társel­nökét, aki hazánkban töltöt­te szabadságát. A szívélyes légkörű,­­baráti eszmecserén részt vett Marjai József mi­niszterelnök-helyettes, a bi­zottság magyar társelnöke. Marjai József és Wolfgang Rauchfuss találkozójukon áttekintették a kétoldalú gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködés idő­szerű kérdéseit, az 1986. évi külkereskedelmi forgalom alakulását, a soron levő te­endőket. Magyar—lengyel gazdasági megbeszélések Marjai József miniszter­elnök-helyettes meghívására csütörtökön Budapesten megbeszéléseket folytatott Wladyslaw Gwiazda, a Len­gyel Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnökhe­lyettese, Lengyelország ál­landó KGST-képviselője. Marjai József és Wladys­law Gwiazda tájékoztatták egymást az országaikban folyó gazdasági építőmunka soron levő feladatairól, át­tekintették a magyar—len­gyel gazdasági együttműkö­dés időszerű kérdéseit. Vé­leménycserét folytattak a KGST tudományos-műszaki komplex programja megva­lósításának helyzetéről, a KGST együttműködés töké­letesítésére irányuló teen­dőkről, nemzetközi gazdasá­gi és pénzügyi kérdésekről. A lengyel miniszterelnök­helyettest fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Wladyslaw Gwiazda találkozott Veress Péter külkereskedelmi miniszter­rel is. Iraki katonai akciók Az iraki légierő csütörtö­kön támadást intézett egy iráni ipari város ellen. Az akció következtében 15 mun­kás életét vesztette — közöl­te a teheráni rádió és az irá­ni hírügynökség. A Teherántól több mint háromszáz kilométerre dél­re fekvő Darud város elleni légitámadásnak számos pol­gári sebesültje is van. Egy bagdadi katonai közlemény szerint az iraki légierő két iráni cementgyárat támadott a városban. Teheráni össze­sítések szerint az elmúlt ki­lenc nap alatt mintegy száz polgári személy halt meg Iránban az iraki katonai ak­ciók következtében. Irak arról számolt be­ csü­törtökön, hogy az iráni tü­zérség immár harmadik napja lövi Bászra iraki vá­ros lakónegyedeit. Arról is beszámoltak, hogy az iraki repülőgépek Irán északkele­ti részén lebombáztak egy vasúti hidat. Afgán-pakisztáni tárgyalások Genfben csütörtökön meg­kezdődött az afgán—pakisz­táni közvetett tárgyalások 8. fordulója. A megbeszélé­seken — amelyek célja az Afganisztán körül kialakult helyzet rendezése — afgán részről Sah Mohammed Doszt külügyminiszter, pa­kisztáni részről Jakub Han külügyminiszter vezeti a küldöttségeket. A két delegáció között Diego Cordovez ENSZ-fő­­titkár-helyettes közvetít. Pa­kisztán azért nem hajlandó közvetlen tárgyalásokra, mert nem ismeri el a kabuli kormányt. A mostani fordulóra há­rom nappal azután kerül sor, hogy Mihail Gorbacsov Vlagyivosztokban bejelen­tette: hat, Afganisztánban állomásozó szovjet ezredet kivonnak az országból. E lépést Cordovez „pozitív fejleménynek” minősítette !­ Pakisztáni részről vi­szont egyelőre hűvösen fo­gadták a javaslatot Legutóbb afgán részről ja­vasolták a szovjet egysé­geknek a megállapodástól számított négy éven belüli távozását, míg a pakisztáni fél négy hónapos határidőt kíván szabni. Ezzel szemben már korábban megállapodás született a négypontos ren­dezési terv három pontjá­ról: a Pakisztánba és Iránba menekült afgánok hazatéré­séről, a béke kölcsönös ga­rantálásáról, valamint arról, hogy Pakisztán felhagy az afgán ellenforradalmárok támogatásával. Mindezek érvénybe lépését Iszlámábád a csapatkivonás feltételé­hez köti. Kormányalakítás Thaiföldön Négy nappal a parlamenti választások után a thaiföldi kormánykoalíciót alkotó négy párt megegyezett ab­ban, hogy újra Prem Tin­­szulanand tábornok legyen az ország miniszterelnöke. Premet a választásokon győztes Demokrata Párt je­lölte. A jelölést még el kell fogadnia a Nemzetgyűlésnek, majd Bhumibol Aduljadedzs királynak. Az uralkodót Prem szilárd támogatójának tartják bangkoki megfigye­lők. A 65 éves Prem, aki ko­rábban a hadsereg főpa­rancsnoka volt, 1980 óta tölti be a kormányfői tisztséget. Lusakai találkozó­é az első bejelentett kapcsolatfelvétel Az Egyesült Államok fel­vette a kapcsolatot a dél-af­rikai apartheid rendszer megdöntéséért fegyveres harcot folytató Afrikai Nemzeti Kongresszussal. Paul Hare, az Egyesült Ál­lamok zambiai nagykövete szerdán találkozott az ANC végrehajtó bizottságának három tagjával a pretoriai rezsim által törvényen kívül helyezett szervezet lusakai székhelyén. A nagykövetség szóvivő­jének közlése szerint a 90 perces megbeszélés a wa­shingtoni kormány „első, be­jelentett kapcsolatfelvétele” ezen a szinten az ANC-kal. A hírt megerősítő wa­shingtoni külügyminiszté­rium fogalmazása szerint az ANC-kal folytatott párbe­széd magasabb szintre való emelése azt a washingtoni törekvést szolgálja, hogy „előmozdítsa a tárgyaláso­kat a dél-afrikai békés ren­dezésben érdekelt felek kö­zött”. Az ANC szóvivőjének tá­jékoztatása szerint a meg­beszélésen Reagan elnök „konstruktív elkötelezettség­nek” nevezett dél-afrikai politikájáról és a Pretoria elleni kötelező érvényű szankciókról volt szó. Az ANC elutasítja Reagan el­nöknek a pretoriai rezsim­mel szoros kapcsolatokat ápoló politikáját, és a wa­shingtoni kormánytól szank­ciókat sürget az apartheid felszámolásának meggyorsí­tására. Helsinki Nem önáltatás Vajon csak önáltatás, vagy valóban igaz a mondás, hogy Helsinki él? Csak jelszó-e, amelyet hamis remények táplálnak, vagy politikailag helytálló megállapítás? Ez utóbbi felel meg a valóságnak. De hogy mi se essünk az indokolás nélküli jelszavak hangoztatásának a hibájába, okoljuk meg a fenti állítást: miért érvényes máig is az a részletes — politikai, gazdasági, kulturális, emberi kap­csolatokat szabályozó — vastag okmány, amelyet harminc­­három európai és a két észak-amerikai állam legmaga­sabb rangú vezetői írtak alá jó egy évtizeddel ezelőtt. S miért lenne kívánatos a további hasznosítása. Nézzünk körül ma a nemzetközi terepen a tanácsko­zások sikeressége szempontjából. Vagy zsákutcába jutott, vagy kínos-keservesen húzódó, megállapodást nem, vagy alig hozó üléseket látunk. Az 1975-ös helsinki záróokmány aláírása azonban azt bizonyítja, hogy ez nem eleve elren­delt valami, nem a nemzetközi ellentétek elkerülhetetlen velejárója. Meg lehet egyezni, mégpedig nemcsak vala­mely részletben, hanem a világkapcsolatok átfogó, béké­sen együttműködő rendszerét illetően is. Helsinki tehát bizonyíték, érv, hogy ami egyszer megtörtént, az másod­szor is bekövetkezhet, s magában az okmányba foglaltak ismét uralkodóvá lehetnek a kelet-nyugati viszonyban. A "harmincöt magas rangú vezető azért ülhetett össze akkoriban olyan jelentős ünnepélyes alkalomra, mert elő­zőleg nyilvánvalóvá lett, hogy a két tábor között erő­­egyensúly van, a kétségtelenül meglevő problémák, ellen­tétek fegyveres megoldása lehetetlen, az erőszak csak ka­tasztrófához vezethet. Ennek a logikai sornak a végén tehát csak ez állhatott: ha így van, akkor a másik vál­tozatot, a békés együttműködés útját kell választani. S ha ma vannak is olyan politikai erők, amelyek meg szeret­nék változtatni ezt az erőegyensúlyt, és ebből politikai­befolyási, gazdasági, ideológiai hasznot húzni — tévedésük nyilvánvaló, a piros nyíl megint az egyetlen józan vál­tozat: „Helsinki” felé mutat. Ne felejtsük el azt se, hogy „Helsinki” nemcsak egyet­len nagy aláírási aktus volt, amelynek emlékét most őrizgetjük, hanem folyamat. A harmincöt aláíró kormány kisebb rangú küldöttei azóta sokszor összeültek már a zá­róokmány egy-egy fejezetéről, egy-egy témakörének telje­süléséről, s a további teendőkről tárgyalandó. Igaz, sok haladásról nem számolhatnak be. De ezek a mindig újra és újra összeülő szakértekezletek maguk is jelzik: a do­kumentumba foglalt politikai, gazdasági, kulturális, emberi együttműködési problémák napirenden vannak, továbbfej­lesztésüknek, megvalósításuknak újra és újra nekirugasz­kodunk. Volt olyan nemzetközi mélypontidőszak — pél­dául a nyolcvanas évek elején —, amikor az egyetlen fó­rum, ahol Kelet és Nyugat képviselői egyáltalán asztal­­­­hoz ültek, egy-egy ilyen „Helsinki utáni” konferencia volt. Gondokkal terhelten szemléljük a nemzetközi állapo­tokat, de azért tudjuk és jó érzéssel számításba vesszük, hogy Európa még a nyolcvanas évek elejének lehűlési idő­szakában sem esett vissza a hidegháborús állapotba. Azok­­ a kapcsolatok, amelyek a földrész államai között a hetve­nes években — s Helsinki jegyében — kialakultak (gon­doljunk a kereskedelmi csere fellendülésére, a turistaára­datra, a politikusok sűrű utazásaira) lényegében nem gyengültek. Egyetlen területen azonban — igaz, a rendkí­vül fontos katonai problémakörben — nem sikerült lépni, sőt a helyzet rosszabbodott. A záróokmány ugyan nem foglalkozik a fegyverkezés kérdéseivel, de ha a fegyver­kezési hajsza a mai tempóban folytatódik, tönkremennek Helsinki gyümölcsei és távlatai is. Ezért lett ma a békés együttműködés fejlesztésének, megőrzésének kulcsa az atomfegyverek és a hagyományos eszközök felszámolása — mindenekelőtt pedig a szovjet—amerikai viszony megja­vítása. S ha ma a fegyverkezés korlátozása áll is a köve­telmények első helyén, a példa, amelyet Helsinki a nem­zetközi megállapodások lehetőségére nyújtott, nem hal­ványul el. TATÁR IMRE Liszt Ferenc­­centenárium Emlékünnepség Bayreuthban Csütörtök délelőtt Bay­reuth város temetőjében Liszt Ferenc halálának 100. év­fordulója alkalmából három nemzet képviselői megko­szorúzták a nagy magyar zeneköltő sírját. Az Erlan­ger Strasse-i temetőben, a Liszt Ferenc nyugvóhelye fölé emelt sírkápolnában a Magyar Népköztársaság képviseletében Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhe­lyettese helyezett el koszo­rút, Horváth István magyar nagykövet kíséretében. Ugyancsak megkoszorúzta a sírt Hans-Dietrich Gen­scher, az NSZK alkancellár­­ja és külügyminisztere, va­lamint Theodor Kery, Ausztria burgenlandi tarto­mányfőnöke. E tartomány­ban van az egykori Dobor­­ján, a mai Raiding, ahol Liszt Ferenc 1811. október 22-én született. Koszorúzott még Hans Maier bajor ok­tatási és kulturális minisz­ter és Hans Walter Wild, bayreuthi főpolgármester. A bayreuthi Stadthalle nagy színháztermében dél­előtt emlékünnepséget tar­tottak Liszt Ferenc halálá­nak 100. évfordulója alkal­mából. Ezen Hans Walter Wild főpolgármester kö­szöntötte az egybegyűlteket, majd Csehák Judit, Hans- Dietrich Genscher és Teo­dor Kery mondott beszédet. PÉNTEK. , 1986. AUGUSZTUS 1 .

Next